Új Szó, 1970. október (23. évfolyam, 233-259. szám)

1970-10-25 / 43. szám, Vasárnapi Új Szó

letelepszik a fővárosban, min den csaga, ha Dar és Salaamba jő, őt keresi. Ez pedig köteles eltartani addig, amíg törzsének tagja állást talál. Ha többen vannak, elosztják egymás közt a „feladatokat": az egyik eteti, a másik ruházza, a harmadik pedig szállásáról gondoskodik. Ha az idő rövidsége az egyik tényező, ami miatt Tanzániában szinte változatlanul fennmaradtak és mindmáig erőteljesen érvényesülnek az ősi hagyományok és tradicionális erkölcsi szokások, feltétlenül mint másik fontos okot kell megemlíteni azt, hogy az ország vezetői alapvetően nem is támogatják egy másfajta életforma és stílus importját. Tanzánia új önálló arculatának kialakításában alapgondolatként fogalmazták meg, hogy az ősi és az afrikai elemeket kell előtérbe juttatni a külföldi, a nép életformájától, gondolkodásától távol álló jegyekkel szemben. Szórakoztatás és szórakozás Ezért találkozhat az ember, bármerre is jár az országban, népi táncosokkal. A ngomák tam-tam dobbal kísért tánca üdvözlés, szórakoztatás, számukra pedig szórakozás. S néhány éve, amikor a mini világhódító útja során Afrikába is betört, Dar es Salaamban ezért üzentek hivatalosan is hadat az alig-szoknyának. Ha a határsorompót nem is húzták fel Tanzániában a modern behatások előtt, természetesen szó sincs arról, hogy az élet minden területén konzerválni akarnák a múltat. Az ország lakosságának 90 százaléka vidéken és a mezőgazdaságban él. S egy másik fontos adat: Tanzánia területének csak tíz százalékát művelik meg. Egyes helyeken ősi faluközösségekben dolgoznak, másutt elszórt tanyákon élnek. S ahol egyedül küszködnek a mostoha természettel, ott még ma is a nomád, a vándorló életmód uralkodik. A kormány azonban egyre nagyobb erőfeszítéseket tesz a primitív termelési közösségek felszámolására és az új típusú szövetke-_ zeti falvak kialakítására. Kombájn arat Felső-Kíteté-ben A ma már félmillió taggal rendelkező 1100, úgynevezett ujamaa-falu egyikébe magam is eljutottam. Felső-Kitetében, — így hívják a települést — százegy család dolgozik 2600 acre földön. Tíz traktoruk és két kombájnuk van. Éppen — az idén először termesztett — búzát vágta, csépelte az „okos" masina. Amíg néztem, ahogy a gép nyergében a helyi vezetővel, aki éppen olyan ruhát viselt s éppen úgy Igyekezett, mint a világon mindenütt a gépkezelők, haladt előre a meghódított művelésre befogott földön, eszembe jutott az a maszáj-település, előző nap jártunk ott, ahol a külső kép s a maszájok gondolkodását visszatükröző beszélgetés viszont az őskort idézte. Egy nap és talán száz kilométer, de mindenképÍ epkucsivezctónk, aki majd " egy napja csavargott már velünk a Ngorongoro-kráter és a Manyara tó vadrezervátumai ban, kiváló idegenvezetőnek bizonyult. „Kapásból" tudta, hogy kétezer láb mélv a kialudt és nemzeti parkká varázsolt kráter, és hogy h'il találhatók az elefántok, hol az orrszarvúak és a struccok. Mindezt folyékony angolsággal adta elő. Gondolatban már meg is gyanúsítottam, hogy talán csak „álruhás" sofőr, aki a fővárosból jött ide, s ő tudja, miért adta fel a Dár es Salaam-i flasztert és a nagyvárosi kényelmet. .. Aztán elfogyott — hiszen hosszabb időt töltöttünk már együtt — valamennyi, a vadakra vonatkozó kérdés. Életéről kezdtünk hát érdeklődni. — Hány hónapja él ezen a vidéken? — Hogy hány éve? — kérdezett vissza. — Pontosan harminchat. Harminchat éves vagyok ugyanis és születésem óta itt lakom. 2 feleség —13 gyermek Ügy látszik, megszokta már az ilyen jellegű kérdéseket is, mert önmagáról is éppenolyan folyékony előadásba kezdett, mint előbb a kráter rejtelmeiről. tgy derült ki, hogy viszonylag fiatal kora ellenére tizenhárom-gyermekes családapa. De a tíz fiú (ezekre büszke), s a három leány nem egy anyától származik. Két felesége van. Az egyik elmúlt harminc éves (a pontos születési dátumát nem ismeri). A másik pedig huszonhárom esztendős. A két asszony nem egy fedél alatt lakik. Az idősebb, akit mindig meglátó Tanzániában annyira általános volt a két feleség — mondta egy ismerősöm, aki évek óta kint él, hogy még a misszionáriusok sem tehettek ellene semmit. Kénytelen kelletlen tudomásul vették — És a kormány? — Nyerere egy két éve harcot akart indítani „egy férfi — egy feleség" jelszóval. Ezt a sze támogatta. Akkoriban még tüntetéseket is rendezett a szebbik nem Dar es Salaamban. De túlságosan nagy volt a férfiak ellennyomása. Az egy feleség-párt férfi és női tagjainak visszakozniok kellett. Évszázados erkölcsi kódex Őszintén szólva ebben nincs is semmi meglepő. Ne feledjük el, nincs még tíz esztendeje annak, hogy az ország független. (Akkor ugyan még Tanganyikának nevezték és csak miután Zanzibár 1964 áprilisában csatlakozott hozzá, kapta űj nevét, lett: Tanzánia.) Történelmileg pedig a kilenc év olyan rövid idő, hogy a sürgős napifeladatok és á jövő gazdasági-politikai szerkezetének felvázolása mellett vajmi kevés energia maradhatott az évszázados erkölcsi kódex, a szokások és hagyományok átfogalmazására. S az első gyors, valamifajta rendszerbe bele nem igazított kísérletek is mindenképpen kudarcra voltak ítélve, hiszen az elképzeléseket kialakító generáció még a régi szellemben nőtt fel. Ebben a vonatkozásban érdekes például a törzsi kötelékek fennmaradása is. Senkinek sincs az arcára írva, hogy Tanzánia 120 törzse közül melyikhez tartozik. De ha például a csagák közül bárki (a törzs különben a Kilimandzsáró lejtőjén él és híres jó kávétermesztő), latban, (összes költsége a tervek szerint eléri a 426 millió shillinget, külföldi kölcsönből, mindenekelőtt a svéd kormány segítségével, biztosítanak körülbelül 300 milliót.) Ugyanakkor nemrégiben írtak alá Tanzánia és az USA képviselői egy olyan egyezményt, amelynek keretében az Egyesült Államok 2,8 millió dolláros kölcsönt biztosít a Tanzániát Zambiával öszszekötő országút egyik szakaszának építéséhez. (Ezzel a Tanzániának az országút építéséhez nyújtott amerikai kölcsön összege 168 millió shillingre emelkedik.) Közben egyre inkább a megvalósodáshoz közeledik az 1600 kilométer hosszú, kínai segítséggel építendő Tan-Zam vasút is. Ezen az úton jutna el a zambiai réz Dar es Salaam kikötőjéből a világpiacra. A svéd, amerikai és kínai mellett persze más példákra is lehetne hivatkozni. Ezzel összefüggésben nem érdektelen, hogy a világ minden részéből, de különösen Kanadából, japánból, az észak-európai országokból és természetesen a szocialista országokból ls számos szakértő, önkéntes dolgozik az országban. Jönnek-mennek az egyes szakterületek feladatalt megtervező delegációk is. Ez azonban — mint Dar es Salaamban hangsúlyozták — csak azt jelzi, hogy Tanzánia nem veti el a külföldi segély és segítség lehetőségét, az ország azonban alapvetően a saját erőre támaszkodás politikáját követi s ennek megfelelően lassú előrehaladással számol. Ez különben egybevág Nyerere elnöknek azzal az Arushában meghirdetett prog.ramjával, amely szerint az ország a tömbökön kívüli el nem kötelezettség politikáját választja s az össznépi felemelkedés programjával a szocialista jellegű fejlődést helyezi előtérbe. Októberi vizsga Ez a program — ez az út a közeljövőben „vizsgázik": október 30-án általános választásokat rendeznek Tanzániában. A nemzetgyűlés és a helyi hatósági szervek küldöttei mellett megválasztják az elnököt is. Pontosabban: szinte bizonyosan lehet számítani Nyerere elnök újjáválasztására, hiszen a Mwalimu-i tanító mellett, aki az országot a függetlenné vállas óta vezeti — a TANU párt e posztra egyetlen jelöltet sem állított A szövetkezeti falu iskolájának énekkara Európai fül számára mindez rendkívül furcsán hangzott. Nemcsak — mert még azt is megtudtuk tőle, hogy hívő katolikus, hanem azírt is, mert láthatóan kultúrált, tanult emberről volt sző. Beszélgetés közben újra eszembe jutott, aiuit Afrikába indulásom előtt írtam a jegyzetfüzet első lapjára: Afrika földjét átlépve el kell felejteni az európai „skatulyákat". Persze, érdekelt mégis sofőrünk históriája, de már csak később, Dar es Salaam-ban kaptam magyarázatot: Tanzániai anya gyermekével pen sokszáz év választotta el egymástól a két helyet. A búzatáblán a kombájn munkája jelezte az újat. Bent, a településen pedig megnézhettük az ambulanciát, a tagok kőházait, az üzleteket, Iskolát s alkalmunk volt hallani az iskola gat, ha arra felé vezet az útja, kis faluban él és a családi birtokot műveli. A fiatalabb pedig Arushában lakik és nála van valamennyi iskoláskorú fiú és lán>i Csak a városban van mód ugyanis iskolába járatni a gyerekeket. kórusát is. Európai mércével minden kicsit talán kezdetlegesnek tűnt, de tanzániai léptékkel óriási fejlődésre utalt. Egyébként az ujamaa-falvak lényege az, hogy a korábban önellátásra berendezkedett falusiakat hozzászoktassák az árutermeléshez s mindezt a modern technika segítségével. A mozgalom, amit az állam pénzzel, szakemerekkel és gépekkel segít, egyre népszerűbbé válik. Különösen, mert a mezőgazdasági munka modernizálásán s így a rendszeres, biztos jövedelmen túl az ujamaa-falvak egyben megoldják- Tanzánia vidékén élő lakosságának legégetőbb problémáit: az emberhez méltó lakást, az egészségvédelmet, a vízellátást, s nem épülnek új települések iskolák nélkül. Sőt, éppen a közelmúltban határozták el, hogy a legjobb tanítókat az ujamma-falvakba küldik. Ha az ujamaa-falvakkal, a tanzániai földműves szövetkezetekkel azt bizonyítja a kormány, hogy gyökeres változásokat akar elérni falun, a vele párhuzamosan indított fejlesztési program viszont arra utal: nem egyoldalúan kívánják fejleszteni az országot. Második ötéves tervükben néhány igen fontos létesítményre mégis érdemes felfigyelni. A Ruaha-erőmíí Elkezdődtek a felmérések a nagy Ruaha-erőművel kapcso-