Új Szó, 1970. október (23. évfolyam, 233-259. szám)
1970-10-25 / 43. szám, Vasárnapi Új Szó
• Ünnepel az egykori >>belvárosi« # 1. A Duna utcai iskolában járva, a napokban egy nagyon kedves jelenetnek voltam szemtanúja, Az igazgatói irodába az alig egy esztendeje nyugdíjba vonult Medricky Ilona kémiatanárnő, a diákok közkedvelt III nénije lépett és sugárzó arccal viszonozta Janda Iván igazgató örömteli üdvözlését: „Jó, hogy visszahívtatok - mondta - mert az iskola, a gyerekek, ti mindnyájan már nagyon hiányoztatok ... Igaz, az unokám is nagyon aranyos, már beszél, játszik, tesz-vesz körülöttem; de hetente legalább két napon az iskolára is szükségem van ... És ... hány órát tudtok adni? ..." Aligha talál a riporter ennél szebb példát a vérbeli pedagógus-szív, a lelkesedés érzékeltetésére!,.. Ritkán adódó, kellemes kötelesség hát számomra bemutatni a fennállásának húszadik évfordulóját ünneplő bratislavai Duna utcai magyar tannyelvű alapfokú iskolát és gimnáziumot; röviden beszámolni az indulás nehéz éveiről, számot adni az iskola jelenéről, sikereiről, szép eredményeiről. Egy pillanatra sem könnyíti, sőt, inkább megnehezíti ezt a feladatot, hogy engem is itt avatott a betűvetés titkaiba a határtalanul türelmes és mindig mosolygó Moskó Andrásné tanítónő; tizenegy esztendővel később pedig szeretett osztályfőnökünk: Uhlár Berta tanárnő ennek az iskolának a falai között nyilvánította ünnepélyesen éretté évfolyamunkat!... Emlék-képeim mozaikjában tallózva igy most a legkülönbözőbb szeA jubileumi iskola épület mélyes élmények is fölsejlenek, amelyek mind-mind ide kívánkoznának, ha . . Tény: több mint egy évtizedig gondtalan diákként együtt éltem az iskola számtalan problémájával, de csupán ma, visszatekintve az ott töltött évekre tudom iga zán értékelni azt a sok fáradságot, kitartást, lelkesedést, mellyel egykori tanítóink leküzdve a sorozatos nehézségeket, nemcsak fővárosi hanem szlovákiai viszonylatban is rangot és tekintélyt biztosítottak e két évtizede létesült iskolának Bratislava első magyar tannyelvű iskolája a tégla-mezei Kalinčiak utcán volt. Egy évvel később már a mai Duna utcai iskola elődjeként a Podjavorinská utcán, valamint Ligetfaiun és Főréven is nyíltak magyar osztályok. A „belvárosiba" összesen 148 tanuló iratkozott be. Első tanítóik, Szlánszky Pálné igazgatónő irányításával, Huszák László, Kaperček Alfréd, Divin Antal, Moskó Andrásné és Szliva Nóra voltak A tanári kar néhány hónappal később Havas Vilmosnéval, az And" rássy-házaspárral, Fónodné Domonkos Máriával, Kostyál Ferenccel és Tóth Károllyal bővült. A számos kezdeti nehézségben vajúdó iskolának nem volt pedellusa és takarítónője, így ezt a munkát is jobbára a tanerők végezték. A fűtéshez szükséges fa- és szénszükségletet a szülői munkaközösség fedezte, de nagyon hiányos volt az iskola egyéb irányú fölszerelése is. A legnagyobb problémát a tankönyvhiány jelentette s a tantestület így többnyire a tananyag lediktálására kényszerült, ami azonban a tanterv teljesítését hátráltatta. Az iskola további fejlődésének nyomon követésére aligha található hitelesebb okirat, mint a sűrűn teleírt krónika, Ott olvashatók az alábbi sorok is: „A lelkes tantestület és a szülői munkaközösség együttműködése lassan meghozta az első eredményeket. Az iskola megerősödéséhez jelentős mértékben hozzájárultak az érdekkörök, melyek iránt a tanulók körében élénk érdeklődés mutatkozott. Domonkos Mária tanárnő vezetésével megindul a modellező kör és ő vezeti az ének és tánccsoportot is. 1952 februárjá ban az elemi iskola tanulóival Moskó tanítónő műsoros délutánt rendez. Az 1953 január 27-ei szülői értekezletet a diákok néhány ének- és hangszerszámmal nyitják meg. Az. első osztálykirándulás 1953 februárjában indul a Magas-Tátrába. Még ennek az iskolaévnek a tavaszán a diákok két műsoros délutánt rendeznek a Slavomontáže n. v., az iskola védnökségi üzeme részére. A szülői munkaközösség időközben egy nagyobb, önálló iskolaépületet szorgalmaz. A sok talpalás eredményeképpen az 1953/54-es tanévet a Zoch utcai 3/a szám alatti épületben kezdhettük, ahol tornaierem is volt. Az épület azonban kicsinek bizonyult. A hat tanteremben, két váltásban, 238 tanuló szorongott s az évek múlásával ez a helyzet egyre súlyosbodott. Három évvel később a tanulók száma már 361, az 1957/58-as tanévet pedig 422 diák kezdte meg. Ekkor már a meglévő hat osztály helyett tizennégy helyiségre lenne szükség! A tanulók számának emelkedésével egyenes arányban nőtt a tantesületi tagok száma is, akik közül többen nem is fértek el a 3X5 méteres kis tanáriban. A helyzet komolyságát bizonyítja, hogy a nagytermet egy fafallal kettéválasztották. Az eredmény: az egyik osztály kénytelen volt állandóan átjárni a másikon és a tanítás pedig áthallatszott ... Az igazgatóság több ízben is szorgalmazta, hogy a felettes szervek engedjenek egy emeletet ráhúzni az épületre, de ezeket a javaslatokat sorra elvetették. Mivel azonban az adott körülményekben a zökkenőmentes tanítás biztosítása már lehetetlen volt, az iskola 1959 nyarán mai székhelyére, a Duna utcára költözhetett." 3. Az első esztendő itt is az ismerkedés, a próbálkozás, az útkeresés éve volt, hiszen a hatalmas épületben kereken öt különböző intézmény működött!... Az egykori pedagógiai gimnázium és a Felsőbb Pedagógiai Iskola megszűnése, illetve elköltözése után a magyar tannyelvű tizenegyéves középiskola újabb tantermekhez jut. Ez ad reális lehetőséget az iskola sokoldalú, gyors ütemű fejlődésére, amihez az egyműszakos tanítás fokozatos bevezetése is hozzájárul. - J960 óta rendszeresen foglalkozunk pedagógusainkkal, mindenkinek lehetőséget biztosítunk a továbbképzésre és a szakosításra - mondja Janda igazgató. Erőfeszítéseink ékes bizonyítéka, hogy tanerőink többsége ott szerepel a közkézen forgó tankönyvek szakmai bírálóinak vagy szerzőinek névsorában, sőt, többen a rendszeres tanítás s az iskolán kívüli foglalkozások vezetése mellett tudományos kutatómunkát is végeznek. Az évek múlásával, a munka minőségi mércéjének állandó emelésével természetesen nemcsak a tanári kar „értékszintje" emelkedett, hanem ez a pozitív fejlődés a diákságon is visszatükröződik. Kiváló példa erre az, hogy az utóbbi években a főiskolára vagy egyetemre jelentkező Duna utcai érettségizők zöme (Tóthpál Gyula felv.) nemcsak a fölvételiken bizonyított, hanem sikerrel állt helyt az első szigorlattól az utolsó államvizsgáig. Havas Vilmosné, Koudelka Györgyné, Hopkó István, Kulcsár Tibor, Uhlár Berta osztályfőnökök egykori diákjai közül ma már sokan befutott építészek, vegyészek, gépészek, orvosok, tanárok; de a régi osztálykönyveket lapozgatva az iskola egykori diákjai között talál az ember kitűnő színészt, énekest, történelmi kutatót vagy Szikorá Gyuri személyében válogatott labdarúgót is . . . 4. Sokat javult az utóbbi években a Duna utcai alapfokú kilencéves iskola és gimnázium segédeszközökkel s tanszerekkel való felszerelése. A szakoktatás korszerű követelményeinek megfelelően fizikai-kémiai és nyelvi laboratórium áll a diókok rendelkezésére, de aligha hiányzik valami is a vegytanszertárból vagy a legújabb földrajzi térképek közül. Az évről évre gyarapodó diákkönyvtár többezer kötettel büszkélkedhet. A diavetítéssel tarkított magyarázatot pedig a mai tanulók éppen oly köznapinak, természetesnek tartják, mint annak idején nekünk Arany János, Petőfi Sándor, Hviezdoslav, Gorkij falra függeszthető arcmásai vagy biológia órákon az ember fejlődését vázoló, táblákra akasztható ábrák tűntek . . . Nem túlzok, ha megállapítom: a kívülálló minden bizonnyal úgy látja, hogy két nehéz évtized után az iskola végleg biztos révbe ért, nincsenek problémái, bátran gondolhat a jövőre ... A valóságban azonban — sajnos - mindmáig aktuális a „belvárosi" örök problémája — a helyhiány. — Az elmúlt három évben az épület nagyjavítása szinte naponta zavarta a tanítást. Most pedig, a városi iskolaügyi szervek döntése értelmében, az épületen egy német nyelvi szakosítással bővített szlovák iskolával osztozunk. A gyakorlatban ez tíz tanterem elvesztését jelenti számunkra. A napközi otthon ezért továbbra is zsúfolt, a szlovák és az orosz nyelv oktatásánál az osztályokat nem tudjuk két csoportra osztani (amire pedig valóban nagy szükség lenne!); nincs külön helyiségünk a társadalmi-kulturális rendezvényekre, nincs otthona az iskola ifjúsági és pionírszervezetének — mondja a szülői munkaközösség s az igazgatóság eddig beadott, erre vonatkozó kérvényei és levelei között lapozva Janda Iván igazgató. Az idei tanév lényegében kettős jubileum a Duna utcán: az iskola fennállásának húszadik, az esti tagozat létezésének tízéves ünnepe. Egy-egy szeptemberben alapfokon álló, családos, fáradt emberek jelentkeznek ismét az iskolapadokba, hogy három évvel később középfokú műveltséggel bírva tájékozottabbak legyenek az irodalomban, bepillantást nyerjenek a művészetek különböző ágaiba, segíteni tudjanak gyerekeiknek az igényesebb házi feladatok elvégzésében. Koudelka Györgyné igazgató-helyettesnek, az esti tagozat vezetőjének érdekes észrevétele, hogy az „elsősök" többsége nem pusztán az érettségi bizonyítványért határozza el magát a tanulásra, hanem azért, hogy ily módon pótolhassa mindazt, amire fiatalon különböző okból nem volt módja, lehetősége. Misem bizonyíthatja ezt jobban mint az, hogy a lemorzsolódás nagyon kicsi, hiszen évente átlag húsz „öreg diák" kezdi meg tanulmányait és az iskola felnőtt korú érettségizőinek" száma eddig összesen mintegy száznyolcvan fő! .. . Többen nem elégedtek meg az itt szerzett ismeretekkel és különböző fölépítményű szakközépiskolákban tettek még egy érettségit, sőt, néhányan levelező hallgatókként főiskolán tanulnak ... 5. A tanárok céltudatos, fáradtságot nem ismerő munkájának, a diákság megértésének, lelkesedésének eredményeképpen szlovákiaszerte ma már több viszonylatban is „jegyzik" a Duna utcaiakat. Elsőként az énekkar vált híressé s így nem véletlen, hogy már tíz-tizenkét évvel ezelőtt ís ott szerepeltek minden jelentősebb hazai magyar kulturális rendezvényen. A Fónod Zoltánné és Kulcsár Tibor vezette lánykórus „eredménylistáján" nemegy győzelem és több értékes helyezés szerepel. Élénk emlékezetemben él még 1962 decembere, a Kertész utcai A-színház. Itt tartotta első bemutatóját a Forrás Irodalmi Színpad, melynek törzsgárdája szinte mindmáig együtt maradt. Részben ez tette lehetővé — egyre igényesebb műsorok révén — az indulásnál kitűzött cél maradéktalan teljesítését: emberközelbe hozni a magyar irodalom klasszikusait. így került sor az emlékezetes Madách-estre, a Vörösmarty-, Ady-, Juhász Gyula, Radnóti-műsorokra, a Ballada-estre; A néma levente, Csokonai: Az özvegy Karnyóné és a két szeleburdiak c. bohózatának bemutatására, Jókai remekbeszabott vígjátékának, A debreceni lunátikusnak színre vitelére. Az együttes a komáromi Jókai Napokon többször nagydíjat nyert, szívesen emlékeznek a Forrásra Dél-Szlovákia számos községében. Tavaly egy jól sikerült Ady-műsorral az irodalmi színpad Kelet-Szlovákiában turnézott. A jó munka egyik legnagyobb elismeréséül a magyarországi irodalmi színpadok országos fesztiválján, Balassagyarmaton is vendégszerepelt a Forrás. E jelentős kulturális sikerek mellett feltétlenül szólni kell a tanulók matematikai, fizikai, kémiai olimpiászokon elért kiváló eredményeiről, a sportszakkör jó munkájáról, hiszen az igazgatói irodát több városi és szlovákiai versenyen nyert emlékplakett és serleg díszíti. 6. Egyetlen riport keretében lehetetlen mindarról szólni, ami e kerek jubileum kapcsán tollvégre kívánkozna... Az iskola életének számos mozzanatáról lehetne még szólni, bővebben írni az életben sikerrel helyt álló végzettekről, behatóan méltatni több kiváló pedagógus munkáját... Ezúttal azonban még a szokványos, jubileumi köszöntő helyett is inkább a szülőknek, a diákoknak és a tanári karnak az igazgatóság által tolmácsolt kérelmét vetem papírra: aligha kaphatna szebb „születésnapi ajándékot" az iskola, mint azt, hogy véglegesen megoldódjanak épület- s teremgondjai!