Új Szó, 1970. október (23. évfolyam, 233-259. szám)
1970-10-22 / 251. szám, csütörtök
JOZEF LIE N Á RT ELVTÁRS BESZÉDE (Folytatás az 1. oldalról) zetben voltunk egy vagy két évvel ezelőtt. Ez u visszatekintés, ez az összehasonlítás lehetővé teszi nekünk, hogy jobban megértsük a konszolidálódási jelenlegi fokát. Hisz még a múlt év tavaszán is érezhető volt a mélyreható össztársadalmi válság, a bomlás a pártban és valamennyi társadalmi szervezetben, « felfordulás az államhatalmi szervekben, a zavar a szocialista országokhoz fűződő kapcsolatokban, az anarchia a gazdasági életben, az inflációs tendenciák, valamint a nacionalizmussal és a szovjetellenességgel megmérgezett társadalmi tudat. Mindez sokaknál kétséget, reménytelenséget, kiúttalanságot idézett elő. A KONSZOLIDÁCIÓ TÉNYEI ÉS TERVEINK Ma, másfél évvel azután, hogy Husák elvtárssal az élen a pártot új vezetőség vezeti, megállapíthatjuk, hogy vannak nálunk erők, amelyek képesek voltak ezt a katasztrófa felé vezető helyzetet megállítani és kivezetni a társadalmat a kaotikus felfordulásból. Ez az erő mindenekelőtt a pártunk, amely a jobboldali opportunizmus ellen vívott elszánt Küzdelemből megtisztulva került ki. Felújultak a jó elvtársi kap csolatok a testvéri kommunista pártokkal és a szocialista köKrtsxég szövetséges államaival. Fejlődik az együttműködés a gazdasági élet, a kultúra, az oktatásügy, a tudomány területén. Nőtt kommunista pártunk tekintélye a nemzetközi kommunista és munkásmozgalomban és köztársaságunk tekintélye a többi országokban. Folytatódik a konszolidáció az államhatalmi és közgazdasági szervekben, s megszilárdult a párt vezető szerepe a szocialista állam irányításának minden részén. Tovább tökéletesítjük a szövetségi és a nemzeti szerveiket, hogy még nagyobb mértékben kifejezésre juttassák a föderatív államjogi rendezés előnyeit. A gazdasági élet konszolidálódásának fokát jelenti, hogy 1970 első kilenc hónapjában eredményesen teljesítettük az állami tervet. És végül beszélhetünk az emberek felfogásának konszolidálódásáról ls. Fokozatosan felismerik a mélyreható társadalmi felfordulás okait, valamint annak a veszélynek a jellegét és mélységét, amely felé köztársaságunkat a szocialistaellenes, jobboldali erők hajtották. Ennek következménye, hogy felújul az emberek bizalma a párt és az állam vezető szervei iránt, aktívabban teljesítik a munkafeladatokat és vállalják a közéleti teendőket. Meggyőződésünk, hogy egyre többen lesznek azok, akik konkrét mindennapi munkával támogatják a párt- és az államvezetés igyekezetét. Ma jobban, mint bármikor hangsúlyozzuk, hogy a szocialista termelés folyamatát a kötelező állami népgazdasági tervvel kell irányítani. A pártszerveiknek csakúgy, mint a szakszervezeti és gazdasági szerveknek az irányítás minden fokán az a legfőbb feladatuk, hogy kidolgozzák és konkretizálják a terv céljait és feladatait, hogy felülvizsgálják a központi tervező szervek számításainak realitását és kidolgozzák az 1971. és az 1971—1975. évi népgazdaságfejlesztési tervet. Az 1971. évi tervfeladatoknak az ötéves terv első évében különleges jelentőségük van a gazdasági konszolidáció és a népgazdaság dinamikus fejlődése szempontjából. Nagy súlyt helyezünk a piac helyzetének további megerősítésére, a megkezdett építkezések befejezésére, a tüzelő- és villamosenergia és más döntő fontosságú, szűk keresztmetszetű nyersanyagok és komplett termékek elosztásának központi szabályozósára. Törekvésünk az, hogy a szlovákiai ipari termelés 1975 végéig 52—54 s:aaralékkal nőjön. A lakosság életszínvonala emelkedésének egyik jellemzője, hogy a személyi szükségletek évente átlag 4—4,5 százalékkal nőnek. Meg kell teremteni a feltételeket arra, hogy a dolgozók művelődhessenek és fejleszthessék szakképzettségüket, nagyobb mértékben kell gondoskodni a lakosság egészségügyi ellátásáról és az életkörnyezet javításáról. Természetesen e feladatok teljesítésével kapcsolatban jelentős küldetése van a Forradalmi Szakszervezeti Mozgalomnak is. AZ OPPORTUNIZMUS ÉS A SZAKSZERVEZET Elvtársak! A jobboldali opportunista és revizionista erők a párt ellen használták fel a hibák bírálatát és azt az őszinte törekvést, hogy felszámolják a párt vezető szerepe érvényesítésében mutatkozó fogyatékosságokat. Kétségbe vonták, sőt tagadták a párt vezető szerepét. Olyan nézeteket terjesztettek, amelyek azt célozták, hogy a szakszervezetek önálló, független politikai erővé váljanak és a funkcionáriusok csak választóiknak tartozzanak felelősséggel. Mindennek teteje az az ellenforradalmi jelszó volt, hogy „szakszervezeteket kommunisták nélkül". Az ellenforradalom így vert éket a párt és a munkásosztály közé. Hová vezetett mindez? Nemcsak az első burzsoá köztársaságban szerzett saját tapasztalataink, hanem az egész világ müitltuémözgtflmöiiak tapaszta—hitai Is azt-bizonyítják, liog'y a szakszervezetek a kommunista párt vezetése nélkül nem egy ségesek, és nem képesek megvédeni és kiharcolni a dolgozók sokoldalú érdekeit. Egyedül a marxi—lenini ta nokkal felfegyverkezett kőm munisto párt képes irányítani a szocializmus építését és világos távlatokat, forradalmi tartalmat adni a szakszervezeteknek, hogy teljesítsék nagy küldetésüket és az igazgatás, az irányítás, a kommunizmus isko Iái lehessenek. A jobboldal arra törekedett, hogy a szakszervezetek megszűnjenek teljesíteni történelmi feladatukat, nevezetesen azt. hogy a kommunista pártot öszszekössék a dolgozók tömegeivel. Ezt a célt szolgálta akarva vagy akaratlanul az a szervezeti átépítés is, amelynek következtében az egységes szakszervezeteket szövetségekre és szekciókra bontották, autonómiát biztosítva számukra, mellőzve a demokratikus centralizmus alapelvét. A szakszervezetek tömörítik az egész munkásosztályt és a többi dolgozót, Ezek többnyire pártonkívüli, áldozatkész és dolgos emberek, akik nélkül elképzelhetetlen a szocializmus építése. A pártot a tömegekkel összekapcsolni a szakszervezetek számára kettős feladatot jelent: érvényesíteni a párt po iitikájőt, megnyerni e politika számára a pártonkívüli tömegeket és egyidejűleg tolmácsolni a dolgozók panaszait és szükségleteit, és részt venni problémáik megoldásában. A jobboldali opportunista erők a leninizmussal ellentétben arra törekedtek, hogy a szakszervezetek a szocialista állam ellenzéke legyen, hogy ne dolgozzon együtt a szocialista államai, ne segítse, hanem szembeszegülve ultimátumokat adjon, sztrájkkal fenyegessen, mintha valami idegen, ellenséges államról lenne szó, amelynek semmi köze a dolgozók érdekeihez és szükségleteihez. Ez a gyakorlat odavezetett, hogy csoportérdekeket érvényesítettek a társadalom kárára éš olyan elképzelések alakultak ki, mintha a jövedelmeket a munkatermelékenység arányos növelése nélkül is fokozni lehetne. EGYUTTMÜKÖDJÉS ÉS KEZDEMÉNYEZÉS Az elmúlt évek tapasztalatai kielégítő módon bizonyították, hogy csupán a szocialista állam és a Forradalmi Szakszervezeti Mozgalom együttműködése a helyes. A szlovákiai szakszervezetek ezt megértették. A szakszervezetek vállalják a felelősséget a népgazdaság, a termelés fejlődéséért, s az állami és gazdasági szervekkel együtt kibontakoztatják a munkakezdeményezést. i A Forradalmi Szakszervezeti Mozgalom, amikor gondot fordít a kezdeményezés fejlesztésére, munkáspolítikát folytat. Mert mit is követel például a szocialista munkaverseny és a munkakezdeményezés más formája a gazdasági vezetőségtől és a szakszervezettől? Többek között azt, hogy jól megszervezzék a munkát, hogy a munkások keressenek, hogy ne kelljen nekik a hóvégi hajrában verejtékezni, hogy rendesen kapják a nyersanyagot, kedvezőek legyenek a munkafeltételek, kulturált környezetben dolgozhassanak, hogy ne csak azt tudják, mit kell csinálni, hanem azt is, hogyan lehet a legjobb minőségű, a leghatékonyabb munkát végezni, olyat, hogy azt a társadalom értékelje. A feladatok igényesek és bonyolultak. A régi módszer és tudás már nem elegendő. Bízunk benne, hogy önök, szakszervezeti funkcionáriusok olyan munkastílust sajátítanak el, amely érzékenyen reagál a dolgozók szükségleteire, és hogy sikerül megnyerniük a dolgozókat pártunk programjának. Ez azt követeli, hogy ne térjünk ki a kényes kérdések elől, vagy a helytelen nézetek elől, hanem magyarázzuk meg a párt és a szakszervezetek politikájának értelmét. Az új igényes feladatok, az új helyzet és a megváltozott feltételek természetesen változásokat követelnek meg e szervekben is. Munkásosztályunk e legnagyobb szervezetének élére elméletileg felkészült munkásfunkcionáriusok jönnek, akik megfelelő politikai és élettapaszalattal rendelkeznek, és az eddigi funkciókban beváltak. A Szakszervezeti Szövetségek Szlovákiai Tanácsának elnöke Ladislav Abrahám elvtárs lesz. Mivel ezt a funkciót igen fontosnak tartjuk, támogatjuk ezt a javaslatot. Ebből az alkalomból köszönetet mondok Vojtech Daubner elvtársnak a sokévi szakszervezeti munkáért. Természetesen a jó eredmények mellett ilyen sokévi szakszervezeti tevékenysége során hibák is előfordultak, de túlsúlyban van az érdemes munka, amiért Daubner elvtársnak köszönetet mondok és sok sikert kívánok új funkciójában, a Szlovák Nemzeti Front Központi Bizottsága alelnöki tisztségében. SZOCIALISTA MÓDON DOLGOZZUNK Az új funkcionáriusokat és dolgozókat a párt aszerint fogja megítélni, hogyan teljesítik a feladatokat, hogyan oldják meg a problémákat, hogyan bontu koztatják ki a dolgozók iniciatíváját, és milyenek lesznek a munkaeredmények. Tudjuk, minden munkahelyen van lehetőség arra, hogy takarékoskodjanak a nyersanyaggal, a tüzelővel, az energiával, jobban kihasználják a termelőesz közöket és a munkaidőt. „A mindenki szocialista mó don" mozgalom elnevezése is arra figyelmeztet bennünket, hogy céljainkat, a tervfeladatokat, modern, hatékony, szocialista módszerekkel és eszközökkel biztosítsuk. E mozgalom keretében, főleg a komplex racionalizációval költséges beruházások nélkül is a népgazdaságfejlesztés jelentős minőségi javulását akarjuk elérni. A szakszervezetek mint a dolgozók legnagyobb tömegszervezete politikai-nevelő tevékenységével hivatott fejleszteni és megszilárdítani az emberekben az osztályöntudatot, a szocialista hazafiságot és a szakmai büszkeséget. Különösen fontosnak tartjuk, hogy megerősítsék a dolgozók tudatában a szocialista országok közösségéhez való tartozás érzését és az egész világ munkásosztályához fűződő Internacionalista kapcsolatokat. JIÍÍÍ JAKOUBEK belgrádi levele Jugoszláviai ősz Jugoszláviában nemzeti szo«® kás, hogy különféle módon paradicsomot és paprikát tesznek el télire, sok hagymát és fokhagymát vásárolnak öszsze. Nem kis mennyiségben főznek be: 3—5 literes befőttes üvegeket használnak. „Zimnicanak" nevezik ezt a szokást, mely nem is olcsó mulatság: az idén ugyanis a termelők jóval drágábban adják a zöldséget a háziasszonyoknak, mint tavaly. Az áremelkedés egyébként is a jugoszláv nép jelenlegi nagy problémáinak egyike, s ez nem kis dolog. Egyes városokban a kenyér az idén kétszer annyiba kerül, mint tavaly, pedig a lakosság többségének ez a fő eledele. A kenyérfogyasztás minden más élelmiszert megelőzve az első helyen áll. A kenyér átlag 15, a búzaliszt 20 százalék kai drágult, joggal tartanak tőle. hogy a kenyér drágulása más élelmiszercikkek drágulásának láncreakcióját indíthatja el. A legutóbbi hét hónapban általában 11 százalékkal nőttek a létfenntartási kiadások, az élelmezési kiadások pedig 18 százalékkal voltak nagyobbak 1969 azonos időszakához viszonyítva. A közszolgáltatások is drágulnak. Ez sokakat aggaszt, különösen az alacsonyabb jöve delmű társadalmi kategóriákban. Kétségtelen, hogy a szövetségi szkupstina őszi ülésszakán az 1971 -1975. évi gazdasági terv jóváhagyásával kapcsolatban az árakról is szó lesz. Általában beszélni fognak mindazokról a problémákról, amelyek állandóan nyomasztóan hatnak a népgazdaságra: a munkanélküliségről, a szakmunkások külföldre vándorlásáról, a passzív külkereskedelmi fizetési mérlegről, a fizetőképtelenségről, a mezőgazdaság problémáiról. Az utóbbival, a mezőgazdasággal kapcsolatban beszélhetünk a legkevésbé a termelés szocialista elemeiről. Több problémát a Jugoszláv Kommunisták Szövetségének október két utolsó napIán összeülő konferenciáján vitatnak meg. Ez az értekezlet bizonyára nagyon fontos lesz, mert az ország általános társadalmi-politikai helyzetével is foglalkozik majd. Ezzel kapcsolatban az alsóbb pártszervezetekben mar vitáznak. Nem kevésbé érdekes és Jugoszlávia szempontjából fontos esemény Tito elnöknek az a zágrábi bejelentése, hogy kollektív államfői szervként létrejön a Jugoszláv Szövetségi Szocialista Köztársaság Elnöksége, amely Tito esetleges lemondásakor átvenné az államfői teendőket. Tény, hogy Jugoszláviában sokan felteszik a kérdést, mi lesz akkor, ha Tito lemond. Ki jön a helyére? Szóba jött Edwarü Kardelj, Mihajlko Todorovics, vagy valamilyen direktórium, de kiderült, hogy mindez csak találgatás. Mint Tito hangoztatta, e szerv létrehozásával elsősorban Jugoszlávia népei egységének megszilárdítására törekedett. Hasonló csúcsszerv van a pártban is — ez a JKSZ elnökségének végrehajtó bizottsága. Látható, hogy belpolitikai eseményekben bővelkedni fog u jugoszláviai ősz, viharos lesz, s bizony a párt- és állami szervek nem tétlenkedhetnek. Hátra vannak még a külpolitikai események is, például több államférfi jugoszláviai látogatása és Tito elnök jelenlegi külföldi körútja. Tehát a jugoszláv külpolitika sem tétlenkedik. Céljai azonosak a Szovjetunió ö's a többi szocialista országok külpolitikai céljaival, például az európai biztonság kérdéseiben, a válságos közel-keleti helýzet megoldásában, s bizonyítja ezt lugoszlávia antiimperialista irányvonala is az el nem kötelezett országok csoportjában. • Tehát a jugoszláviai politikai ősz nagyon mozgalmas lesz. Lind say »* A november 3-i amerikai kongresszusi választásokat megelőző és egyre hevesebbé váló kortesliadjárat eddigi legnagyobb „bombáját" robbantotta John Lindsay, republikánus New York-i polgármester azzal a bejelentésével, hogy New York állam jelenlegi republikánus kormányzójával, Nelson Rockefellerrel szemben a demokrata párti ellenjelöltként fellépő Arthur Goldberget támogatja az USA legbefolyásosabb kormányzói tisztségéért folyó küzdelemben. Megfigyelők ezt a lépést a Demokrata Párthoz való átállás előjátékának tekintik. Azt sem tartják azonban kizártnak, hogy Lindsay új szavazó blokkot próbál kialakítani azokból — az amerikai politikai viszonyok között haladónak számító — liberális rétegekből, amelyek kitörni próbálnak a kétpárti „váltógazdálkodás" hagyományos keretei közül. Lindsay környezete szerint a polgármester azért fordult szem o m báj ii ja be Nelson Rockefellerrel, mert úgy találta, hogy a New York-i kormányzó meghátrált a Republikánus Pártban egyre erősödő jobboldali irányzat előtt és „elárulta a republikánus liberalizmus elveit". Az utolsó csepp a pohárban állítólag az volt, hogy amikor Spiro Agnew alelnök formálisan „kiátkozta" Charles Goodell republikánus New York-i szenátort a pártból,'annak „radikális-liberális" nézetei es a kormány vietnami politikájának ellenzése miatt, Rockefeller cserben hagyta Goodellt, akit pedig ő jelölt a meggyilkolt Róbert Kennedy szenátor megüresedett helyére. Lindsay szakítása a Republikánus Párttal még inkább aláhúzza a Nixon-kormányzat választási stratégiájának legfőbb jellegzetességét: a párthatárok fölött átnyúló elnök az ország valamennyi konzervatív választó rétegét igyekszik felsorakoztatni maga mögött a „csendes többség" gyűjtőnév alatt a november 3-i választásokra. (MTI) J. Furceva, a Szovjetunió művelődésügyi minisztere a napokban adta át ). Vucsetyics szobrászművésznek a Lenin-díj odaítéléséről szóló oklevelet. A Sztálingrádi csata hőseinek emlékművét Volgográdban állítják fel. Képünkön: ], Furceva és J, Vucsetyics munkatársaival, (ÖSTK — TASZSZ)