Új Szó, 1970. október (23. évfolyam, 233-259. szám)

1970-10-20 / 249. szám, kedd

tet, 137—Í39. oldal, Kossuth Könyvkiadó, Budapest.) E megállapítás igazságát a marxisták világszerte elismerik. Lenin ls foglalkozik a munkásosztály társadalmi szerepének kérdéseivel attól a pillanattól kezdve, amikor bekapcsolódik a forradalmi munkásmozgalomba, amely a cári Oroszországban akkoriban még csak formálódott. A cári Oroszország csak a XIX. század végén lépett a kapitalizmus útjára. Jelentős befolyása volt még azoknak a nézeteknek, amelyek az uralkodó társadalmi viszonyok „megjavítását" a parasztságtól várták, s ezért a parasztmozgalom felé való orientálódást követelték. E nézetek követői azzal ls érveltek, hogy tagadták annak elkerülhetetlen szükségét, hogy az ország kapitalista fejlődési fokra térjen át. Innen eredt az a következtetésük is, hogy Marx nézetei, köztük a munkásosztály történelmi szerepére vonatkozó megállapításai állítólag nem érvényesek Oroszországra. Lenin műveiben nemcsak annak elkerülhetetlenségét bizonyította be, hogy Oroszország áttérjen a kapitalizmusba, hanem egyszersmind azt a tényt is, hogy ez az átmenet már megvalósul. Ezzel megcáfolta a fő ellenvetést, miért nem érvényesek Marxnak a proletárforradalomra vonatkozó megállapításai Oroszországra. „Kik azok a »népbarátok« és hogyan hadakoznak a szociáldemokraták ellen?" című müvében Lenin megvédte Marx materialista történelemfelfogását és a munkásosztály történelmi szerepéről szóló marxi tudományos elméletnek Oroszországra is vonatkozó érvényességét. Lenin nagy figyelmet szentelt a munkásosztály vezető szerepével összefüggő kérdések további kidolgozásának is. E téren fontos kezdet volt „A narodnyikság gazdasági tartalma és bírálata Sztruve úr könyvében" című műve (1895), melyben egy burzsoá ideológiai áramlatot bírált, az ún. legális marxizmust. A „legális marxisták" szintén azt igyekeztek bizonygatni, hogy Oroszországban a fejlődés a kapitalizmus felülkerekedése felé irányul, Marx egyes gondolataira ls hivatkoztak, ám kitértek azon megállapításai elől, amelyek a kapitalizmus bukásának távlataira és a forradalmi munkásmozgalom szerepére vonatkoztak, s összeegyeztethetetlenek voltak osztályérdekeikkel. Mint ahogy Oroszországban legális marxisták működtek, ugyanúgy a jelenkori nyugati burzsoá ideológiában ma is találkozunk egy aránylag erős áramlattal, az ún. „marxológusok" áramlatával. Ezek a szerzők elsősorban azért foglalkoznak Marx művével, hogy meghamisítsák Marx eredeti magyarázatát annak érdekében, hogy támogassák a burzsoázia harcát a forradalmi munkásmozgalom ellen. Leninnek az egykori „legális marxistákkal" folytatott vitája nem véletlenül érinti ma az ún. marxológusokat is. Epigonjaikat ls érinti, akik nálunk, főként 1968-ban tucatszámra tűntek fel. A „legális marxisták" szerint a társadalmi mozgás szemléletének tudományosságához elegendő, ha elismerik, hogy e mozgásban „leküzdhetetlen történelmi irányzatok" érvényesülnek, amelyek „a személyiség és társadalmi csoportok célszerű tevékenységére kiindulópontul és egyszersmind kötelező határul" szolgálnak. Lenin visszautasítja ezt a szemléletet mint megengedhetetlen egyszerűsítést. A következőket írja: „Az objektlvtsta „leküzdhetetlen történelmi tendenciákról" beszél; a materialista arró> az osztályról beszél, amely ,az adott gazdasági rendszert „vezeti", és amely a többi osztály ellenállásának bizonyos formáit létrehozza." Ezért „a materializmus, hogy úgy mondjuk, magában foglalja a pártosságot, amely arra kötelez, hogy az események minden megítélésében közvetlenül és nyíltan egy bizonyos meghatározott társadalmi csoport álláspontjára helyezkedjünk". (Lenin Művel, 1. kötet, 424. oldal, Kossuth Könyvkiadó, Budapest.) Ebből vonja le Lenin a következtetést: A tudományos társadalomszemlélet csak olyan lehet, amely annak az osztálynak a szempontjából indul ki, amely kénytelen vezető ereje lenni a valóban végbemenő történelmi folyamatnak. A pártosság koncepcióját, amelyet az ún. „legális marxisták" burzsoá „objektivlzmusával" szemben fejezett ki, Lenin később részletesebben kidolgozta, kifejtette és küzdött gyakorlati érvényesítéséért. A pártosság lenini koncepciója a munkásosztály vezető szerepe tudományos elméletének az alapja, ennek szerves részét alkotják az új típusú forradalmi marxista pártra vonatkozó megállapítások is. Lenin „Mi a teendő?" című könyvébon a vizsgálat tárgya a proletariátus osztályegyesülésének folyamata és e folyamatban a munkások gazdasági és politikai küzdelme viszonyának a kérdése. Már a gazdasági harcok, írja Lenin, „a munkások és a munkáltatók közötti antagonizmus aktivizálódását felezték, de a munkások még nem ébredtek és nem is ébredhettek érdekeik és az egész mai politikai és társadalmi rendszer kibékíthetetlen ellentétének tudatára". (Lenin Müvei, 5. kötet, 386—387. oldal. Szikra kiadás, Budapest.) Ilyen értelemben az eredeti gazdasági sztrájkmozgalom merőben ösztönös mozgalom volt. A sztrájkok nem vezethettek a munkások igazi osztályegyesülésére. Hatott rájuk „azoknak a munkásoknak az ösztönössége, akik felültek annak az érvnek, hogy az egyszázalékos béremelés mindenféle szocializmusnál és mindenféle politikánál kézenfekvőbb és becsesebb..." (Lenin Művei, 5. kötet, 393. oldal, Szikra kiadás, Budapest.) Ennek alapján még nem Jöhet létre a munkások igazi osztályegysége. Ez az alap önmagában állandó konkurrencia-küzdelmeket szít a munkások között. Ezek a küzdelmek aztán marcangolják és szétforgácsolják egységüket. A munkások igazi osztályegysége csak politikai aktivitásuk alapján jön létre, szilárdul meg és fejlődik tovább. Csak ez teszi lehetővé az ösztönös irányzatok leküzdését, s válik a munkásosztály öntudatosságának alapjává. „A politikai osztályöntudatot a munkás csak kívülről, vagyis csak olyan területről kaphatja, amely kívül esik a gazdasági harc körén, a munkások és a munkáltatók kölcsönös viszonya körén. Ez a tudás kizárólag egyetlen forrásból meríthető, ez pedig az összes osztályoknak és rétegeknek az államhoz és a kormányhoz való viszonya, az összes osztályok egymás közötti viszonya." (Lenin Művei, 5. kötet. 438. oldal, Szikra kiadás, Budapest.) Ez a politikai aktivitás mellett kialakuló öntudatos munkásegység csak azzal a feltétellel érhető el, ha világosan kijelölik a követett célokat. Ezt a munkásosztálynak küzdelmében csak a tudományos forradalmi elmélet adhatja meg, amely a munkásosztály általános érdekeinek szempontjából bírálja a fennálló társadalmi viszonyokat. Ez az elmélet híven és reálisan kijelöli a társadalom olyan irányú továbbfejlődésének útjait, amelyre a munkásosztály gazdasági helyzete következtében kénytelen törekedni. Ez tehát egyszersmind az ő ideológiája is. Ezért és ebben az értelemben írja Lenin: „Forradalmi elmélet nélkü,l nem lehet forradalmi mozgalom sem." (Lenin Művei, 5. kötet, 380. oldal, Szikra kiadás, Budapest.) Tekintettel erre, a munkások osztályegyesítéséért vívott küzdelem előbb a szocialista és a burzsoá ideológia között a munkások tudatáért vívott küzdelemként megv végbe. Mint Lenin megjegyzi, a kérdés csakis Így tehető fel: „Burzsoá vagy szocialista ideológia? Itt nincs középút (mert az emberiség semmiféle »harmadik« ideológiát nem dolgozott kt és mert általában egy ósztályellentétek-* töl marcangolt társadalomban sohasem lehet osztályonkívüli vagy osztályok feletti ideológia). Ezért a szociális ta ideológia mindennemű lekicsinylése, mindennemű mellőzése egyszersmind a burzsoá ideológia erősbítését Jelenti." (Lenin Müvei, 5. kötet, 397. oldal, Szikra kiadás, Budapest. J Egyes körülmények különösen megnehezítik a szocialista Ideológiának a burzsoá ideológia elleni küzdelmét. Az egyik Ilyen körülmény az, hogy a forradalmi elmélet a tudományból sarjadzik. Ezért mozgalmuk folyamatában nem alakíthatják ki a munkástömegek. Nem teszi ezt lehetővé a munkásoknak a társadalmi munkamegosztásban elfoglalt helyzete. Csak a forradalmi munkásmozgalomhoz csatlakozott és annak szerves részévé vált értelmiségiek alakíthatják ki. Más körülmény, amely megnehezíti a munkások osztályegyesítéséért vívott Ideológiai küzdelmet, az a tény hogy „Q burzsoá Ideológia sokkal régebbi eredetű, mint a szocialista ideológia, mert minden részletében jobban kidolgozott, mert a terjesztésnek mérhetetlenül több eszközével rendelkezik." Ezért bár „a munkásosztály ösztönösen vonzódik a szocializmushoz", mégis „a leginkább elterjedt (és a legkülönbözőbb formákban újra meg újra feltámasztott) burzsoá ideológia mindennél inkább ösztönösen hatalmába keríti a munkást." (Lenin Művel, 5. kötet, 398. oldal, Szikra kiadás, Budapest.) *» Az ideológiában és az Ideológiai küzdelemben a pártosságról vallott lenini eszmék a munkásmozgalom politikai akclőegysége kialakításának és megszilárdításának egyik lényeges oldalát domborítják ki. A munkásosztály vezető szerepe tudományos elméletének elválaszthatatlan szerves részét alkotják. Másik alkotórészét a szervezőmunka pártosságáról Irt lenini cikkek Jelentik. Különösen részletesen foglalkozik ennek az anyagnak az elemzésével Lenin az „Egy lépés előre, két lépés hátra" című könyvében. Az egész könyvet ez a központi gondolat hatja át: „A proletariátusnak a hatalomért vívott harcában nincs más fegyvere, mint a szervezet. A proletariátus, melyet a burzsoá világban uralkodó anarchikus verseny széttagol, melyet a töke számára végzett kényszermunka elnyom, melyet állandóan a teljes nyomorúság, elvadulás és züllés „legmélyére" taszítanak, — ez a proletariátus csak akkor lehet és lesz ts elkerülhetetlenül legyőzhetetlen erővé, ha a marxizmus elvei alapfán történő eszmei egyesítését annak a szervezetnek anyagi egysége biztosítja, mely a dolgozók millióit a munkásosztály hadseregében tömöríti." (Lenin művei, 7. kötet, 441—442. oldal, Szikra kiadás, Budapest.) A munkásosztály eszmei egysége tehát a politikai küzdelem folyamatában szervezeti egységévé fejlődik. A munkásosztály vezető szerepe a szocializmusban A szocialista forradalom győzelme óriási lépés a munkásosztály felszabadítása felé. Elsősorban politikai felszabadítását jelenti. Megszűnik a tőkések politikai hatalma. Helyettük a politikai hatalmat a kommunista párt vezette munkásosztály veszi kézbe. A munkásosztály a politikai hatalmat arra használja fel, hogy elérje gazdasági felszabadulását ls. Megszünteti a termelőeszközök tőkés tulajdonát, és azokat az egész társadalom tulajdonává teszi. Ezáltal megszűnik az embernek ember által történő kizsákmányolása. Ezek az átalakulások meghozzák nemcsak a munkásság, hanem valamennyi dolgozó felszabadulását. Annak ellenére, bogy a szocialista forradalom meghozta a munkásosztály lényeges felszabadulását, mégsem viheti véghez az osztályok teljes megszüntetését. Az osztályantagonlzmus megszüntetése tehát nem jelenti valamennyi osztály megszűnését. E kérdésről Lenin a következőket írja: Világos, hogy az osztályok teljes megszűntetése érdekében nemcsak a klzsákmányolókat, a földbirtokosokat és a tőkéseket kell megdönteni, nemcsak tulajdonukat kell eltörölni, hanem meg kell szüntetni a termelőeszközök bármilyen magántulajdonát, teljesen meg kell szüntetni mind a város és a falu közti különbséget, mind pedig a fizikai és szellemi dolgozók közti különbséget. Ez igen hosszú folyamat. Ahhoz, hogy megvalósuljon a termelőerők óriási arány fejlődése, le kell küzdent a ktsüzemi termelés számos maradványának (gyakran passzív, igen szívós és igen nehezen leküzdhető

f ellenállását, le kell küzdeni a szokás-óriási erejét és e maradványokkal kapcsolatos ragaszkodást. Lenin szerint tehát az osztályok teljes megszüntetése érdekében meg kell szüntetni a régi munkamegosztást, amelyre Jellemző a város és falu, a fizikai és szellemi dolgozók közötti különbség. Csupán így lesz teljes a munkásosztály felszabadulása, vagyis egy régi munkamegosztásban lévő rabszolga helyzetének felszámolása. Az osztályok teljes megszüntetése tehát egybeesik a szocializmusból a fejlett kommunizmusba való átmenettel. A szocialista társadalom nem antagonisztikus osztálystruktúrájáról szóló mérlegelések jelentik az egyik kulcsfontosságú elmélet előfeltételét a munkásosztály vezető szerepének a szocializmusban. A kommunista munkamegosztás feltétele a termelőerők óriási növekedése, amely fokozatosan lehetővé teszi ezeknek az alapvető társadalmi átalakulásoknak a megvalósítását. A termelőerők fejlesztése azonban nem vezet el automatikusan ezen változtatások megvalósításához. Az Ilyen automatizmusról alkotott elképzelések az Ipari társadalom -jelenkori burzsoá koncepciójához hasonlatosak. A munkásosztály történelmi szerepe, a kommunista párt vezetésével betöltött vezető szerepe nélkül a termelőerők növelése például könnyen ahhoz vezethetne, hogy a „fogyasztói társadalom" burzsoá koncepcióit érvényesítsék, vagypedlg a társadalmi fejlődés más zsákutcájában végződne. A fejlett kommunizmus eléréséhez azonban nem vezetne, ellenkezőleg mégha magáévá ls tenné a szocializmust — ellenforradalmi fordulat következne be. Ezért a munkásosztály gazdasági helyzeténél fogva a kommunista párt vezetésével a szocializmusban is kénytelen folytatni történelmi feladatának teljesítését. A szocialistaellenes burzsoá Ideológia negatív befolyása, amint ennek nemrégen tanúi voltunk, és a még meglévő maradványai mit sem változtathatnak ezen a tényen. Hogy ez a folyamat milyen gyors lesz, ez elsősorban a munkásosztály pártjának, a kommunista pártnak- a hatásától függ. Ez a .folyamat egybeesik szocialista társadalmi viszonyaink politikai normalizálásával és gazdasági konszolidálásával. Számos jelenség alapján bizonyíthatjuk áit a tényt, hogy a szocialista munkásosztályt gazdasági helyzete a fejlett kommunizmus elérésére kényszeríti. A szocialista munkásosztály anyagi létét tükröző ezen irányzat még akkor is bebizonyítható, ha a kommunista párt Ideiglenesen nem szentel neki kellő figyelmet, és ha befolyásával nem ad neki minőségileg magasabb vagyis öntuda-