Új Szó, 1970. október (23. évfolyam, 233-259. szám)

1970-10-20 / 249. szám, kedd

szem előtt kell tartanunk, hogy a munkásoknak, mint társadalmi osztálynak tulajdonságairól van szó és nem egyes munkás tulajdonságáról. Nem egy esetben voltunk és még ma ls tanúi lehetünk annak, hogy egyes munkások saját osztályuk objektív érdekeivel ellentétben cselekednek. Marx és Engels nagyon találóan mutatott rá ezekre a kapcsolatokra: Amennyiben a szocialista írók a proletariátusnak tulajdonítják ezt a történelemformáló szerepet, nem azért teszik, mert a proletárokat Isteneknek tartják. Inkább azért, mert a fe/lett proletariátusban csúcsosodik kt gyakorlatilag a humanizmus látszatának absztrakciója, mivel a proletariátus életfeltételet egyesítik a mai társadalom valamennyi létfeltételét a legembertelenebb ktcsúcsosodásban. Az ember elvesztette önmagát, de egyúttal nemcsak elméletileg tudatosította ezt a veszteséget. Olyan hiányt jelent ez, melyet már nem lehet visszaadni vagy leleplezni s rákényszerítik, hogy lázadjon fel az ilyen embertelenség ellen. Ezért a proletariátusnak önmagát kell felszabadítani. Nem szabadíthatja fel azonban magát addig, amíg nem szüntetheti meg saját életfeltételeit. Nem szüntetheti meg addigi életfeltételeit amennyiben nem szünteti meg a mat társadalom összes embertelen életkörülményét. Nem hiába járja kí a munka iskoláját. Nem arról van szó, hogy ez a vagy az a proletár, vagy az egész proletariátus mit tart céljának. Az a fontos, hogy mi is tulajdonképpen a proletariátus, és létezésével összhangban a történelem mire kényszeríti. Célját és történelmi tettét saját helyzete és a mai burzsoá társadalom egész szervezete szabja meg. A munkásosztály társadalmi küldetése magába foglalja történelmi szerepe meghatározásán kívül a munkásosztály vezető szerepének kitűzését és e vezető szerepe érvényesítésének feltételeit is. Ezek a kérdések szorosan összefüggnek a társadalmi osztályok két fejlődési stádiumával. Az első fejlődési stádiumot az egyedül álló osztály jellemzi, a másodikat a saját magának létező osztály. Az egyedülálló osztályt gazdasági küldetése jellemzi, melyet anyagi helyzete szab meg, de ennek következményét egyelőre nem tudatosítja teljés mértékben. Nincs még ehhez megfelelő ideológiája, sem megfelelő politikai szervezete. A munkásosztály történelmi szerepének elemzése során elsősorban gazdasági helyzetére és az ebből adódó objektív szerepére összpontosítsuk a figyelmet. A gazdasági helyzet és a munkásosztálynak ebből adódó történelmi szerepe összefügg létezésével mar a legelső fejlődési stádiumokban is, amikor még nem érte el osztályöntudatát és nem kezdte el harcét, amikor még egyedülálló osztály volt. A saját magának létező osztály viszont olyan társadalmi osztály, amely már tudatosítja gazdasági helyzetét és a belőle adódó következményeket. Megvan a megfelelő ideológiája, politikai szervezete és a történelmi fejlődés szubjektumává váJlk. A. fejlődésnek csak abban a szakaszában beszélhetünk „ munkásosztály vezető szerepéről, amikor megalakult a forradalmi tudományos elmélete — a marxizmus — és megkezdte működését forradalmi pártja. Ebben a stádiumban a forradalmi marxista párt vezeti a munkásosztályt, amely élén pártjával a szocializmusba és a kommunizmusba vezeti a többi dolgozót. A munkásosztály történelmi szerepére vonatkozó tanítás Jelenti a legnagyobb különbséget a tudományos kommunizmus és az utópista szocializmus között. Az a ténv, hogy a marxizmus megalapítói fokozatosan feltárták a munkásosztály történelmi szerepét, és ezáltal a felszabadításért folyó harc aktív részvevőivé váltak, lehetővé tette, hogy a marxizmus tudománnyá váljék. A munkásosztály történelmi szerepe elleni támadások ezért objektíven mindig arrá irányultak, hogy kétségbevonják vagy megdöntsék a kommunista mozgalom történelmi szükségszerűségét. Ezek a támadások a kommunista mózgalom aláásását és megbontását célozták. A munkásosztály vezető szerepére vonatkozó tanítás elméleti feltétele a párt vezető szerepének. Ha a munkásosztály nem tudná vezetni a dolgozókat a kapitalizmusból a szocializmusba és a kommunizmusba vezető úton, akkor nem lenne értelme annak a forradalmi pártnak, amely vezető szerepében éppen arra a hatásra orientálódna, melyet a munkásosztály gyakorpl a többi doigozóra. A munkásosztály vezető szerepének elmélete elleni támadások olyan irányzathoz vezetnek, melyeknek célja a munkásosztály vezető szerepének megszüntetése. A marxizmus-leninizmus klasszikusai a munkásosztály történelmi szerepéről Mielőtt nyílt támadások érték volna a munkásosztály történelmi és vezető szerepére vonatkozó marxista—leninista megállapításokat, nálunk marxizmus-leninizmus klasszikusaira való hivatkozással sok esetben meghamisították e kérdések magyarázatát. Annál is inkább szükséges, hogy felhívjuk a figyelmet az ő gondolataikra. Nem ismerésük ugyanis a közelmúlt években gyakran megnehezítette a revizlonlzmus tömeges előretörése elleni védelmet. A munkásosztály történelmi szerepére vonatkozó megállapítások megfogalmazásának első kiemelkedő bizonyítéka Marx cikke: A hegeli Jogfilozófia kritikájához. Bevezetés: (1844). Marx elgondolkozik benne az akkori németországi viszonyokon, arra törekedve, hogy megtalálja a belőlük kivezető utat, felteszi a kérdést, milyen következtetések származnak az emberiség társadalmi, nevezetesen burzsoá forradalmaiból. A polgári forradalmat az emberiség általános felszabadulására („emancipációjára") irányuló fejlődés szempontjából csupán „részleges" forradalomnak jellemzi. Ezzel kapcsolatban Marx a következőket Írja: „Min alapul a részleges, a csak politikai forradalom

f Azon, hogy a polgári társadalom egy része emancipálja magát és általános uralomra jut, azon, hogy egy meghatározott osztály a maga különleges helyzetéből kiindulva magára vállalja a társadalom általános emancipációját. Ez az osztály felszabadítja az egész társadalmat, de csak azzal az előfeltétellel, ha az egész társadalom ezen osztály helyzetében van, tehát pl. pénzzel és műveltséggel rendelkezik, vagy azt tetszése szerint megszerezheti". (Marx és Engels Művei, I. kötet, 387. oldal, Kossuth Könyvkiadó, Budapest). Marx arra a következtetésre jut, hogy a burzsoá osztály a forradalmakban, melyeknek élén áll, a lakosság általános felszabadulása („emancipációja") követelésének nevében küzd. Valóban az egész lakosságot szabadltja fel, de csak azoktól a béklyóktól, amelyek a burzsoá osztályra nézve ls béklyók voltak (azaz a feudális viszonyoktól). Ennyiben csak „részleges" forradalom. Társadalmilag teljesen csak saját osztálya, azaz a burzsoá osztály tagjait szabadítja fel, tenát csak azokat, akiket nem kötnek más szociális bilincsek. Ellenkezőleg, megszilárdítja és általános társadalmi érvényűvé teszi a burzsoá viszonyokat. Az emiitett vélemény nagyon lényeges általános megállapítást is tartalmaz: egy társadalmi osztály anyagi helyzete nem csupán társadalmi ráhatásának alapvető döntő motívuma, hanem • ráhatásI párt tévékenységének, Ideológiájának tartalmát s az áltála szölgált célokat tekintve burzsoá párttá vált; A párt Jellegére nem lehet csupán abból következtetni, hogy tagjainak túlnyomó többsége milyen osztályba tartozik. Számos olyan párttal visszaéltek, amelyeknek tagalapját többségében munkások alkották, és e pártok a burzsoá nacionalizmus eszközelvé, objektíven a munkásellenes politika eszközeivé váltak. Például a II. Internacionálé opportunista pártjai csalódást okoztak abban az osztálymegpróbáltatásban, amelyet az első Imperialista háború kitörése Jelentett. Ma ls számos úgynevezett „munkáspárt", amelyek a burzsoáziával kötött opportunista kompromisszumok útján haladnak, objektívan elárulják saját munkásosztályukat és a nemzetközi proletariátus harcát. A kommunista párt abban is különbözik a többi politikai szervezettől, hogy nyíltan elismeri osztálylényegét, mint a munkásosztály politikai pártja jön létre és állandóan így működik. A jobboldali opportunisták és a revizionisták állandóan arra törekszenek, hogy a kommunista pártot eltérítsék a munkásosztály történelmi küldetésétől és történelmi feladatától. Igyekeznek a párt érdekét az osztályérdekekkel szembeállítani. Csehszlovákia Kommunista Pártjának osztályhlvatását is tagadta a Jobboldali opportunizmus. Nem volt véletlen, hogy 1968-ben az új alapszabályzat-tervezetben nem szerepelt a kommunista pártnak, mint a munkásosztály pártjának a meghatározása és, hogy az alapszabályzat-tervezet csupán szavakban, vallotta magáénak a marxista—leninista ideológiát. A munkásosztály Jellegét meghatározó alapvető tényezők közé tartozik: a közvetlen és végső célt, a stratégiát és taktikát meghatározó program, a kitűzött cél eléréséhez vezető utakat, az ideológiának, a világnézetnek, mint a párt gyakorlati politikai tevékenysége elméleti alapjának jellegét meghatározó program. Nem csekély a Jelentősége a párttagság osztálytársadalml összetételének sem. A proletariátus forradalmi pártjának végső célja, kiküszöbölni a kapitalizmust és felépíteni az új kommunista társadalmat. A kommunizmus építése feladatának megvalósításában a legnagyobb haladást a Szovjetunió Kommunista Pártja érte el. Programjában a kommunizmust a következőképpen határozza meg: „.. .A kommunizmus osztály nélküli társadalmi rendszer, amelyben a termelési eszközök egységes köztulajdonban vannak, ahol megvalósul a társadalom valamennyi tagjának teljes társadalmi egyenlősége, ahol az emberek sokoldalú fejlődésével együtt az állandóan fejlődő tudomány és technika alapján nőnek a termelőerők, ahol a társadalmi gazdaság minden forrása teljes bőségben buzog, és megvalósul a nagyszerű elv: „Mindenki képességei szerint, mindenkinek szükségletei szerint." A kommunizmus a szabad és öntudatos dolgozók magas szervezettségű társadalma, amelyben megvalósul a társadalmi önigazgatás, a társadalom javára végzett munka mindenki számára elsődleges életszükségletté, felismert szükségszerűséggé válik, képességeit mindenki a leghasznosabban fogja gyümölcsöztetni a nép javára." (Az SZKP XXII. kongresszusa, Kossuth Könyvkiadó 1962, 177. old.) A végső célt nem lehet rövid idő alatt elérni; feltétlenül szükséges az egyes szakaszokban részleges célokat meghatározni, amelyeknek a végső cél felé kell lrányulniok. E cél sikeres teljesítésének fő mozgató ereje ts záloga a munkásosztály. E feladatában senki sem helyettesítheti és feladatát csak akkór teljesítheti sikeresen, ha politikai vezetője — pártja van. A helyes program tisztázása és kiharcolása elsőrendű fontosságú. E program azonban a helytelen, opportunista, gyakorlati politika következtében 'csupán üres szöveg marad. Lenin erről többek között azt mondja: Az opportunizmus ellen nem lehet másként csupán program segítségével harcolni, csupán úgy, hogy szüntelenül gondoskodunk arról, hogy a programokat valóban végrehajtsák. A helyes marxista program megvalósításához a pártnak mindig megfelelő módszereket a forradalmi tevékenység eszközeit kell megválasztania. A részleges sikerekért, Illetve reformokért vívott harcot egybe kell kapcsolni a végső célok eléréért vívott harccal. Ebben az értelemben figyelmeztetett Lenin: Egyáltalán nem vagyunk a reformokért vívott harc ellen... A reformok olyan programlát akarjuk, amely ugyancsak az opportunisták ellen irányul. Az opportunisták csak örülnének annak, ha a reformokért vívott harcot csupán rájuk hagynánk, és mi magunk a felhők felett lebegnénk... elmenekülnénk az szomorú valóság elől... A párt stratégiai és taktikai koncepcióinak megvalósítása a társadalomban feltételezi, hogy a párt teljesítse mind a megismerő, programátor, politikai-nevelő mind pedig szervező és ellenőrző funkcióját. Az opportunizmus a párt tevékenységének bármelyik emiitett szakaszán azonnal kihat a többi területre és eltorzítja a párt vezető szerepének érvényesülését a társadalomban. A hazánkban lejátszódott nemrégi események például megmutatták, hogy az „Akcióprogram" egyes részel nemcsak lehetőséget adtak a revizionista magyarázatra, hanem értékét csökkentette az opportunista szervezési politika, a párt szervező munkájának megbomlása Dubček vezetése alatt. Az ilyen „Irányítási" módszer csak elmélyítette a növekvő opportunizmus alapvonását — a szavak és a tettek közötti ellentétet. Lenin e komplexitás nélkülözhetetlenségét a következő szavakkal Jellemezte: Opportunizmus a programban természetesen összefügg a taktikában és a szervezési kérdésekben mutatkozó opportunizmussal. A párt osztályarcélét ideológiája — világnézete határozza meg, amely áthatja a párt programját és egész gyakorlati és nevelő tevékenységét. A kommunista párt Ideológiája tudományos tan — a marxizmus—leninizmus. 1. Az Ideológia azon nézetek, eszmék, elméletek komplex rendszere, amelyekkel bizonyos társadalmi osztály társadalmi, de főként gazdasági helyzetét Indokolja. Az ideológia egyrészt ezt az osztályhelyzetet tükrözi, másrészt olyan eszköz, amely aktívan visszahat az adott társadalmi-gazdasági alapra. Osztályfüggősége következtében az ideológia a társadalmi felépítmény kulcsfontosságú alkotórésze. A kommunista párt forradalmisága és általános cselekvőképessége lényeges mértékben függ tagságának össze* tételétől ls. A kommunista párt munkáspártként jön létre és harcol, s osztályösszetételét tekintve is szükséges, hogy mindig a munkásosztály alkossa tagságának magvát A kommunista párt azonban szociális összetételét te klntve soha sem volt és nem ls lehet „tisztán" munkáspárt. Ez közvetlenül történelmi küldetéséből fakad. A kommunista politika értelme az, hogy necsak a proletárok érdekeiért, hanem az összes korábban leigázott, nem szabad és kizsákmányolt ember érdekeiért harcoljon. Hogy a párt ezeket az érdekeket tökéletesen megismerhesse, figyelemmel kísérhesse és a szocialista építés folyamán Integrálhassa, soraiba felveszi a paraszt11 t