Új Szó, 1970. október (23. évfolyam, 233-259. szám)

1970-10-11 / 41 . szám, Vasárnapi Új Szó

BECSÜLET Ficere kiselőadást tart nyugdíjas ismerőseinek a ligeti padon. — Hiába, mégiscsak a becsületesség a legkifizetődőbb. Tegnapelőtt például találtam egy karperecet. El akartam adni, de egy húszasnál senki sem ígért többet érte. Erre kinyomoztam a károsultat, visszavittem neki, s mint becsületes megtalálónak, egy százast adott ÖSZI SZABADSÁGRÓL JÖTT V <- • "} « \ 5Ä : : *• y. — Ekkora halat fogtam! •E3I ALOM — Én itt előadást tartok az atomrobbanás elleni védekezésről és maga, Cicvarek, pedig nem figyel ide és az orrát piszkálja! Ha valamikor esetleg mellénk esne egy atombomba, ne merészeljen utánam jönni és megkérdezni, hogy mit kell most tennie . . . (V. Rencín karikatúrája) A beteg előadja panaszát az ideggyógyásznak: — Minden éjszaka egy gyönyörű lányról álmodom, aki meztelenül körültáncolja az ágyamat. — ön bizonyára azt szeretné, ha véget vetnék ezeknek az álmoknak. — Nem, inkább szeretném, ha elintézné, hogy amikor a lány elmegy, ne csapja be olyan erősen az ajtót! VENDÉGSZERETÖK Egy pozsonyi férfi arról beszélget barátjáva), milyen vendégszerető emberek Prága lakosai. — Ezt én is tanúsíthatom — mondja a másik. Az ember áll a járdán, egyszerre csak Odasuhan egy csodaszép autó. Vezetője sétakocsikázást, városnézést javasol. Utána finom vacsora egy drága étteremben, és a vendégszerető autótulajdonos még egy jó szobát is felajánl egy szállodában. — Ez mind magával történt? , — Nem. Az unokahúgommal. SKÓT VICC Új edző érkezett a skót labdarúgócsapathoz. Összehívta a játékosokat és elmagyarázta a játékszabályokat: — A játék idején figyelemmel kell kísérni az ellenfelet, de a legfontosabb: le nem venni a szemet a labdáról. Egy labda két fontsterling! Szabálytalanságok Csak a szép nők szeretik a tükröt. A többieknek csupán szükségük van rá. Egyes emberek annyira önkritikusak, hogy elismerik mások minden hibáját. A kritikus óvatosságát nem a bölcsesség anyja, hanem a gyávaság leánya szüli. Hibáinkért gyakran csak a gyerekeinket büntetjük. A könyv az ember legjobb barátja — tartja a közmondás. Ez azonban nem jogosít jel minket arra, hogy úgy is bánjunk vele, mint barátainkkal. Csak azért volt udvariatlan, mert igazat mondott. A gyerekek előtt felnőtt módra kell viselkednünk: minden cselekményért másokat hibáztassunk. Egy féltékeny férj mondta: Szoknyavadász minden férfi, aki tetszik a feleségemnek. • • • Valakinek kölcsönadsz egy könyvet, amit elfelejt visszaadni, s aztán dicsekszik, hogy idegen remekművet olvas. * * * Egyes irodalomkritikusok olyanok mint a nők: a sötétbe csalogatják az írót, hogy aztán a nyilvánosság előtt megmondhassák: nem kellett volna odamennle. TOMI VINCE — Az ilyen csak az anlialkoholisták malmára hajtja a vizet. .. nmrm

rnrirrii

pi

i

MHI

HI

HIII I IWII

M • Szöveg nélkül (A. Mišánek rajza} KIFOGÁS Egy új kertes villa tulaj, donosa bekopogtat a szomszédos villa gazdájához: —• Lenne szíves kölcsönadni egy kicsit a fűnyíró gépét? — Sajnálom, nem tehetem, a lányom a jövő hónapban doktoréi irodalomból. — Bocsánat, de nem látom az összefüggést. — Nincs is, de minden kifogás jó, ha az ember semmikép sem akarja kölcsönadni a fűnyíró gépét! MÁS EMBER Cibolya imbolyogva megy este az éjjeli műszakra. A művezetője a fejét csóválja: — A fene a jó dolgát magának! Hát ném tegnap fogadta ünnepélyesen, az egész műhely előtt, hogy ezután más ember lesz magából! S megint tökrészegl A vén Cibolya keserűen legyint: — Más ember, más emberi Mit csináljak, ha egyszer az a másik ember is iszikl Gyönyörű új órám lizennyo'tc honapja ,-árt, nem késett, nem sietett, nem állt meg, s a szerkezet egyik alkatrésze sem tört el. Már-már azt kezdtem hinni, hogy az idő múlását tévedhetetlenül ítéli meg, s gépezetét és anatómiáját elpusztíthatatlannak tartottam. De végül is, egyik este elfelejtettem felhúzni, és lejárt. O'iyan bánatos lettem, mintha a baj és rontás hírnökével találkoztam volna. Lassacskán azonban megvigasztalódtam. Találomra beigazítottam az órát, s elűztem aggá lyaímat és babonáimat. Másnap bementem a legjobb ékszerészhez, hogy a pontos időt beállítassafti, s a cég feje kivette a kezemből az órát és fe'i akarta húzni. Aztán így szólt: — Négy percet késik, a szabályozót át kell tolni. Le akartam fogni a kezét, meg akartam magyarázni, hogy az óra hajszáira pontos. De nem, az a tökfej nem látott mást, csak hogy az óra négy percet késik, s a szabályozót kicsit előre kell tolni: így hát, míg én rémülten táncoltam körülötte, és könyörögtem, hogy hagyja az órát békén ő hidegen és kegyetlenül végrehajtotta a szégyenletes merényletet."'Az órám sietni kezdett. Napról napra jobban sietett. Egy héten belül őrjöngő lázt kapott, s az érverésem felment százötvenre, árnyékban. Két hónap múlva messze maga mögött hagyta a város összes időjelzőjét, és tizenhárom nappal megelőzte a naptárt. Az októberi lomb még tarkállott a fákon, s ő már a novemberi hóban gyönyörködött. A 'lakbérfizetés, szám lakíegyenlítések, és más hasonló dolgok oly szédületes s végzetes iramban közeledtek, hogy valósággal betegük lettem. Elvittem az órát az óráshoz, hogy igazítsa meg a szabályozó'. Megkérdezte: javíttattam-e már? Nem, feleltem, nem kéilett soha javíttatni. Gonosz gyönyörűség ült arcára, sóváran felfeszítette az órát, aztán kis hengert ^nyomott a szemébe, s vizsgálni kezdte a szerke zetet. jöjjek egy hét múlva, mondta, nemcsak igazítani, hanem tisztítani és olajozni is kell. Miután kitisztogatták, megolajozták, és megigazították, az órám rendkívül lelassult, s úgy ketyegett, mint az. esti harangüts. Lekéstem a vonatokat, 'lemaradtam a találkozókról, elmulasztottam az ebédet; az órám lassacskán négy napból hármai csinált; fokozatosan visszahúzódtam a tegnapba, később a tegnapelőttbe, majd az elmúlt hétbe, és egyszerre csak azon vettem észre magam, hogy magányosan, egyedül bolyongok a múlt hetet megelőző hétben, s a világ eltűnik a távolban. Idestova felfedeztem magamban vatami alattomos rokonszenvet a múzeumbeli múmia iránt, s szerettem volna elpletykálni vele. Újra elmentem az óráshoz. Ott, előttem, darabokra szedte az órát, s azt mondta, megnyúlt a hajszálrugója. Megígérte, hogy három napon belül megkurtítja. Az óra ezután jó átlagos teljesítményeket ért el, semmi többet. Fél napig úgy ment, mintha kergétnék, s úgy nyüszített, zümmögött, vinnyogott, zakatolt és hortyogott, hogy a saját hangomat sern hallhattam tőle, s amíg bírta szusszal, az ország egyetlen órája sem vehette fel vele a versenyt. A nap hátralevő részében lelassúdott, és addig prücskörészett, míg a napközben elhagyott társak uto'i nem érték megint. így hát huszonnégy óra elmúltával éppen időben, rendjén érkezett meg az jtélőszék elé. Tisztes, és ildomos átlagokat ért el, és senki sem vádolhatta meg, hogy a kötelességénél többet vagy kevesebbet teljesített. De a szürke átlag nagyon sápadt eredmény lett egy óránál, ezért újna elvittem a műszert egy másik óráshoz. Azt mondja, eltört a főrugó. Az igazat megvallva, fogalmam sem volt róla, mi az a főrugó, de nem akartam tudatlannak látszani idegenek előtt. Megjavította a főrugót, de amit az óra megnyert a révnél, elvesztette a vámon. Egy darabig szaladt, aztán megáľtt, majd megint szaladt, és így tovább, saját belátása szerint időzítve a szüneteket. É6 valahányszor elindult, úgy visszarúgott, mint e puska. Néhány napig kipárnáztam az oldalamat, végül azonban elvittem a masinát egy másik óráshoz. Darabokra bontotta, s a roncsot sokáig forgat' a nagyítója alatt; majd azt mondta, "hogy alighanem a tengellyel van valami baj. Rendbehozta és újbó'i megindította. Most már jól járt, csak tíz perccel tíz előtt a mutatók mindig úgy összecsukódtak, mint az olló két szára, s ettől kezdve együtt vándoroltak. A dalai láma sem igazodhat el az ilyen jószágon, hát újból elvittem javításra. A mester közölte, hogy kiesett a kő, s a fogaskerék meglazult. Megjegyezte, hogy a szerkezet egy részét ki ke'il cserélni. A bajokat orvosolta, s a gép most tisztességesnek mutatkozott; de olyl»or-olykor, miután vagy nyolc óra hosszat nyugodtan járt, megvadult benne minden; a szerkezet zümmögni kezdett, mint a méh, s a mutatók olyan gyorsan forogtak körbe-körbe, hogy egyéniségük teljesen elveszett, s az ember csak valami nagyon finom pókhálót látott az óra számlapján. Hat-hét perc alatt lerohanták a következő huszonnégy órát, s akkor csattanva megálltak. Nehéz szívve'i elmentem még egy óráshoz, s figyeltem, amíg szétszedi a gépezetet. Aztán keresztkérdéseket akartam feltenni, mert a dolog kezdett elfajulni. Az óra eredetileg kétszáz dollárba került, s én a javításokra már vagy két-háromezer dollárt költöttem. Amint vártam, és figye'item, hirtelen régi ismerősömet fedeztem fel az órásban, egy hajdani hajóskapitányt, aki hajóskapitánynak sem volt valami jó. Gondosan megnézte az alkatrészeket, a többi óráshoz hasonlóan, s aztán ugyanolyan magabiztosan kihirdette az ítéletet: — Magas a gőznyomás, a franciakulcsot a biztonsági szelepre kell akasztani. Nyomban szétvertem a fejét, és saját költségemre eltemettettem. Wiltiam bácsikám (sajnos, immár elhunyt) szokta volt mondani, hogy a jó ló addig jó ló, amíg egyszer el nem kapta a szárat, s a jó óra addig jó óra, míg órás kezébe nem kerül. És sokat törte a fejét, vajon milyen foglalkozást találnak a félbemaradt cserzővargák, puskaművesek, cipészek, mérnökök és kovácsok, de senki sem tudta neki megmondani. (Fordította: SZÁSZ IMRE)