Új Szó, 1970. szeptember (23. évfolyam, 207-232. szám)

1970-09-09 / 214. szám, szerda

Tejkóstolás a prágai Mikoproduktában Miért oly hosszú életűek a kaukázusi pásztorok? A tejnek és az aludttejnek, vagy akár a joghurtnak ilyenkor, a nyári időszakban van a legnagyobb keletje. Idénycikk, mert mihelyt elmúlnak a meleg napok, a legtöbben megfeledkeznek arról, hogy a a tej és a tejtermékek rendszeres fogyasztása egészségünk szempontjából elengedhetetlen követelmény. Különösen a fejlődésben levő gyermekek szervezete igényli ezt a táplálékot. Az év túlnyomó részében csak nagyritkán kerülnek asztalunk ra azok a csemegék, amelyekkel a prágai Tejipari Kísérleti és Kutató Intézet dolgozóinak kitűnő ötlete folytán a napokban — reklám formájában — találkozhattunk. SAVANYÍTOTT TEJSZINT VAGY INKÁBB KEFIRT PARANCSOL? Milada Urnerová, a kísérleti intézet üzemvezetője minden héten egyszer elhagyja munkahelyét, hogy munkatársaival együtt beköltözzön egy napra a Mikoprodukta VodiCková utcai üzlethelyiségébe. Itt mutatja be az arra járóknak elért eredményeket. És hogy fáradozásuk nem hiábavaló, arról a helyszínen meggyőződhettünk a különböző fajtájú savanyú tejek — aludttej, kefir, acidofiltej, joghurt, savanyított tejszín stb. — kóstolgatása közben. Annyi az érdeklődő, hogy alig győzi a személyzet a sokféle ízletes ital töltögetését a higiénikus, egyszeri használatra alkalmas celofánpohárkákba. Vannak, akik már üveggel érkeznek az üzletbe, hogy magukkal vigyék a „tiszta tejkultúrát", de akadnak, akik előre nem készülnek fel erre a lehetőségre és uz elárusítóktól kapnak valamilyen tégelyt vagy zacskót, amiben hazavihetik a kísérleti intézet „legújabb" felfedezését. A TEJ ROSSZNAK IS LEHET OKOZÚJA Az otthon készült és az itteni aludttej között óriási a különbség, mely nemcsak az ital ízében, hanem minőségében is észlelhető. A tej pasztörizálásakor ugyanis a káros baktériumoknak csak bizonyos része pusztul el. Akadnak közöttük oyyan, amelyek bizonyos sejteket, spórákat termelnek ki, és ezek túlélik a vegyi beavatkozásokat is. A meleg következtében a spórák kinyílnak, s ezzel a tej megsavanyodását, minőségének csökkenését, esetleg teljes elértéktelenedését okozzák. A Tejipari Kísérleti Intézet épjjen ennek a megakadályozása érdekében olyan kultúrákat tenyészt ki laboratóriumaiban, melyek lehetetlenné teszik az egészségre káros baktériumok elszaporodását. A mesterségesen előállított savanyútej ezért nem okozhat fertőző betegséget. A kefir viszont olyan baktériumokat is tartalmaz a mesterséges beavatkozás folytán, melyek megölik a tejben gyakran található gümőkóros baktériumokat. Ezen senki se csodálkozzék, hiszen a tejben található, szervezetünkre igen kedvezően ható bacilusok, mikrobák, gomba- és penészfajták örökös harcban vannak azokkal a benne levő élőlényekkel, amelyek károsak vagy nem kívánatosak egészségünkre nézve. Sokan talán nem tudják, hogy a „tiszta tejkultúrák" nélkül aligha élvezhetnénk a sajtokat vagy a vajat, mert a tej nem tartalmaz olyan míkroflórát, mely ezeknek a termékeknek előállítását biztosíthatná. Ezzel szemben a tejben található számos tisztátalanság eltávolítása — többek között elsősorban a pasztörizálás útján — rendkívül fontos. A laboratóriumban készített joghurtban az amerikai tudósok a tífuszt, paratífuszt, tbc-t és más fertőző betegségeket gyógyító antibiotikus anyagokat is felfedezték — tájékoztat M. Urnerová, és . rámutat Pasteur egykori munkatársának, Hja Iljics Mecsnyikov szovjet tudósnak a véleményére, mely szerint a Kaukázusban élő pásztorok hosszú életének a titka kizárólag az ottani egészséges savanyútejben keresendő. Baktériumai az emésztőszervek működésére is igen jó hatással vannak. Nyilván ezért is hívják a kefir „lelkét" Lactobacilus Gaucasicusnak, vagyis kaukázusi bacilusnak. MÁR NEM KERÜL DEVIZÁBA A tiszta tejkultúrákat nemrégen még drága devizákért importálunk. Ma már a Tejipari Kísérleti Intézet jóvoltából e téren is füg. götlenítettük magunkat a külföldtől, úgyhogy a tiszta tejkultúrák kitenyésztése az intézet specialitása, mely naponta nagymennyiségű tejkultúrával látja el tejcsarnokainkat. A cél ugyanis az, hogy minél többen megismerkedjenek az egészséget és életet jelentő elixírrel s odahaza is előállíthassák. — Hu egy-egy adagot elvegyítünk a tejben — így a szakember —, néhány órán belül munka nélkül olyan savanyú tejet kapunk — a létező 28 íajta közül —, amilyenre kedvünk van. Csak arra vigyázzunk, hogy a kész savanyútejet ne fogyasszuk el teljesen, mert a maradék jelenti a további kultúrát, amelyhez a friss tejet kell hozzáönteni. Ezért a savanyútejes üveget is csak ritkán mossuk ki, hogy minél hosszabb ideig megtartsuk a tejkultúrát. Ám, ha higié niai okoknál fogva mégis kiontjük, a prágai Mikoprodukta n. v. (Vodiüková u. 6.) postán is szívesen elküldi a vidékieknek a tejkultúrát, sőt recepteket is mellékel. Hogy minél választékosabb legyen étrendünk, és hogy a Kaukázusban élő pásztorokhoz hasonlóan minél tovább éljünk . .. KARDOS MARTA Ahol a pincéi

9 siet Nem szeretem a fölösleges várakozást. Gyakran az egész várost bebarangolom egy csöndes kis étterem után, ahol figyelembe vennének a pincérek. Bezzeg merőben más a helyzet Bélyben, ebben a keletszlovákiai kis faluban. Itt nem a vendégnek, a pincérnek sürgős. Ugyanis a Tiszához címzett csárdában minden asztalon egy óra található. Ez az óra azonban nem a vendéget sürgeti, ha nem a pincért. A „játékszabály" értelmében a vendég bármit is rendel az étlapon feltüntetett bőséges választékból, húsz percen belül kézhez kapja. Ellenkező esetben ingyen fogyaszthatja el ebédjét, illetve vacsoráját. jó kis játék! Nekem is nagyon megtetszett, és igyekeztem valami olyasmit rendelni, amitiek az elkészítésére másutt egy órát is szoktam várni. A pincér megsejthette, mire készülődöm. Türelmesen fölvette a megrendelést, aztán tizenöt percre állította be az órát. Tíz el is telt belőle szépen, csendesen, s én már gondolatban dörzsölni kezdtem a tenyeremet. A pincér ügyet sem vetett rám. Nem is nagyon volt rá ideje, mert az étterem zsúfolásig telt vendéggel. Az óra mutatója közben a tizenötös felé közeledett. De ekkor hirtelen megéreztem a sült hús ínycsiklandozó illatát. Igen, a disznótoros tál máris ott párolgott az asztalomon. — Hát ezt hogy csinálták? — kérdeztem meglepődve. A pincér kedvesen elmosolyodott, jó étvágyat kívánt és továbbsietett. — Elnézést — mondta távozóban —, a magyarázkodásra most nem érek rá. Hát ezt a fogadást elvesztettem — gondoltam kissé bosszúsan, de a finom falatok csakhamar elfeledtették velem iménti csalódásomat. — Beszélhetnék a főnökkel? — fordultam a pincérhez, miután kiegyenlítettem a számlát. — Kérem, második ajtó balra — adta meg udvariasan az útbaigazítást. A főnök érdeklődéssel végighallgatott. — Örülök annak, hogy elégedett a kiszolgálással — vála szólta szerényen. — Az ötletért azonban a debrecenieket illeti a dicséret. Ök az órákat már régebben alkalmazzák. Igaz, hogy nekik homokóráik vannak, de mit •tehetünk, ha mi egy kicsit lemaradtunk a homokóra gyártásában. — Nem terheli meg ez a hajsza túlságosan a személyzetet? — A saját érdekükben is csinálják. Részesülnek a nyereségből. Az ételfélék után tizenhét, az egyéb áru után pedig három százalék kerül a bevételből szétosztásra. Mondanom sem kell, hogy ezért már megéri beállítani az órát. Na, és hadd szórakozzon a pénzéért a vendég is egy keveset. — Arra még nem volt példa, hogy a csárda személyzete elvesztette volna a jogadást? — De, egyszer már az is előfordult, — derült fel a vezető arca. — Egy alkalommal két prágai rendszámú kocsi állt meg uz udvaron. Nyolcan szálltak ki belőle. Rendelésükkel eléggé megizzasztották a szakácsunkat. Az utolsó percben még felszolgálhattuk volna az ételt, de intettem a szakácsnak és a pincérnek, hogy várják most már meg az óra csengését. Gondoltam, kibírjuk mi fizetni azt a nyolc ebédet. Amikor az idő lejárt, a vendégek tapsolni kezdtek. Ekkor megjelent a pincér a tele tálakkal és közölte a vidám társasággal, hogy a személyzet kapitulál, a kedves vendégek ingyen fogyaszthatják el az ebédet. Micsoda? — Tiltakoztak erre a prágaiak — méghogy ne fizessünk? Kérjük a panaszkönyvet és küldjék ide a főnököt! Hiszen ilyesmivel mi még sehol sem találkoztunk. Aztán az asztalukhoz ültettek, és még ök vendégeltek meg minket. Csupán egy példányt kértek a „játékszabályból," hogy majd alkalomadtán odahaza megmutathassák. Ez a nyári emlék a minap jutott az eszembe a pozsonyi nagyállomás vendéglőjében, amíg egy pohár sörre várakoztam, persze hasztalan. Húsz perc várakozás után szomjasan és szó nélkül távoztam. De egyszer becsomagolok magamnak egy napra való száraz kosztot a hátizsákba, beülök ismét a nagyállomás vendéglőjébe, s kivárom, hogy egy pincér az asztalomhoz tévedjen. Aztán hangos szóval meginvitálom őt Bélybe. Mi az az ötszáz kilométer a két helység között. Mire Pozsonyban kiszolgálnának, addigra Bélyből is visszaér az ember. SZENK SÁNDOR 27 Döngő léplek zaja üti meg a fülét. Csak Ondro lehet. Aki továbbmegy, az nem jár a házak mellett, annak az országúton a helye. Ondro egy pillanatra megáll a ház előtt, és meghökkenve mered az ablakára. Hol a pokróc? Mi történt Pistával? Komora hallja a gyors, döngő lépteket, hallja, amint becsapódik a kiskapu. Visszaakasztja a pokrócot, és rágyújt. A konyhaajtóban megcsikordul a kulcs. Ondro a konyhában meggyújtja a lámpát, és beront a szobába. — Hol vagy?! — Hol lennék?! — feleli felháborodással a hangjában Komora. — Ha azt gondolod, hogy menyecske vagy, nagyon tévedsz! — Sokáig voltam? — Nagyon sokáig . .. — Ha szükséged lenne egy igazi menyecskére, hívhatok egyet! —- csillapítja az asztalhoz ülő Ondro. — Még olyat is találok, aki állandóan magánál hordja a csillagos igazolványát! Nemcsak a száját tudja járatni, de a lábait is könynyen szétveti — és fanyar mosollyal vizsgálgatja Pista arcát. Nem kell ennek a menyecske! Pillanatok múlva újra megszólal. — Csend és nyugalom a faluban ... Te mit csináltál? — Vallattam magam ... — Ha nem akarsz keseregni, fondolj inkább másokra — mondja Ondro. Bort tölt a poharakba. — Igyál, Pista! Mindketten a pohár után nyúlnak. — Akkor érzem rosszul magam, amikor magamra gondolok — szólal meg újra Ondro. — Ha nem innál, nem is gondolnál magadra. — Azért iszom, mert gondolkodom. Ital nélkül még IOSZszabb! . .. Ondro hallgatagon mered az üres pohárra. — A saját gondolataim vernek agyon engem... — töri meg újra a csendet. — Inkább másokat üthetnél. — Aki a kutyát akarja ütni, mindig talál botot! — Ügy ám. —• Csak nem merem a kezembe "venni ... Komora megnyugszik. Aki a kutyát akarja ütni, mindig talál botot! Több ész van ezekben a falusiakban, mint gondolná az ember ... Nem hagyom magam ütni! — morogja magában, s kabátja rejtett belső zsebébe nyúl, kis pisztolyt húz ki belőle. — Én a botot a kezemben tartom — mondja Ondrónak. — Mutasd! — amikor a kezében szorongatja a pisztolyt, Komorára néz. — Nekem is hozhattál volna! — A te kezedben a hangtompítós is durrogna! — Ezt nem hallani? — Nem. — Ilyen kellene nekem. — Nekem most nagyobb szükségem van rá — mondja Komora, és elrejti a pisztolyt. — Kivel beszéltél? — Egy pozsonyi sofőrrel. — Hol? — A kocsmában. — Mit keres itt? — Gépgyári sofőr. Többen ismerik. Három elvtársat hozott. Azok is gyári emberek. Egy újságírónő, egy mérnök, meg egy öreg szaki. Sok falusi dolgozik a gyárban, ismerik őket, főleg az öreg szakit. Üzemi őr... Nem elég, hogy ott nyaggatják az embereket, még idehaza is ellenőrzik őket! — Mit akarnak tőlük? — Arra kíváncsiak, mit csinálnak idehaza, hogy megírhassák az újságban ... — Nein szeretnék nálatok élni! — mondja Komora. — Mégiscsak igaz, hogy ezek mindenhová beledugják az orrukat! — Ha fiatal lennék, én se maradnék itt tovább... — gondolkodik el Ondro. Hirtelen felkapja a fejét. Az udvarról kioltás hallatszik. — Ondro bácsi! Komora felugrik. — Ki az? — Nem tudom — áll fel nyugodtan az asztal mellől Ondro, s a konyhába megy. — Oltsd el a villanyt! — sziszegi Komora. Az öreg eloltja a villanyt. — Ondro bácsi! — hangzik fel újra a kiáltás. Ondrej kinéz az ablakon. A kerítés fölött megpillantja a'z ágaskodó, kiáltozó ember fejét. — Ki az? — kérdi Komora. — A szomszéd fia. Ö is a gyárban dolgozik. — Mit akar? — Mit tudom én?! — dünynyögi Ondrej, és kinyitja a konyhaajtót. Mogorván elkiáltja magát. — Mit akarsz? — Csak azt szeretném tudni, hogy idehaza van-e? -— Láttad, hogy ég a villany! Mit akarsz? — Jöjjön már közelebb, Ondro bácsi! — kérleli a szomszéd kerítése mögül a fiatalember. — Nem érek rá, épp indulni akartam a szövetkezetbe. — Csak egy pillanatra! Ondrej közelebb megy a kerítéshez. — Mi bajod van? — Nem tudja, Ondro bácsi, hogy ki partizánoskodott tőlünk a Javorníkon? A szürkületben nem látni, hogyan halványul el a megszeppent ember arca. — Mit tudom én! — dörmögj. — Kérdezd meg azoktól, akik harcoltak! Én a koncentrációs táborban voltam! Jól tudod . .. — Mégis... Ki lehetett ott? Maga ismeri őket! Valamikor ott szónokolt a partizánok szövetségében! — Hagyj békén, gyerek! Örülök, hogy nem kell azokra az időkre gondolnom!. — mondja Ondrej, és hátat fordít a kerítésnek. A szíve hevesen dobog. A felszított düh, gyűlölet és gyanakvás megállásra készteti. Visszafordul. — Miért érdekel az téged? — Eljöttek hozzánk is a gépgyáriak — válaszolja a fiatalember. — Hárman vannak. Az öreg elvtársat érdekelné. Kihez küldjem, Ondro bácsi? — Csak oda ne küldd, ahová gondolom! Mit zavarnak benneteket még idehaza ís? — Mit tudom én! írni akarnak rólunk az újságban ... Kihez küldjem? — Küldd, ahová akarod ... — feleli Ondrej, és dühösen indul befelé. A fiatalember utána kiált. — A nemzeti bizottságon most nincs senki! Egy percre átküldőm magához! Beszéljen vele, Ondro bácsi... Nyikorogva nyílik a kiskapu. Az öreg Górázd sötétszürke őszi kabátban, kalappal a fején megtorpan a kapuban, mintha azt szeretné megállapítani, a festők milyen színkeveréket használnának, ha a konyha ablakából kiszűrődő fényt akarnák a vásznon megörökíteni. A konyha ablakából kicsapódó fény a régi holdas éjszakára emlékezteti. Egész úton Frankén mérnök és apja járt az eszében. Most is rájuk gondol. Frankén azt állítja, hogy a németek azon az éjszakán az apját lőtték agyon a falu határában. Kolejka Frankén lenne? Kmety pedig, aki a keze közül szökött meg, Tarabusz? Váratlanul éles dörej cseng a fülében, majd megpattan a dobhártyája. Kolejka az életéért rimánkodott. Szabadulni akart a kísérteties tekintettől, ám ő meghúzta a ravaszt... A kapunál álló Górázd hirtelen kabátja belső zsebébe kap, s megtapogatja szolgálati pisztolyát. Nem lett volna szabad magával hoznia, mégis a zsebébe dugta. Az ember megszegi az előírásokat, ha másképp nem érheti el a célját. A cél a fontos, nem az eszköz. Ezt vallotta a múltban, s ezt vallja most is. Sok rosszat is tettek közben? I Folytatjuk i I97Ü IX. 9.