Új Szó, 1970. szeptember (23. évfolyam, 207-232. szám)

1970-09-04 / 210. szám, péntek

Egyre jobbak a gazdasági eredmények, de még sok probléma vár megoldasra (Fulytatás az 1. oldalról) megoldására. A szénellátás gondjainak enyhítését különben munkaerőgondok is akadályoz­zák. Alig 27 százalékra sikerült teljesíteni a bányaipari tanulók toborzásának tervét, a szlová­kiai bányákban igényelt több mint ezer dolgozó helyett alig háromszázat sikerült megnyerni bányamunkára, s az ostravai bányák szlovákiai toborzási ter­vét még ilyen arányban sem sikerült teljesíteni. A munkaerő­gazdálkodás terén ezért a kor­mány szigorúbb intézkedések meghozatalára kényszerül. És nemcsak a bányászat, hanem például a bőrfeldolgozó és -ci­pőipar, az építőipar érdekében is. AZ ÉPÍTŐIPAR eredményei is javultak az első félévben. Az építőipari munkák volumenének tervét egy százalékkal teljesí­tették túl, vagyis a növekedés 1969 első jeléhez viszonyítva 10 százalékos. A tervezett 9100 la­kás helyett 11071 lakás építé­sét kezdték meg, s a tervezett 6732 lakás helyett 7008 lakás építését fejezték be. A múlt év első feléhez viszonyítva 10,2 százalékkal fokozódott az építő­anyagok termelése annak elle­nére, hogy több új építőanyag­gyárat nem adtak át idejében rendeltetésének. Sajnos, a beru­házások általában sem jelle­mezhetők kedvezően. Az évi be­ruházási tervnek az első félév­ben mindössze 39,37 százalékát sikerült valóra váltani, s a ki­emelt, legfontosabb ipari beru­házások esetében a tervezett ki­lenc helyett csak ötöt adtak át rendeltetésének. Ugyanakkor szüntelenül emelkednek a be­ruházási költségek. Általában háromszor-négyszer drágábban építünk, mint a hasonlóan fej­lett ipari államok, s még így sem tudjuk erőinket a korsze­rű építkezési követelményeknek megfelelően összpontosítani. A szigorú központi intézkedések még nem éreztetik hatásukat kellő mértékben, sok a „feke­tén" megkezdett beruházás, szüntelenül „tágítják" a beruhá­zási költségvetést, és a jelen­tős munkaerőhiány ellenére (Szlovákiában mintegy 25 000 dolgozó hiányzik) a beruházók egyre újabb termelő kapacitá­sok létrehozásáért harcolnak. A kormány tudatában van annak, hogy ha a beruházási politiká­ban és gyakorlatban nem sike­rül rövidesen rendet teremtenie, akkor nem sok remény marad a gazdasági fejlődés többi problé­májának a megoldására sem. A MEZÖGAZDASAG eredmé­nyei — főképp az állattenyész­tésé — biztatóak. Nagy siker­nek számít, hogy a rendkívül kedvezőtlen időjárás ellenére is az egész országban teljesítet­ték a gabonafelvásárlási tervet, jóllehet a felvásárolt mennyi­ség a tervezett kétmillió-száz­hatvankilencezer tonna gabona­termésnek csak egy része. Az aratás helyenként még most is folyik, s nem ritka, hogy az időjárás okozta veszteség több mint 50 százalékos. A becslések szerint nehézségeink lesznek a burgonyaellátásban is, viszont jónak ígérkezik a kukoricater­més, és a SOK csapadék révén nagyok a szálastakarmány-ho­zamok. A húsfelvásárlás ered­ményei Szlovákiában 4,7 száza­lékkal jobbak, mint a múlt év első felében. Tejből 27,4 millió literrel, tojásból 45,4 millió da­rabbal vásároltak fel többet, mint 1969 első felében. A fel­vásárlási terv természetesen te­kintettel volt az állatállomány növelésének szükségességére, amiben szintén jó eredmények születtek. 1969 júliusához vi­szonyítva 87 600-zal nőtt a szarvasmarha-állomány, 200 000­rel a sertés- és több mint tizen­kétmillióval a baromfiállomány. A húsimportra azonban továbbra is szükség van; mintegy száz­ezer tonna az országos behoza­tal. A NÉPGAZDASÁG egyre jobb eredményei mellett tehát van még elég megoldásra váró prob­lémánk. A konszolidáció ered­ményei azonban elvitathatatla­nok. A piac fokozott mértékben képes a vásárlóerő lekötésére: a lakosság pénzjövedelme az első félévben 5,1 százalékkal nőtt, viszont a kiskereskedelmi forgalom 6,2 százalékkal. Ugyanakkor a kiskereskedelmi forgalom nem érte el a terve­zett szintet, a 6,9 százalékos növekedést a múlt esztendő el­ső feléhez képest. Ez a koroná­ba vetett bizalom nagyarányú fokozódását tanúsítja; ugyanis egy évvel korábban, 1969 első felében 1968 első félévéhez vi­szonyítva 17,4 százalékkal volt nagyobb a kiskereskedelmi for­galom. És az említett idei arány tanúsága még annak is, hogy sikerült megfékezni az irracionális bérnövekedést: az első félévben a bérek 3,4 szá­zalékkal emelkedtek, a munka­termelékenység pedig 7,5 száza­lékkal nőtt. Vagyis határozottan elmondhatjuk: azon az úton ha­ladunk, amely a gazdasági egyensúly helyreállításához ve­zet. Különben ennek az ideinél még hatékonyabb eszköze lesz a jövő évi, és főképp az ötödik ötéves terv. Jsza) JUBILÁLNAK A RÁDIÚMÍÍSZAKI ALAKULATOK (ČSTK) — A csehszlovák nép­hadsereg katonái ma emlékeznek meg a rádiómúszaki alakulatok 20. évfordulójáról. E különleges haditechnika kiépítése szorosan összefügg az állami légvédelem egységes rendszerének építésével. Fő feladata, hogy megbízható rádiólokációs kutatást végezzen, rendszeresen ellenőrizze a földről az ország légiterét és biztosítsa a vadászgépek harci tevékenysé­gét azok ellen, akik a levegőben megsértik az ország felségterüle­tét. Az igényes rádiólokációs figye­lőrendszer kiépítésének alapja a szovjet haditechnika volt. A szov­jet hadsereg segítette építeni a csehszlovák rádiómúszaki alaku­latokat tapasztalatokkal, radarké­szülckekkel és szakmai előkészí­téssel. A nagyszámú közös gyakor­lat és e gyakorlatok összhangja, valamint az ellenőrzőrepülések hozzájárultak az egységes légvé­delmi rendszer megszilárdításához és tökéletesítéséhez. A légvédelem hatékonysága 1950-től szüntelenül fokozódott és már 1955-ben és 1956-ban, amikor a nyugati hatal •mak légierejüket sztratoszféra-re­pülőgépekkel szerelték fel, a rá diómüszaki alakulatok már akkor felderítették és követni tudták a légitámadásnak ezeket a legkor­szerűbb eszközeit A különleges műszaki alakulat 0 Ebben az évben, kezdik meg Kežmarokon a Kelet-szlo­vákiai Baromfifeldolgozó Válla­lat új üzemének építését. A 47 millió koronás létesítmény üzembehelyezése után évente 297 tonna baromfihúst és 8 mil­lió tojást termel. Fogadás a miniszterelnökségen (ČSTK) — Dr. Ľubomír Strou­gal, a CSSZSZK miniszterelnö­ke tegnap fogadta Nyikolaj l fa­szil jevics Fagyejevet, a KGST titkárát, aki a brnói nemzetközi vásár megtekintésére érkezett hazánkba. Strougal elvtárs a KGST tit­kárával tanácskozott a KGST XXIII. és XXIV. ülésszakának határozataiból eredő feladatok­kal kapcsolatos munka helyze­téről. A szívélyes légkörű fogadta­táson jelen voltak František Hamouz és Václav Hála, a szö­vetségi kormány alelnökei. Az FSZM küldöttsége hazatért Budapestről (ČSTK) — Tegnap visszaérke­zett Prágába a Csehszlovák For­radalmi Szakszervezeti Mozga­lom Központi Tanácsának hiva­talos hattagú küldöttsége, amely Ján Pillernek, a CSKP KB el­nökségi tagjának, a Központi Tanács elnökének vezetésévei a Magyar Szakszervezetek Köz­ponti Tanácsának meghívására tartózkodott Budapesten. A két szakszervezeti központ képviselői kölcsönösen tájékoz­tatták egymást a szakszerveze­tek jelenlegi feladatairól, és megállapodtak, hogy közösen lépnek fel a nemzetközi szak­szervezeti mozgalom kérdései­ben. Időszerű nemzetközi kérdésekkel foglalkoztak (ČSTK) — A Csehszlovák Külügyminisztérium szóvivője a szeptember 3-i sajtókonferen­cián kijelentette, — az a kíván­ságunk, hogy az ENSZ-közgyű­lés október 14—24-1 XXV. ju­bileumi ülésszakán ne elégedje­nek meg csupán a fanfárokkal, hanem az ülésszaknak munka­jellege is legyen. A sajtókonfe­rencia további részében a szak­értők időszerű nemzetközi kér­désekkel foglalkoztak. Elhunyt Zd. Jobánek (ČSTK) — Vasárnap, augusz­tus 30-án hirtelen elhunyt dr. Zdenék Jobánek, hazánk líbiai rendkívüli és meghatalmazott nagykövete. Az elhunyt a csehszlovák kül­ügyi szolgálat áldozatkész dol­gozója, meggyőződéses marxis­ta—leninista volt, aki egész éle­tét a politikai és a közérdekű munkának szentelte. az elmúlt húsz év alatt jó ered­ményeket ért cl. Ez annak köszön­hető, hogy az alakulat tagjai ma­gas színvonalú öntudatossággal, éberséggel és felkészüléssel ala­kították ki hazánk légitere érint­hetetlenségének feltételeit. Jelen­leg az alakulatok minden erejü­ket és tudásukat a teljes politi­kai konszolidáció befejezésének szolgálatába állítják. Tudják, hogy csak a szovjet hadsereg vezette egységes és erős védelmi rend­szer szavatolja a szocialista tábor határainak és légiterének érinl­hetetlenségét. A húszéves évforduló alkalmából a központi ünnepségeket szeptem­ber 5 én Trnaván tartják, ahol megjelennek a CSKP, a kormá­nyok, a csehszlovák néphadsereg parancsnokságának képviselői és más jelentős vendégek. Az alaku­latok legjobb tagjait emlékérem niel tüntetik ki. Szovjet szén Kelet-Szlovákiának (ČSTK) — Ján Gregor, az SZSZK iparügyi minisztere szeptember 2-án fogadta azt a szovjet küldöttséget, amely a csehszlovák szakemberekkel együtt kidolgozza a csehszlovák vállalatok 1971—1975. évi szov­jet szénigényéről szóló közös szakvéleményt. A szovjet küldöttséget Valen­tyin Gavrilovics Zsilin, a GOSZ­PLAN energetikai szakosztálya vezetőjének helyettese, a cseh­szlovák küldöttséget Vladimír LitvaJ, az SZSZK tervezésügyi miniszterének helyettese vezeti. — A VIETNAMI Demokratikus Köztársaság függetlensége kikiál­tásának 25 éves évfordulóján, teg­nap Nguyen Huu Ngo, a VDK nagy követe feleségével fogadást ren­dezett a prágai International-szál­lóban. A fogadáson részt vettek: Lubomir Strougal, a CSSZSZK kor mányának elnöke, Vasil Bifak és Evžen Erban, a CSKP KB elnök­ségi tagjai, Ján Fojtík, a CSKP KB titkára, Miloš Jakeš, a Központi Ellenőrző és Revíziós Bizottság el­nöke, (án Marko külügyminiszter, Soňa Pennigerová, a Népi Kama­ra elnöke, Pavel Auersperg, a CSKP KB nemzetközi politikai osz­tályának vezetője. Jelen voltak a prágai diplomáciai testület képvi­selői is. — A VDK NAGYKÖVETSÉGÉNEK hivatalos küldöttsége Nguyemon Van Tuuc követségi első titkár ve­zetésével tegnap látogatást tett a strakonicei motorkerékpár-üzem­ben. — DR. JAN NÉMEC, a CSSZK igazságügy-minisztere tegnap a Magyar Népköztársaság igazság­ügy! miniszterének meghívására Budapestre utazott. A búcsúztatá sán jelen volt Vince józsef, az MNK csehszlovákiai nagykövete, valamint* az Igazságügyi Minisz térium vezető dolgozói. — A CSKP észak-morvaországi kerületi bizottságának öttagú kül­döttsége tegnap dr. Miroslav Ma­mulának, a kerületi bizottság ve­zető titkárának vezetésével Drez­dába utazott, hogy viszonozza a Német Szocialista Egységpárt ke­rületi bizottságának augusztus vé­gén tetl látogatását. — KIM JENG SIK, a Koreai Népi Demokratikus Küztársaság cseh­szlovákiai nagykövete tegnap Gottwaldovba látogatott. A munka ésszerűsítésének kérdéseiről és a helyi üzemek igazgatása iránt ér­deklődött. ÖSSZEÜL AZ ARAB LIGA (Folytatás az 1. oldalról) stratégiai okokból van szüksé­ge. Tel Aviv — Csütörtökön dél­előtt összeült az izraeli kor­mány, hogy — mint az AP írja — „szorosra zárja sorait" — a tűzszünettel szemben. Rendszerint jól értesült for­rások szerint Golda M.eir kor­mánya bojkottálni fogja a New York-i megbeszéléseket, amíg Egyiptom „nem vonja vissza ra­kétáit". Ez a magatartás a Da­jan-álláspont elfogadásával egyenértékű. A kormány ülésé­nek előestéjén Izrael eljuttat­ta sorrendben kilencedik pana­szát az ENSZ-megfigyélőkhöz a „tűzszünet Egyiptom részéről" történt megsértése" miatt. Róbert McCloskey amerikai külügyi szóvivő csütörtök déli sajtóértekezletén hivatalos nyi­latkozatot olvasott fel a közel­keleti tűzszüneti fegyvernyug­vás állítólagos, megsértéséről. A szóvivő kijelentette: „Legutóbbi bizonyítékaink megerősítik, hogy a tűzszüneti övezetben sor került a fegyver­nyugvás megsértésére" — mon­dotta. McCloskey hozzátette, hogy az amerikai kormány diplomáciai úton „felveti a kérdést" a szovjet kormánynál és az EAK kormányánál. McCloskey a továbbiakban ki­jelentette: „Az amerikai kor­mány figyelemmel kíséri a ka­tonai erőegyensúly alakulását és nincs szándékában megen­gedni, hogy az Izrael hátrányá­ra megváltozzék. Ugyanakkor —, hangoztatta — továbbra is a legnagyobb jelentőséget tulaj­donítjuk annak, hogy Gunnar Jarring égisze alatt folytatód­nak a megbeszélések". Kérdésekre válaszolva Mc­Closkey megjegyezte, hogy az amerikai nyilatkozat nem a tűz­szünet, hanem a „fegyvernyug­vás megsértéséről" beszél. Xuan Thuy: Felkészültünk a tárgyalásokra Párizs — A francia főváros­ban csütörtökön megkezdte munkáját a vietnami kérdés megoldásáról tanácskozó négy­oldalú értekezlet 82. ülése. Po­litikai megfigyelők az ülés le­folyását feszült figyelemmel kö­vetik, mert első ízben találkozik egymással Dávid Bruce, az ame­rikai delegáció újonnan kineve­zett vezetője és Xuan Thuy, a VDK küldöttségének vezetője, aki a minap tért vissza Párizs­ba. Xuan Thuy az ülés megkezdé­se előtt újságíróknak kijelen­tette: a korábbiakhoz hasonlóan ezúttal is jószándékkal és ko­moly tárgyalásokra készen ér­keztünk az ülésre. Érdeklődés­sel várjuk, hogy az amerikai küldöttség új vezetőjének van-e új mondanivalója. A francia lapok beszámolnak arról, hogy Xuan Thuy minisz­ternek, a VDK küldöttsége veze­tőjének visszaérkezése óta nagy diplomáciai sürgés-forgás ta­pasztalható Párizsban Pompidou köztársasági elnök fogadta Re­né Servoistt, Franciaország ha­LAPZARTAHOR érkezett EGY LÉPÉS A LESZERELÉS ÜTJÁN A genfi leszerelési értekezlet tegnap délelőtti ülésén Mexikó kivételével valamennyi részt vevő áilam elfogadta a Szovjet­unió és az Egyesült Államok módosított közös szerződéster­vezetét, amely megtiltja a nuk­leáris és egyéb tömegpusztító fegyverek elhelyezését a ten­ger- és óceánfenéken. noi fődelegátusát, Maurice Schumann külügyminiszter pe­dig rövid időn belül másodszor fogadta Bruce nagykövetet. Tabouis asszony a Paris Jour­ban azt a megállapítást teszi, hogy a jelek szerint Vietnam vonatkozásában előtérbe került a politikai kérdés. Tabouis asz­szony tudni véli, hogy francia diplomaták és mások azt java­solták az amerikaiaknak, bővít­sék ki a dél-vietnami kormányt, még ha Thieu meg is marad az állam élén. Saigon — Felrobbant egy Phantom típusú bombázógép a danangi légitámaszponton — je­lentette be csütörtökön az ame­rikai hadvezetőség. Három ame­rikai meghalt, 14-en megsebe­sültek. A robbanás szerda este tör­tént, amikor a gép üzemanyagot vett fel és eddig még ismeret­len okok miatt tüzet fogott. A tűzoltók megkísérelték a lán­gok oltását, de sikertelenül és ekkor következett be a robba­nás. A kár meghaladja a két­millió dollárt. A DNFF tüzérsé­gi erői egyébként csütörtökre virradó éjjel 9 amerikai támasz­pont ellen intéztek támadást. A Dél-vietnami Nemzeti Fel­szabadítása Front Központi Bi­zottsága, a Vietnami Nemzeti Demokratikus és Békeerők Szö­vetsége csütörtökön Ho Si Minh elnök halálának első évforduló­ja alkalmából közös üzenetet intézett a Vietnami Dolgozók Pártja Központi Bizottságához, a VDK Nemzetgyűléséhez és kormányához, valamint a Viet­nami Hazafias Front Központi Bizottságához. Az üzenet méltat­ja az elhunyt elnök munkássá­gát és hangsúlyozza, hogy Ho Si Minh egész életét a haza fel­szabadításának, egyesítésének, a szabadság kivívásának szentel­te. DAILY EXPRESS: ,,Horgásszuk le fejünket!" London — A Daily Express a következő rövid vezércikket közli: „Nem akarunk mentegetőzé­seket haliani arról a rakétáról, amely képtelen volt pályájára juttatni az angol mesterséges holdat. Ehelyett inkább szé­gyenkezve horgásszuk le fejün­ket. Egy hihetetlen műszaki fel­készültséggel rendelkező nem­zetnek súlyosan fel kellett sül­nie az egész világ előtt. Angliá­nak — megkésve bár — meg­volt az a lehetősége, hogy ha­todik országként belépjen az űrszakmába. Ami tegnap történt a woomerai indulóhelyen, en­nek egyetlen oka a kormányzat tehetetlenségében, ingadozásá­ban és politikai manőverezés­ben keresendő. A britek soha­sem fogják megbocsátani poli­tikusaiknak ezt a megalázta­tást." Újabb áldozatokat követelt a kolerajárvány Tovább folyik a küzdelem a kolera terjedése ellen. A szigo­rú rendszabályok ellenére Jijabb halálos áldozatok vannak. Ghánából jelentik, hogy egy to­gói állampolgár röviddel azu­tán, hogy megérkezett az accrai repülőtérre, kolerában elhalálo­zott. Családját s a gép utasait kolera elleni védőoltásban ré­szesítették. Bahreinben eddig három ko­lerás beteget vettek nyilvántar­tásba, közülük egy később meg­halt. A sejkségben állomásozó 3500 brit katonát beoltották a járvány ellen. A malawi egészségügyi ható­ságok azokat az utasokat, akik olyan országokból érkeznek, ahol már előfordult kolerás megbetegedés, csak oltási bizo­nyítvány felmutatása ellenében engedik az ország területére lépni. Az izraeli parlament illetékes bizottsága hétfőn vitatja meg a koleraveszélyt. Az országban augusztus 20 óta 42 személy betegedett meg, egy halálos ál­dozat van. Az Egészségügyi Világszerve­zet a kolera elleni védekezés, valamint a betegség eredménye­sebb gyógyítása érdekében tan­folyam indítását határozta el. 1970. IX 4.

Next

/
Thumbnails
Contents