Új Szó, 1970. szeptember (23. évfolyam, 207-232. szám)

1970-09-20 / 38. szám, Vasárnapi Új Szó

rn i, Ä V EGY ÉVBEN EGY LEHETŐSÉG A bratislavai Madách Könyvkiadó ez évben is megrendezi kétszakaszos nyereményakcióját Mindkét szakasz sorsolással zárul, az első november 3-án, a második december 17-én. A sorsolásban azok az olvasók ve­hetnek részt, akik az alább felsorolt könyvekből legalább 50,— korona értékben rendelnek. November 3-án az október 20-ig, december 17-én pedig a december 8-ig postára adott megrendeléseket sorsolják ki. A könyvvásárló több dijat is nyerhet, ugyanis ahányszor 50.— korona értékű könyvet rendel, annyiszor vesz részt a sorsolásban. Sőt, aki ok­tóber 20-ig 100,— koronánál nagyobb megrendelést ad postára, ac a november 3-i sorsoláson kívül a december 17-i sorsolásban is részt vesz. Például, aki október 20-ig 100,—, 150,—, 200,— stb. koronát meghaladó megrendelést küld címünkre, az november 3-án és decembe* 17-én is kétszer, háromszor, négyszer stb. vesz részt a sorsolásban, tehát 4, 6, 8 stb. dijat is nyerhet. A beérkezett megrendeléseket szá­mokkal látjuk el (minden 50,— korona után külön számmal), s ezeket a számokat közjegyző jelenlétében sorsoljuk ki. A nyertesek névsorát a magyar sajtó közli. Mindkét sorsolás alkalmával az alábbi díjak nyerhetők: 1. díj 5000,— korona értékű vásárlási utalvány 2. díj 2500,— korona értékű vásárlási utalvány 3. díj 1000,— korona értékű vásárlási utalvány 4. díj 300,— korona értékű könyv 5. díj 200,— korona értékű könyv 6.—10. díj 100,— korona értékű könyv A kiválasztott könyveket a jegyzéken kell megjelölni. A lapot szívesked­jenek négyrét hajtani, és bélyeggel ellátva címünkre elküldeni. Levélben vagy levelezőlapon is beküldhetők a megrendelések. A megrendelések levélben vagy levelezőlapon is beküldhetők az alábbi címre: Madách Könyv- és Lapkiadó, Bratislava, Martanovičova 10. A dijakat a sorsolást követő napon küldjük el a nyertesek címére. A vá­sárlási utalványra az ország bármelyik boltjában bármi vásárolható. A. Christie: Rejtély az Antillákon 20,— A közkedvelt angol detektívregény­írónő legújabb műve — Fekete soro­zatban Clancier: Tétova szeretők 24,— A kitűnő francia lírikus és prózaíró nagy sikert aratott regénye egy gyö­nyörű szeretem izgalmas, finoman ero­tikus, modernül árnyalt és elemien költői krónikáját mondja el. Cusack: A fekete villám 16,— Az ausztráliai írónő regényének közép­pontjában egy ünnepelt szép asszony áll, aki a szeretett férfiban csalódva a halálba akar menekülni. Etesott fia naplójának elolvasása változtatja meg az életét: vállalja a harcot félvér uno­kájáért, annak nevelőszüleiért s velük együtt azokért akiket üldöznek ősi földjükön. 6. O űrrel: Családom és egyéb állatfajták 16,50 A szerző, a neves zoológus, tízéves volt amikor anyjával és testvéreivel a görög szigetekre költöztek. Az ott töltött öt boldog esztendő története ez a könyv. Fejes Endre: Rozsdatemető 16,50 A számos kiadást megért kisregény írója egy tragikus esemény hátterét világítja meg. Kitűnően ábrázolt ala­kokkal, tárgyilagos hangon tárja fel egy meghaladott és pusztulásra ítélt életszemlélet következményeit Fekete István: Csend 12,— A nemrég elhunyt neves író, a termé­szet nagy ismerője és kiváló ábrázoló­ja, ebben a könyvében egy régi nyári vakáció történetét mondja el. A könyv mélyebb mondanivalója az, hogy fő­hőse, egy falusi kisfiú hogyan érti meg a felnőttek valóságos kapcsolatait, ho­gyan fest magának képet a valódi életről. Jan Klima: Halál és költészet 17,— Újszerű bűnügyi regény, amelyben egy hírlapíró és egy matematikus oldja meg a gyilkosság rejtélyét. Malrauit: Az ember sorsa 18,— Ez a modern történeti regény Sanghaj­ban játszódik le. Az eszmék, a szerel­mek, a harcok, a filozófiai és politikai összecsapások forgatagából a távol­keleti forradalmak egyik legemlékeze­tesebb szakasza bontakozik ki. Molnár Gábor: Bíborviskó 37,50 A kitűnő útleírások szerzője ezúttal a brazíliai őserdő indiánjai közé viszi el az olvasót. A könyv egy része tengeri utazásról és cápavadászatról szól. Patkó: Kim Philby csendes háborúja 11,— A szerző teljes egészében feltárja Phil­by igaz történetét: hogyan lett a cam­bridge-i diák a szovjet hírszerző tevé­kenységének álcázására a brit titkos­szolgálat tisztje, hogyan kerülte el a leleplezést s hogyan menekült el Moszkvába. Tomeček: Ezüstpér 16,50 A szerző egy hal élete történetét be­széli el színes, költői nyelven ábrázolva a vizek és a partok állat- és növény­világát A könyvet Mirko Hanák szép illusztrációi díszítik. A líra ma (Vallomások, esszék) 20,— Aragon, Eliot, Quasimodo, Juhász Fe­renc, Enzensberger és más mai világ­irodalmi nagyságok esszéiből, vallomá­saiból és interjúiból készült a kötet mely a következő kérdésekre igyekszik feleletet adni: Hogyan születik a mo­dern vers? Tiszta költészet vagy elkö­telezett költészet? Mitől vers a vers? William Faulkner: Szentély 18,— Egyáltalán nem könnyű megfejteni, mi teszi remekművé a Nobel-díjas ameri­kai író e legendás hírű regényét. Amellett, hogy az abszurd történet tár­sadalmilag éppúgy, mint lélektanilag hiteles, rémregény-fordulatok, gengsz­ter- és bordélyromantika teszik rossz értelmében is „érdekessé", izgalmassá. Truman Capote: Hidegvérrel 16,­A nálunk is jól ismert amerikai író vi­lágszenzációt kiváltott, néhány eszten­dő alatt több kiadást megért tényre­génye hiteles beszámoló egy többszö­rös gyilkosságról, melyet egy amerikai városkában bestiális kegyetlenséggel hajtott végre két alig harminc éves fiatalember. Jin Mucha: Elmosódott arc 14,— A finom tollú cseh író regénye hamis illúziók nélkül, józanul és bölcsen tárja elénk az ötvenes évek szocialista tár­sadalmának emberi problémáit az egyén legbensőbb érzésein, kételyein, tétovázásain, tehát egész érzelmi és értelmi világán keresztül. Ignácz Rózsa: Szavannatűz 18,— Az írónő friss, érdekes könyve egzoti­kus afrikai történetek füzére. Árvaság, nagy-nagy szegénység és még na­gyobb emberség, melegség és jóság, hatalmas, feszülő energia árad ezekből az elbeszélésekből, melyek színárnya­latokban gazdag képet festenek a mai Afrika életéről. Duba Gyula: Szabadesés 22,— A humoristaként és novellistaként egy­aránt jól ismert szlovákiai magyar író első ízben jelentkezett regénnyel, s hogy ennek a műfajnak sem méltatlan művelője, azt mi sem bizonyítja job­ban, mint az, hogy az 1970. évi Ma­dách-díjat Dubának ítélték oda éppen ezért a regényért, melynek hőse Mor­vái, a mozgalmas életű újságíró. Róbert Merle: Két nap az élet 12,50 Tengerkék ég, égszínkék tenger. Lustán nyújtózik a fövenypart a halkan sur­rogó, elhaló hullámokba... De ezen a napsütötte francia tengerparton francia és angol katonák tízezrei vár­ják szívszorongva a behajózást: az élet lehetőségét. Lüktető izgalom, mélységes emberiesség teszi felejthe­tetlenné Merle Goncourt-díjós regé­nyét. Páral: Katapult 16,— A regény hőse ki akar törni szürke életéből. Hét nővel köt ismeretséget s a hét viszony hét új élet lehetőségei­vel kecsegteti. Végső döntését egy váratlan fordulat húzza keresztül. A könyv színes, humorral átszőtt, szel­lemes stílusa magával ragadó sodrást ad a fordulatos és gazdag cselek­ménynek. Marinkovič: A küklopsz 25.— A könyv lapjain álom és valóság képei szövődnek meghökkentő látomásokká. Bizarr fintorok, nevetésre késztető ko­mikus helyzetek, merész, de a jóízlés keretén belül maradó erotikus jelene­tek váltják egymást. Hanzelka—Zikmund: Ezerkétéjszaka 53,— Az Ezerkétéjszaka a Fordított félhold után további kötete a népszerű cseh világjárók ázsiai útjáról írt beszámo­lónak. A könyv a Közel-Kelet tekinté­lyes részét: Szíriát Jordániát, Irakot, Kurdisztánt és Kuwaitot öleli fel. A szer­zők ezen az útjukon is ritka kalandokat éltek át sok titkot felfedtek, s élményei­ket érdekesen, nem egy helyütt humor­ral fűszerezve adják elő. Versek: korona: Bábi: Se elevenen, se holtan 14.— Bábi: A forrás éneke 8,— Hajnal Anna: Parti város 13,50 Frenaud: Háromkirályok 18,— Hernandez: Örökös mennydörgés 11,50 Juhász: Anyám 31,— Kostra: Ave Eva 14,— Novomeský: Válogatott versek 14,—. Ozsvald: Galambok szállnak feketében 10,— Radnóti: Bori notesz 30,— Vas István: Nem számít 14,— Villon összes versei 18,— Verlaine: Válogatott versek 18,—: Próza: Ajtmatov: A versenyló halála 14,50 Behounek: A Scavenger terv 16,—. Dallos: A Híd vallomása 16,—. Egri: Emberközelben 17,— Egri: Pergőtűzben 25,— Fábry: Fegyver s vitéz ellen 19,50 Hronsky: Egy a milliók közül 14,50 Jókai: A kőszívű ember fiai 33,—. Kratochvil: A fekete Napóleon 21,— Mailer: Meztelenek és holtak 39,— Mináč: Élők és holtak 12,— Mináč: A szerencsegyártó 15,50 Móricz: Forró mezők 18,— Mucha: Hideg égbolt alatt 15,— Örökség 18,— Gyermek- és ifjúsági irodalom: Cooper: A nagy indiánkönyv 65,— Gál: Hullámok hátán 15,— Hronek: Hispaniola aranya 11,50 Karvas: Befejezetlen gyermek­hangra 12;— Fekete: Kossuth Lajos élete 17,— Mándy Iván: Robin Hood 12,— T. M. Reid.' A fehér törzsfőnök 14,—

Next

/
Thumbnails
Contents