Új Szó, 1970. szeptember (23. évfolyam, 207-232. szám)

1970-09-20 / 38. szám, Vasárnapi Új Szó

LÖRINCZ GYULA A PÁRTTAL ÖTVEN ÉVEN ÁT Nemsokára, 1971-ben ünnepeljük pártunk megalapításának 50. évfordulóját. Nem árt elgondolkozni azon, hogy az ötvenéves CSKP-nak a dicső forradalmi hagyományain kívül, voltak mély pontjai is, mikor az opportunista vezetés mellékvágányra, helytelen irányba terelte pártunkat. Nem hallgathatjuk el, hogy minden mélypontnál mélyebb és a forradalmi célkitűzéseit meghazudtolóbb sohasem volt, mint az elmúlt — és jó hogy már elmúlt — néhány utóbbi évben. Meg kell őszintén mondani azt is, hogy ebben nagy szerepet játszottak a tömegtájékoztatási eszközök, a sajtó, rádió és televfzió stb. Most, mikor a csehszlovákiai kommunista sajtó 50. évfordulóját ünnepeljük, ez elválaszthatatlanul hozzátartozik pártunk történetéhez, hiszen ez a párt vele született, segítségével született, vele emelkedett, és sajnos vele süllyedt a mélypontra is. Nagyon szabadon idézve Lenint, a kommunista sajtóról valahogy úgy nyilatkozott, hogy a pártépítésben ugyanazt a szerepet kell betöltenie, mint az állványzatnak az új ház falának felhúzásánál. A történelmi valóság nemcsak a Szovjetunió Kommunista Pártjának születésénél, hanem Csehszlovákia Kommunista P|rtja megalakulásánál is teljes mértékben igazolta ezt a lenini meghatározást. Nézzük csak, mit írt Lenin „Mivel kezdjük" című cikkében a bolseviki párt, az SZKP megalakulása előtt? „Véleményünk szerint egy országos jellegű orosz politikai lap megszervezése — ez az, aminek a munka kiindulópontjának, a kívánt szervezet megteremtéséhez elengedhetetlen első gyakorlati lépésnek, végül annak a vezérfonalnak kell lennie, amelyet követve szüntelen fejleszthetnők, elmélyíthetnők és kiszélesíthetnök ezt a szervezetet... A lap szerepe azonban nem korlátozódik kizárólag az eszmék terjesztésére és a politikai szövetségesek politikai nevelésére és megnyerésére. A lap nemcsak kollektív propagandista és kollektív agitátor, hanem kollektív szervező is ... A lap segítségével és azzal kapcsolatban magától alakul majd ki egy állandó szervezet, amely nemcsak helyi, hanem rendszeres általános munkával is foglalkozik, megtanítja tagjait arra, hogy szorgos figyelemmel kísérjék a politikai eseményeket, értékeljék jelentőségüket és a lakosság különböző rétegeire gyakorolt befolyásukat, célszerű módszereket dolgozzanak ki, amelyekkel a forradalmi párt részéről hatni lehet ezekre az eseményekre." Ezt Lenin abban az időben írta, mikor az erőviszonyok a pártban megoszlottak. A mensevikek, a likvidátorok a munkásosztály legális szervezeteit mint a duma frakciót, a betegségélyzőt és biztosító pénztárakat, a sajtót, a szakmai egyesületeket makacsul a kezükben tartották, mert ez hatalmat, bázist, erőt jelentett számukra, viszont a veszélyes, illegális, politikai munkától menekültek, ezt teljesen átengedték a bolsevikoknak. Ki kellett söpörni a mensevikokat a munkásosztály legális szervezeteiből és ehhez nagy segítséget nyújtott a bolsevikok 1912. május 5-én megindult lapja, a Pravda (az Igazság). Ha párhuzamot vonnánk a mi, ötven évvel ezelőtt megindult kommunista sajtónk és az SZKP sajtója, a párt keletkezésének története között, meglepő hasonlatosságot állapíthatnánk meg. Az 1920-as forradalmi légkörben országos sztrájk indult, mely ha győzött volna, a fiatal újonnan megalakult Csehszlovák Köztársaság szocialista irányba fejlődhetett volna. Ma már erről elmélkedni természetesen csupán meddő hipotézis, a történelmi valóság sajnos az, hogy a sztrájk megbukott. A sztrájkot a jobboldali szociáldemokrata vezetők elárulták, és mintegy háromezer munkás került börtönbe. Nem beszélve a sortüzekről Prágában, Moston és Verebélyen, ahol munkásvér folyt. Ez a vereség azonban felnyitotta ezrek szemét, tudatosította a dolgozókban, hogy a burzsoázia fölött csak egy forradalmi párt, egy lenini típusú kommunista párt vezetésével érhetnek el győzelmet. Az 1920. szeptember 21-én először megjelent „Rudé právo" (Vörös Igazság), az 1920. szeptember 15-én indult „Pravda chudoby" (A szegények igazsága) és az 1920. február 15-én első ízben megjelent Kassai Munkás, erős irányt vett egy ilyen jellegű forradalmi párt megalakítására. Először 1921. január 16-án Szlovákiában Lubochftán jön össze a Szociáldemokrata Párt balszárnya és elhatározza, hogy belép a harmadik Internacionáléba. Majd májusban Prágában ülésezik a Szociáldemokrata Párt balszárnya, és ezen a kongresszuson alakul meg Csehszlovákia Kommunista Pártja, mint a harmadik Internacionálé szekciója. Ez volt a mi sajtónk szerepe a párt megalapításánál, a párt építésénél. Mikor már létezett a kommunista párt, a kommunista sajtó átvette az összekötő, a tolmács szerepét a párt és a tömegek között. A párt a sajtóján keresztül minden nap szólt a tömeghez. Tanított, harcra nevelt, agitált, szervezett és informált. Milyen könnyű ezt ma leírni, s milyen nehéz volt ezt akkor csinálni. A kommunista sajtó mögött nem állt tőke, hiszen azt — József Atillával mondva —, döntögette és nem siránkozott. Előállítani nyomdát, papirost fizetni abból kellett, ami nem volt, a nincstelenek vagyonából. Ez nem volt könnyű, mégis sikerült, mert a jó harci szellem minden akadályt leküzd. Ebben a jő harci szellemben nem volt hiány. Az Októberi Forradalom szele átcsapott hozzánk, a Magyar Tanácsköztársaság, a Szlovák Tanácsköztársaság letört zászlaja mély gyökeret vert dolgozóink tudatában. A szabadság szelét nem lehet az országhatárokon megállítani. Jött, hozták a hazatérő hadifoglyok, hozták a fehér terror elől hazánkba menekültek, az ellenforradalommal levert Magyar Tanácsköztársaságból. És kitenyésztette a forradalmi szellemet az uralkodó kizsákmányoló osztály saját maga ellen itthon, ahogy a dialektika törvényei ezt megállapítják. Lapunk hasábjain az utóbbi időben sokan megszólaltak a még élők közül, akik alapították, kezdeményezték és csinálták valamikor a kommunista újságot. Közöltünk szemelvényeket azoktól, akik sajnos ma már nincsenek közöttünk, de harcos tollúk emlékét régi írásaik idézik. Ezek elmondhatnák, milyen nehéz volt a „mélypontokon", mikor a párt opportunista passzivitásba esett, mikor a tömegektől szektás, dogmatikus vezetés miatt elszakadt, pihentetni a harci fegyverüket, a tollat. És milyen örömmel vették újra kezükbe, mikor az ötödik kongresszus forradalmi riadót fújt; hogy leszámoljon az opportunizmussal, a passzivitással. Harcra föl! S a kommunista sajtó újra harci fegyver lett. Az osztályharc kiéleződött. A gazdasági krízis növelte a munkanélküliséget, a nyomort, a nélkülözést, de fokozta a harci szellemet és a kizsákmányoló, az uralkodó osztály félelmét. Tüntetések, sztrájkok, kíméletlen sortüzek, halottak Kosúton, Duchcovban, Korompán, Moston és másütt. A kommunista sajtó ebben az időben munkát, kenyeret követel az elnyomott népnek. Leleplezi a kegyetlenségeket és korrupciókat, tényekkel bizonyít. Elkobozzák, cenzúrázzák, de akkor már az újság lapjain a cenzortól fehérre meszelt foltokat is olvasni tudják. A fehér foltok néha többet mondanak, sejttetnek, mint az, mi oda volt írva. Minden puskánál, géppuskánál veszedelmesebb, félelmetesebb fegyver lesz a kommunista sajtó, ezért gyakran betiltják, hoszszabb-rövidebb időre illegalitásba kényszerítik, de többé el nem némíthatják. Ez a sajtó az utolsó lehetőségig harcol, széles platformon, népfront alapon; 1938-ban a számára nem éppen dédelgetést jelentő haza, a burzsoá demokrácia, a burzsoá köztársaság megvédéséért, mikor azt az ország urai, feladják, elárulják. A kommunista sajtó most már nem legálisan, de folytatja a harcot a földalatti párt győzelméért. Félelmet nem ismerve veszi fel a harcot a fasiszta megszállók ellen, az ország határainak visszaállításáért, a nemzet szabadságáért, függetlenségéért. Az illegális Rudé právo tíz szerkesztőjének életével fizetett bátor kiállásáért. 1945-ben a felszabadulás után, egy világégés után, újra a kommunista sajtó áll az élen, újjáépítésre mozgósít. A munkásosztály hatalmának megerősítésén fáradozik, leleplezi a háborús bűnösöket, a szocializmus ellenségeit. Kiveszi részét a Februári Győzelem kivívásából. „A sajtót a szenzációk szervéből, a politikai hírszolgálat egyszerű apparátusából, a burzsoá hazugság elleni harc szervéből át kell változtatnunk — és át is változtatjuk — a tömegek gazdasági átnevelésének eszközévé. Olyan eszközzé, amely megismerteti a tömegekkel, hogyan kell a munkát új módon megszervezni." így ír Lenin a sajtóról „A szovjet hatalom soron lévő feladatai című cikkében és mi is így igyekeztük felfogni a kommunista sajtó szerepét a Februári Győzelem után, mikor úgy éreztük, hogy a munkásosztály, a dolgozók kezében végérvényesen megerősödött a hatalom. És mégis, mégis húsz évvel a reakció puccskísérlete után, tizenkét évvel a magyarországi ellenforradalmi kísérlet után, 1968-ban az a sajtó, amely élen járt pártunk megalakulásának előmozdításában, jóban-rosszban, győzelmekben kudarcokban együtt ment pártunkkal ötven éven keresztül, 1968-ban megingott, és zuhant pártunkkal együtt egy végzetes szakadék felé, ahelyett, hogy megálljt kiáltott volna. Ezért nem ujjongásra késztető vidám ünnep az ötvenéves jubileum. Nem elkeseredésre, sírásra, de magunkba szállásra van szükség. Dolgozzunk azért, hogy hibáinkat jővá tegyük, hogy pártunkat egységes, konszolidált forradalmi párttá, lenini párttá segítsük formálni, kommunista sajtónk történetének dicső lapjaihoz méltóan. Csehszlovák—Szovjet Baráti Szövetség szervezetei már készülnek a hagyományos barátsági hónapra. A szervezetek érdeklődésének homlokterében a tagság sorainak rendezése áll. A hazánkban nagyhagyományú és gazdag tevékenységre visszatekintő szövetség munkáját az utóbbi években jelentős megrázkódtatások érték. Hiba lenne, ha azt hinnők, hogy a CSSZBSZ-t az 1968. évi események, a Szovjetunió elleni összpontosított kampány gyengítette csupán. A Szovjetunióval való barátságot és szövetséget ápolni és propagálni hivatott szervezet megbénításához már jóval előbbi lépések készítették elő a talajt. A taglétszám már 1968 előtt jelentősen lecsökkent. A közép-szlovákiai kerületben például az 1960—1965 években a szövetségnek 200 ezer tagja volt. 1965-ben azonban máig sem tisztázott okokból szervezeti átépítésre került sor a CSSZBSZ-ben: megszüntették az üzemi szervezeteket és a tevékenység súlypontját a tagság lakhelyére vitték át. Ennek az átszervezésnek a következményeire jellemző, hogy ugyanabban a Közép-Szlovákiában, ahol azelőtt 200 ezer tagot tartottak nyilván, 1968. január elsejéhez, tehát még a szovjetellenes kampány felkorbácsolása előtt, a taglétszám 58 786-ra csökkent. A CSSZBSZ átszervezésének indoklása ésszerűnek látszott és, úgymond, a formalizmus ellen irányult. A valóságban azonban kitfint, hogy tényleges és jó tevékenységet a régi szervezeti formában is ki lehetett fejteni, a formális munka oka nem a szervezési forma volt. Sok száz üzemi szervezet feloszlatása helyett új szervezetek a lakhelyeken nem is keletkeztek. A tagság, amely az üzemi szervezetekben aktív tevékenységet lejtett ki és hajlandó is lett volna folytatni a munkát a helyi szervezetben, az újraszervezés vontatottsága, vagy helyi szervezet híján kiesett a munkából. Ugyanakkor sok esetben a CSSZBSZ helyi csoportjaiba való áttérés új kollektívák formálását tette szükségessé és nyilvánvaló, hogy a bejáratott üzemi szervezetekben, ismerősök, munkatársak között jobbak az ilyen kollektívák megteremtésének feltételei. A közvetlen kapcsolat a tagság és a bizottságok között ugyancsak nehézkesebb a helyi szervezetek esetében. Az átszervezésnek ezt a sok negatívumát a munka eredményességének kellett volna kiegyensúlyoznia és ezért nem tűnt annak idején egységbontásnak az átszervezés. A valóságban azonban a szervezeti felbomlasztással volt ez egyenlő, s a hatékonyabb munka helyett a tevékenység megbénítását eredményezte. A szervezetileg legyengített, taglétszámban megcsappant szövetség a két év előtti szovjetellenes kampány szervezőinek már nem lehetett méltó ellenfele. Éppen e szervezeti bomlasztás eredményének tudható be sok esetben a szovjetelenesség beszivárgása magába a szovjet baráti szövetségbe, ami már önmagában is paradoxon. A losonci járási CSSZBSZ-titkár például annyira a propaganda hatása alá került, hogy le kellett váltani tisztségéből. Zilinán a járási vezetőség még szovjetellenes rezolúciót is megszavazott... Viszont azokban a járásokban, ahol a szervezeti forma keveset változott, mert a falusi szervezetek voltak többségben azelőtt is — ott kitartottak a szövetség internacionalista alapelvei mellett. Ma a szovjetbaráti szövetség újjáéledésének tanúi vagyunk. A járási bizottságokból eltűntek azok az emberek, akiknek a Szovjetunióhoz való viszonya oly ingatagnak bizonyult. Ugyanez a folyamat zajlik a helyi és üzemi szervezetekben. Most már nyilvánvaló, ki volt a CSSZBSZ formális tagja, nyilvánvaló az is, hogy nem a szervezeti forma volt a formális tevékenység oka. Az újjáéledő üzemi szervezetekbe azok jelentkeznek, akik ténylegesen Is tenni akarnak valamit a Szovjetunióval való barátság érdekében. Növekszik a szervezetek száma is. A rimaszombati járásban például az 1968. évi 127 szervezet helyett ma már 137 működik, a losonci járásban a szervezetek száma másfél év alatt 55-ről 85-re nőtt, s a taglétszám 3514-ről 5219-re gyarapodott. Több mint kétezerrel növekedett meg a taglétszám például a Cadcai járásban. Az egész közép-szlovákiai területen az 1968. január l-ig nyilvántartott 668 szervezet helyett ma már 1111 működik, s a taglétszám kétszeresen meghaladja az 1969. évit. A CSSZBSZ szervezői és funkcionáriusai okultak a múlt hibáiból és egészséges alapokra akarják helyezni a szövetséget. Néha ebben a törekvésben bizonyos túlbuzgóságot Is észlelhetünk, amit minden bizonnyal néhány keserű tapasztalat magyaráz. Egy közép-szlovákiai nagyüzemben például a pártbizottság átigazolt egy párttagot, akit azonban munkahelyén a CSSZBSZ-bizottság nem volt hajlandó felvenni a szövetség tagjai közé. A túlzott óvatosság és a pártszervezettel való együttműködés hiánya olyan ellentmondásokhoz is vezethet, amikor pápábbak akarnánk lenni a pápánál. Nem szabad elfelednünk, hogy a CSSZBSZ tömegszervezet és éppen tömegszervezeti jellege határozza meg a munka stílusát. Feladata nem az emberek elriasztása, az elkülönülés, hanem az emberek megnyerése. A munka megjavítása természetesen függ a tagság megválogatásától is, de ez nem jelenti azt, hogy elriaszszunk olyan embert, aki érdeklődést mutat a szövetség iránt. Persze, van olyan is, aki „jó pontot" akar szerezni a belépéssel a CSSZBSZ-be. De nyilvánvaló, hogy nem a belépés a lényeg, hanem az ott kifejtett munka. A közelgő barátsági hónap előkészületei jó alkalmat kínálnak arra, hogy a szövetség új tagjai, vagy azok, akik tagságukat felújítják, szándékaikat aktív tevékenységükkel bizonyítsák. A barátsági hónappal kapcsolatos teendők konkrét feladatokat kínálnak. Ezek teljesítése megmutatja, hogy aktív, vagy csupán formális tagjai lesznek-e a jelentkezők a szovjetbaráti szövetségnek. A szovjetbaráti szövetség egyik főfeladata jelenleg a tagsági alap sorainak konszolidálása, a tömegek megnyerése az internacionalista elvekért, a Szovjetunióval való barátságért. Minél több őszinte jóakaratot tanúsító embert nyer meg a szövetség, annál méltóbban ünnepli majd meg a közelgő barátsági hónapot. VILCSEK GÉZA Cd co ni Ni