Új Szó, 1970. szeptember (23. évfolyam, 207-232. szám)

1970-09-16 / 220. szám, szerda

Világ proletárjai, egyesüljetek! SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJA KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA 1970. szept. 16. SZERDA BRATISLAVA • XXIII. ÉVFOLYAM 220. szám Ára 50 fillér Az SZLKP Központi Bizottsága elnökségének levele a Pravda szerkesztőségéhez Tisztelt Elvtársak! Ezekben a szeptemberi napokban emlékezünk meg a csehszlovákiai kommunista sajtónak az első lépéseiről, és a mindmáig folytatott harcos útjáról. Az SZLKP Központi Bizottságának lapja, mely a Rudé právo mellett jelentős helyet foglal el sajtónkban, ma ünnepli fennállásának 50. év­fordulóját. A Pravda chudobynak, a mai Pravda elődjének első száma 1920. szeptember 15-én Ru­zomberokban, egy kis, szerényen felszerelt nyom­dában jelent meg. A szlovákiai marxista baloldal nak ettől a pillanattól megvolt a lapja, „a szlovák nép osztálynevelésével foglalkozó lapja", amint ez a Pravdu chudoby első számának fejlécén állt. A Pravda születésénél ott áilt Klement Gott­wald, a forradalmi politikus, a proletár interna­cionalizmusért folytatott harc példaadó vezetője. Az u vezetésével a Pravda a proletariátusnak és a szegényparasztságnak a burzsoázia ellen foly­tatott szociális küzdelme kezdeményezőjévé és szervezőjévé vált. A Pravda közben megsínylette a kapitalista „sajtószabadság" és a burzsoá „de­mokrácia" minden kegyetlenségét. Üldözték, be tiltották, de akárcsak a párt, a Pravda is folytat­ta a harcot az elnyomók ellen. A Pravda múltja nagyon dicső út, amely megnyitotta népünk előtt a szocializmus építésé­nek távlatát. A Pravda a haladás és a szocializ­mus szellemében, a cseh néppel való testvéri szö­vetség szellemében, a Szovjetunió és a többi testvéri ország iránti szeretet és hűség szellemé­ben vezette a szlovák népet ebben a történelmi küzdelemben. Ma újból ez a legfőbb küldetése és tartalma, az 1968. évi ideológiai megingás után, amikor a Pravda hibákat, tévedéseket és deformációkat követett el. A Pravda egész munkakollektívája ma a Rudá právoval együttműködve egyértelműen támogat­ja a CSKP marxista-leninista politikáját, valamint a szlovákiai legfelsőbb pártszervek döntéseit. Meggyőződésünk, hogy a Pravda úgy mint ma, a jövőben is a Pravda chudoby, a nagy forradal­mi elődje nyomdokában halad, és a pártpublicisz­tikával terjeszteni fogja a kommunista sajtó forradalmi hagyományait. Meggyőződésünk, hogy egyre jobb és hatékonyabb segítőtársa lesz a pártnak a kommunisták és polgárok marxista­leninista nevelésében, valamint a szocialista és kommunista társadalmunk építésében. AZ SZLKP KB ELNÖKSÉGE A pártsajtó a kommunista párt fontos segítőtársa Ünnepi est a Pravda megjelenésének 50. évfordulója alkalmából Bratislavában hétfőn ünnepi estet tartottak a Rudé právo és a Pravda megjelenésének 50. évfordulója alkalmából. Az ün­nepi ülést Bohuš Trávníček, a Pravda főszerkesztője, az SZLKP KB titkárságának tagja •nyitotta meg, majd Ľudovít Pezlár, az SZLKP Központi Bi­zottság elnökségének tagja, a Központi Bizottság titkára mon­dott beszédet. Az SZLKP Központi Bizottsá­ga által a Hviezdoslav Színház­ban rendezett ünnepségen részt vett Peter Colotka, Ján Janik és Václav Vačok, az SZLKP KB el­nökségének tagjai, Viliam Sal­govic, az SZLKP Központi El­lenőrző és Revíziós Bizottságá­nak elnöke, Fábry István, Jozef Gajdošík és Michal Žakovič, az SZNT alelnökei, Július Hanus és Štefan Sádovský, a szlovák kormány alelnökei, a kormány további tagjai, a társadalmi szervezetek képviselői, a sajtó és a rádió dolgozói. Az ünnepségen tovább részt vett V. Sz. Medov, a Szovjet­unió bratislavai konzulja, Sztye­pan Velicskov, fan Kowarz és Herbert Schlage, Bulgária, Len­gyelország és az NDK konzulja, valamint több szocialista ország testvérlapjainak a képviselői. Bohuš Trávníček főszerkesztő beszédében rámutatott arra, hogy az ünnepséget azon nnp évfordulójának előestéjén tart­ják meg, amikor Ružomberok­ban a Pravda chudoby első szá­ma megjelent. A Pravda chudoby, amely for­radalmi aktivitásra ösztönözte a tömegeket a Nagy Októberi Szocialista Forradalom szelle­mében, a marxizmus—leniniz­mus eszméit terjesztette dolgo­zói között. A kommunista sajtó visszatükrözte népünk forradal­mi útját, nehéz sorsát, és egy­úttal tanúsította a harci egység megszilárdítását, dolgozóinknak a kommunista párt vezetésével elért sikereit és győzelmeit. A kommunista sajtó jelentős sze­repet játszott a nemzeti felke­lésben. a dolgozók mozgósításá­ban, a felszabadulás utáni évek­ben is nagymértékben hozzájá­rult a szocialista építés nagy vívmányaihoz. Ezután Ľudovít Pezlár, az SZLKP KB titkára, az elnökség tagja emelkedett szólásra. Ün­nepi beszédében értékelte a kommunista sajtó szoros kap­csolatát a kommunista'párt tör­ténetével és a párt azon törek­vésével, hogy a párt munkájá­ban a nagy Lenin halhatatlan hagyatékának szellemében a marxista—leninista irányvonal érvényesüljön. Kiemelte, hogy kommunista sajtónk megünnepelt évfordu­lója Lenin születésének 100. évfordulójával és hazánknak a szovjet hadsereg által történt felszabadítása 25. évfordulójá­val esik egybe. Megemlítette, hogy a Pravda chudoby megalakulása hozzá­tartozott a szlovák proletariá­tusnak a kommunista interna­cionálé elvein alapuló forradal­mi párt megalakításáért folyta­tott harcához. Beszélt arról, hogy a kommunista sajtó Szlo­vákiában harcot folytatott a kapitalizmus ellen és tevékeny­sége összefüggött Klement Gott­wald munkásságával. A kommunista sajtó, valamint a kommunista párt jellegzetes vonása volt a múltban is az in­ternacionalizmus elveihez való hűség. A jobboldali erők 1968­ban, az ellenforradalom fellé­pésének időszakában megkísé­relték elválasztani a kommu­nista sajtót a párttól, a válasz­tott szerveitől, a Központi Bi­zottságától és ez a törekvés el­lentétben állt a kommunista sajtó elveivel és hagyományai­val. Pezlár elvtárs kiemelte a Pravda jelentős szerepét a kon­szolidálás folyamatában, amely a CSKP KB 1969 áprilisi plénu­mán kezdődött meg. A jobbol­dali és szocialistaellenes ten­denciák elleni következetes harc megköveteli a múltbeli hi­bák kiküszöböléséért folytatott határozott harcot. Befejezésül meggyőződését fe­jezte ki, hogy a kommunista újságírók, a Pravda Kiadóválla­lat dolgozói levonják a tanulsá­got pártunk és sajtónk pozití­vumaiból és hibáiból, sikereiből és kudarcaiból, és a fejlett szo­cialista társadalom további fej­lődéséért folytatott harc élén állnak majd. AZ ÚJ SZÓ ÜDVÖZLETE az 50 éves PRAVDÁ-nak Ötven éve annak, hogy a PRAVDÁ-nak, a Szlovákia Kom­munista Pártja Központi Bizottsága lapjának az elődje, a PRAVDA CHUDOBY megjelent. Ebből az alkalomból szerkesztő­ségi munkaközösségünk tisztelettel és őszinte megbecsüléssel idézi emlékezetébe lapjuk fél évszázados történetének mezs­gyeköveit. A kommunista párt szervezésében kifejtett áldoza­tos munka mellett a társadalmi haladásért és Szlovákia népe szociális jogai kivívásáért küzdött a lap a burzsoá köztársa­ságban; s feledhetetlen számunkra az a munka is, melyet a Szlovák Nemzeti Felkelés idején, majd később, hazánknak a dicső szovjet hadsereg általi felszabadítása után, a szocialis­ta építés évtizedeiben végeztek. Nagyra becsüljük azt a körülményt is, hogy a Pravda chu­doby és utána a Pravda eszmei-politikai munkásságában a pro­letár internacionalizmus alapelveiből indult ki. Ez a múltban — a többi között — kifejezésre jutott szoros együttműködésük­ben a szlovákiai magyar kommunista napilapokkal és folyóira­tokkal, jelenleg pedig testvéri lapjaink együttműködésében. Tisztelt Elvtársak, jelentős jubileumuk alkalmából a szívünk mélyéből sok si­kert kívánunk Önöknek a pártunk marxi—lenini politikájának valóra váltásáért a csehszlovákiai kommunista újságírás for­radalmi hagyományai szellemében vívott harcukban. AZ Oj SZŐ SZERKESZTŐSÉGE MAI SZÁMUNKBAN KÖZÖLJÜK Oldŕich Švestka: Mi történt Csehszlovákiában 1968-ban? című írásának első részét. A tanulmányban a szerző rész­letes áttekintést nyújt a közelmúlt bonyolult hazai ese­ményeiről. IMAGVA RORSZAGl J ári Marko külügyminiszter Budapesten Budapest — Péter Jánosnak, a Magyar Népköztársaság kül­ügyminiszterének meghívására tegnap néhány napos hivatalos baráti látogatásra a magyar fő­városba érkezett fán Marko, a CSSZSZK külügyminisztere és felesége. A Ferihegyi repülőtéren a vendégeket Péter János, a Ma­gyar Népköztársaság külügymi­nisztere és más hivatalos sze­mélyiségek fogadták. Jelen volt František Dvorský, hazánk bu­dapesti nagykövete, és a nagy­követség dolgozói. A magyar sajtó nagy figyel­met szentel e látogatásnak. A lapok közlik Marko miniszter rövid életrajzát és a Népszabad­ság a külügyminiszter fényké­pét is. A Magyar Hírlap a kü­szöbön álló magyar—csehszlo­vák tárgyalásokkal kapcsolatos szerkesztőségi cikkében megál­lapítja: a Szovjetunióhoz és a többi szocialista országhoz fű­ződő szövetsége, Csehszlovákia számára lehetővé tette olyan politika kialakítását, amely az országot kivezette a legmélyebb válságból és elősegítette a kon­szolidációt. A lap kifejezi meg­győződését, hogy Ján Marko lá­togatása hozzájárul Magyaror­szág és Csehszlovákia barátsá­gának és együttműködésének további fejlődéséhez. NEW YORK ] Megkezdődött az ENSZ jubileumi ülésszaka New York — Kedden New Yorkban megkezdődött az Egye­sült Nemzetek Szervezete köz­gyűlésének 25. ülésszaka, az ál­lam- és kormányfők eddigi leg­nagyobb arányú találkozójának színhelye. A világszervezet meg­alakításának negyedszázados jubileumán 126 tagállam képvi­selői találkoznak a New York-i üvegpalotában. Mint a közgyűlés megkezdé­sét megelőző hírügynökségi je­lentésekből és kommentárokból kitűnik, szovjet részről az a fel­fogás alakult ki, hogy a köz­gyűlésnek határozatot kellene deklarálnia, amely egyebek közt leszögezné: semmi esetre sem szabad megengedni az alapokmány megsértését. A Szovjetunió elsősorban azt vár­ja a világszervezettől, hogy iga­zi, egyetemes szervezetté vál­jon, segítse elő a béke fenn­tartását és megszilárdítását. Hírügynökségi jelentések sze­rint Washington nem tartja pillanatnyilag időszerűnek a két német állam felvételét a világ­szervezetbe. Moszkvában ezzel szemben úgy vélik, hogy ez a kérdés is előtérbe kerül. A Reuter megfogalmazása sze­rint legalább 60 és legfeljebb 90 állam-, illetve kormányfő vesz részt a közgyűlés két hé­tig tartó ülésezésén. A jubileu­mi ülésszak fénypontja október 24-én lesz, amikor megemlékez­nek az 1945-ben aláírt ENSZ­alapokmány negyedszázados év­fordulójáról. Várható, hogy a közgyűlés ülésszakán jelen lesz Alekszej Koszigin szovjet és Edward Heath brit miniszterelnök, va­lamint Nixon amerikai elnök is. A Reuter úgy tudja, hogy eset­leg Pompidou francia elnök is elutazik New Yorkba. Az azon­ban bizonyos, hogy Franciaor­szág legalább kormányfővel képviselteti magát. U Thant főtitkár hétfő este üzenetet intézett a közgyűlés hez és ebben kifejtette: ily sok kiemelkedő államférfi találko­zója egyedülálló alkalmat kínál legmagasabb szintű gyümölcsö­ző kapcsolatokra és döntő fon­tosságú tanácskozásokra. Bukarest — A Scinteia keddi számában kommentárban emlé­kezik meg a világszervezet ju­bileumi ülésszakáról. A kom­mentátor rámutat, hogy a vi­lágszervezet az elmúlt 25 esz­tendőben akkor ért el kima­gasló sikereket, amikor az ENSZ alapokmányának a szel­lemében járt el. A Scinteia ar­ra a végkövetkeztetésre jut kommentárjában, hogy a világ­szervezet nem töltheti be tel­jes mértékben küldetését, amíg annak nem tagja a Kínai Nép­köztársaság. A román nép bí­zik abban, hogy a jubileum új lendületet ad a világszervezet munkájának. Varsó — A Zycie Warszawy szintén kommentárban méltatja az ENSZ tevékenységének 25 esztendejét. A kommentátor nem feledkezik meg a kima­gasló eredményekről, de rámu­tat arra is, hogy a világszerve­zet nem állt mindig hivatása magaslatán. Mindeddig nem si­került módot találnia a teljes leszerelésre, nem tudta teljes mértékben felszámolni a gyar­matosító politikát stb. A kom­mentár rámutat, hogy a jubileu­mi ülésszak derűlátó légkörben kezdi meg munkáját. A 24 OLDALAS mmpi I 1IJSZ0 A párttal ötven éven át — Lőrincz Gyula írása Kommunisták vagyunk — 50 éves a kommunista sajtó Tudósítóink önmagukról A színház ma — Egri Viktor írása Rövidzárlat — Urbán Ernő novellája Mindenről mindenkinek Versek, humor

Next

/
Thumbnails
Contents