Új Szó, 1970. szeptember (23. évfolyam, 207-232. szám)
1970-09-15 / 219. szám, kedd
4 ••• PRAVDA CHUDOBY : -"rí* ' mm M&m^Š& S '--O • > , .t- * * -•^.-•n.>.., » JUBILÁL A PRAVDA 1970 ' IX. 15. Fél évszázaddal ezelőtt, 1920. szeptember 15-én jelent meg a Pravda chudoby (Szegények Igazsága) című lapnak, a mai Pravda ősének első száma. Ekkor még a szociáldemokrata párt marxista balszárnya adta ki, s fő célja az volt, hogy a nézetek egységesítésével hozzájáruljon az új típusú párt, a munkásosztály élcsapata megalakításához. A lap valóban a párt kollektív szervezőjévé és propagátorává vált, s harcolt a csehszlovák burzsoázia népellenes gazdasági és politikai intézkedései ellen. A Pravda chudoby-nak rövidesen sikerült egységesítenie a marxista baloldali erőket, s így kialakítania a forradalmi párt magvát. A Pravda chudoby és a Kassai Munkás már a CSKP keletkezése előtt, mind elméleti, mind gyakorlati téren tevékenykedett az új párt megalapozásán. A jobboldali szociáldemokraták Robotnícke noviny (MunStásújság) című lapja pedig rövidesen a burzsoáziával keresett kapcsolatot. Az egész pártban széles körű vita folyt a párt irányvonaláról és szervezeti felépítéséről. A Pravda cikkei nagymértékben hozzájárultak ahhoz, hogy a szlovák párttagok többsége a marxista baloldal mellé állt, s így elősegítette Csehszlovákia Kommunista Pártjának megalakulását. A szociáldemokrata párt vezetése azonban 1920-ban még a jobboldali opportunisták kezében volt. A Pravda chudoby segített előkészíteni és megszervezni a mártoni pártkonferenciát 1920. szeptember 19-re. A jobboldali sajtó a pártkongresszus elha-' lasztásáról, feleslegességéről cikkezett, amikor a baloldali sajtóban megjelent Szlovákia szociáldemokrata pártjának politikai szervezeteihez című felhívás, amely bejelentette, hogy „a szlovák nép képviselői szeptember 19-én Mártonban eldöntik, milyen irányvonalat fogad el a szlovák szegény nép a szlovenszkói politika jövőjét illetően". A lap a korlátozott terjedelem miatt csak rövidítve tudta közölni a konferencia anyagát, s annak jelentőségét így értékeli: „A kongresszus első sikere az volt, hogy átvettük a párt sajtóirodáját. A sajtó nélkülözhetetlen fegyverünk, hogy az eddigi opportunista eszmék helyett saját gondolatainkat terjeszthessük. A másik forradalmi lépés a proletariátus egységének megteremtése az egész köztársaságban, amely nélkül mozgalmunk nem teljesíthetné magára vállalt jeladatát: a szocialista köztársaság kiharcolását. A harmadik forradalmi lépés, hogy elvben csatlakoztunk a moszkvai 111. lnternacionáléhoz, mert egyedül ez képes megtartani a világ proletariátusának egységét. Ha a fentieket összefoglaljuk, megál- , lapíthatjuk, hogy a kongreszszus hatalmas lépést tett a kapitalizmus hatalmának megdöntésére." (1920. X. 7, 1. O.j Az emlékezetes 1920. évi decemberi munkássztrájkot a Pravda chudoby úgy értékelte, hogy sikertelensége ellenére ez volt a csehszlovákiai proletariátus első „tűzkeresztsége". „Ezért ebből a harcból új erőt és bátorságot fogunk meríteni. Fél úton nem állunk meg ... A harcból nem legyőzve, hanem megedződve kerültünk ki. Az elesett és bebörtönzött k KOMMUNISTA OCatTJÖKj harcosok helyére újak lépnek, és mi újra támadásba lendültünk a burzsoázia bástyái ellen, amíg azok csapásaink alatt össze nem omlanak. (1920. dec. 23. 1. o.) A lap rámutatott a decemberi általános sztrájk sikertelenségének első okára, arra, hogy, még nem volt új típusú marxista párt, amely a munkásosztály harcát vezette volna. Ebből a felismerésből azt a következtetést vonta le, hogy meg keiI alapítani az ilyen pártot, kérlelhetetlenül kell harcolni a burzsoázia ellen, küzdeni kell a szocialista forradalom és a proletárdiktatúra győzelméért. A Pravda chudoby Szovjet-Oroszország védelmére kelt, még következetesebben hirdette a III. Internacionálé eszméit, s megmagyarázta a munkásoknak, hogy a decemberi vereség oka az volt, hogy nem egységesen szálltak harcba és elszigetelődtek szövetségeseiktől, a szegényparasztoktól. A baloldalnak még nem volt kellő forradalmi tapasztalata, ezért tudták leverni a decemberi általános sztrájkot. A lap az egységes marxista párt megteremtésének fontosságát szem előtt tartva nagy figyelmet szentelt a Kommunista Internacionálé 21 feltételéről folytatott párton belüli vitának. A vita a Csehszlovák Szociáldemokrata Munkáspárt (baloldal) országos konferenciájának határozatára indult meg 1921 januárjában. E vitában a Pravda chudoby tisztázta a baloldaliak számára az alapvető elvi kérdéseket, segítette leküzdeni a szociáldemokrata múlt csökevényeit, főként az opportunizmust. A vita a proletariátus iskolájává vált, és jelentős szerepe volt abban, hogy a kettős elnyomás (.szociális és nemzetiségi) alatt szenvedő Szlovákia és Kárpátukrajna munkássága a lubochnyai kongresszuson nemzetiségi különbözés nélkül, egységesen elfogadta a KI 21 feltételére és a CSKP megalapítására tett javaslatot. A lubochnyai (fenyőházi) kongresszus előtt a Pravda chudoby számos cikkben foglalkozott a pártsajtó kérdéseivel. Így például a nyitrai pártszervezet azt javasolta, hogy Szlovákia valamennyi nemzetisége számára csak egy lapot adjanak ki, szlovákul a Pravda chudoby-t, magyarul a Kassai Munkást s németül a Volkstimme-t. A többi újságnak a javaslat szerint a fentiekkel kellene összeolvadnia, s helyettük fiókszerkesztőségek létesülnének. Az ilyen javaslatok azt a célt szolgálták, hogy anyagi alapot teremtsenek az örökös pénztelenséggel küszködő szerkesztőségéknek, és segítsenek az újságírókáderek hiányán, s így biztosítsák az egyes nemzetiségek kommunista sajtójának állandó fejlődését. A lapterjesztéstől azt kívánták, hogy tervszerű és rendszeres legyen, „hogy a munkás mindenütt anyanyelvén kapja meg a pártlapot". 1921 májusában összeült Prágában a CSKP alapító kongreszszusa. A kongresszus jelentőségének hangsúlyozására a Pravda chudoby vezércikket közölt „A nép nevében" címmel. Az alapító kongresszust a közlemény Csehszlovákia proletariátusa egyik legdicsőbb napjának nevezi, s büszkén jelenti a munkásosztálynak: „Kommunista párt vagyunk, az Internacionálé alapján állunk, s elfogadjuk a 21 feltételt... Védelmezzük a Csehszlovák Köztársaság egységét, s ellene vagyunk az autonomista szétforgácsolódásnak... Az ország valamennyi nemzetiségű proletariátusát öszszefogó hatalmas kommunista pártban látjuk Szlovákia fejlődésének további útját, a súlyos osztályharcok, a proletariátust felszabadító szociális forradalom útját." (1921. V. 22. 1. o.) A kongresszus egyik határozata pedig kimondja, hogy a CSKP feladata a helyi szervezetek megerősítése mellett az, hogy „rendbe hozza a sajtót, azonnal kezdjen széles körű sajtópropagandát". Az alapító pártkongresszus után a Pravda chudobynak számos nehézséget kellett legyőznie; szinte teljesen pénz nélkül maradt, mert a jobboldali vezetőség az anyagiakat a szociáldemokratáknak juttatta. A kommunista sajtót a későbbiek során ls állandóan cenzúrázták, gyakran elkobozták, szerkesztőit üldözték, bebörtönözték. Életképességének, harci erejének legszebb bizonyítéka, hogy ma, ötven év után a Pravda Szlovákia vezető pártjának legfontosabb sajtóorgánuma, s az immár győzelmes kommunista eszmék hirdetője. CSANDA SÁNDOR Pártsajtó a hadseregben EGY RÉGI EMLÉK IDÉZÉSE AMIKOR tényleges katonai szolgálatra vonultam be, a chocefti vasútállomáson, ahol a Vysoké Mýtoba utazóknak át kell szállniuk, valaki — egy katona — a nevemet kiáltozta. Ném értettem, hogíy a sok száz bevonuló közül az ismeretlen miért éppen engem keres. Ezt csak jóval később tudtam meg, Dózsa instruktor, miután öszszebar^tkoztunk, elmondta, hogy megérkezésem előtt a parancsnokságon őt bízták meg, tartson állandóan szem előtt, mert veszélyes kommunista vagyok. A századirodában látta a papírokat, amelyek közül több foglalkozott velem, mint a többi újonccal együttvéve. Igazában nem kételkedtem, tiltott komszomol tevékenységemért akkor 5 bírósági eljárás folyt ellenem. Persze, nem gondoltam, hogy arról az ezredemet is értesítették. A harmincas gyalogezred Vysoké Mýto-1 kaszárnyájában jól berendezett társalgóval rendelkezett. A földszinten nagy ivóterem volt, az emeleten pedig valamivel kisebb, szórakozásra (billiárd, sakk stb.) berendezett terem, egy még kisebb olvasóteremmel és könyvtárral. Mivel ezredünk Alojz jirásek cseh író nevét viselte, a könyvtárban elsősm-ban Jirásek művei, és a burzsoá társadalom ideológiájának megfelelő könyvek voltak. Az olvasóteremben a kormánypártok napilapja és főleg cseh nyelvű folyóiratok álltak rendelkezésünkre. Szocialista irodalom, vagy sajtótermék olvasása tilos volt, mert „a hadseregben politizálni nem szabad", mondották az urak. Amikor az alapkiképzésen túlestünk és letettük a katonai esküt, összehívták az újoncokat az olvasóterembe. Megismertettek a kulturális berendezésekkel, és ígéretet- tettek, gondoskodni fognak rólunk, hogy szabad időnkben is jói érezzük magunkat, kielégíthessük szórakozási és kultúrigényeinket. Aztán megkérdezték, elégedettek vagyunk-e és van-e valami kívánságunk? — Nekem van egy kérésem — mondottam és arra gondoltam, itt az ideje, hogy megkezdjem a pártmunkát. MINDEN SZEM rám szegeződött. — Mi az óhaja? — kérdezte az egyik tiszt. — Szórakozásra, olvasásra, valóban van lehetőség, de én mégis hiányolok valamit. — Nos, halljuk — szólalt meg az ezredparancsnok. — Sokan szolgálunk itt magyar anyanyelvűek is, akik csehül és szlovákul csak keveset, vagy egyáltalában nem tudunk, az olvasóteremben azonban egyetlen magyar újságot sem látok. Pedig talán közöttünk is akadnak újságolvasók. Az a kérésem, rendeljen meg ide az ezred magyar nyelvű lapokat is. A tisztek összesúgtak, majd az egyik azt mondta: — Ezen gondolkodni fogunk. Kellemes katonaéletet, jó szórakozást kívántak és elmentek. Szolgálatom idején 1933-ban és 1935-ben, ezredünk olvasótermébe magyar nyelvű sajtótermék nem járt, az újoncok érdeklődését mégis felkeltettem az újságolvasás iránt. Gyakran megkérdezték, néha némi iróniával is: — Mikor lesz már magyar újság, koma? — Lesz — válaszoltam magabiztosan. A században azokkal igyekeztem megbarátkozni, akik a polgári életben szolgalegétíyek, munkások, iparosok, parasztok és tisztviselők voltak. — Mi újság a világban? —• kérdezték gyakran. Az egyik katona megismerkedésünk után nyíltan nekem szegezte a kérdést: — Igaz, hogy kommunista vagy, testvér? — Igaz — válaszoltam. Sejtettem, hogy a századiroda titka előbb-utóbb kiszivárog. Jgy is volt. És ez részben megkönnyítette munkámat, másrészt óvatosságra intett, nehogy lépre menjek a provokatőröknek. ELSŐ BARÁTAIM, a losonci, a füleki és a rimaszombati járásból való fiúk, bizalommal mondták el, hogy már volt kapcsolatuk a munkásmozgalommal. A Fülek környékiek tudtak az edénygyári munkások bérharcáról. Volt, aki azt is tudta, hogy a sztrájkot a kommunisták szervezték és ismerte Virág elvtársat, a füleki forradalmárt, aki nem félt megmondani Hulitának, az edénygyár rettegett igazgatójának, mik a munkások követelései. Major Istvánról és Steiner Gáborról többen is hallottak. Ezek között a bajtársak között kockázat nélkül beszélhettem Csehszlovákia Kommunista Pártja politikájáról, a komszomolisták munkájáról, a fasiszta veszélyről. Tovább adhattam nekik a kommunista sajtót, amit Balogh Edgár segítségével illegálisan vittem be a kaszárnyába. Balogh Edgárral, Az Üt című lap akkori szerkesztőjével — ezt a lapot bevonulásom előtt én expediáltam — nagyon jó elvtársi és baráti kapcsolatban voltam. Balogh elvtárs szinte apaian gondoskodott rólam. Jó kedvében Jóska fiamnak is szólított. Vele tudattam, hogy a kaszárnyában nem jutunk hozzá semmilyen magyar nyelvű kommunista sajtótermékhez, kértem, legyen segítségünkre. Balogh elvtárs nem hiába volt a forradalmi aktivitás példaképe. Rövidesen közölte egy helybeli cipészmester címét, ahová aztán rendszeresen elküldte részemre a kommunista párt magyar nyelvű lapját, a Munkást. A században az újság a megbízhatók között kézről kézre járt, de mint lelkes komszomollsta ezzel nem elégedtem meg. Szerettem volna, hogy mindenkihez, aki szimpatizál a kommunista eszmével, mielőbb eljusson a lap. Tervem megvalósítását végül az ezredparancsnokság segítette elő. AZ EZREDBEN, egy tisztekből álló bizottság vizitet tartott. Hamarosan rájöttem, hogy csak a kommunisták és a baloldali érzelműek kofferjeit nézték meg. így nem kellett mást tennem, mint elbeszélgetni azokkal, akiknél koffervizit volt. E fiúk többsége örömmel, igaz barátként fogadta a Munkást. SZÁRAZ JÓZSEF T öpörödött anyó' ka állított be a Munkás szerkesztőségébe. Nehéz szatyrot cipelt magával. Az egyik szerkesztő fogadta, aki — mint „mindenes" — az adminisztratív munkákat is végezte. — Felszólítást kaptunk, — mondta a látogató — hogy fizessük meg az előfizetés hátralékát. Itt az írás róla. Aztán zavartan kibogozta a kezében szorongatott szatyrot. — Ne tessék haragudni elvtárs — fűzte tovább a szót — ... egy fillérünk sem volt a háznál. Néhány tyúkom van, hát tojást hoztam be Hűség a piacra, de senkinek sem kellett. Fogadja el a tojást az előfizetésre. Megkönnyebbülten fellélegzett, hogy ilyen egyszerűen sikerült megoldania a bonyolult feladatot és mintegy mentegetőzésül sietve hozzátette i a férjem a lelkemre kötötte, hogy fizessem ki a mi újságunkat. Nem tud meglenni nélküle! Ki tudna ma, 50 év távlatából visszaemlékezni arra, hogyan könyvelték el a kiadóhivatalban ezt a furcsa bevételt? A krónika arról is hallgat, hogy az akkor sokszor éhes szerkesztők meddig ettek tojásrántotiát? A történet fenn'' maradt, mint megható jelképe annak a ragaszkodásnak, amely az olvasókat a munkáslaphoz, a kommunista sajtóhoz kötötte. lgr»)
