Új Szó, 1970. szeptember (23. évfolyam, 207-232. szám)

1970-09-13 / 37. szám, Vasárnapi Új Szó

oc < > O 00 OČ < 3E 'N <3 —j < • XV U .í x NEI . .1 ''"r HÉZ p s; ?AKM A mĹ Z. U m VAR ME STÍ R! 5 É G izennégy évvel ezelőtt beszélgettünk először és utoljára egymással. Azóta sokszor hallottunk róluk, és találkoztam nevükkel a sajtóban, vagy a tévében. A két „elválaszthatatlan barátról": Pavol Kučeráról és Michal Čížmarról, búvárokról van szó. Kuöerát 1958-ban baleset érte, s megsérült, az orvosok megtiltották, hogy lemerülhessen a mélybe. Ö most a búvárok munkacsoportjának a vezetője. Egyúttal a7. üzemi bizottság elnöke is. A téli kikötőben a „ZUZANA" nevű lakóhajón van az irodája. Itt elevenítettük fel a régi emlékeket. Hegyes vidékről származik és a katonai szolgálata idején ismerkedett meg a Dunával. 1946-ban lépett mai munkahelyére, 12 évig dolgozott a víz alatt, és 12 éve munkacsoportvezető. Ismeri a Duna, a Vág és más folyókat, dolgozott az oravai, a Vág menti és a dobšinai vízerőműveknél is. — Melyik a legnehezebb munka? — kérdezem. — Amikor a víz alatt elektrooxigénnel vagy benzinoxigénnel vágunk, hegesztünk, vagy pedig robbantunk. — Mi a felszerelésük? — Elsősorban a szkafander vagyis búvárruha, amely a sisakból, mellrészből, a gumiruhából, csizmából áll. A búváröltözet súlya 125 kilogramm. Felszerelésünkhöz tartozik még a lámpa, a telefon, a mikrofon, a búvártőr. — Mikor volt a legnagyobb veszélyben? — 1953-ban a komáromi híd víz alatt fekvő roncsait emeltük ki, amikor az oxigéntömlőm beleakadt a híd vasdrótjaiba. Vagy három percig nem kaptam levegőt, erősen küzdöttem, kiabáltam a telefonba, rángattam a kötelet. Végre észrevették jeladásaimat és kihúztak. Előfordul, hogy a víz szennyezettsége miatt a búvár húsz centiméterre sem lát maga elé. Ilyenkor a tartalékbúvárru is izgalmas percek várnak. Minden pillanatban szükségük lehet segítségre. A fegyelmezettség az életben maradás első feltétele. Rossz mozdulat, meggondolatlan lépés, az előírások be nem tartása emberéletbe kerülhet. Aki például megszegi a felszállás szabályait — 25 méter mélyről való felszállásnál 9 méteren 10 perc, 6 méteren 30 perc, 3 méteren 35 perc a várakozási idő — az könnyen bajba juthat. Ezenkívül a nehéz búvároknál sokféle szaktudással kell párosulnia a mesterségnek, nehogy a villanyfúróval, a gázvágóval, a hegesztőpisztollyal önmagában tegyen kárt. Űj lakásán, a Strkovec egyik csöndes utcájának bérházában kerestem fel a másik barátot: Michal Čižmár nehézbúvárt. Hétköznapokon kint dolgozik a Dunán, csak a hőt végén tartózkodik családja körében. Jelenleg ő és csoportja: Vas József, Ján Krajčovič, Jozef Jámbor búvárok, valamint 18 más segítőtársuk az elsüllyesztett „Vojvoda Misics" jugoszláv hajó kiemelésén fáradoznak. Nagybodak közelében van a munkahelyük. Nagyon nehéz munka ez, mert Itt erős a folyam sodrása. A „SLAVfN" nevű 36 tonnás daruval próbálják kiemelni az egyes részeket. — Mit tud a Vojvoda Misics történetéről? — Beszéltem két élő tanúval. Az egyik Bíró Antal, a másik Csicsai Ottó. Elmesélték, hogy 1944-ben (az egyik márciust említ, a másik augusztust, a dátumra nem emlékeznek) hallották a robbanást és látták, ahogy a hajón levő embereket kimentették. Az egyik verzió szerint a Vojvoda Misics jugoszláv kórházhajó volt, melyet a náci hadvezetőség használt, a másik verzió szerint akkor román, orosz, görög, bolgár, jugoszláv foglyokat vittek német koncentrációs táborokba. Becslések szerint 600—-800 ember volt a hajón. A jármű valószínűleg angolszász repülőgépekről ledobott aknákra futott, sokan elpusztultak. A nagybodakiak közül még sokan emlékeznek a hatalmas robbanásra. Ez a hajó nagyon rossz helyen fekszik, gátolja a rendes hajózást, roncsait okvetlenül el kell onnan távolítani, de az erős árban nehéz a mun ka, a kavics újból eltemeti. — Már sikerült valamit kiemelni? — A hajó felső része már a patton van, az alsó rész a vízben maradt. Kénytelenek leszünk szétrobbantani és darabokban felhozni, a többit meg betemetjük kaviccsal és homokkal. — Hány hajóroncs kiemelésén dolgozott eddig? — A Morva torkolatától az Ipolyig, a Dunán a második világháború alatt 86 hajót süllyesztettek el. Ezek közül Kučera barátommal együtt legkevesebb 40 hajóroncsot emeltünk ki, a többit a szovjet és magyar búvárcsoportok szabadították ki. A Vojvoda Misicsen kívül Medvénél még 2 osztrák hajó fekszik a Duna fenekén, a Krems és a Wotan. És közös meg egyezés alapján, "ott is maradnak. így tehát az utolsó hajóroncson dolgo zunk, reméljük, hogy az év végéig ezt is kiemeljük. Előttünk van még a bru tislavai híd alatti felrobbantott alkatrészek kiszabadítása a vízből. — Hz azt jelentené, hogy megszűnik a búvármunkájuk? — Szó sincs róla. Sok dolgunk akad a Váhostav, Doprastav különféle vízmű berendezésein. Morvaországban is kiemeltünk néhány elsüllyedt kotrót. A víz alatti létesítmények, tisz titó- és szűrőberendezések, csövek, vasbetonpillérek és a betonfenék el lenőrzése, karbantartása szintén a mi feladatunk. Gyakran télen nagy fagyban is robbantunk, vagy betonozunk. — Nem hagyja abba ezt a nehéz mesterséget? — 45 éves ós egészséges vagyok, s bírom ezt a nem könnyű munkát. De ha majd eljön az ideje, attól sem ijedek meg. Ugyanis több foglalkozásom van, dolgozhatom akár mint he gesztő, lömester, valamint búvár-vezető, telefonista, ahol érvényesíthe tem tapasztalataimat. Az utánpótlás tekintetében még sok munka vár ránk, tanítjuk a fiatalokat. Búcsúzunk és kemény kézszorításából érzem, hogy Čižmár elvtárs betartja szavát és az előtte álló feladatokat továbbra is lelkiismeretesen teljesíteni fogja. GREKIMRE BEMUTATJUK A lévai lapnak már hagyományai vannak. Az első kiadványok a műit század utolsó két évtizedében jelen* lek meg. A kétnyelvű, POHRONIE— GARAMVÖLGYE nevet viselő lap magyar szerkesztője, Gradziel Károly elvtárs, szívesen tájékoztat bennünket a lap múltjáról és jelenéről. A MIÓTA JELENIK MEG LAPJUK? — Negyven évvel ezelőtt Wittenberg József indította el a mai lévai járás hetilapjának elődjét, mely szintén ezt a nevet viselte. Az évek során az elnevezés többször változott, de a küldetés megmaradt. A kiadásban sem fordult elö hosszabb megszakadás. Léva felszabadítása után négy héttel, tehát már 1945. január 21-én ismét megjelent. Mai nevén, két nyelven. A szerkesztőség vezetője ekkor is Wittenberg József volt. A későbbi szerkesztők Böjtös Sándor, Horváth Ferenc és Szilárd Sándor voltak. A későbbi évek folyamán a magyar kiadás elmaradt, de hogy a magyar ajkú lakosság legalább részben kielégítést nyerjen, az akkor Nový život néven megjelenő lap rovataiba néhány magyar cikket is betördeltek. A magyar kiadás ismét 1962-ben kezdődött, amikor az Űj Élet elnevezés alatt négyoldalas hetilap jelent meg. Négy esztendővel ezelőtt a szerkesztő bizottság javaslatára a lap visszatért a hagyományokhoz s ismét GARAMVÖLGYE név alatt került az olvasók kezelje két oldalon. A JELENLEGI PROBLÉMÁIK? — Napjainkban a lévai járási hetilap az SZLKP JB és a jnb hathatós eszmei és anyagi támogatása mellett jelenik meg tízezer példányszámban, A szerkesztőség igyekszik a körülményeknek megfelelően jó munkát végezni. Ebben a célkitűzésében komoly segítséget kap munkatársaitól is, akiknek száma napról-napra nő. A MIT TERVEZNEK? — A szerkesztőség nagy gondot fordít a munkatársak — tudósítók, levelezők — hálózatának kiépítésére. Az eddigi eredmények feltételezik, hogy lapunk színvonala emelkedik. Érdekes és változatos tartalmával bizonyára megszerzi az olvasók nagyobb támogatását is. KELL-E FÉLNÜNK A KOLERA ELTERJEDÉSÉTŐL? Az utóbbi napokban a világsajtóból értesültünk a kolerának, ennek a rettenetes betegségnek külföldi elterjedéséről. Amint más országokban, úgy nálunk is megtették az egészségügyi szervek a szíjkséges Intézkedéseket. Libanonban, Törökországban, a Volga melletti Asztrahánban, sőt Bécsben ls már oftják az embereket kolera ellen. Az „Űj Szó" augusztus 22-én megjelent hírében olvashattuk, hogy a Szovjetunió egészségügyi minisztériuma járványtani intézete dolgozóinak már sikerült elérni azt, hogy a legközelebbi napokban le tudják küzdeni e szörnyű járványt. Hogy e pár soros, rövid híradás mit jelent, azt az olvasó csak akkor értékelheti igazán, ha ismeri a kolera elterjedésének következményét: a nagy mérvű elhalálozásokat. Sajnos erről a múlt szomorú tapasztalatai alapján, mi is beszélhetünk. Bár a kolera járványszerű elterjedéséről ez idő szerint nálunk szó sincs, nem árt, ha ez óvintézkedésekkel kapcsolatban |>ár sorban felelevenítjük, a „vibrio cholerae" baktériumoknak a múltban nálunk is tapasztalt rettenetes mérvű pusztításait, már csak azért is, mert mint azt a Pravda ez év augusztus 24-i számában olvastuk, az Egészségügyi Világszervezet genfi jelentése szerint az epidémiának 1961 óta 26 országban 11 219 halálos áldozata volt. Ma már mindenki előtt ismeretes, hogy a ragályos betegségeket baktériumok (spórák) okozzák. De azt nem mindenki tudja, hogy ezt a tényt, csak a múlt század vége felé tudták meg az emberek. Honnan származik a kolera? Ez a betegség Ázsiából került Európába. Először 1829-ben pusztított itt. Eleinte a megbetegedések csak egyes esetekben mutatkoztak, és röviden végeztek az emberrel. Legerősebben pusztított Európában az 1868— 70-es években. Ekkor egymillió áldozatot lekaszált. A halálozás megakadályozását, az emberiség legnagyobb jótevőinek, a baktériumokkal foglalkozó tudományok legnemesebb harcosainak, Kochnak és Pasteurnek köszönhetjük. Pasteur francia tudós 1880ban kezdett tyúkokat oltani kolera ellen. A betegség a baromfiak között pusztított. Hasmenéssel és hányással járt. Ezért úgy hitték, hogy kórokozója azonos az emberi kolerával. Négy évvel később, 1884-ben Róbert Koch professzor, a tuberkulózis baktériumának felfedezője kimut&ta, hogy a kolerát a „vibrio cholerae" baktérium okozza. Bár ez a baktérium nem tartozik a leggyorsabban szaporodók közé, kedvező viszonyok között mégis elképzelhetetlen tömegben képes szaporodni. Képzeljük el. hogy a baktérium minden húsz percben széthasad. Húsz perc múlva kettő, százhúsz perc múlva 62. tehát nyolc óra múlva 27 millió vibrio lesz, vagyis egy nap alatt 1600 trillió lesz a száma. Meg kell jegyezni, hogy ezek a baktériumok csak nehezen pusztíthatók el. Állják a nagy hideget, szárazságot, sőt a nagy meleget is. A vibriok a belekben tanyáznak. Igazi lelőhelyük az ember bélcsatornája. Ha azonban az emberből pl. a vízbe kerülnek, nem pusztulnak el hamarosan, hanem ott is tovább szaporodnak. Ismeretes, hogy az 1910. év nyarán bekövetkezett magyar.országi járvány idején elsősorban is azok pusztultak el, akik a fertőzött Duna vizéből ittak. Ha a bacillus az emberbe jutott, az ürülék lassanként egész fehér lesz és hányási inger áil be, gyomorgörcsök jelentkeznek. Később a végtagok görcsösen összehúzódnak, a szemek beesnek. A beteg nagy szomjúságot érez, de a vizet rögtön ki is hányja. Pár nap alatt meghal. A védőoltás a legjobb óvintézkedés. De nem szabad megfeledkeznünk arról sem, hogy a kolera éppen úgy, mint a tífusz, a víz és táplálék útján terjed legjobban; ezért fontos, hogy a gyümölcsöt, a zöldséget csak jól megmosva fogyasszuk. Régi tapasztalatok igazolják, hogy bár a városokban, községekben egész utcák laJíói estek áldozatul a kolerának, mégis volt, aki életben maradt, illetve, akt immúnis volt e betegség ellen. A betegséget hordozó embereket — pl. a megbetegedések helyéről érkező utasokat — kötelező védőoltással látjuk el, s így megtettük a megelőző rendszabályokat. Ezek tudatában e baktériumoktól — a kolera szótól — nem kell senkinek félnie. KMOSKÚ LÁSZLÓ mérnök