Új Szó, 1970. augusztus (23. évfolyam, 181-206. szám)

1970-08-05 / 184. szám, szerda

Szabadtéri esték Szegeden A kedvezőtlen időjárás miatt a tervezettnél eyy nappal később hangzott fel az idén a szegedi Dóm téren a már jól ismert kürtjel amely immár tizenkettedszer hirdette a szabadtéri játékok kezdetét. Ez a rendezvénysorozat Magyarországon kétségtelenül a legrangosabb nyári eseménynek számít: „jegyzik és becsülik nemcsak belföldön, hanem külföldön is". Olvasóink közül bizonyára sokan látták az elmúlt években a játékok egy-egy előadását, de minden valószínűség szerint a rendezvény múltjáról, koncepciójáról már kevesebbet tudnak, s ezért gondolom, hogy nem lesz fölösleges, ha az idei műsor értékelése előtt rövid kitérőt teszünk a múltba Emlékfoszlányok — szerkesztőségekből, terjesztésről I. Hagyományok A szabadtéri játékok megrendezésének gondolata hivatalosan 1929-ben született meg. Ebben az évben küldte az akkori kultuszminiszter Szegedre Hevesi Sándort, a Nemzeti Színház igazgatóját, hogy a szakember mondjon véleményt az alföldi város beadványára, amely az akkor épülő Fogadalmi-templom előtti téren szabadtéri előadások megrendezését javasolta. Hevesi a helyszín megtekintése után nem lelkesedett a szabadtéri játékok megrendezéséért, különösen nem Madách Ember tragédiájának bemutatójáért. Leginkább attól félt, hogy ez a színpad — és nézőtér-óriás félreviszi a művet, mert az általa annyira fontosnak tartott kapcsolat a színpad és a nézőtér között nincs meg, továbbá mert a háttér ellentmond a Tragédia számos színterével, a drámai költemény egységét tehát lehetetlen megőrizni. Ezek a kérdések valójában teljesen máig sem oldódtak meg teljesen, habár Vámos László Tragédia-rendezései sok ilyen jellegű kételyt oszlattak el. Hevesi aggodalmai ellenére — természetesen a mai méretektől összehasonlíthatatlanul szerényebb keretek között — a harmincas években mégis sikerült néha előadást megszervezni, melyek közül az 1934i-es Tragédia-előadás íLehotay Árpád, Tőkés Anna és Csortos Gyula főszereplésével), valamint az egy évvel később bemutatott Mascagni opera, a Parasztbecsület (melyet a szerző maga vezényelt) a legemlékezetesebb. Ezekben az években elsősorban az anyagi jellegű problémák gátolták a rendezvény terebélyesedését, s így a harmincas évek végén a háború előszele a szabadtéri játékokat is „elfújta". Tizenkét évvel ezelőtt merőben inás célkitűzésekkel szervezték újjá a szegedi játékokat. Az egyik legfontosabb cél az volt, hogy a világ zene- és dráma irodalmának legjelentősebb alkotásait —, amelyek alkalmasak arra, hogy ebben a környezetben „szélesvásznú" előadásban újrafogalmazzák — tíz- és százezrek közkincsévé tegyék. Az elmúlt évek során egyre erőteljesebben mutatkozott meg a másik cél is (de az előbbi elképzeléseket egy pillanatra sem szorította a háttérbe), éspedig e rendezvénysorozattal is elősegíteni az idegenforgalom növekedését. Több éves vita, tapasztalat után kialakult a műsor váza is: évente egy-egy drámát, daljátékot, balettet, operát és népi táncokból álló műsort mutatnak be. Minden esztendőben a darabválasztásnál ügyelnek arra, hogy a magyaros, illetve a nemzetközi jelleg egyensúlyban legyen. Ugyanez az elv érvényesül a főszereplők kiválasztásánál ls. Elsősorban az előadások színvonalával és ügyes propagációval a rendezőknek sikerült elérniük, hogy a szegedi szabadtéri játékoknak ma már komoly nemzetközi rangja van. II. Az idei műsor Az idei árvíz sokáig bizonytalanná tette a szabadtéri játékok megrendezését. Főleg a szegedi vezetők és a lakosok szorgalmát és kultúraszeretetét dicséri, hogy alig néhány héttel az árvízveszély elmúlása után, az eredetileg kitűzött időpontra minden feltételt biztosítottak a hagyományos rendezvény megrendezésére. Mint minden esztendőben, az idén is, a rendezők tartalmas műsort állítottak össze, igyekeztek minél szélesebb körű „választékot" nyújtani, véleményem szerint sikerrel. A vidám jelenetek, s a fülbemászó dallamok kedvelőinek ismét az elmúlt évek nagy sikerével, Kodály Háry jánosával kedveskedtek. Szinetár Miklós rendező szinte már „Háry szakértőnek" számít, hiszen több alkalommal vitte színre a Dóm téren ezt a daljátékot, s a néhány évvel ezelőtt készült Háry-filmet is ő rendezte. Sok látványosság, vidám jelenet, jókedvűen mókázó színészek elsőrangú teljesítménye és a jól kidolgozott énekszámok jellemezték az idén is a Háry-bemutatót, amely nemcsak a nézők ezreit, de úgylátszik a sűrű fellegeket is a Tisza-parti városba csalta, s emiatt egyszer el is maradt az előadás és a következő héten is esőre hajló időben adták elő a dalművet. A Novoszibirszki Állami Akadémia Balettegyüttes Csipkeró zslka-előadásáról — e műfajban nem érezvén magam szakembernek — csupán annyit mondhatok el, hogy engem a szemet gyönyörködtető jeleneteken és Csajkovszkij muzsikáján kívül a szinte „serdülőkből összetevődő szereplőgárda könnyed? a zenével tökéletesen összhangban levő táncolása kapott meg. Bemutatójukon meglátszott, hogy a szovjet vendégművészek minden előzetes próba nélkül (ezt is elmosta az eső) léptek színpadra, s ez elég sok bizonytalanságot és néhány „táncbakit" szült, feltűnt az is, hogy az eddig látott más világhírű szovjet balettegyüttes előadásaihoz képest a mostani Csipkerózsika díszletei nem voltak eléggé kifejezőek. A színpompás ruhák még inkább „aláhúzták" ezt a hiányosságot. Nagyon sokan — jómagam is ehhez a táborhoz tartoztam —a legnagyobb érdeklődéssel Euripidész Trójai nők című tragédiájának bemutatóját vártam, melyet Vámos László, véleményem szerint a szegedi környezet egyik legkiválóbb szakértője rendezett. Megrázóan szép előadást láttunk, jó színészi teljesítményekkel fémjelezve, melyek közül elsősorban Sulyok Mária (Hekabé) döbbenetesen megkapó, egyetlen felesleges gesztust nélkülöző alakítása, továbbá Latinovits Zoltán (Talthybiosz) és Ruttkai Eva (Kasszandra) gondosan felépített és a „szélesvásznú" színpadra kiválóan alkalmazott teljesítménye érdemel külön elismerést. A szereplők közül örömmel fedeztük fel a néhány évvel ezelőtt még Komáromban játszó, s Szegeden nagyon népszerű Thirring Violát, akiről mostani szerepe (Pullas Athéné) alapján nehéz valamilyen következtetést levonni. Az előadás alatt többször is eszembe jutottak Hevesi egykori aggodalmai a nézőtér és a színpad közötti kapcsolatot illetőleg, ugyanis ez a darab, különösen Sartľe átdolgozása után nemcsak monumentalitásával, hanem szinte kamaraszínházat igénylő monológjaival és „zárójeles" gondolataival is kitűnik, s ezek kifejezésére szükséges kontaktus és „zárt" tér Vámos minden igyekezete ellenére, főleg a rossz akusztikai berendezés következtében hiányzott a Dóm téren. E színműhöz kevés és véleményem szerint rosszul elhelyezett színpadi mikrofonok a színészek játékát, a szerep „elrendezését" nagyban leszűkítették, a hátsóbb sorokban ülő nézőket pedig zavarták, sőt nemegyszer bosszantották. Ezen a hiányosságon úgy hiszem nem probléma segíteni, habár a színpadi beszéd intenzitása is hallhatósága ilyen jellegű előadásoknál Szegeden úgy látszik krónikus gondnak számít. Augusztusban az említetteken kívül még két előadást láthat a közönség: az elsőn Mascagni Parasztbecsület és Leoncavallo Bajazzók című operáját viszik színre több külföldi szólista vendégszereplésével, a másik bemutatón pedig a Magyar Néphadsereg Központi Művészegyüttese lép fel Szegeden. Az idei szezon a rossz idő ellenére tehát aránylag sikeresen indult és minden előfeltétel biztosítottnak látszik, hogy a folytatás is ilyen kedvező legyen. III. Tapasztalatok, tanulságok Tavaly a szegedi szabadtéri játékok előadásán kívül alkalmam volt megtekinteni a dubrovniki nyári játékok néhány bemutatóját, s elbeszélgethettem a rendezőkkel is. Mind a két helyen — s máshol is, ahol ilyen rangos szabadtéri rendezvényeket szerveznek — az agilis és a helyi sajátosságokat jól kihasználó emberek és intézmények több „legyet ütnek" egy csapásra. Attraktív előadásokkal vonzzák a hazai és külföldi látogatókat, művészi élményben részesítik őket, nem holmi „haknikkal" és giccspa rúdéval szórakoztatják a vendégeket. A szegedi rendezvénynek ezen kívül fontos népművelő jellege is van, hiszen évről év re olyan falusi emberek is meg ismerkednek Madách, Shakespeare, Erkel, Kodály és más szerző egy-egy remekművével, akik idáig legfeljebb csak hallomásból ismerték ezeket. A környező államokban már felismerték a szabadtéri játékok vonzerejét és mind ered ményesebben használják ki a helyi lehetőségeket. Magyarországon például az idén Szegeden kívül a gyulai várban, Budapesten több helyen, a szentendrei főtéren és legújabban a fertőrákosi volt kőfejtőjében is rendeznek színvonalas előadásokat. Sajnos nálunk ezt a lehetőséget még nem Ismerték el, s a gyérszámú próbálkozásokat, főleg a rossz propaganda miatt (ilyen sajnálatos példa a bratislavai várudvaron megrendezett Szvütopluk-elő adás, melyet szinte üres nézőtér előtt játszották) sem kísérte szerencse. Ebben az évben a számos hivatalos vendég között Szegeden ott volt M. Válek, művelődésügyi miniszterünk is, s ez a látogatás remélhetőleg a következő esztendőkben konkrét hazai tettekben gyümölcsö zik majd. S itt említeném meg azt a gondolatot is, melyet nemcsak egyedül dédelgetek: í'.ombaszögön, a CSEMADOK országos rendezvényen minden esztendőben probléma a színvonalas műsor megszervezése. Miért ne lehetne itt évről évre egy-egy igényes eszmei és művészi tartalmú, s a közönség érdeklődésére számot tartó drámát vagy zenés darabot bemutatni? Ha éveken keresztül volt pénz a különböző „haknivendégek" (tisztelet a néhány való han nívós kivételnek) felkarolására, akkor a gazdasági kérdés sem jelenthet akadályt e javas lat valóra váltásában. Tudok róla, hogy e javaslat realizálásában illetékes színé szek és funkcionáriusok közül sokan megfordultak, s nyilván jól körül is nézték Szegeden és másutt. Használjuk ki a tapasztalatokat és ne csak sajnálkozzunk, hogy nálunk ilyesmi nincs, hanem tegyünk valamit azért, hogy nálunk is legyen ilyesmi. SZILVASSY JÓZSEF lllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllll Kulturális hírek • Feidiászról, a 2400 évvel ezelőtt elhalt görög szobrász ról a Szovjet Akadémia ünnepi ülésén is sok szónok emlékezett meg, közöttük Iíolpinszki] tanár és a görög író Kosztas Kodziás. Minden előadó megegyezett abban, hogy már Feidiász korában is a demokrácia volt a legfontosabb feltétele a társadalmi jólétnek. Hangsúlyozták továbbá, hogy erről a gondolatról nem szabad megfeledkezni. • Novgorod közelében 30 hektár területen szabadtéri múzeumot rendeznek be, ahol 50 fateinplomot és faházat rekonstruálnak. A város maga is műemlékvédelem alatt áll, értékes régi épületeire való tekintettel, mint például a 11. századi fehér kőből épült Zsófia-tempIOOL, Amikor már javában működött Vrútkyn a Pravda chudoby szerkesztősége, a négyoldalas újság kétharmadát a munkáslevelezők hírei és hozzászólásai töltötték be: Egyedülálló eset volt, hogy a szlovák kommunista sajtó négyévi fennállása után már 500 munkás- és parasztlevelezövel rendelkezett. A szerkesztőség a bolsevista orosz Pravda mintájára a társadalom legszegényebb rétegei számára állította össze és írta a lapot. Nem szabad elfelejteni azt, hogy abban az időben Szlovákiában sokan voltak az írástudatlanok. Azért amolyan „vasárnapi iskola"-félék keletkeztek, ahol az analfabétáknak felolvasták a pártsajtót. FEJPÁRNA HELYETT ÚJSAGPAPÍR Az újságok szerkesztői — különösen egyik kimagasló egyéniségük, Klement Gottwaldelvtárs — elejétől kezdve tudatosították magukban e tényeket és a cikkek stílusát hozzáidomították az olvasók intellektuális képességeihez. Ebben nagy segítségükre volt a beérkező levelek tömege, amelyből sokat meríthettek, megismerték a közmondásokat, elsajátították a nép' szókincset. A kommunista szerkesztők helyzete nem volt irigylésre méltó. Egyúttal pártfunkcionáriusok is voltak, és az íráshoz rendszerint csak éjjel jutottak. A szerkesztőségnek akkor még nem volt írógépe. Gottwald elvtárs cikkeit tollal vagy ceruzával keskeny papírszeletekre, ún. „kutyanyelvekre" írta. Egy sora megfelelt a nyomtatott hasáb egy sorának. Bizonyos szakosításról — mint ahogy az most létezik — szó sem lehetett. A szerkesztő épp úgy írt vezércikket, mint propagandavagy népszerű tudományos cikket, esetleg rövid híreket. Az éjjeli szerkesztői munka után pedig jólesett a néhány órai pihenés a 4 újság-adminisztrátor társaságában. Fejpárnául az újágok szolgáltak. Takaróul a felöltő vagy a télikabát. Ugyanolt volt a „Bratstvo" (Testvériség) nyomda, ahol bizony sok betűípus hiányzott; az elején kézzel hajtott nyomdagépen készült a lap. ÁTKÖLTÖZÉS OSTRAVABA Szlovákiában még mindig az 1914. július 26-án megjelent sajtótörvény és az 1912-es törvénycikk volt — bizonyos kiegészítésekkel — érvényben, amely sokkal szigorúbb volt, mint a cseh országrészekben érvényes törvény. A cenzúra egyre szigorúbban sújtotta a kommunista lapokát. Egyedül 1924-ben, amikor a Pravda chudoby háromszor hetenként jelent meg, 72-szer kobozták el. Amikor anynyira megnehezítették a lap munkáját, a szerkesztőség átköltözött Moravská Ostravába és 1925. október 1 én a szlovák központi sajtószerv itt jelent meg újból mint napilap. EGYÜTT A TÖBBI SAJTÓTERMÉKKEL Ostraván a DaneSová utca 5. számú egyemeletes házban volt a kommunista lapok szerkesztősége és Kellerék nyomdája. Itt helyezték el a következő szövegű érctáblát: „Itt működött az 1924—1926-os években mint a Pravda szerkesztője Klement Gottioald elvtárs." Ide helyezték át a Munkás szerkesztőségét is. Szerény körülmények között készült Ostravában a lap, a szerkeszlőség megosztozott a Pravda szerkesztőségével, amelynek szintén csak egy fél szobával kellett megelégednie. A szerkesztőség csupán 2 tagból állott. És ha • Tóh

h mint hármnillió kötet könyvet számlál a Kazah Tudományos Akadémia központi könyvtára, amely ötévenként egymillió új kiadvánnyal gazdagodik. Az állandó olvasók száma meghaladja a 16 ezret. A könyvtár hatvanöt ország több mint hétszáz tudományos intézményével folytat könyvcserét. A KOMMUNISTA E] E3ESE3 C£l véletlenül az egyiket bebörtönözték, akkor őt is a másik helyettesítette. Csak rövid ideig, 1926—27-ben dolgoztak hárman. A nyolcórás munkaidő természetesen ismeretlen fogalom volt. Megfeszített munkát kívánt az újság mindennapos előállítása. ALBÉRLŐ ELŐFIZETŐK Voltak üzemek és majorok, ahol főbenjáró bűn volt előfizetni a kommunista sajtót. Üldözés, elbocsátás várt a dolgozókra. A lapok azonban mindenhova eljutottak. Dugdosva, kézről kézre jártak a gyűrött példányok, elmosódott rajtuk a nyomdafesték, mire visszakerült eredeti tulajdonosukhoz. Mert a kommunista munkássajtó sajátosságához tartozott, hogy az előfizetők legtöbbjének néha féltucatnyi „albérlője" is akadt az újságra. Azért az újság elterjedtségét nem lehetett a példányszámokkal felmérni. A példányszám sohasem volt nagy. A kommunista sajtó befolyásától és népszerűségétől mégis nagyon féltek az akkori hatalmasok. Aránylag kevés példányszámonként! vásárlója volt. Az újságbódékban a rendőrség nyomására nem tették ki a kommunista lapokat. Később hivatalosan is betiltották a kommunista sajtó árusítását a vasútállomásokon és a trafikokban. ELKOBZÁSOK NAPIRENDEN Az uralmának megszilárdítására törekvő burzsoázia állandóan összeütközésbe került a kenyérért és munkáért harcoló munkássággal. A kommunista sajtó érzékenyen reagált és tiltakozott minden esetben a dolgozókon elkövetett brutalitások ellen. A polgári lapok viszont igyekeztek a történteket elhallgatni vagy a felelősséget a kommunisták „izgató" tevékenységének számlájára írni. A kommunista sajtó azonban leleplezte az igazi bűnösöket. Nem csoda, hogy a polgári demokratikus köztársaság államapparátusa minden alkalmat megragadott a kommunisták sajtójának betiltására. 1921. szeptember 21 és november 20-a között a Rudé právo 5637 számát kobozták el. 1928 és 1934 között ötször tiltották be kiadását 9 hónapi időtartamra. Hasonló volt a helyzet a Munkással és a párt többi lapjával is. Az elkobzás annyit jelentett, hogy a rendőrség a nyomdában lefoglalta és elvitte a kész újságokat. Táviratilag a postahivatalokon is visszatartották a megmaradt számokat. Mindez nagy anyagi veszteséget jelentett a lapok számára. Nagy leleményességre volt tehát szükség, hogy kijátsszák a rendőrség éberségét. Sokszor már jóval a zárás előtt vártak az elvtársak a nyomdában vagy előtte a kész példányokra. Az asszonyok gyermekkocsikkal jelentek meg, és féltő gonddal babusgatták a kocsi mélyén fekvő újságokat. A párt gyakran kihasználta a parlamenti képviselők mentelmi jogát. Bőröndökbe csomagolták és így vitték tovább. A párt jól tudta alkalmazni a kommunista újságkézbesítés becsületes eszközeit, önfeláldozó és önkéntes terjesztői sikeres munkát végeztek A kommunista sajtót betilthatták, szerkesztőit bírságolták, lezárták, üldözték, azonban működését sohasem tudták teljesen megbénítani. GREK IMRE