Új Szó, 1970. augusztus (23. évfolyam, 181-206. szám)

1970-08-23 / 34. szám, Vasárnapi Új Szó

r Furcsa történetek — különös emberek b Negyven év körüli asszony. A kis városka lakói jól ismerik. Mindennap délután kisétál a temetőbe, elrendezi a síron a virágokat és leül a kis deszkapadra. özvegy. Férjét két évvel ezelőtt rettenetes kór vitte el. Azóta két gyermekének és emlékeinek él. Ezeket eleveníti fel a sírnál nap mint nap. Szép, boldog házasság volt. Így beszéli ő, és így tudják a városbeliek is. A férj halálával egy család boldogsága foszlott szét. Kiheverhetetlen csapás, pótolhatatlan veszteség. Könyörtelen élet.. . A temetőben láttam, a két éve özvegy, fájdalmas arcú, megtört, ma is szép asszonyt. Míg ó a felejthetetlen férjjel együtt töltött napok emlékét idézi, bennem egy másik asszony emléke ötlik fel. Kis csoporttal utaztunk külföldre. A határállomáson lezajlott vámvizsgálat után. vonatunk kigördült a pályaudvarról, és perceken belül már országunk határain túl jártunk. Csoportunk egyetlen nő tagja, Viola, nagyot nyújtózott és valósággal kéjelegve jelentette ki: — Végre, öt év után, ismét szabad vagyok . .. Ki ne lenne kíváncsi egy csinos fiatalasszony esetében ötéves rabsága és szabadulása körülményeire? így tudtuk meg, hogy öt éve van férjnél, azóta két gyereket szült és természetesen állásban van. — Öt év ... — sóhajt. — Rágondolni is rossz. A házasságom óta nem volt egy szabad percem sem. Férj, munka, gyerekek, háztartás. Taposó malom: mindig ugyanaz. Ma megismétlődik a tegnap, holnap meg a ma ... Szavaiból ítélve nagyon terhére lehetett a házasság. Annak rovására írta azt is, hogy azóta még egyetlen mulatságon se volt. Szórakozásra egyszerűen nem maradt ideje. Csak az unalmas, a gondokat hozó napok váltották egymást. A férjéről nem sokat beszélt. Csak annyit sejttetett, hogy jól kereső, a családjának élő ember. — Végre, öt év után egy országhatár választ el a férjtől, gyerekektől, gondoktól... Legalább néhány napra ... Ebből félreérthetetlenné vált, hogy a fiatíflasszony ezt a néhány napot ki akarja használni. S a világ melyik táján ne akadna férfi, aki védnökséget vállalna egy ilyen szándék fölött? A férfi és nő kapcsolatában van valami mágnesszerű. A találkozások nem véletlenek. Ha vonzalom keletkezik az egyiknél a másik iránt, az a másik — s éppen ez a mágnesesség jellemzője — nyomban megérzi ezt, tehát reagál rá. A házassági kalilkából szabadult és szabadságától sokat váró asszony az első pillanatban érezhette, kinek a társaságára számíthat. Nem, nem kiszámítás, nem asszonyi körmönfontság, csupán a természet megmásíthatatlan, sorsokat mederbe terelő törvénye. A T így az se véletlen, hogy Viola több érdeklődő közül azt, s nem mást választott. Nincs jogom Ítélkezni. Csak külső megnyilvánulások alapján ez igazságtalanság is lenne. Mert. ki tudja, milyen házaséletet él ez az asszony, akinek nyolc-tíz nap e házasságon kívül menekülést jelent? Ki tudja, megtalálta-e boldogságát, élete célját az ötéves frigyben? Nincs jogában senkinek elmarasztalni se őt, se a férjét. Kettejük kapcsolatát maguk rendezik, csak önmaguknak és egymásnak tartoznak számadással. Csakhogy az élet bonyolult. Mindannyian tudomásul vettük egy új kapcsolat kialakulását csoportunkban. Egy kivételével. Iván elsőként próbálta elnyerni a fiatalasszony kegyeit, csak pont ő nem talált viszonzásra. S ő volt az, aki egy kettesben töltött vacsora után megjegyezte: — Még sem szép Mártontól, hogy ennyire kihasználja egy tapasztalatlan asszony gyengéit ... Ekkortájt lépett életbe az erkölcsi kódex. Ha akadt valaki, aki hasonló kilengést nyilvánosan felvetett, az illetőnek könynyen baja is származhatott belőle. Voltak olyan esetek is, 'hogy valakinek egy szerelmi kaland a beosztásába került. Azóta persze már arról is meggyőződtünk, hogy az emberek gyarlók és erkölcsi magatartásuk nem kizárólag a normák létezésétől függ. Dehát minden kornak megvan a maga sajátossága. Annak ís megvolt. Mert Márton Prágában megszakítva útját búcsút vett csoportunktól. Vége szakadt a szép kalandnak is. Azaz mégsem. A prágai pályaudvaron fél órányit időztünk. Visszatérve fülkénkbe, Iván már karjaiban tartotta a csinos, a nemsokára ismét rabságba viszszatérő Violánkat.. A vonat ismét elindult. Viola az ablak mellett hátradőlve nagy játékmackót szorongatott. Nem tudni, az elröppenő emlékeket próbálta-e visszatartani, még egyszer magához szorítani, vagy már a mamát váró gyermekekre gondolt. Azonban már akkor elgondolkoztam az emberi és ezen belül R a házastársi kapcsolatok felett. Miféle kapocs tarthat össze két embert, akik öt évvel ezelőtt esküdtek örök hűséget egymásnak, s most az egymástól való távollét már menekülésnek, szabadulásnak számít? Volt-e köztük egyáltalán mélyebb érzelmi kapcsolat? Feltételezzük, hogy volt, különben talán nem keltek volna egybe. De ha volt, miért nincs fé! évtized múltán? Mi az, ami ezt a kapcsolatot meglazította vagy meg is szakította? Hol kezdődik az eltávolodás? Feltételezhető, hogy korántsem pillanat műve, hanem hosszabb folyamat. Érzésekben is el " kell jutni odáig, amíg egyik a másikat megcsalhatja. Am mi történik azután? Viola hazatér férjéhez, s folytatódik az unalmas együttélés? Esetleg az állomáson várakozó férj nyakába borul és színleli a viszontlátás, a találkozás örömét. Ha így van, azért teszi, hogy saját vétkét elrejtse, vagy azért, hogy a belső kapcsolatok megszakadását próbálja továbbra is kendőzni és a másik felet illúziókba ringatni? Teszi ezt a színlelést a férj s a gyermekek apja iránti tiszteletből, megbecsülésből vagy csak önzésből, mert mégis kényelmesebb egy férjet megcsalni, mint végleg elveszíteni? Sok a kérdőjel. Feltételezhető, hogy az alkalmi kaland nem több pillanatnyi megingásnál. Talán kíváncsiság, talán a változatosság igénye. S vagy hoz olyan élményt, amelynek ismétlődését az ember újra és újra kívánja, vagy kiábrándít és ilyenkor a vétkes örömmel tér haza, rádöbbenve, hogy számára az otthon mégiscsak több. Az ember érzésvilága sok ismeretlenből tevődik össze. A hűtlen és a megcsalt házastársak között ez a skála felette széles. Az egymáshoz hű házastársak között még szélesebb . .. Ez csak az élettársi kapcsolat megszakadásának pillanatában válik fájó valósággá. A temetőben látott özvegy láttán akaratlanul is Viola és a hozzá fűződő régi emlék jutott eszembe Mennyire igazságtalan néha az Élet: az egymástól menekülő házastársak sokszor teherként élnek egymás mellett, míg az egymáshoz ragaszkodókat a halál választja szét. Hessegetem magamtól a drasztikus gondolatot, de az úgy sem tágít: mi lenne vagy lett volna, ha Viola özvegyül meg? Aki az élő férjétől menekült, vajon ragaszkodna-e hozzá halálában? Kijá rna-e két év után is csaknem naponta a temetőbe? Persze, ez nem emberi, nem is erkölcsi követelmény, hanem az érzelmek, egy elszakított kapcsolat mércéje, külső kifejezője. A kérdést nem is azért tettem fel, hogy nyomban megválaszoljam. A kérdés - bármennyire durván, nyersen hangzik - behelyettesíthető valamennyiünk esetébe: az enyémbe, a tiédbe - a miénkbe ... A válasszal mindenki csak önmagának tartozik. KALÁSZ LÁSZLÖ NAG EHE A dobsinai jégbarlang feltárásának 100. évfordulójáról a Vasárnapi Új Szó idei 26. száma tartalmas cikkben emlékezett meg. A cikk többek között arról is szól, hogy a felfedezés pontos dátumául egyesek 1870. június 15-ét, mások július 15-ét jelölik meg. Ennek kapcsán engem azok között emleget, akik június 15-ét jelölték meg helyes dátumul. Ehhez a kérdéshez röviden csak annyit, hogy a felfedezésről megjelent első nyomtatott közlemény, a társfelfedező 1872-ben publikált rövid tanulmánya június 15-ét jelölte meg a felfedezés napjául. Az Élet és Tudomány egy régebbi számában(1961. 6. szám) én is erre a dátumra hivatkoztam, viszont amikor arra a meggyőződésre jutottam, hogy a feljegyzések többsége - köztük RUFFINY a felfedezés vezéralakjának feljegyzései is — július 15-ét emiitik, újabb cikkemben (Élet és Tudomány, 1970. 28. szám) már én is július 15-ét említem a felfedezés napjául. IKOR TÁRTÁK FEL? a Vita egy dátum körül A

szomorú csak az az egészben, hogy a centenáriumra sem került elő a felfedezés eredeti dokumentációja, pedig arról R'ufjiny fenő és feifedezőtársai, valamint a hozzájuk csatlakozó „íródeákok" annak idején becsülettel gondoskodtak, amikor jegyzőkönyvet vettek fel a felfedezésről és az első vendégkönyvet is felfektették a felfedezés napjának dátumával. A centenárium alkalmával külön ki kell emelnünk, hogy a jégbarlang turisztikai és tudományos feltárása annak idején hihetetlenül gyors tempóban történt meg. Egy olyan korban, amikor ezeknek a dolgoknak még alig voltak hagyományai, ez elsősorban néhány személy, főleg Ruffiny személye érdeméül tudható be. így pl. a barlang pontos felmérése és járhatóvá tétele már a felfedezés évében megtörtént. Meteorológiai megfigyeléseket végeztek benne. 3871-ben megjelent az első részletes, több kitűnő übrával illusztrált tudományos ismertetés a barlangról (Krenner, az ásványtan híres tudása tollából). A barlangban már 1886-ban tíz darab, egyenként 1000 gyertyafényes Ív lámpából álló villanyvilágítás volt, az áramellátásra külön kis áramfejlesztő telepet létesítettek a jégbarlang közeliben. Korszerű étterem és szálloda létesült környékén. Mindezek felsorolása után nem egészen megnyugtató érzés azok számára, akik ennek a csodálatos természeti szépségnek az újabbkor! sorsát figyelik, hogy pl. a sok értékes résztanulmány ellenére sem készült el napjainkig a jégbarlang korszerű tudományos monográfiája. Nem létesült múzeum — ha mégoly szerény is — a jégbarlangnál. A jégbarlang és környékének fejlesztésére 1957ben Dobsina városa vezetőségének kezdeményezése nyomán, több szakember bevonásával, nagyon tartalmas és reális távlati fejlesztési terv született, Ennek egyik részletéről hadd szólhassák kissé bővebben. A terv — többek között — előirányozta a völgytől a jégbarllng bejáratáig vezető sétaút mentén az eredeti természeti adottságoknak figyelembe vételével, de nagyobb számú új telepítéssel egy botanikai bemutatóterület létesítését. Ennek részletes tervezetét én készítettem el és kitűnő botanikusok hagyták jóvá (pl. Dr. Jávorka Sándor akadémikus, T. Antoš, mindketten a vidék flórájának szakavatott ismerői). Az első próbatelepítéseiket is sikeiírel elvégeztem 1957-ben, de azután a dologból — miként lényegileg az egész távlati fejlesztési terv megvalósításából — nem lett semmi, mert a terület kikerült Dobsina városa hatásköréből. Most is van tudomásom szerint hasonló fejlesztési terve a jégbarlangnak %s környékének, de tényleges mozgás ezen a téren nem tapasztalható. Amikor,* a 100 évvel ezelőtt felfedezett dobsinai jégbarlangra irányul figyelmünk, a fel tárók tettének méltó megünneplése mellett azokra a feladatokra ls gondolni kel), amelyeket emlékük méltó ápolása, és a társadalmi igények is elénk tűznek. A barlangi múzeum, a korszerű monográfia és a barlang kulturált meglátogatását biztosító korszerű berendezések (szálloda, esetleg felvonó a barlangig) létrehozását ma már a tudományos megismerést és a szélesebb néprétegek turizmusát egyaránt tervszerűen szolgáló szocialista társadalmi igények követelik. Dr. UHERKOVICS GÁBOR kaudidátus, a Magyar Tudományos Akadémia tudományos főmunkatársa