Új Szó, 1970. augusztus (23. évfolyam, 181-206. szám)
1970-08-23 / 34. szám, Vasárnapi Új Szó
K evés az olyan foglalkozású ember, akit szabadságán egyre azzal üldözik ismerősei, barátai, hogy beszéljen nekik élményeiről, munkájáról. A huszonnyolc éves Marsovszky Tibor mérnök azonban kétségkívül azok közé tartozik, hiszen akár heteken át beszélhetne érdekes munkájáról, élményeiről. A fiatal mérnök ugyanis hajós, pontosabban szólva hajóstiszt. Tehát munka közben utazik, világot lát. És mivel fényké— Tengeri betegséget kaptál-e már? — Természetesen néhányszor már en is megkaptam. Amikor először elkapott, nagyon kellemetlen volt. Azt hittem, ott hagyom miatta a tengert. Ez persze csak legelőször volt. ---JVyt mondják, hogy a hajósok n^Bn babonás emberek. Elmosolyodik, majd így szól: — Valóban igaz. Méghozzá abból ered, hogy a tenger mindig rejteget TENGEREK VÁNDORA pezni is szeret, ismerősei a tőle hallottakat könnyebben el tudják képzelni, mert saját felvételeivel illusztrálja őket. Kérésemre is egy táska lényképet húzott elő. A fényképek a képzeletem foglalkoztatják, neki emlékeket idéznek. Többnyire színes, szép emlékeket, de olykor kellemetleneket is. A gyönyörű tájak, városok fényképei láttán megcsillan a szeme, ám amikor viharba jutott hajójuk fényképét mutatja, mintha egy pillanatra felsejlene benne a szörnyű élmény. — Hol érte hajótokat ez a vihar? — érdeklődöm. — Az Égei-tengeren — válaszolja. — A szokásos 18 kin sebesség helyett csak 3 km-es sebességgel tudtunk haladni. Szerencsére sikerült „megbújnunk" egy sziget mögött. Bizony akkor nagyon sok hajó SOS-t jelzett. — Ha egy hajó segítséget kér, ki siet a megmentésére? — Vihar esetén minden hajó megadja pontos előfordulási helyét és sebességét a szárazföldi központnak, s onnan érkezik az utasítás, melyik hajó menjen a bajba jutottak segítségére. Rendszerint a legközelebbit vezényelik oda. — Mi történik a süllyedő hajó .személyzetével? — Ha a hajó már semmiképpen sem menthető meg, akkor a személyzet mentőcsónakokon menekül. — Igaz-e, hogy a hajóskapitány akkor sem hagyja el a hajót? — Ilyen szabály nincs. bizonyos veszelyt. Kivált regen. Ebből ered példán) az a legenda, hogy a delfinek védik a hajósokat a cápákkal szemben. Ezért a hajósok sosem bántják a delfineket. A hajósélet hagyományainak megszegése állítólag szerencsétlenséget hoz ... A tengeren mindig fennálló veszély persze nemcsak babonásokká tette a hajósokat, hanem egymáson mindig segíteni kész barátokká is. Amikor konkrét munkaja, napi tevékenysége iránt érdeklődöm, megtudom, hogy feladata a hajó műszereinek az ellenőrzése. Az esetleges hibát a gépésznek jelzi, hogy javítsa meg. A hajón bármilyen hibát el kell tudni távolítani. Elmondja, hogy a jó szakember füle a motorok hatalmas zakatolása közepette is észreveszi, melyik a nemkívánatos zörej, csörgés. Egyszóval naponta nyolc órán át felel a hajó működéséért. EgyébMarsovszky Tibor, a szakállas tengerész. Marsovszky Tibor felvételei) míM HP — , > -sz-tae^Sä K3« •••••••' • ként négy óra szolgálat után nyolc óra pihenésre jogosult. A kikötőben persze más a szolgálati idő beosztása. Azt is elmondja, hogyan lett hajóstiszt. Érettségi után a pozsonyi Műszaki Főiskolán gépészeti szakot tanult. Mégpedig hajóépítészetet. Utána a Csehszlovák Dunahajózásnál helyezkedett el. Majd tízhónapi tengeri hajózás után Prágában nemzetközi érvényű tiszti vizsgát tett. Ezután került a tengerre, ahol előbb a Bojnice nevű csehszlovák kereskedei. mi hajón utazott. Eddig a legtöbb országba éppen ezen a hajón jutott el. — Úgy tudom, tavaly hajót cseréltél ... — Igen, legutóbb nyolc hónapig a Szuezi-csatornán veszteglő Lednice nevű kereskedelmi hajón szolgáltam. Ezen a hajón jelenleg mindössze hat személy teljesít szolgálatot, mivel egy ideje a lezárt Szuezi-csatorna vizén áll. A hajó teljes személyzete 23 emberből állt. — Nem volt unalmas nyolc hóna~ pon át állandóan a Szuezi-csatornán taxtózkod ni? — Bizony, unalmas volt. Bár nem voitunk egyedül, hiszen a miénken kívül további 13 hajó vesztegelt a csatornán. Azok legénységével baráti kapcsolatban álltunk, látogattuk egymás hajóit, még labdarúgó „világbajnokságot" is rendeztünk egymás között az egyik hajón. Persze csak négy-négy tagú csapatokkal. Ez annál is inkább érdekes volt, mivel mi győztünk ... A karácsonyi ünnepséget is közösen rendezte meg az ott veszteglő hajók legénysége. Az ajándékokat én osztottam ki, mert nekem volt a leghosszabb szakállam . .. A szórakozásról szólva hadd említsem meg, hogy szívesen biliárdoztunk, kártyáztunk, s természetesen olvastunk. Fürödni is szeretnek a hajósok a tengerben, bár ez elég nagy veszéllyel jár, hiszen sosem tudni, nem „kóstol-e belénk egy-egy cápa. — Milyen érzés a hazától távol levelet kapni? — Nagyon megható érzés hazai levelet, esetleg csomagot kapni. Vagy csehszlovák állampolgárral találkozni. Ugyanezt mondhatom a hazai morzejel-üzenetekről is. A legmeghatóbb és legszebb élmény persze az volt, amikor azt üzenték, hogy rövidesen felváltanak s jöhetek haza — szabadságra. Itthon mégis a legjobb. Azt is elárulja, hogy aránylag hoszszú szabadsága végén más hajóra száll, más tájakon fog utazni. Kíváncsian várja a szániára újabb és újabb helyeket. S talán ez a legszebb a tengerész életében: a mindig más táj, a hatalmas távolság — és a boldog visszatérés. FÜLÖP IMRE BHHHHBHI mmm P 3" j • ť*- p - A T ••ni AZ ÜZLETI SZELLE RÖL Valaha a magánkereskedők arra törekedtek, hogy a termelőtől a lehelő legolcsóbban szerezzék meg az árut, s ezt a lehető legdrágábban adták el a fogyasztónak. A hangsúly természetesen a lehető fogalmán volt. A vetélkedés nem csupán az árak alkalmi leszállításában nyilvánult meg, mert az ügyes kereskedő elsősorban a vásárlóknak nyújtott szolgálat bővítésével próbálta a vevőt magához csalogatni. Bár a kereskedő és a termelő, a kereskedő és a fogyasztó érdekei merőben eltértek, valahol mégiscsak találkoztak: termelőnek, kereskedőnek, fogyasztónak egyaránt szüksége volt egymásra. E kölcsönös egymásra utaltságban mindenki úgy tekintette a saját érdekét, hogy közben mások igényeit is kielégítse. A kereskedelem inai társadalmunkban is a munkamegosztás nélkülözhetetlen láncszeme, kapocs a termelő és a fogyasztó között. A szocialista kereskedelem egységes haszonkulcs seerint dolgozik. A konkurrencia így elveszítette hajdani szerepét. Az államosítás a kereskedelmet magasabb szintre emelte, ami a haladóbb termelési viszonyokból adódik. Ezzel együtt megszűnt a vevők csalogatása, a fogyasztók megnyerésére irányuló törekvés, és az új körülmények közepette eddig nem sikerült meglelni az ilyen irányban ható ösztönzőket. Mivel bővíthető hát a fogyasztóknak nyújtott szolgáltatás napjainkban? Választékbőségről egyelőre nemigen beszélhetünk (ez viszont termelési probléma), ám a gyors, készséges kiszolgálás feltételeinek megteremtése nem lehetetlen követelmény. E téren a kereskedelem, mint egész, sajnos még távolról sem tett meg mindent. Léteznek bizonyos normák (pl. .ezer lakosra hány négyzetméternyi üzlethálózat szükséges), amelyfek jócskán elmaradnak a szükségletek mögött. A kereskedelem vezéreinek azért mégsem fáj a fejük túlságosan, mert a vevők csak a rendelkezésükre álló szűkös üzletekben vásárolhatnak, ha hosszú sorban állás után is. Az elégtelen üzlethálózat tény. A kereskedelem feladata lenne legalább ezen belül keresni a szolgáltatások javításának lehetőségét. Nemrégiben járt szerkesztőségünkben egy Magyarországról elszármazott párizsi munkás. Ö beszélte, hogy hónapokon át nem megy üzletbe, mert ŰZ üzlet eljön hozzál Egy-egy bolt kifutókat alkalmaz, akik házhoz járnak a megrendelést felvenni, és až árut bizonyos illeték fejőben házhoz is szállítják. Tehát nem szükséges az üzlettér bővítése akkor, ha a vevőnek nem kell üzletbe járni, mivel az árut elviszik a lakására. Hasonló kiseiietek történtek nálunk is. A próbálkozás — nem tudni miért — hamarosan abbamaradt. Később a nagyobb \árosokban egy-egy boltot ajándék szolgálatra állítottak be. Névnapra, születésnapra vagy más alkalomra ebből az üzletből ajándékcsomag küldhető a megadott címre. A szép csomagolást, a házhoz szállítást a megrendelő megfizeti, tehát mégcsak szívességet se tesznek neki. Miért ne lehetne például ezt a szolgáltatást folyamatosan tovább bővíteni? A magánkereskedők valaha versenglek a vevőért. Mai kereskedelmünknek is lenne erre lehetősége a szolgáltatások bővítésével. Éppen ebben rejlene az üzleti szellem mai értelmezésben. Az egyik dél-szlovákiai városkában szemtanúja voltam egy gázpalackcserének. A kék köpenyes raktárnok (köpenyét munkaruhaként kapta, hogy saját ruháját be ne szennyezze) széken tilt és uralkodói pózban irányította a vevőket, melyik sarokba tegyék az üres palackokat és honnan vegyék el a telit. Hozzá nem nyúlt volna semmihez, és úgy viselkedett, mintha valami nagy szívességet tenne a vevőnek... Azért mégis túlzás lenne állítani, hogy az üzleti szellem kihalt volna. Bizonyára a keret sem hiányzik, amelyen belül kereskedelmi dolgozóink ezt a „szellemet" kamatoztathatják a fogyasztók és a kereskedelem javára. Nyári idényről lévén szó, nyári példát említek. A virti és a dunamocsi halászcsárda alig öt kilométerre van egymástól. Mindkettőre szembeöltő tábla figyelmeztet az út mellett. Az éhes utazó, üdülő jogos reménnyel tér be, mert feltételezi, hogy olyan halféleség mint a halászlé, sült hal.(ami vendéglőinkben csak elvétve kapható) itt bő választékban akad. Ha már egyszer halászcsárda! A virti Sirályba többször betértem és megannyiszor fordultain is vissza. A halászcsárdában (hiába halászcsárda!), hal nem volt. Ezzel szemben a dunamocsi csárdában az előbbi gyakorlattal szemben az utóbbi időben mindig kaptam halat.. . Miért e különbség? Dunamocsűn a csárda vezetőjevei hosszan elbeszélgettem. Megtudtam, hogy a halat a dunai halászoktól |ál•ami halászat stupavai székhellyel) veszi. Igaz, ki kell mennie érte a Dunára, néha még a hálót is segít kihúzni, de a vendég az étlepon mostanában megtalálja a halat... Nem tudom, mi az oka, hogy a ha lastó partján épült virti csárdában viszont éppen a halféleségek hiányzanak. De az üzleti szellemmel bizonyára összefügg. Bár a halászcsárda cégtáblája jó vendégcsalogató, a becsapott vendég azonban a fogyasztónak kijáró szolgáltatás sértő hiányáról tanúskodik. S meggyőződésünk, hogy ami az egyik helyen lehetséges, nem lehetetlen másutt sem. Márpedig a kereskedelem csak úgy teljesítheti társadalmi küldetését, ha utat nyit, az egészséges üzleti szellemnek, ami azonban csak és kizárólag a dolgozóknak nyújtott szolgáltatások bővítését, javítását és néni*becsapását jelentheti. Persze, példák tanúsítják, hogy a „szabad út" sem elég. Maga a lehetőség még nem minden. Olyan emberekre van szükség, akik élni is tudnak vele!
