Új Szó, 1970. augusztus (23. évfolyam, 181-206. szám)
1970-08-15 / 193. szám, szombat
V A kocsi hirtelen megöli. A hatalmas porfelhő utoléri, s egy pillanatra eltakarja utasait. — Kiszállás, megérkeztünk — mondja végre Jaroslav Egermayer alezredes, a chebi határöregység parancsnokhelyettese. — Itt állomásozik egyik legjobb határőr-alegységünk. Kíváncsian körülnézek, miközben a fenyőerdő illatát élveAz egyik határőr beszédje magára vonja a figyelmemet. — Hová való? — érdeklődöm. — Pozsonyeperjesre. Pápay Mihály a nevem. — Aztán, hogy tetszik a katonaélet? — kérdezem, magyarra fordítva a szót. .— Áz idén rukkoltam be, sok tapasztalatom nincs, de különben jól érzem magam. Két találkozás zem. Semmi különöset nem látok. Csupán egy őrtorony hegye magaslik az erdő fölé ... Ott, távolabb, mintha épületet látnék ... A katonáknál azonban nem illik kíváncsiskodni, így hát a göröngyös úton haladva hallgatom az alezredes szavait. — Nehéz a határőrök élete. Szakaszunkon mindenütt 450— 1000 méter a tengerszint fölötti magasság. Két határátjáróhely található körzetünkben. de szemben velünk annál- több a Sudetendeutsche < Landsinanschaft alapszerv3zet. A selbiben mintegy 600 a rehauinak 700 tagja van. Hogy mit művelnek, arról jobb nem i^ beszélni. De 1953-tól a határsértők szakaszukon nem lépték át az államhatárt, s ez az itt szolgáló tisztek, tényleges katonák munkáját dicséri. — Parancsnok elvtárs, Dimitrij Malý őrnagy — mondja feszes vigyázzállásban egy ösztövér tiszt, aki 1951-től szolgál ezen a helyen. — Eljöttünk hozzátok szétnézni —mondja mosolyogva a kísérőm, majd komolyra fordítva a szót, parancsot ad: — Őrnagy elvtárs! Alegységének rendeljen el riadót. Néhány másodperc s felbúg a sziíéna. Az órám számlapját figyelem: 13,30 óra. Egy perc múlva a készültségi őrjárat elhagyja körletét., Még egy perc és a kapuban megjelenik az első páncélkocsi, amelyet nemsokára továbbiak követnek. Az alegység legénysége riadókész. Elválaszthatatlan segítőtársaik, a kutyák, ott ülnek a gépjárműveken. Efa például hatórás nyomot is tud követni. Bor tavaly nyolc határsértőt fogott el... Rövid jelentés és az alegység „teljes gázzal" az államhatár felé veszi az útját. A riadó elrendelésétől alig öt perc telt el. Mivel gyakorlatról volt szó, hamar lefújták a riadót, a katonák visszatérnek körletükbe. — Többen is vannak Dél-Szlovákiából? — Csak egyedül, de Szlovákiából többen is teljesítünk itt szolgálatot. Skúlavik közkatona mindenáron meg akar tanulni magyarul, így hát van akivel foglalkozzam. Egyébként egymást tanítjuk. A fegyverek az állványokba kerülnek, a katonák folytatják a kiképzést, csupán az ügyeletesek ülnek az őrszobán, akcióra készen. A kocsi visszafelé indul. Egy ideig szótlanul nézem az alezredes arcának katonás vonásait, majd megkérdezem: — Minden alegységük ilyen, mint a Malý őrnagyé? — Talán még jobbak is vannak. Nem illik dicsekedni, de ha már feltette a kérdést, el kell mondanom, hogy 1953. május 1-én megkaptuk a Köztársasági Érdemrendet, s két éve egységünk a Február 25 egység megtisztelő nevet viseli. S idetartozik még az is, hogy 1968ban és 1969-ben is kommunistákhoz méltón helytálltunk. S így lesz ez a jövőben is. A ugustin Krivačka őrnagy ** alegysége nem a chebi dombok között, hanem a Duna jobb partján állomásozik. Feladatuk azonban ugyanaz, az államhatár sérthetetlenségére vivigyázni, őrködni hazánk biztonsága fölött. Évente mintegy száz határsértőt tartóztatnak fel. Ötször kapták meg a „Példás egység" kitüntetést. A katonák, akik éppen nincsenek szolgálatban, a fák árnyékában beszélgetnek. — Fiúk, ki fogta el a legtöbb határsértőt? — teszem fel a kérdést hozzájuk érve. — A Bödi. A slaneci fiú feláll. A hőst keresem benne, de éppen olyan, mint a körülötte ülő többi katona. Élénk a tekintete, mosolygós az arca, — Szóra sem érdemes mondja. — Az utamba kerültek, hát bekísértem őket... — Legalább egy esetet mondjon el. Körülnéz. Amikor látja, hogy senki sem siet segítségére, megered a nyelve. — Télen történt. Este tíz óra után három árnyék közeledett az államhatár felé. Fehér köpenyünk miatt minket nem vettek észre. Jöttek, miközben a tájat szemlélték. Vagy tíz méterre lehettek, amikor a kutyával együtt elébük álltam. A többi már magától ment. Egyre csak azt kiabálták, csak a kutyát el ne engedjem. Nem is engedtem, mert nem volt rá szükség. A három határsértő kezes bárányként ment előttünk a parancsnokságra. Cigarettát vesz elő. Rágyújt, majd így folytatja: — Négy határsértőt még októberben fogtunk el. A műszaki berendezés kezelésére tanítottam az egyik újoncot. Mondom: kimegyek és megmutatom, ho gyan lehet rajta a határsértőt felfedezni. Már éppen indulni akartam, amikor a képernyő jobb szélén négy árnyékot fedeztem fel. Őrjárat? Nem! Riadó! A készültségi őrjárat nemsokára bekísérte a négy fiút, akik Ausztriába akartak jutni. Kétszáz korona és kétnapi eltávozás volt a jutalmam. — Más is dicsekedhet hasonló élménnyel? — Szilveszter estéjén történt — mondja Dušan Krajči, keletszlovákiai fiú. — Két ember áthaladt az oroszvári úton és a gyümölcsös felé vette útját. Egyenesen az államhatár felé tartottak. No, megálljatok, gonSi 41 <D (O .XĽ O c •c ex o T3 a doltam, s máris eleresztettem a kutyát. Amint észrevették, kiabálni kezdtek: — Hívják vissza a kujyát! — Hova tartottak? — tettem fel nekik a kérdést amikor hozzájuk értem. — Bratislavába, egy kicsit mulatni. Az őrtoronyból jó a kilátás, különösen távcsövei. — És éppen a határon keresztül akartak odajutni? — Egy kicsit beittunk, eltévesztettük az irányt. Magával még nem történt meg ilyesmi? — Hát igen, van ez néha így, válaszolta Krajči határőr, majd hozzátette: — No, akkor menjünk, együtt fogunk szórakozni. A motozás bebizonyította, hogy jól ismerték ők az irányt, csak a határőrök éberségével nem számoltak. A többi katona figyelmesen hallgatja a „szerencsések" élményeit. Látszik az arcokon, hogy legalább egy határsértőt szeretnének ők is feltartóztatni, mert hát az már jelent valamit, volna mivel dicsekedni a leszerelés után. Meg aztán elmondhatnák, hogy nem hiába ették két évig a katonakosztot, viselték a határőrök egyenruháját. Hiába, annyi határsértő nem merészkedik a körletükbe, hogy mindenki feltartóztathasson legalább egyet. Ennek ellenére büszkék lehetnek, mert mint a közösség tagjai ők is hozzájárulnak ahhoz, hogy a határőrök becsületén csorba ne essék. NÉMETH JÁNOS 10 — Sietnünk kell, hogy ki ne vegyék a kezünkből — mondja az őrnagy. — Ha valamibe belekezdtitnk, fejezzük is be! — teszi hozzá tüstént, nehogy szavaival félreértésre adjon okot. Alizra gondol, hogy mentse a menthetőt. S tudna, sejtene valamit férje dolgáról? ... Akkor későn avatkoznék most az életébe ... Miért félti Alizt? Amikor a fa tövében, a hóban kuporgó lányka megpillantotta őket, felugrott, aztán dermedten meredt rájuk, rémület áradt a szeméből, mintha az életére törő vicsorító farkastól ijedt volna meg.. . Nem akarok a farkasa lenni. Nem tudnék a farkasa lenni. Ma vagy holnap beszélek vele ... Másra szeretné terelni a figyelmét, a fészkelődő Vrábelnek adhatná át végre a szót, de nem tud Halderéktől szabadulni, talán ezért kéri meg Galátot, hogy mondja el, ismételje el, mit tud Halderről. — Az apja nevéből él — mondja Gálát. Régi német családból származik. Az öreg Halder még a húszas években lépett a kommunista pártba. Borbély volt. A kommunistákkal szimpatizáló zsidólányt vett el feleségül. A lányt kitagadta a gazdag család. Nehezen éltek, a gazdag rokonok nem segítették őket. Az öreg Halder harminckilencben bekapcsolódott a földalatti mozgalomba. Fiát a német gimnáziumba járatta, hogy ezzel is palástolja tevékenységét. A gazdag rokonok megneszelték, mi vár itt a zsidókra, mert még harminckilenc tavaszán elhagyták az országot. Angliában telepedtek le. Halder nagynénije ma is ott él. Amikor nálunk is elkezdték a hajszát a zsidók ellen, Halderné öngyilkos lett. A háború után, negyvenhatban halt meg az öreg Halder. A rokonok Angliába hívták az árvát. Halder Ottó Londonban fejezte be tanulmányait, aztán hazajött, s később mint tervezőmérnök a hadsereghez került. Leimitz is a német gimnáziiunba járt, osztálytársak voltak ... — Rövidebben el sem mondhattad volna — jegyzi meg Vrábel, s magában elgondolja, mint színezte volna ki Halderék történetét, ha neki kellett volna róluk számot adnia. Baksa rosszallón pillant Vrábelre. Kedve támad, hogy letromfolja: nincs mindenkinek olyan nagy szerencséje, hogy a szép asszonyokról tirádákat zengjen! Szép asszonyokról... Tekintete megakad a nyilvántartó hivataltól kikölcsönzött kartonlapon. Nézi, nézi a kis fényképet. Aliz is szép nő. Újra Galáthoz fordul. — Reggel azt mondtad,- hogy Halderné Izraelbe akar menni... — A nagynénje hívja. Ök a háború után, negyvenhétben vándoroltak ki. Fizetik az utat... — Mást nem tudsz róla? Gálát az éjszakai „mulatozásról" mesél. Halder a feleségét, és Frankennét is várta. De nem sikerült a két jó barát terve, nem tudták összehozni az aszszonyokat... így nem maradt más hátra, minthogy a „mi" Máriánkkal mulassanak egyet. Baksa csak a neveket jegyzi fel egy papírlapra. Frankén, Kordík Lida, Górázd mérnök (Kordfknéhoz akar költözködni, összeveszett az apjával). A főiskolás Aliz azelőtt Kordiknénál lakott, nála ismerkedett meg Halder Ottóval... Még ma vagy holnap beszélek vele! — fogadkozik magában Baksa őrnagy, és most már Vrábelnek adja át a szót. Vrábel megmagyarázza, hogy a hatvanhat éves. Raábot miért nem gyanúsíthatják. Nem küldött senkinek sem levelet, valaki visszaélt a nevével. Ha Klatz volt az illető, mert egyszerre két levelet is dobhatott a postaládába — több mint valószínű, mert ujjnyomot nem találtak a borítékon —, nyugodtak lehetnek, mert állandóan figyelik. Ha újra a postára menne, mielőtt a levélszekrénybe dobná a levelet, lefogják. Az már rosszabb lenne, ha más élt volna vissza az öreg Raáb nevével. ... Még egy híre van. Klatz ma nem ült be az eszpresszóba, nem figyelte a laktanya környékét, hanem a városba sietett, s a Turistánál vasúti jegyet váltott. Még ma Prágába utazik! Tegnap levelet kapott Németországból, és ma Prágába utazik! A kettő összefüggésben lehet! Az órásüzletben egy árva szót sem szólt váratlan prágai útjáról. Ha titokban utazik ... — Elkíséred, és megfejted a, titkot! — mondja Baksa. — Én? — csodálkozik Vrábel, mintha azon tűnődne, miért „degradálja" az őrnagy egyszerű kísérővé? Ezzel a küldetéssel nem számolt. Más tervei voltak. — Úgyis neked kellene Prágába menni, hogy „összegereblyézd" a Klatz-családot! — szólal meg gyorsan Baksa, mert nem szereti, ha az emberei valamin hosszú ideig merengnek, és elmondja, mit tudott meg Tománek századostól. — Bonyolódik az ügy — teszi hozzá. — Tománekkfíl már megbeszéltem, amint kiszálltok a vonatból, az ő emberük „átveszi" Klatzot. Te meg tanulmányozd át Klatzné esetét, de Pernekről sem feledkezz meg... Baksa látja, hogy Vrábel nem nagy örömmel fogadja utasítását. Izgatottan rágyújt. Az órájára pillant. Három perc múlva tizenkettő. Ha Prágába kell utaznia ... Az őrnagy nem érti Vrábel izgatottságát. Elmosolyodik. — Nem jött ki a „számításod"? — Ma szombat van! Délben zárnak! — szólal meg zavartan Vrábel. — Hol? Ki? — csodálkozik Baksa. — Klatzék üzletében! Telefonálnom kellene. Icával ma estére beszéltem meg az első randevút ... — magyarázza Vrábel, és feláll. — Bocsássatok meg, egy percre eltávozom ... Gálát a távozó Vrábelra mosolyog. — Túl „korán" kezded, öregfiú ... Gyuri fellélegezve lép ki a gyár kapuján. Az apját nem látta az őrszobán, pedig szolgálatosnak kellene lennie. Meg is kérdezte az egyik őrtől, hol az apja? Szolgálatot cserélt, ma éjjeles lesz... Nem veszekszem többé vele! Ha odahaza lesz, hozzá sem szólok, összecsomagolok, és elmegyek! Szabadságra megyek! Egy hétre. Oda a téli síelésem .. . Erre tartogatta az egy hetet... És most? Mit fogok egy hétig Lidánál csinálni? Ki sem mozdulhatok a lakásából, hogy meg ne szólják a szomszédok. Fogoly leszek. Lida foglya. És figyelni fogom, mint szállnak el a harag felhői. Szép kis szabadság! Nem zárkózom be egy hétre! És a szomszédok? Hadd lássanak! Úgyis azt beszélik, most én vagyok Lida szeretője! Helyes, amit teszek? Ki ne szeretne legalább egy hétig Lidával egy lakásban élni?! És utána? Hol van még a holnap?! Szerencsénkre a szerelemben nem vezethetik be a tervezést! Lesz, ahogy lesz! Egy hétig a férje leszek. És utána? Lida, mondd már, mi lesz utána? Tegnap hiába kérdeztem tőle, nem akart erről beszélni. „Nem vagyok tolvaj! Ne félj, nem loplak el!" Kitől lophatnál el? „Az apádtól I" Hogy mondhatsz ilyet? „Te ezt nem érzed, még fiatal vagy!" (Folytatjuk) n mi 1970 VIII. 15.
