Új Szó, 1970. augusztus (23. évfolyam, 181-206. szám)

1970-08-11 / 189. szám, kedd

SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJA KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA Világ proletárjai, egyesüljetek! 1970. aug. 11. KEDD BRATISLAVA XXIII. ÉVFOLYAM 189. szám Ára 50 fillér TELNEK fl MAGTÁRAK Medvesalján már búgnak a cséplőgépek # Vecseklőn kézi kaszákkal arattak # Segítenek a szovjet katonák # Újbáston vasárnap is dolgoztak A térképen hazánk déli határának középső részén halvány­barnás foltok jelölik a rimaszombati járáshoz tartozó Med­vesalját. Ezt a jellegzetesen gömöri tájat kikerülik a vasútvo­nalak, az autóutak. A gyorsvonatokon utazó nyaralók és az autós kirándulók nem is sejtik, hogy az idei kenyércsata döntő ütközete ezen a dombvidéken még tart t A medvesalji falvak lakói azonban már hallják ennek a csatának a győzelmi him nuszát, mert napok óta búgnak a cséplőgépek. Egyiptom szigorúan betartja a tüzszünetet TAJTI községben is megkezd­ték a cséplést. Nehéz volt a hordás, mert feláztak a diilő­utak. Végül is úgy oldották meg a problémát, hogy az or­szághatáron túli, magyarországi utakon át hordták szérűre a csé­pelnivalót. Az ősziek gyengék voltak, de azért 30 métermázsás hozam mutatkozik. Érdemes számba venni a kenyércsata harcosait is, hogy megfelelő képet kaphassunk. Az efsz tag­sága a vezetőségen kívül 135 nő, 14 öregember és 5 traktoris­ta. VECSEKLŰ szövetkezetében a búzát önkötözőgépekkel arat­ták. A 30 métermázsás hozamot ők is elérték. Az árpa aratásá­val azonban sok bajuk volt. A lóhere átnőtte az árpát, a szél pedig megdöntötte. Kaszákkal vágták le. Nem kötötték kévék­be, egyszerűen markokban le­rakták, hogy száradjon. Köz­ben megeredtek az ég csator­nái és az árpa megázott. DOBFENÉK utcáin olyan nagy a csendesség, hogy a faluban járó idegen hajlamos elhinni: mind a 216 lakos kivonult a hordáshoz. Majdnem igaz is, mert elmaradtak a hordással és most pótolják a mulasztot­takat. Varga Miklós elnök még segítséget is hívott. A szovjet katonák jöttek. Ezek a szőke legények tettekkel bizonyítják a közmondást: „Bajban ismered meg a barátod". ŰJBÁST szövetkezetében is befejezték már az aratást. Jól hangzik ez a jelentés, de való­jában csak az tudja értékelni, aki tudja, hogy az újbástiak munkaerőhiánnyal küszködnek. Az efsz két önkötözőgépje mel­lé a feledi gépállomás egy SK—4-es kombájnt is küldött és a mikulási gépállomás préselő­A viharral kísért kiadós éjje­li eső nyomait tegnap" reggel már a nap sugarai szárítgatták, amikor a csehszlovák—szovjet határon, Vyšné Nemecké mel­lett feltűntek az uzsgorodi já­rásból hazánkba tartó szovjet kombájnok. A michalovcei járás — akárcsak tavaly — az idén is kérte segítségüket. Régi ismerősként, barátként találkoztak a két szomszédos országrész képviselői, szovjet részről Jurij Vasziljevics llnic­kij, az SZKP kárpátontúli terü­leti bizottságának vezető titká­ra, Ivan Georgijevics Smonyko titkár, Jurij Petrovics Kovács, az uzsgorodi járási pártbizott­ság vezető titkára és mások a kelet-szlovákiai elvtársakkal, Milan Sukuba mérnökkel, az SZLKP kelet-szlovákiai kerületi bizottsága titkárával, Juraj Mi­je is megjelent a tarlón, hogy mielőbb végezhessenek az új­bástiak. A megdőlt árpát azon­ban nekik is csak kaszákkal kellett learatniuk. Most, a hor­dás, és a cséplés napjaiban is lázasan dolgoznak. Jakab Jó­zsef, a pártszervezet elnöke az efsz elnökével közösen meg­szervezte a vasárnapi munkát. BAKÖHÁZA határában talál­koztunk Pelle Zoltán agronó­mussal. Ő már új gondokkal küzd: szárítás, raktározás, do­hánytörés. Az aratást és a cséplést befejezték. Le se száll kerékpárjáról, csak az egyik lábát engedi le a földre, s mo­solyog: „Ügy mondja, hogy a Medvesalján harminc métermá­zsás hozamok mutatkoznak? ... Nos, mi nem dicsekszünk, csak annyit mondok, hogy mindenki tudja, Bakóházán mindenből jobbak a hozamok, mint a kör­nyéken!" Medvesaljún az idén esősebb és szelesebb volt az időjárás a szokottnál. A szövetkezetesek rosszalló fejcsóválások közepet­te nézegették a gomolygó fel­hőkét, jó időért fohászkodva. De nekifohászkodtak a munká­nak is. Nagyon természetes, hogy most munkájuk nyomán telnek a magtárak. HAJDÚ ANDRÁS kita mérnökkel, az SZSZK Me­zőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztériuma kelet-szlovákiai kirendeltségének vezetőjével, Ján Pap elvtárssal, a michalov­cei járási pártbizottság vezető titkárával, Ján Kormanik mér­nökkel, a járási nemzeti bizott­ság elnökével és más elvtársak­kal. A határ mentén felsorakozolt harminc szovjet kombájn előtt népes tömeg gyűlt egybe a mi­chalovcei járásból, akiket /. P. Kovács üdvözölt, majd /. G. Smonyko mondott rövid beszé­det, hangsúlyozva, hogy a 30 kombájnnal érkezett 60 szovjet kombájnos és a kedden érkező további 10 kombájn vezetője, kezelője baráti segítséget nyújt a kenyércsatában a michalov­cei, a vranovl és a trebišovi já­rás üzemelnek. Ezzel is bizonyí­Javul a minőség (CSTKJ — Az állami ellen­őrző szervek az év első felében 1800 gyártmány minőségét vizs­gálták felül és értékelték. Ez 600 gyártmánnyal több, mint ta­valy. Bebizonyosodott, hogy nö­vekszik a jó minőségű áruk ter­melése. Csökkent azonban a leg­fontosabb kitűnő gyártmányok száma, alig minden tizedik felel meg a maximális követelmé­nyeknek. A vizsgált gyártmá­nyok 14 százalékát gyenge mi­nőségűnek találták. A legutób­bi értékelések szerint nemzet­közi viszonylatban is a legjob­bak közé tartoznak többek kö­zött az Igla-üzem varrógéptű­készletei, az új típusú kocsi­benzin-fecskendező a Libice nad Cidlinou-i Agrostroj-üzemből, valamint a ruhaszövet- és a konfekciókészletek nagy vá­lasztéka. A vizsgáló szervek fontos feladata abban áll, hogy ismételten értékelik a gyárt­mányokat, hogy a fontos ter­mékek kitűnő minősége való­ban tartós jelenség-e, és mint igyekeznek a vállalatok a mi­nőség javítására. Közélet — ION OBRADOV1CI, a Román Szocialista Köztársaság rendkívüli és meghatalmazott csehszlovákiai nagykövete feleségével együtt Ko­šicére látogatott. — A CSEH Nemzeti Tanács kül­döttsége Evžen Erban vezetésével tegnap ellátogatott a seci nemzet­közi pionírtáborba. A nseh, a szlo­vák, a szovjet, az NDK-beli, az an­gol és arab gyermekek ebből az alkalomból bemutatták a vendé­geknek nyári táborozási munkájuk eredményeit. — ISZMAIL IBRAHIM AL-ARIF, az Iraki Népi Demokratikus Köz­társaság csehszlovákiai nagyköve­te tegnap végleg távozott Cseh­szlovákiából. tani és erősíteni óhajtjuk or­szágaink, népeink vérrel pecsé­telt barátságát... — Együtt harcoltunk a fasiszták ellen, közösen, együtt dolgozunk a békében ... Milan Sukuba mérnök mon­dott őszinte köszönetet a se­gítségért, amelyet a szomszédos szovjet kombájnosok már ha­gyományosan nyújtanak a mi­chalovcei járásnak. — Annál is inkább nagyra becsüljük ezt a megértést és segítséget a szovjet elvtársak részéről — hangsúlyozta —, mert még ná­luk is van mit aratni, de kérő szavunk így is meghallgatásra talált... A szovjet kombájnosok nevé­ben — akik között 20 magyar nemzetiségű is van — Peter Pavlovics Agejev üdvözölte a csehszlovák kollégákat. | KÖZEL-KELET 1 Tel Aviv — Az izraeli légi­erő vasárnap libanoni terület felett végrehajtott bombázásai azt bizonyítják, hogy a három napja életbe lépett tűzszünet csak a nyugati frontra, a Szu­ezi-csatorna övezetére érvényes. A nyugati fronton egyébként — közölte egy Tel Aviv-i szóvi­vő — az egyiptomiak szigorú­an betartják a tüzszünetet az egész csatorna mentén. A Szí­riával, Jordániával és Libanon­nal szemben álló izraeli csapa­toknál azonban változatlan a készültség, miután az előző nap folyamán több összecsapásra került sor a palesztinai ellen­állókkal. Abba Eban izraeli külügymi­niszter néhány napon belül New Yorkba utazik, — jelen­tették vasárnap izraeli politikai körökből — és találkozik Gun­nar Jarring nagykövettel. Való­színű, hogy Eban megvárja a szerdai izraeli kabinetülést, s csak azután indul útnak. Kairó — A kairói Al Ahram hétfői száma közli, hogy, mi­után az izraeli külügyminiszter részéről különböző vádak hang­zottak el U Thant ellen, az egyiptomi kormány felkérte ENSZ-küldöttségét, félreérthe­tetlenül szögezze le az ENSZ fő­titkárságán és minden érdekelt félnél,' hogy az amerikai kor­mány EAK által elfogadott szö­vege „valamennyi" elfoglalt te­rület kiürítését tartalmazza. Az EAK figyelmeztette U Than­tot, vegye elejét annak, hogy Izrael megkísérelje játszani a szavakkal. Riad egyiptomi külügyminisz­ter egyébként vasárnap magá­hoz kérette Berguss amerikai ügyvivőt és felhívta figyelmét azokra a „súlyos következmé­nyekre", amelyeket az izraeli magatartás válthat ki. | URUGUAY | Fokozódik Montevideo — Amint az AFP közölte az egyik montevideói rádióállomás jelentése szerint, az uruguayi rendőrség megta­lálta a Tupamaros-gerillák által foglyul ejtett Dan Mitrione amerikai diplomata holttestét. A gerillák korábban értésre adták, hogy kivégzik Mitrionát, ha a kormány nem bocsátja A rögtönzött baráti találkozó végén a pionírok virágcsokro­kat nyújtottak át a vendégek­nek. Kovács elvtárssal, az SZKP uzsgorodi járási bizottságának vezető titkárával váltottam né­hány szót. Afelől érdeklődtem, meddig dolgoznak nálunk a se­gítségre érkezett kombájnosok. így válaszolt: — 15 napi „szabadságot" kaptak, de addig maradnak Csehszlovákiában, ameddig szükség lesz rájuk ... Azért jöt­tek, hogy valóban - segítsenek, azt meg nem mérjük idővel, ha­nem szükséglettel... Még ott­hon is lenne mit csinálniuk, de eljöttek és örülünk velük együtt, hogy szomszédainknak, jó barátainknak segíthetünk ... Elindult a harminc kombájn a kijelölt mezőgazdasági üze­mek felé. Délután már a cseh­szlovák és a szovjet kombájno­sok együtt mérkőztek a ke­nyércsatában, (kulik) A vasárnapi Al Ahram továb­bá beszámol arról, hogy H asz­sza n el Zajjat, az EAK ENSZ­fődelegátusa egy-két napon be­lül New Yorkba utazik, hogy, személyesen is felvegye a kap­csolatokat Gunnar Jarringgal, az ENSZ közel-keleti megbízottjá­val. Tri poli — A Líbiai Forradalmi Tanács az ország nagy váro­saiban lezajlott tömegtünteté­sek hatására úgy határozott, hogy magasszintű katonai bí­róságot nevez ki a Kadhafi ez­redes elleni sikertelen puccskí­sérletben részvevők ügyének újratágyalására. A tüntetők a börtönre ítélt összeesküvők ki­végzését követelték. Tel Aviv — Az izraeli kato­nai szóvivő bejelentette, hogy az izraeli légierő vasárnap 50 perces bombatámadást hajtott végre Libanon ellen válaszul a gerillák aknavető támadásai­ra. Ez a támadás volt az elsO a Szuezi-csatorna mentén élet­be lépett tűzszünet óta. Vasárnap Jeruzsálemben üsz­szeült az izraeli kabinet. Első­sorban a Jarringgal folytatan­dó megbeszélésekről volt szó. A kormány ülésén részt vett Rabin washingtoni nagykövet is. Kairó — Tegnap a tűzszünet harmadik napján Nasszer el­nök Kairóban találkozott az egyiptomi vezetőkkel, hogy át­tanulmányozzák a legújabb kö­zel-keleti fejleményeket és ki­dolgozzák a soronlevő politikai akciók tervét. A tanácskozáson részt vett Riad külügyminiszter is, aki félbeszakította külföldi útját és visszatért Kairóba. Je­len volt továbbá Hejkal propa­gandaügyi miniszter #s Moha­(Folytatás a 2. oldalon) i feszültség szabadon a politikai foglyokat. A kormányzat megtagadta a követelés teljesítését, Mitrionén kívül Aloysio Mares Dias Gomi­des 40 éves brazil nagykövetsé­gi titkár is a Tupamaros-szer­vezet fogságában van. Egyszer­re rabolták el őket, majd pén­teken egy második amerikai ál­lampolgár, a 65-éves Claude Fly is fogságukba került. Uruguayban fokozódik a fe­szültség. Vasárnap éjjel 14 ezer rerrdőr és katona lezárta a Montevideo felé vezető utakat és többszáz razziát tartott, melynek során mindössze hat állítólagos gerillát sikerült el­fogni. Vasárnap Charles Adair ame­rikai nagykövet az összes uru­guayi rádió hullámhosszán fel­szólította a gerillákat, hogy kí­méljék meg az amerikai állam­polgárok életét. Vasárnap este a brazil kor­mány katonai különgépet kül­dött a montevideói diplomatái­nak hozzátartozóiért. A repülő­gépen 59 asszony, illetve gyer­mek utazott haza, közöttük az elrabolt diplomata 5 gyermeke ls. Vasárnap reggel Montevideó­ban gerillák rajtaütést hajtot­tak végre egy rendőrparancs­noksági épület ellen. A táma­dást akkor hajtották végre, amikor az uruguayi hadsereg és rendőrség megerősített őrjára­tai a főváros utcáin cirkáltak, és a levegőben kalonal helikop­terek köröztek. CSEHSZLOVÁK-SZOVJET HADGYAKORLAT (ČSTKj — František Kudrna alezredes, a Nemzetvédelmi Mi­nisztérium sajtótitkára jelen­tette, hogy a harci és politikai felkészülés terve szerint a CSSZSZK területén e napokban megkezdődött a csehszlovák néphadsereg és a középső szov­jet hadseregcsoport egységei­nek együttes hadgyakorlata. A hadgyakorlat célja elmélyí­teni a katonák harci felkészült­ségét, megszilárdítani az együttműködést és fejleszteni a két testvéri hadsereg közt a barátságot. A BARÁTI SEGÍTSÉG ÚJABB PÉLDÁJA SZOVJET KOMBÁJNOSOK ARATNAK A KELET-SZLOVÁKIAI SÍKSÁGON

Next

/
Thumbnails
Contents