Új Szó, 1970. július (23. évfolyam, 154-180. szám)
1970-07-28 / 177. szám, kedd
Világ proletárjai, egyesüljetek! SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJA KÖZPONTI BI ZOTTSAGANAK NAPILAPJA 1970. július 28. KEDD BRATISLAVA • XXIII ÉVFOLYAM 177. szám Ára 50 fillér A népgazdaság fejlődése és a tervteljesítés 1970 első (elében A Szövetségi Statiszt ikai Hivatal jelentése A népgazdaság fejlődését a fellazult irányítás és az injláció nyomások időszaka után 1970 első felében a konszolidálás és a gazdasági fejlődés javuló tendenciája jellemezte. A konszolidáláshoz hozzájárult az állami terv kötelező voltának és tekintélyének felújítása és a terv f eladatok rendszeres ellenőrzése valamennyi szinten. Az első negyedévben a gazdaságra kedvezőtlen hatással volt a megbetegedések számának emelkedése, a hosszú tél és a villanyenergiával való hiányos ellátás. A második negyedévben a gazdasági eredmények jelentősen megjavultak. A gazdaság fokozatos konszolidálását bizonyltja az ipari termelés növekedése, a hazai piac helyzetének rendezése és az, hogy a lakosság újból bízik a korona vásárlóerejében. Az első félévben 1969 első félévéhez viszonyítva az ipari termelés 8,3 százalékkal emelkedett, túlszárnyalva a terv által előirányzott növekedést. Ezt a növekedést teljes mértékben a munkatermelékenység növekedése fedezte. A rendkívüli műszakok során kifejtett áldozatkész munkának köszönhető, hogy kedvező volt a helyzet a szénellátás és a fejtés terén is. Az építőmunkák gyarapodását — több mint 90 százalékra — a munkatermelékenység növekedésével biztosították. A munkatermelékenység és az átlagbér növekedésének aránya az elmúlt két év kedvezőtlen fejlődéséhez viszonyítva lényegesen megváltozott. Az iparban a munkatermelékenység 8,4 százalékkal növekedett, ami több, mint amennyit a terv előirányzott. Hasonló volt a helyzet az építkezés terén is. A gazdaság fejlődésének po zitív vonásaihoz tartozik a mezőgazdaság fejlődése is. A sertés- és a szarvasmarha-állomány felújítására hozott intézkedések jó eredménnyel jártak. Növekedett az állatállomány, s ezzel megteremtettük a féltémunkaeredmények szerint (CSTK) — Az új bérszabályozó intézkedések eredménye már ez év első felében kedvező volt a szlovákiai iparvállalatokban, ahol a munkatermelékenység 7,2 százalékkal nőtt, de az átlagbérek csak 4 százalékkal emelkedtek. Ha pedig az 1968. és az 1969. évi bérszintet hasonlítjuk össze a jelenlegivel, megállapíthatjuk, hogy csaknem minden ipari üzemben megszűnt a bérek robbanásszerű emelése. Az ennek érdekében jóváhagyott intézkedések célja elsősorban a terv érdemleges érvényre juttatása, úgy, hogy közvetlenül befolyásolhassa a bérmegállapítást, tehát hogy bizonyos értelemben bérrögzítő hatása legyen. A béreknek a közvetlen bérszabályozáson kívüi az adott üzemben létrehozott pénzforrásoktól is függniük kell. Ennek az elvnek érvényésítése azonban elválaszthatatlan az illetékes gazdasági szervek jogi és gazdasági hatáskörének bővítésétől, a szigorúbb ellenőrzéstől és attól, hogy a béreknek serkentő hatásuk legyen. Alapjában véve arról van szó, hogy a bérszintnek mindenkor a munka eredményeitől kell függnie. Az eddigi tapasztalatok szerint rendkívül hatásos az új vállalati adórendszer is, melynek az a célja, hogy a vállalatokban nem az alkalmazottak számát, hanem a termelési ás a munkafolyamatok hatékonyságát növeljék. teleket az áilatfelvásárlás terve időben való teljesítéséhez. A növényi termelésben az időjárási viszonyok kedvezőtlen alakulása miatt nem értük el az elmúlt év magas szintjét. A tervvel összhangban síké rült lelassítani a lakosság pénzbevétele növekedésének ütemét, és megtartottuk a kiskereskedelmi árak szintjét. Tekintettel arra, hogy a konszolidálási folyamat súlypontja a termelésre összpontosult, biztosítani tudtuk az életszínvonal emelkedését is. A lakosság pénzbevétele 1969 első félévéhez viszonyítva 4,3 százalékkal emelkedett, ebből a bérek 5.0 százalékkal. A kiskereskedelmi árak az 1969. decemberi 31-i állapothoz viszonyítva 0,3 százalékkal voltak magasabbak. A kiskereskedelemben az eladott áru mennyisége 3 százalékkal emelkedett, s a lakosság takarékbetétje a félév végén 6,7 milliárd koronával volt több, mint 1969. jú nius 30-án. Az állami gazdasági szervezetekben az anyagi és a bérköltségek relatív csökkenése kedvezően nyilvánult meg a rentabilitás növekedésében. Az elért sikerek ellenére az első félévben az állami terv egyes feladatait nem teljesítettük és továbbra is sok a súlyos fogyatékosság és probléma. A beruházási építkezések fejlődése ellentétben áll azzal a tervvel, hogy csökkentjük a megkezdett építkezések számát, mivel ez nagy mennyiségű eszközt köt le. Az építkezésben nem sikerül megszüntetni a munkások számának csökkenését, s az építőanyagok termelése nem felel meg a szükségletnek. Komoly probléma marad a lakásépítés feladatainak teljesítése. Az első félévben a befejezett lakások száma túlhaladja a tavalyi szintet, de az újonnan kezdett lakásépítkezések tervét nem teljesítjük, és a megkezdett építkezések száma nem biztosítja a lakásépítés ez évi feladatainak teljesítését. Az utóbbi két hónapban rész(Folytatás az 5. oldalon) A legnehezebb aratás Hétfőn v- Bereckei János, a Tornaijai Állami Gazdaság helyi részlegének vezetője rosszkedvűen ébredt. Hűvös, ködös volt az idő, csak hét óra után sütött ki a nap, hogy aztán időnként ismét a felhők mögé bújjék. így hát szombat délután óta szünetelt az aratás. Pedig a négy kombájn és Ondrejsik István, Parti Arpád, Téglás János és Horváth Béla kombájnos készenlétben állt, hogy ha lehet, folytassa az aratást. A mélyen felázott talaj azonban erre csak a késő délutáni órákban adott lehetőséget. — Huszonegy éve dolgozom az állami gazdaságban, de a legnehezebb aratás az idei — mondja bosszankodva Bereckei János, a gazdaság vezetője. — Megkésett a tavasz, vele a nyár is, most pedig az időjárás sem kedvez a betakarítási munkálatoknak. Gazdaságunk részlegein — Tornaija, Harkács, Gömörpanyit és Sajószárnya — az 560 hektár gabonaféléből hétfőn estig 60 hektárt arattunk le, illetve 30 hektárról csépeltük ki a gabonát. Még az a szerencsénk, hogy nem túlérett a gabona. A gazdaságnak négy kombájnja vaň. A GTÄ segítségével kedvező időjárás esetén három hét alatt az aratást elvégeznénk, beleértve a szalma lehordását, a tarlóhántást és a tarlókeverékek' vetését is, amelyből a tervezett 40 hektárból 12 hektárt már elvetettek. — A gépeket és az embereket jól előkészítettük az idei aratásra — tájékoztat Bereckei János. A termés is jónak ígérkezik. Árpából 30—32 mázsás hektárhozamra számítunk, a búza azonban ezt is felülmúlja, különösen a Bezosztaja. Ebből az idén 40 hektáron termelünk. Jövőre ennek vetésterületét növeljük, ugyanis nemcsak nagy hozamot ad, hanem a kedvezőtlen időjárással is dacol. Megnehezíti az aratást, hogy vetésterületünknek 70 százalékán a földön fekszik a gabona, és mintegy 20 százalékáról kézi erővel kell learatni a termést. A napokban Telgárt környékéről mintegy 20 — 30 pár arató jön segíteni. Gonddal jár tehát az idei aratás. A kedvezőtlen időjárás a Sajó mentén nem engedi a termés folyamatos betakarítását. Gép és ember erejét egyformán próbára teszi. Az említett gazdaságban is mindent megtesznek, hogy sikeresen felvegyék a harcot a kedvezőtlen időjárással. Ha csak egy hétig napos, eső nélküli volna az idő, mindjárt jobban állnánk. A kombájnosok versenyeznek. Az előző évektől eltérően az idén nemcsak a learatott hektárokat, hanem a kicsépelt gabona menynyiségét is figyelembe veszik. — Tavaly gazaságunkban 30 mázsa volt az átlagos hektárhozam, az idén 31 mázsával szá(Folytatás a 2. oldalon) L SZOVJETUNIÓ J MEGKEZDŐDÖTT A GROMIKO—SCHEEL PÁRBESZÉD Moszkva — Hétfőn, moszkvai idő szerint 15 órakor a programnak megfelelően megkezdődtek a hivatalos megbeszélések Scheel nyugatnémet és Gromiko szovjet külügyminiszter között. A külügyminisztérium vendégházában, a Szpiridonov-palota tárgyalótermében tartott tanácskozáson a két külügyminiszteren kívül részt vettek még Anatolij Kovalov és Valentyín Valin, a Szovjetunió külügyminisztériuma kollégiumának tagjai, Egon Bahr, a szövetségi kancellár hivatalának államtitkára, Paul Frank, az NSZK külügyminisztériumának államtitkára és Helmut Allardt Nyugat-Németország moszkvai nagykövete. Moszkvai közlések szerint a tárgyalások nincsenek idő szemponjtábói meghatározva. KÖZEL-KELET 1 EGYIPTOM BEKET AKAR Összehívták a Palesztinai Felszabadítási Tanácsot Kairó — Vasárnap záróközlemény elfogadásával ért véget az Arab Szocialista Unió országos kongresszusának 4. ülésszaka. A záróülésen mondott rövid beszédében Nasszer elnök, az ASZÚ főtitkára kijelentette, hog / „az Egyesült Arab Köztársaság békét akar, és azt akarja, hogy az összes arab terület — a Golan-fennsík, a Jordán-folyó nyugati partvidéke, Jeruzsálem és a Sínai-félsziget — visszatérjen jogos tulajdonosához. Azt akarjuk, hogy a palesztinai nép visszatérhessen saját otthonába". Mint a kairói sajtó rámutat, a kongresszus munkáját az ország erőforrásainak mozgósítása érdekében kifejtett erőfeszítések jellemezték. Az Arab Szocialista Unió országos kongresszusának 4. ülésszakán Labib Sukeir, a 1 DÉLKELET-ÁZSIA | nemzetgyűlés elnöke ismertette a kongresszus zárónyilatkozatát, amelynek főbb pontjai a következők: — a párt teljes támogatásáról biztosítja Nasszer elnöknek az amerikai Javaslatok elfogadására vonatkozó döntését; — követeli, hogy az Egyesült Államok szüntesse be az Izraelnek nyújtott katonai segítséget mindaddig, amíg Izrael arab területeket tart megszállva; — megállapítja, hogy az EAK céljainak eléréséhez továbbra is szükséges a fegyveres erők harckészségének fokozása; — köszönetet mond azért a katonai, politikai és gazdasági segítségért, amelyet a Szovjetunió nyújt az arab államoknak; • — határozottan elítéli Nagy(Folytatás a 2. oldalon) Angkor ismét veszélyben Phnom Penh — A UPl hírügynökség jelentése szerint a „szövetséges" légierő ismét célba vette a pótolhatatlan értékű angkori műemlékek komplexumát. A hírügynökség jelentéséből nem tűnik ki, vajon e támadásokban részt vesz-e az Egyesült Államok légiereje. Viszont tény, hogy az angkori műemlékek ellen támadásokat intéz a saigoni légierő. Egyébként a hírügynökség nyilván kambodzsai és nem „szövetséges" légierőről tett volna említést. A kambodzsai hazafiak egyébként támadást Indítottak az Kompong Cham-í textilgyár és a kampoti új cementgyár ellen. Súlyos harcok folynak Kirirom térségében, amelyet teljesen körülzártak a hazafias erők. A Phnom Penh-i hadvezetés gyorsított ütemben újra erősítéseket küldött a város felmentésére. Egyébként a kormánycsapatok szóvivője bejelentette, hogy a szabadságharcosok ismét teljesen az ellenőrzésük alatt tartják az ország főbb útvonalainak t0bb mint a felét. Az útvonalakon a szabadságharcosok torlaszokat építenek, helyenként aláaknázzák azokat. Azok a saigoni alakulatok, amelyek vasárnap lépték át a kambodzsai határt, Kompong Trabek határmenti város térségében vették fel a harcot a szabadságharcosokkal. Az intervenciós csapatokat hathatós támogatásban részesíti a saigoni nehéztüzérség és a légierő. Mindkét részről súlyos veszteségekről érkeznek hírek. A Mekong folyó mentén a stratégiai fontosságú Neak Luong-i átkelőhelynél összetűzés zajlott le, a „szövetségesek" és a Phnom Penh-i rezsim egységei között. Hírügy nökségi jelentések szerint három katona elesett, tíz megsebesült. Saigon — Az amerikai légierő tegnap rendkívüli hevességgel bombázta a Mekong folyó völgyét Dél-Vietnam, Laosz és Kambodzsa határának a térségében, mintegy 1300 kilométeres szakaszon. A negyven B-52-es óriás bombázó 8 hullámban 1200 tonna bombát dobott le a Dél-vietnami Felszabadítási Front feltételezett állásaira, raktáraira, ellátási vonalaira. Bombay — Nguyen Thi Binh asszony, a dél-vietnami ideiglenes forradalmi kormány külügyminisztere indiai tartózkodása során kijelentette: „Az Egyesült Államokra hárul minden felelősség, ha a párizsi béketárgyalásokon nem sikerül előrehaladást felmutatni, vagy ha ezek a tárgyalások megszakadnak". Ugyanakkor leszögezte, hogy kormánya a legnagyobb komolysággal és jóakarattal vesz részt a párizsi konferencián. Saigon — Dávid K. Bruce, a párizsi béketárgyalásokon résztvevő amerikai küldöttség új vezetője tegnap Saigonból Bangkokba utazott. Thaiföld fővárosában Bruce Khoman külügyminiszterrel és más képviselőkkel folytat megbeszéléseket. Legfrissebb jelentések szerint Bruce befejezte megbeszéléseit a thaiföldi külügyminiszterrel és különrepülőgéppel az angol fővárosba utazott.