Új Szó, 1970. július (23. évfolyam, 154-180. szám)
1970-07-26 / 30. szám, Vasárnapi Új Szó
Nagykürtös 1968 óta járási székhely. Két év még egy alig 5000 lakost számláló város életében sem nagy idő. Ott pedig, ahol azelőtt élénk sporttevékenységről beszélni nem nagyon lehetett, két esztendő kevés arra, hogy a sportpályákon mozgalmassá váljon az élet. Érdekes, amikor nemrég Nagykürtösre vitt utunk és a város, a járás sportéletéért felelős dolgozókkal, funkcionáriusokkal beszélgettünk, sok panaszt nem hallottunk. Igaz, senki sem dicsekedett, bár egy-két vezetőnek talán erre is lett volna oka. Utunk először is a labdarúgópályára vitt. Itt meggyőződhettünk arról, hogy serényen építkeznek, a terveknek megfelelően folynak a munkálatok, és rövid időn belül stadiont kap a város. Május elseje óta Suja Ladislav a Szlovák Testnevelési Szervezet járási titkára. A fiatal testnevelő, aki maga is aktív sportoló, tele van tervekkel. Kérdéseinkre határozottan, a bizakodás hangján válaszolt: — A járásban 34 testnevelési szervezet működik, több-kevesebb sikerrel. A legjobbak Zsély, Ipolybalog, Bátorfalu, és Csáb. Nagykürtösön három egyesület létezik. Baníkban labdarúgó-, turisztikai, atlétikai, sí- és sakkszakosztály, a CH-ban sakk-, asztalitenisz-szakosztály, a Novotexben asztalitenisz-szakosztály vau, de az utóbbi csak papíron. — A Baník A-csapata az I. A osztályban, a B-csapat a II. osztályban szerepel. Az A-együttes az ötödik helyen végzett és a bajnoki küzdelmek utáni gyűlésen a játékosok megfogadták, hogy ősszel igyekeznek majd olyan játékot produkálni, amely elegendő lesz a felsőbb osztályba jutáshoz. — Eddig a jaieKosok csaknem mind Idegenből jöttek, nincs saját nevelésünk. Pedig erre lenne a legnagyobb szükség. Elhatároztuk tehát: a jövőben többet törődünk az ifikkel ós az utánpótlás nevelésével. Hasonló a helyzet — egy két kivételtől eltekintve — az egész járásban. — Sajnos, az elmúlt két év alatt, amióta Nagykürtös járási székhely lett, csak nagyon kicsit léptünk előre. A Szlovák Testnevelési Szervezet azonban segítséget ígért, és így megvan a reményünk arra, hogy mielőbb elkészül a sportközpont. A stadionba atlétikai pályát tervezünk, valamint uszodát és jégpályát is építünk. — Jómagam éveken át kézilabdaedzőként működtem és elhatároztam, hogy „összehozok" nagykürtösön is egy férficsapatot. Most már csak az a kérdés, melyik egyesület fogad be bennünket. Ezenkívül szeretnék egy erős egyesületet összekovácsolni, mert különben az erők szétforgácsolódnak. — Sajnos, a járásban kevés a sportlétesítmény. A 15 alapfokú iskola, egy tanonciskola és egy gimnázium összesen 4 tornateremmel rendelkezik. Több középiskolára lenne szükségünk, mivel a 14—15 éves fiatalok az alapiskola elvégzése után Losoncra mennek továbbtanulni. Ez pedig károsan befolyásolja az ifjúsági sportolók nevelését. Több olyan sportlétesítményt kellene felépíteni, mint például az ípolybalogit, ahol Pölhös Imre, a magyar iskola igazgatója nagy híve a sportnak. Nagykürtösön is a labdarúgás az első számú sport. KortiB Emil a járási szövetség elnöke így nyilatkozik: — Bár a feltételek nem a legkedvezőbbek, mégis jóval magasabb szinten lehetnének. Az egész Járásban a legnagyobb probléma az ifjúsági labdaA járási bajnokság első két helyezettje: Sinkoviö és Marton. Az utóbbi a négytusában a szlovákiai bajnokságon a 3. helyen végzett. MEGVALÓSÍTÁSRA VARÓ rugók nevelése. A tanonciskolák hiányát érezzük legjobban. A járás 15—19 éves fiataljai másutt tanulnak, s mivel alig akad a járásban egy-két üzem, nem is térnek vissza. Az illetékesek megígérték, hogy a közeljövőben járásunkban két nagy üzemet építenek. Ha ez valóra válik, fiataljainknak nem kell majd vándorbotot venniük kezűkbe. — Hogy a többi sportágban nem működnek kellőképpen, egy „fiatal" járásban még valahogy megmagyarázható. De a labdarúgásnak, ennek a tömegsportnak, feltétlenül magasabb szinten kellene lennie. Komoly problémánk van a játékvezetők nevelésével és küldésével is. A járásban egyáltalán nem közlekedik vasút, az autóbuszok szombaton és vasárnap csak ritkán járnak, s így csak kevesen vállalkoznak arra, hogy egy mérkőzés vezetésére két-három napot szánjanak. Természetesen igyekszünk ezeket a problémákat is orvosolni. A nagykürtösi gimnázium szép tornateremmel rendelkezik, s hogy mégsem dicsekedhet jó sportolókkal, arra Ján fierník igazgató adja meg a választ: — Kékkőről költöztünk ide, és 1969. szeptember 1-től működünk Nagykürtösön. Talán nem is kell különösképpen hangsúlyoznom, hogy a sportnál lényegesen komolyabb problémákat kellett megoldanunk. Különben sem voltak torna- és sportszereink, megfelelő felszereléssel sem rendelkeztünk. — Elsősorban az iskolát kellene bekeríteni, s csak azután kezdhetnénk sportpályákat építeni, majd komolyabban foglalkozni az ifjúsági versenyzők nevelésével. Meggyőződésem, hogy egy-két év múlva mi is jobban állunk majd a sport terén. Erről Bugyi Ferenc máris igyekszik gondoskodni. A testnevelési főiskolát végzett tanár éveken át atletizált. A vágtaszámokban, távol- és hármasugrásban három csehszlovák univerziádén szerepelt. Jó szakember, megszerezte az atlétikai edző minősítést és már eddig is nevelt néhány eredményes atlétát. — Ez Idén a nemzetközi négy tusaversenyen a csehszlovák döntőben a második helyen végeztünk, de már tavaly is a döntő résztvevői voltunk. Mi képviseljük Csehszlovákia színeit az augusztus elsején kezdődő Világifjúsági Szövetség Nagydíjáért Prešovon sorra kerülő versenyen. A résztvevők a nagydíj után kéthetes üdülésen vesznek részt. Jövőre pedig Ipolybalogon lesz a döntő. — A mi csapatunk — Muslová, Sobotková, Repová, Vagáüová, Sári-* nayová, Rektorík, Marton, Šimkovič, Novák, Komár, és Botos — a 60 m-es síkfutásban indul. A gárda fele szeptembertől a gimnázium tanulója lesz. Három éve dolgozom Nagykürtösön. Amikor 1967-ben ideköltöztem, nem hittem volna, hogy rövid idő alatt ilyen eredményt tudunk felmutatni. De amint ez bebizonyosodott, lelkes, és sportolni vágyó fiatalokban Nagykürtösön sincs hiány. — Hetente háromszor 2—2 órás edzést tartunk. Most nyáron is együtt vannak a fiatalok. Az idei kerületi bajnokságon Dubnicán összesen 17, érmet szereztek, ami feltétlenül dicséretre méltó. Az atlétikán kívül kosárlabdázással foglalkozom. Megalapítottam egy csapatot, s jövőre részt akarunk venni a kassai \ nemzetközi húsvéti ifjúsági tornán. A nagykürtösi járásban négy uszoda van, Ipolybalogon, Kékkőn, Alsósztregován (termélvízű) és Koprivni" cán. Miért nincs tevékeny úszóélet? — Elsősorban azért — válaszol Suja titkár —, mert nincsenek edzőink. Csak a testnevelők, a tanítók foglalkoznak a fiatalok oktatásával. Versenyszerűen senki sem úszik. Ennek ellenére évente megrendezzük a járási diákúszóversenyeket. Ez is több a semminél. — Az idén — annak ellenére, hogy éppen akkor cserélték le a járási funkcionáriusokat — sikerült megrendezni a testnevelési ünnepségeket, melyek keretében sportversenyeket is tartottunk. — Most serényen készülünk az augusztus 18-án kezdődő szlovákiai kerékpáros körversenyre. Ezúttal Nagykürtösön lesz a második útszakasz célja. Az eddigi körversenyek során háromszor értékeltek bennünket mint a legjobb szakaszvárost. Szeretnénk most is mindent megtenni annak érdekében, hogy kiérdemeljük az elismerést. Nagykürtösön is meggyőződhettünk róla: nem elég ha a vezetők, a funkcionáriusok lelkesen és becsületesen dolgoznak, sőt az sem elegendő, ba a sportolás iránt megfelelő érdeklődés nyilvánul meg. Elsősorban kellő feltételeket kell biztosítani. Ezek közé tartoznak a sportlétesítmények, a pályák, a tornatermek, az uszodák, mert csak így lehet szó megfelelő edzéslehetőségekről, jó és eredményes sportolók neveléséről. Bár a nagykürtösiek nem tettek eltúlzott ígéreteket, véleményünk szerint a felelős szervek kellő támogatásával már a közeljövőben eredményesebb munkát végezhetnek, mint eddig. Ez pedig a köz érdekeit is szolgálná. KOLLÁR JÓZSEF Baloldalt képünkön: az iskola kosárlabda-csapata: álló sor — balról: Bugyi Ferenc testnevelő, Márton, Sinkoviö, Lovisek, Kortiš, Mikláš, guggolnak: Suja, Novák, Gonda, PleSivöák és Válent. BUGYI LÁSZLÓ felvételei jobboldali képünkön: Mosolyognak a nagykürtösi fia tal atléta palán ták, és nem ok nélkül, mert mind ott lesznek Preso von a nemzetközi diákvarsenyen. mrnpi Kiadja Szlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottsága. Szerkeszti a szerkesztő bizottság. Főszerkesztő: Lárincz Gyula. Föszerkesztőhelyéttesek: tfi Golf Iván és Szűcs Béla. Szerkesztőség: Bratislava Gorkij utca 10. Telefon: 537-16, 512-23, 335-68. Főszerkesztő 532-20 Titkárság: 550-18, sportrovat: 505-29, gazdasági ügyek: 506-39, távíró: 09308. journal Kiadóhivatal, Bratislava, Volgogradská 8. Nyomja o Pravda Nyomdovállolai bratislavai üzeme, Bratislavai Štúrova 4. Hirdetőiroda: Bratislava, Jesenského 12. Teleion: 551-83. Előfizetési dij havonta 14,70 korona, a Vasárnapi Új Szó negyedévre 13 korona. Terjeszti a Posta Hírlapszolgálat. Előfizetéseket elfogad minden postahivatal és postai kézbesítő. Külföldi megrendelések: PNS — Ústredná expedícia tlače Bratislava. Gottwaldovo námestie 48/VII.