Új Szó, 1970. július (23. évfolyam, 154-180. szám)

1970-07-26 / 30. szám, Vasárnapi Új Szó

S

ok mindent elárul az újságírónak a statisztika, de annyit mégsem — és ez aligha túlzás —, mint a közvetlen találkozás a tényekkel. Méghozzá olyanokkal, amilyenekkel hoszszú idő után s ráadásul a szülőfalujában találkozik. Mert a szülőfaluban minden arc, minden ház és azt is mondhatnám, hogy a határ minden parcellája, árka, bokra ismerős. Azaz csak volt. Húsz-huszonöt évvel ezelőtt. Azóta hol vannak már a mezsgyék, a bokrok, s más helyre kerültek az árkok a határban, meg aztán a falu is kicsinosodott és a családi házak is „megnőttek". Kétszobást már keresni kell. Persze így van ez sok-sok dél-szlovákiai községben. Világi Zoltán, hnb elnök is épp olyan szép statisztikát mondhatna el, mint kollégái közül sokan mások. De itt a szülőfaluban nem az adatok érdekesek, hanem az: tudjuk, hogy kik laknak azokban a házakban és azt is, hogy milyenben laktak azelőtt, miből, hogyan éltek azok az emberek, akik most villát, vagy legalábbis manzárdtetős házat mondhatnak magukénak. Nem is akármilyet. Na es a lakás-, illetve az életkultúra? 1945-ig az a 300 lakos százhuszonnégy házszám alatt volt bejegyezve. Ha statisztikát akarunk belőle készíteni, nem is olyan rossz a mutató, hiszen egy-egy családi házban átlagosan „csak" 6, 4 ember élt. Átlagosan — ezt érdemes kihímgsúlyozni. Mert azárt akadt néhány eset, hogy egyetlen „szobában" nyolcan laktak. De olyat is számon tart a falu, hogy az egyik gazda, akinek háromszobás lakása volt, nem ismerte a szobák belsejét. Nyáron hol itt, hol ott, télen az istállóban ütötte fel a szállásKinek, mit mond a statisztika • Munkaerőprobléma és munkaerő felesleg • A szakképzésben a párt segített • A termelésben és pénzügyileg a legjobbak között a járásban • Kevés a termelési beruházás * A külterjesség a piaci lehetőség függvénye • Egész Bodrogközről van szó. a jövőnek, hanem a jelennek él. Ezt persze több tényezőre fel kell bontani, főképp egy olyan szövetkezetben, amelyikben egyes terményekből és termékekből a termés megkétszereződött, amelyikben a munkaegység értéke évről évre több. Mégis megkérdeztem Matyi János szövetkezeti elnöktől, mi az oka annak, hogy idegenkednek a beruházásoktól, az újabb miuikalehetőségek biztosításától. Kivitt a telepre. Folyt az építkezés, a két sertésőlat bővítették, régiek belső berendezését javították. — De évek óta ez minden — érveltem, — és ez nagyon kevés. — Eddig elég volt a férőhely, — mondta — de mivel az állomány számát most növelni akarjuk és a belső berendezést úgy is javítani kellett, megmegcsináljuk egyszerre. A sertések most elvannak a kifutókban. Na és nem ennyi az egész, mindjárt meglátod. ' Meg is láttam. Olyan inpozáns irodaház aligha van még egy a járásban. Nagyságban a kisgéresi ugyan versenyezhet vele, (ott a hnb-vel közös), de korszerűségben távolról sem. Eddig egy, illetve később másfél szobában húzódott meg a szövetkezet valamennyi dolgozója. Itt az emeleten mindegyik funkcionáriusnak külön szobája van, csak a könyvelőség tagjai ülnek egy tágasabb helyiségben. Az emeleten van a fogadó, illetve a gyűlésterem is. Természetesen a központi fűtés és vízvezeték sem hiányzik az épületből. Ez az utóbbi nem is hiányozhat, mert az épület földszintjét rendezté'c MAKOZELBEN helyét. Állítólag nem szeretett bemenni a szobákba. Egyszer mégis bekényszerült. Igaz, akkor már vitték. A ravatalra. Jelenleg már a kétszázat közelíti a falu családi házainak száma. A lélekszám talán eggyel sem tübb, mint 1938 ban. Tehát ha csupán a családi házak számának különbségét veszem alapul, már az is több, mint 50 százalékos fejlődés. De így hamis lenne a statisztika. Mert például az egyik családi házban tizenegy helyiséget számláltam meg. Igaz, ebben már az is benne volt, amelyikbe a király is gyalog jár. Ezt az előzetest csak azért mondtam el, hogy felteliessem a kérdést: mi hozta ezt az óriási változást, miből született az, ami van. Legegyszerűbb lenne azt mondani, hogy a legmereszebb álmoknál is nagyobb fejlődés szabad 25 évünk, a szocializmus szülötte. Ez így is igaz. Csakhogy annak a felszabadulás utáni eltelt időszaknak vaunak részletei. Hiszen ez a mai valóság nem abból nőtt naggyá, mert azt a nevet kapta, hogy szocializmus. Nem, a szocializmust nem kimondani kellett, hanem építeni, kemény küzdelemben, szilárd akarattal. 1345-ben nehéz volt az indulás. Ennek több oka is van. Elsőnek hadd említsem meg azt, hogy körülbelül 75 férfi volt távol a falutól (18-tól 45 éves korig), sokan csak 1948—49-ben tértek haza, de többen máig sem. Ez az egyik; a háború alatt lényegesen legyengült paraszti gazdaságok helyreállításához munkaerőre volt szükség. Csakhogy még a meglevők is inkább az ipar felé kacsingattak. Három okból is. Nem valósult meg az ígért földosztás, jött a kötelező beadás és vele párhuzamosan a csajka-mese, de a leglényegesebb talán az volt, hogy az ipar ős más termelési ágazatok nemcsak jó munkalehetőséget biztosítottak az újjáépítés időszakában, hanem gyors és a mezőgazdasági jövedelemhez viszonyítva nagyon jó keresetet is. Sokan otthagyták tehát a földet, a falut. Hogy ne húzzam soká: a mezőgazdaságban beállott a pangás, sőt egyes gazdaságokban a visszaesés. A falu ennek ellenére épült, szépült. Abból a jövedelemből, melyet a tisztán mezőgazdasági termelést biztosító falu lakosai „kívülről" hoztak be, ki közelebbről, ki távolabbról. Az 1951-es évben mégis' megalakult az efsz, alig 20 taggal, foldnélküliekkel, hivatalnokokkal. Ez is több volt a semminél, mert a névleges szövetkezet számlájára a gépállomás segítségével a volt egyházi- és zsidóbirtokokon megindult a termelés. 1952 tavaszán újból 17-en társultak,- gazdák. Már volt állatállomány, igavonó, mezőgazdasági felszerelés. Még azon a nyáron, aratás után belépett az egész falu a közösségbe. S akkor a még nem túlságosan erős falusi pártszervezetre nagyon nehéz feladat hárult. Ma talán furcsának tűnik, de akkor még nem a szövetkezet vezetősége, hanem inkább a pártszervezet gondoskodott arról, hogy a nagyüzemi gazdálkodáshoz szakembereket is neveljen. Igenám, de választék nem nagyon volt. A fiatalok egy része, főképp a szövetkezet alakulásának idején tanoncnak szerződött le, sokan felsőbb iskolába iratkoztak be, többen katonai szolgálatot teljesítettek, akik pedig már a családalapításnál tartottak, azok inkább a biztos kereset, az ipar felé (mégha segédmunkásként is) fordultak. Vaszily János negyvenéves fejjel vállalta, hogy a Komáromban megnyílt magyar nyelvű egyéves elnökképző iskolát elvégzi. El is végezte, jó eredménnyel. Pedig a családtői 500 kilométerre távol — szóval nem lehetett valami könnyű. Ráadásul őt nem is az elnöki asztal, hanem a föld vonzotta, meg az, hogy megismerje a nagyüzemi mezőgazdaságban a termelés problémáit. Nem is lett elnök, az agronómusi tisztséget vállalta. Hogy hogyan érvényesült? Nem túlzás, hogy Bodrogközben jobb, célszerűbb vetésforgót nem állítottak össze, mint Bodrogmezőn. Főképp a herefélék céltudatos, a talajjavítást is elősegítő termesztése hozta meg a növénytermesztés sikereit. Persze nem lett volna elegendő egyetlen ember szaktudása az 1000 hektáros gazdaságban. Mentek is többen mezőgazdasági iskolákba. Bonfordi János szőlészeti, Juhász Károly és Török Árpád kétszer féléves (téli mezőgazdasági) iskolába iratkozott be. Vaszily János, Juhász Pista és Polóka Bandi a mezőgazdasági technikumban folytatták a továbbképzést. Tanultak még többen könyvelői iskolán, meg technikumokban is. A mezőgazdasággal összefüggésben legtöbben mégis a gépek kezelése felé fordultak. Ez volt a kezdeti években. És az ötvenes évek végén már a Bodrogmezői Efsz fizetett legtöbbet egy-egy munkaegységre a királyhelmeci járásban. Pedig ncin nagyon takarékoskodtak a munkaegységgel, ha például 100 liter tejért 3,4 munkaegységet fizettek. A traktorosok is általában 800 munkaegységnél többet keresnek évente, de nem ritkaság az ezren felüli munkaegység sem. A munkaegység értékének állandó növekedése mögött kétségtelenül eredmények is vannak. Ha más faluban a közös gazdálkodásról, a termelés és a jövedelem növekedéséről olyan statisztikát raknának elém, mint Bodrogmezőn rakhatnának, lehet, hogy szuperlatív jelzőket használnék az eredmények magasztalására, a szakmai hozzáértésre, a céltudatos irányításra, a tagok szorgalmára, de a szülőfaluban más, szigorúbb mércét alkalmaz az ember. A jót is kevésnek tartja, mert ismeri a lehetőségeket. Mielőtt arról szólnék, hogy a járás egyik legszebb falujában és legjobb eredményeket elérő szövetkezetében mit nem tartok kielégítőnek, hadd mondjam el: Ebből a kis faluból az utóbbi húsz évben 21-en végezték el a főiskolát. De ezek Közül páran laknak ugyan a faluban, azaz néha néna még hazajárnak, de egyetlen egy sem dolgozik az egyetlen munkalehetőséget adó üzemben, a szövetkezetben. A megközelítőleg 50, gimnáziumban és szakiskolákban érettségizett közül is könnyen megszámolhatom a tíz újjamon azokat, akik otthon tevékenykednek. Az elvándorlás tovább fokozódik. Ez egyrészt érthető a nem a mezőgazdaságot választott fiatalok esetében, de az már kevésbé, hogy a mezőgazdaságiák közül is csak páran — méghozzá az idősebbek közül — vállaltak munkát az efsz-ben. Illetve, valamennyien oda tértek vissza, hiszen a tanulási idó alatt a szövetkezet támogatta őket. És ezzel egyetlen egy szakiskolás sem élt vissza. De térjek vissza a tárgyra, mi is okoz gondot a falut 600 km-nyi távolságból szemlélő „falubelinek". Nos, az egyik: — szerintem — a szövetkezet nem be öltözőnek, mosdónak, fürdőnek. Egyik oldala férfiaké, a másik a nőké. A szépre festett szekrények, padok még inkább növelik az öltözőkben a kellemes hatást. Mi tagadás, tetszett. Mégsem tudtam őszintén örülni ennek a szép épületnek. Nem mintha irigyelném a külön irodákat, az öltözőt, a fürdőt, sőt, azt meg végképp nem irigyelném, ha az irodaház déli oldalán már az őszön megkezdenek egy olyan park kialakítását, amely park fáinak hűvösében, a virágok illatában a fárasztó vagy az idegesítő munkaközben megpihenhetnének az emberek, a szövetkezet dolgozói. De bennem mégiscsak az motoszkál: hány embernek ad majd munkalehetőséget (az addig is irodában dolgozókon kívül) az a jelentős beruházás? Legfeljebb kettőnek. Igaz, hogy az irodaház jelentős összegű szubvencióval épült, de ez mit sem változtat azon a tényen, hogy a falubelieknek se így, se úgy nem ad munkalehetőséget. Azt említettem korábban, hogy a szövetkezet — szerintem — nem a jövőnek, hanem a jelennek él. Az eddig elmondottakból aligha világos, hogy mi itt a hiba, ha a szövetkezeti tagok évről évre többet keresnek, ha az 1955-ös év tízegynéhány koronás munkaegység értéke tavaly már — a természetben és a prémiumokat is beleszámítva — megközelítőleg 37 koronára növekedett. Hol van itt tehát a hiba, ha az állandó dolgozó havi keresete meghaladja a húszezer koronát? Látszólag sehol. De voltak évek, amikor az ezer hektáros gazdaság évente száztízezernél ls több munkaegységet használt fel. Most már ott tartanak, hogy megközelítőleg nyolcvanezer körül mozog a ledolgozott munkaegységek száma. Erre azt mondhatnánk, nagyon jó úton haladnak a munkatermelékenység növelése terén. Csakhogy: ilyen szempontból egy lépést sem haladtak előre. A kevesebb munkaegység abból ered, hogy külterjesítik a gazdálkodást. Vagyis csak azt termelnek, amihez nem kell különleges szakképzettség és bonyolult szervező, irányító munka. Lassan már csak gabonát, kukoricát és takarmányt termelnek, és minden igényesebb kultúrnövényt likvidálnak. Ezért és nem a munkatermelékenység növekedése miatt kevesebb az egyévi munkeegység menynyisége. Ezért van az is, hogy állandó dolgozónak lényegében már csak a funkcionáriusok, az állatgondozók és részben a traktorosok számítanak. A többiek távolról sem tudják hol ledolgozni a házirenden feltüntetett munkaegység mennyiséget. És ez a nyugdíjkorhatárt betöltőknél, főleg az asszonyoknál, nagyon lényeges. Nem csoda, ha a fiatalokat illetően elnéptelenedik a falu. Sokat gondolkodtam; kényelmesség-e a vezetőség részéről ez a sokkal kevesebb fáradságot igénylő külterjes termelés, vagy valami más van a háttérben. Nos, ha még lenne is egy kis kényelmesség (kevesebb emberrel kevesebb a baj), vagy egy kis felelőtlenség, az is felelőtlenség lenne, ha az újságíró mindent erre fogna. Mert az egyik leglényegesebb tényező, hogy Bodrogköznek nincs feldolgozó ipaia, nincs piaca. Valami nagyot kéne tenni. Összefogni. Milliók vannak a bankban, az ő pénzük. Ki tudja mi mindenre lenne képes a Bodrogköz. A bodrogmezői eset tehát nem sajátosan helybeli ügy. De az egész Bodrogközről majd később. HARASZTI GYULA