Új Szó, 1970. július (23. évfolyam, 154-180. szám)

1970-07-19 / 29. szám, Vasárnapi Új Szó

Pszkov-Pecsora vára Pszkov az ősi, a legősibb Oroszország. Rosszija északnyugati végein terül el, s ahány hóditó csak rátört erre a földre, aki csak megindult Novgorod vagy Moszkva ellen Pszkovon át vonult. Pontosabban: inkább vonult volna. Mert a város feltartotta a hadakat, védte oroszhont. Ezt az ősi hivatást, a védelmet a vár látta el. A város közepén, a Velikaja és a névadó Pszkov folyó találkozásánál emelkedik az ősi Kreml. Vastag kőfalak övezik, itt-ott egy-egy bástatorony tör az ég felé, tátongnak a lőrések. A hozzájuk vezető galériák akkorák, hogy lovaskocsi mehet rajtuk. Azokon szállították a tüzérségi muníciót, 110 meg forró szurkot a védőknek. Az idők folyamán a Kremlen kívül újabb és újabb falak épültek a város körül. Bojár palotákat védtek, de kézműves házakat is és a város büszkeségiét, a templomokat. A Szentháromsug-székesegyházat, amely maga is valóságos erőd, a harangtornyáról nevezetes Mihály arkangyal templomot és a XI. században épült Mirozsszkij kolostort. A krónikák úgy tartják — legalább is a büszke és lokálpatrióta pszkoviak meggyőződéssel ismétlik, — hogy 115 csatát vívtak, 30 ostromot álltak ki Pszkov várának védői, de az erődöt egyszer sem adták az ellenség kézére. Elkalandoztak ide a teuton és 11voniai lovagok, litván, svéd és lengyel seregek is. Ha csak „albérletben", de még magyarok is szerepeltek a Pszkovot ostromlók soraiban: Báthory István lengyel király sorolta be ňket seregébe. Mondani sem kell, Bá thory sem bírt a pszkoviakkal. Új város — régi emlékek De hagyjuk Pszkov ősi múltját. Van itt újabb kori emlék is. Megvan és világháborúban 670 ezer embert öltek meg a hitleristák. A város három évig volt megszállva. A visszavonuláskor a fasiszták a megmaradt házakat is felperzselték, állati dühükben lerombolták. A város lakóházainak 92 százaléka megsemmisült. Vagyis a mai, 120 ezer lakosú város vadonatúj. Ennek megfelelően a lakóházak mind összkomfortosak. Az ősi Pszkov ma elektrotechnikájáról is nevezetes, mégpedig a Szovjetunió határán túl is. Itt dolgozik az ország egyik legjelentősebb rádióalkatrész-gyára, mely hétezer dolgozónak ad kenyeret. Óriásüzem ez, mert hiszen mindenütt automaták, félautomaták ontják az alkatrészeket, s a hatalmas csarnokokban csak néhány munkás ellenőrzi működésüket. A gyár jól dolgozik; a gazdasági reform bevezetése óta évi 10—12 százalékkal növeli a munka termelékenységét. Páratlan műemlék Aki Pszkovba látogat, nem kerülheti el Pecsora várát sem. A lapos, sík vidéket egy-egy domb uralja. A magaslatokra az ősök erődöt emeltek, hogy vigyázzák a tájat. Pecsora vára is egy halmon áll. Rettegett Iván cár idején építették mészkőből. A kötőanyag, a habarcs pedig tej és tojás sárgája volt. Az építésről különben legenda is van. Rettegett Iván állítólag nem nagyon lelkesedett azért az ötletért, hogy ide várat emeljenek. Nagy furfangosan olyan feltétellel adta ki az „építkezési engedélyt", hogy a várnak el kell férnie egy ökör kiterített bőrén. Ugyan milyen vár lett volna ebből! Gyerekvár! Így is gondolta a cár. Csakhogy egy szerzetes túljárt a cár atyuska eszén. Szíjat hasított az ökör bőréből, s azzal kerítette körül a várat, így eleget is tett a cári parancsnak, meg ki is játszotta azt. Már akárhogyan is volt, Pecsora váA Szentháromság székesegyház a pszkovi várban. f CO O Z < c £ — CC u> o m Ql s š ui wmm most a jubileumi évben különös gonddal, szeretettel vesznek körül egy kétemeletes kőházat. 1900 tavaszán, rövidebb ideig, Lenin lakott az egyik lakásában albérlőként. Ez szibériai száműzetéséből, Suslnszkojéból való visszatérése után és nyugat-európai emigrációja előtt történt. Készült az Iszkra kiadására, s ebben a szobájában sok elvtárssal tárgyalt. A pszkovi pályaudvar is történelmi eseményt idéz. 1917. március 3-án 11. Miklós, aki akkor még minden oroszok cárjának hívta magát, a pszkovi vasútállomáson veszteglő szalonvagonjában kényszerült örökre lemondani a trónjáról. A város határában pedig egy négyélíi orosz szurony formáját utánzó hófehér kőobeliszk tör az égnek. Arra emlékeztet, hogy 1918. február 23-án a pszkovi munkások, a petrográdi vö rösgárdisták és a lett lövészek itt tartóztatták fel, rövid, de abban a helyzetben életet jelentő időre Vilmos német császár Petrográd ellen törő seregét. Történelmi dátum ez. Máig február 23-án ünneplik a Szovjet Hadsereg születésének napját. Nem messzi innen egy másik kőoszlop emlékeztet. Az egykori koncentrációs tábor helyén, a tömegsír felett a fasizmus áldozatainak emlékét idézi. Pszkov területén a második i ra áll. S a nagyeszű barát utódai is megvannak, mert a várfalak között ma is működő kolostor található. Persze a sok ezer látogató nem vallásos célzattal jön ide — bár ilyen is akad —, hanem a műemlékre kíváncsi. Mert valóban páratlan építészeti remekeket rejt ez a kis hely. Amint az ember a város felől leereszkedik a domboldalon, hirtelen megpillantja a hagymakupolákat a hét templom fölött. Mintha az orosz mesevilág elevenednék meg. Különös életút A pszkovi vár. IAPN — felvételek) A várkapuban — egyben a kolostor bejárata is — 50 év körüli szakállas szerzetes köszönti a látogatót. Alipiosz archimandrita ő, vagyis a kolostor főnöke. A gazda büszkeségével és a művész szenvedélyével kalauzol a templomokban, magyarázza az ikonok, szobrok, az ornamentika stílusát, A kolostor alatt, természetes barlangokban 12 ezer ember van eltemetve. A magyarázata, a labirintus 6 fokos levegőjében mumifikálódnak a holttestek, s így évszázadok alatt sem Indultak bomlásnak. De a holtaknál érdekesebb az élő. Eredeti figura, érdekes sorsú ez az Alipiosz atya. Az archimandrilát a harmincas évek elején még luan, vagyis fiatalsága miatt inkább Ványa Voronovnak hívták. A moszkvai metrót építette, méghozzá sztahanovista szinten. S munka közben hódolt szenvedélyének, esti tanfolyamon elvégezte a képzőművészeti főiskolát. A háború alatt az I. Ukrán Front egyik páncélos hadseregének politikai osztályán szolgált mint festő és grafikus. Részt vett Berlin és Prága felszabadításában. S nem is lehetett utolsó harcos: Vörös Csillag Érdemrenddel és több érdeméremmel tüntették ki. A háború után folytatta munkáját. Több önálló kiállítása volt Moszkvában, maii

1 Zagorszkban, a pravoszláv egyház székhelyén végzett restaurációs munkákat a templomokban, kolostorokban. Aztán egy napon elhivatottságot érzett, beállt szerzetesnek. Nem mindennapi életút, de ilyen is akad ebben a nagy országban! Különösen, ha az ember barangolni kezd az orosz múltban. HU ••HH