Új Szó, 1970. július (23. évfolyam, 154-180. szám)

1970-07-17 / 168. szám, péntek

v ARATÁS ELŐTT Szinte tizedmagával tűzött a nap, amikor a farnadi szövetkezet udvaráról B i r i c z Ernő elnökkel és Balázs Lajos agronómussal határszemlére Indultunk. A sárguló kalásztenger felett enyhén vibrált a forróság. A csendet csak a távolabbi táblákon szálas takarmányt betakarító gépek felzúgó dübörgése törte meg. — Ezerkétszáz hektáron kezdjük meg néhány nap múlva az aratást. Ezen a nyáron 703 hektár Bezosztája és Mironovi búza, 431 hektár tavaszi, 23 őszi árpa és 21 zabos keverék érett kasza alá — mondja az agronómus, miközben őszülő halántékáról törölgeti a borsónyi izzadságcseppeket. Az elnök és az agronómus is régi, sokat tapasztalt mesterei a szakmának. Az évek során szerzett szakismereteiket gyümölcsöztetik a farnadi szövetkezetben. S ami a legfontosabb: kiváló eredményekkel. — Milyen hozamokat várnak? — kérdezem az elnököt. — Gabonából átlagosan 33 mázsát terveztünk az év elején. Amennyiben az Időjárás „jégfoga" a hátralevő néhány nap alatt belénk nem harap, erősen bízunk abban, hogy 35 —40 mázsát is elérünk. Az idei hosszú tél alaposan megkésleltette a mezőgazdaság rajtját. Helyenként még március derekán is hófoltok borították a mezőt. Sok bosszúságot, nehéz órát okozott ez mindenütt. Farnadon is néhány héttel kitolódott a vetések agrotechnikai határideje. Azonban a meghosszabbított műszakok és a megnövelt tápanyagadagok valamennyire behozták a lemaradást. Most, a lágyan ringó dús kalászok láttán érhető az elnök bizakodása. — Hány napra tervezik a betakarítást? — Az előzetes számítások szerint a 18. napon szeretnénk az lAolsó vagon gabonát is biztos helyen tudni. Hogy ezerkétszáz hektár területről viszonylag ilyen rövid idő alatt végezzenek az aratással, meglehetősen sok gépre és jó szervezésre van szükség. Erről azonban már a szövetkezet irodájában B o g d á n y Endre gépesítőt faggattam. — Hét rendvágó és ugyanannyi szovjet SZK kombájn áll készen. Mahút Sándor, Bánovszky László, Fúró Lajos, Németh Sándor, Nagy József, Csernák Ernő és Varga István kombájnos már szinte türelmetlenül várja „bevetését". Negyvenkét kerekes és nyolc lánctalpas traktorunk van. A traktorosok feladata lesz zavarmentesen biztosítani a gabona tisztítóba, illetve raktárakba való szállítását. Kombájnonként 170 hektárral számolunk. Azonban, ha tekintetbe vesszük az esetleg előforduló üzemzavarokat, úgy bizonyára több is jut majd egyikre, másikra. A gépesítő elmondta még azt is, hogy a kombájnosok között már néhány éve rendszeresen szocialista munkaverseny folyik. Tavaly Nagy József és Fúró Lajos volt a győztes, egyformán 185 hektáros teljesítménnyel. Ebben az évben ls tovább folytatják ezt a nemes kezdeményezést. Előreláthatólag a gabona tisztítása sem okoz majd sok gondot. Ugyanis tavaly helyezték üzembe a napi 20—30 vagon teljesíményű Pectus Gigant elnevezésű tisztító és szárító berendezést, amelynek kezelése csupán egy munkaerőt kíván műszakonként. Ennek a teljesítménye állandó üzemeltetéssel a hét SZK napi „adagjának" felel meg. Sokkal rosszabb azonban a helyzet a raktározást illetően. A szalmabetakarítás terveit illetően B o g d á ny elvtárs így nyilatkozik: — Hét szalmabálázó géppel ebben a szezonban remélhetőleg rövidebb idő alatt sikerül befejezni a munkát, mint az előző években, amikor egy-két gép állandóan a javítóműhelyben „lopta a lapot". Most azonban a mintegy 25 főnyi javítócsoport teljes értékű munkát végzett. A szalma lekerülése után azonnal megkezdjük egy ZT—300-as traktorral a tarlóhántást, hogy minél több talajnedvet és tápanyagot takarítsunk meg az ősziek alá. Szükség esetén még nyolc lánctalpast is alkalmazhatunk ugyanerre a műveletre, illetve szántásra a nyári keverékek alá. Az elmondottakból kitűnik, hogy a farnadi szövetkezet vezetői és tagjai az ország többi szövetkezetéhez és mezőgazdasági üzeméhez hasonlóan alaposan felkészültek az aratásra. LALO KAROLY A

nemrég lezajlott zselízi országos népművészeti találkozón a kassai Oj Nemzedék tánccsoportja nyerte meg az amatőr-együttesek versenyének nagydíját. A zsűri ítéletének kihirdetésekor az együttes tagjai helyükről felugrálva, örömüvöltésben törtek ki. „Hát ezt nem hittük volna, ezt nem vártuk!" Mikor a sajtó közzétette az örömhírt, egy kassai ismerősöm megállított az utcán. — No látod — mondta —, városi gyerekek is tudnak népművészetet produkálni s nem is akármilyen szinten. A tény az tény. Az Oj Nemzedék tánccsoportja élénk, szép műsorral lepte meg a közönséget. Egyik számában, a „Kállai kettősben", melyet vendégkoreográfus, Quittner János készített, már újszerű, az eddigi hagyományos népművészeti műsoroktól eltérő színt hozott, mely azonban nem volt idegen a népművészeti találkozó műsorában. A „Kállai kettősben" a folklór, a magyar népi táncmozgás eszközeivel fogalmazta meg a poétikus mondanivalót. Ha hasonlattal akarnék élni, talán ahhoz hasonlíthatnám, amikor egy jó versmondó a költeményen kívül önmagát is adja. Az Oj Nemzedék már ismert, nem új név. Tízéves tradícióra visszatekintő együttes. A hatvanas évek elején alakult senkihez sem tartozva. Nyolcvan tagú együttes, melynek tánccsoportja, énekkara és esztrádcsoportja volt, járta a Kassa-környéki falvakat és terjesztette a népi kultúrát. Abban az időben még a zselízi országos versenyre nem jutott el, csupán Gombaszögön lépett fel műsorával. Az anyagi nehézségek miatt — hiszen minden kelléket vagy kölcsönözni kellett, vagypedig a fellépések bevételéből tudott egy-két elkerülhetetlen kiadást fedezni — az együttes 1955-ben szétesik. 1969. júliusában megalakul a CSEMADOK kassai újvárosi szervezete. — Elhatároztuk — mondja Szakái László mérnök, az együttes vezetője —, mivel az újváros lakosságának átlagos életkora 24 év, hogy felújítjuk az Oj Nemzedéket. — Néha már úgy éreztük — fűzi tovább a szót Stecz László, az együttes koreográfusa —, hogy hiába minden fáradozás. Se ruha, se csizma, se próbaterem, melyet állandó jelleggel rendelkezésünkre bocsátanának, a tagok sem jártak rendszeresen próbára. Két összpontosításon vett részt az együttes. Pozsonyból eljött segíteni Quittner János és Sárszögi Csilla ... Kár részletezni tovább, az eredmény, a zselízi nagydíj önmaga helyett beszél. A zselízi fesztivál óta az együttes részt vett az ukrán népművészeti fesztiválon is Táncoló új Nemzedék Svidníken, ahol szintén szép sikert aratott. De mi lesz tovább? Eddig még az együttes semmiféle anyagi támogatásban nem részesült. Ha anyagi támogatást a továbbiakban sem kapnak, veszély fenyeget, a legjobbnak kikiáltott együttesünk könnyen széthullhat. Jó volna, ha a CSEMADOK Központi Bizottsága a lehető legrövidebb időn belül anyagi támogatást nyújtana. Az együttes az Ojvárosi Nemzeti Bizottságtól már szép ígéretet kapott az anyagi támogatásra, valamint abban reménykedik, hogy a nemzeti bizottság révén próbateremhez is hozzájut. Az együttes nagy előnyei közé tartozik az is, hogy az utánpótlásról is jó előre gondoskodnak. Az Oj Nemzedék eredetileg a kassai magyar főiskolások és középiskolások baráti szervezete volt. A középiskolásokat ma sem hagyják ki számításaikból. Külön csoportot alkottak a középiskolás fiatalokból, akiket Hemerka Olga, a kassai táncosok Olgi nénije vezet. Ebből a csoportból kerül majd ki a felnőtt csoport utánpótlása. Hogy ez az utánpótlás nem lesz semmivel sem gyöngébb a mostani felnőtt csoportnál, azt már Zselízen is láthattuk. Hiszen a fiatalabb csoport is fellépett, s minden szempontból dicsérhető műsort mutatott be. A mai Oj Nemzedék tagjai már nemcsak tanuló fiatalok. A főiskolásokból mindössze négyet tudok öszeszámolni a csoportban. A csoport nagyrésze dolgozó fiatal, zömmel a vasgyár dolgozói. Jó ideig beszélgettünk a klubban az együttes tagjaival. Kicsit a néprajzról, s' nagyon sokat az együttes pénztelenségének problémáiról. A fiatalok szeretik a folklórt, ösztönösen, anélkül, hogy a miértet akadémikus kifejezésekkel megfogalmaznák maguknak. Ars poeticájuk körülbelül annyiból áll: „Szeretjük a népművészetet, mert sajátunk, mert szép". Szeretnénk remélni, hogy az együttes fojtogató anyagi helyzete fokozatosan fellazul, az illetékes helyekről megfelelő anyagi támogatást kap. Nem volna jó, hogy ha megismétlődne a múlt, a hatvanötös év, a felbomlás éve. Nem volna, jó, ha a jelen szép valósága a sikeres szép perspektívák elé néző együttes jelene nosztalgikus múlttá válna: „Valamikor, pár éve olyan jó együttesünk volt". A fiatalok, az Oj Nemzedék tagjai 'most tele vannak erővel, lelkesedéssel. „Bodrogköztől Csallóközig népi hagyományainkra akarjuk építeni új műsorunkat". A zselízi első díj lelkesedésben, és munkában is nagyot lendített az együttesen. Azt tervezi, hogy kibővíti a tánckart, énekkart szervez, zenekart szerez. Népművészeti együttest formál a tánccsoportból — munkaidő után ... Egyelőre ennyi a rege vé™ ge. Nem szeretném, ha később egy más, rosszabb véget kellene a dokumentumhűség miatt hozzáírni. GÁGYOR PÉTER Q Naponta 1300 fiú és lány lépi át a leningrádi kísérleti iskola kapuját. A tervezők és az építők igyekeztek olyan környezetet teremteni az iskolában, amely a legjobban előmozdítja a tanulást. Egész iskolaváros létesült több épülettömbből. Egy külön emeletes épület a kicsinyek birodalma. A szép, világos tantermekben kétemeletes épületbe mennek át. Itt minden osztályban külön szertár van a megfelelő tantárgy oktatásához. Fontos tantárgy a testnevelés. Hetenként minden tanuló úszhat az iskolai uszodában. • A Szovjetunióban jelenleg a szakmunkásképző tanintézetekben 1100 szakmára csaknem 2 millió jövendő munkást, zömükben Komszomol-tagokat képeznek kL SZÜLÖK, NEVE L Ö K. F Ó R U M A MONDJUNK-E FÉLELMES MESÉT? MANAPSÁG ugyancsak össze kell szednie magát a szülőnek, ha időt akar szakítani arra, hogy még mesét is mondjon óvodás korú gyermekének. A rádió, a televízió — jól tudjuk — nem pótolhatják az ágy szélén üldögélő vagy a karosszékben varrogató édesanya meséjét. (Hogy csak egyet mondjunk: anyához lehet szólni, anyától lehet kérdezni — a gépektől nem.) De ha ilyen ritka kincs lett a mese, jól meg kell gondolnunk, hogy mit és hogyan mesélünk. Vajon ijesztgessük-e a gyermeket a mesék félelmetes alakjaival, a vasorrú bábával, a lompos farkassal, és a hétfejű sárkánnyal? Igen, valamennyi nagy mese, az évszázados népi mesekincs történetei tele vannak ilyen félelmetes, kegyetlen alakokkal. De hát ezeket kell-e mesélnünk gyerekeinknek? Ne szelídítsük-e a vasorrú bábát rózsaszedő nénikévé s a lompos farkast sánta, öreg farkassá, akinek tüske ment a lábába? MIT MOND ERRE A PSZICHOLÓGUS? A pedagógusok, szülök részéről gyakran merül fel az a kívánság és vágy, hogy a gyermekirodalomból ôs a gyennekművészetekből száműzzük mindazt, ami félelemkeltő, mindent, ami borzalmas. S ez bizonyos szempontból érthető is. Minden társadalom boldogabb, jobb jövőt szeretne biztosítani gyermekének, és él benne a naiv vágy, hogy a gyermeket kíméljük meg minden ijesztőtől, minden borzalmastól. Csakhogy a művészet célja nem egyszerűen a szórakoztatás és nem is a nevelés, de még a puszta esztétikai élvezet nyújtása sem — hanem mindezeken kívül a környező világnak, az életnek, a nehezen feldogozható élményeknek művészi síkon való átélése és feldolgozása. Az a társadalom, amelyik az élet feszültségei, félelmei, fenyegetései, családi és közösségi konfliktusai között élő gyermeknek rózsaszínű irodalmat, nyújt, nem csak azt a hamisítást követi el, hogy a művészet lényegét félreértve, annak felületi oldalait hangsúlyozza; hanem azt a lélektani hibát is, hogy a gyermeknek a feloldás, a megoldás helyett — amit a művészet nyújthat — nem ad mást, mint szórakozást vagy pedagógiát, művészet címén. És ezzel 'fokozza a feszültséget a gyermekben. A „FÉLELMES" ÁBRÁZOLÁSA miatt tiltakozók arra szoktak hivatkozni, hogy a gyermek a moziban, a bábszínházban megijedt, sírni kezdett, ki kellett vinni a nézőtérről s csak nehezen lehetett megnyugtatni. Tapasztalataink szerint a neurotikus gyermek — a félelmekkel, szorongással küzdő gyermek — bármilyen szokatlan vagy váratlan ingertől megrémülhet, ha éppen nyugtalan állapotban van. A dadogó gyermeknél például magas százalékban egyegy váratlan, erős inger váltja ki a beszédhibát. Van olyan gyermek, aki a háta mögött megszólaló motorkerékpár-kipufogótól rémül meg: a másik a szárazvillámtól, kutyától, nyaralás közben az utca végén éjszaka elrobogó vonattól. De azért mégsem kívánhatjuk, hogy gyermekeink megkímélése érdekében szüntessük meg a motorkerékpárok gyártását vagy a vonatok éjszakai indítását. Az egészséges gyermek is megijed a váratlan ingertől, de hamar elfelejti, egészségesen „lereagálja". Az a gyermek, aki súlyosan és tartósabb tünetekkel reagál a félelmesre — ha annak ábrázolása megfelelő formában történik — egészen bizonyos, hogy eleve is nyugtalan, félénk és ijedező volt. Az ember történelmi fejlődése során szüntelenül félelmekkel küzdött: háborúkkal, járványokkal, természeti és egyéni katasztrófákkal. A mai embert is fenyegeti a háború, a betegség, a közlekedési baleset, hogy csak néhányat ragadjunk ki a sok közül; s éppen ezért hajlamos a félelemre. Az átlaggyermek sokat hall félelmes dolgokról. S mivel már csak kicsisége és kiszolgáltatottsága miatt is sok negatív élményben van része, még azok is fokozzák a félelmét, szorongó állapotát. Azonkívül az anya félelme is indukálhatja — elindíthatja — a gyermek félelmét. FRANCIA KÍSÉRLETEK szerint a magzat szívdobogása az anyaméhben — ha erős, magas hang szólal meg a közelben — akkor is felgyorsul, ha az anya történetesen nem ijed meg. Tehát a gyermek már az anyaméhben félelmi reakciókat ad bizonyos ingekre, az anya izgalmi állapotától függetlenül is. Ha ehhez hozzávesszük még a születés kínjait, ami szintén félelemkeltő, mert nemcsak szülni nehéz, de megszületni sem könnyű, továbbá azt, hogy a gyermek, mielőtt saját tüdejével kezdene lélegzeni, pár pillanatig fuldoklik, a fuldoklás pedig súlyosan szorongásos állapot — világos, hogy a félalem az anyaméhtől kezdve körülvesz bennünket. Szükséges azonban, hogy félelem és szorongás között különbséget tegyünk. A szorongás: tárgy nélküli félelem. Szorongást vált ki minden túlkövetelés és az ösztönök, természetes igények elnyomása. A szorongás feloldása pedig sokkal nehezebb, mint a konkrét élményekkel kapcsolatos félelemé. Ezért hasznos, ha a „félelmesnek" a művészi ábrázolásban konkrét tárgyat adunk, 3 ezzel mintegy megragadhatóvá tesszük: ugyanis éppen ez toszi lehetővé a feloldást. Ezzel elvi síkon állást foglaltunk a „félelmes" ábrázolásának szükségessége mellett. De csak elvi síkon, mintegy ellentétben azzal a véleménnyel, hogy minden félelmeset ki kell irtanunk a művészi ábrázolásból. A félelem ábrázolása egyébként nem vagy-vagy kérdése: sokkal finomabb, árnyaltabb és bonyolultabb feladat. A gyermeknek szóló ábrázolásban mindenesetre nincs helye „a félelmes" naturális megelevenítésének. Ez rendszerint káros hatású. Az is hiba, ha a félelemeset művészien ugyan, de öncélúan ábrázoljuk. Ugyanígy az sem helyes, ha „a félelmes ábrázolásába túlságosan elmerülünk, noha megvan a sajátos célja és szerepé, de túl nagy élvezettel és gyönyörűséggel, túl hosszasan részletezzük. -Azonkívül a gyermek számára mindig, minden esetben szükséges a félelmes feloldása is. A HELYES pszichológiai megoldás, és a jó művészi megoldás pontosan fedik egymást. Mert nemcsak lélektani, hanem esztétikai, művészi szempontból is akkor kielégítő „a félelmes" ábrázolása, ha funkciója van, megfelelő a stílusa és arányosan illeszkedik az egészbe. Figyeljük meg, hogy a népmesékben mennyi félelmes és kegyetlen motívum van — de a feloldásuk sem marad el soha! Vegyük az egyik legáltalánosabb alaptörténést, ami újból és újból ismétlődik. A gonosz és félelmes sárkányt legyőzi a legkisebb testvér, vagy a legkisebb királyfi — de csak akkor, ha jó tud lenni: vagy különböző feladatokat — ahol jószívre, bátorságra, ügyességre, leleményességre van szükség — végre tud hajtani. A legkisebb királyfit vagy a legkisebb testvért mindig azok az állatok, tündérek, boszorkányok segítik, akikhez jó volt. Ez a gyakran ismétlődő népmesei történés egy lelki folyamatot ábrázol, tudniillik azt, hogy a külső rosszat, a félelmeset is le tudjuk győzni, ha előbb magunk tudunk jók és bátrak lenni. Vagyis a rossz és félelmes elűzésének megvan a maga erkölcsi feltétele: amivel aztán a hős kivétel nélkül mindig boldogul és úrrá lesz a rosszon. A népmese félreérthetetlen világossággal, erkölcsi következetességgel és művészi hitellel adja meg azt az ősi történési sémát, amit mi is sikerrel alkalmazhatunk — és amiből sokat tanulhatunk. AZ ERŐSZAK, a verekedés, a durvaság ábrázolása, noha a félelmessel összefügg, lényegében más probléma. P. A. 1970 VII. 17 6