Új Szó, 1970. július (23. évfolyam, 154-180. szám)

1970-07-16 / 167. szám, csütörtök

Iliért zárták ki Alexander Dubčeket Csehszlovákia Kommunista Pártjából (Folytatás az 5. oldalról) fogadta az ellenforradalmároknak azt a rágalmát ls, hogy a törzskari hadgyakorlat nem más, mint Dubček fenyegetése, Dubčekre gyakorolt nyomás, nem tiszta módszer, amellyel Dubčeket az Irányvétel megváltoztatására akarják kényszeríteni. Engedte mások befeketítését és ő maga a népszerűség verőfényében sütkérezett. Vajon létezik-e világosabb bizonyíték Dubček kétarcúságára? 6e nem tartott ígéretek A. Dubček kétarcú magatartása a Szovjetunió és a többi szövetséges Iránti viszonyban azonban már korábban megnyilvánult. 1968. március 23-án, a hat szocialista ország drezdai tanácskozásán, a testvérpártok képviselői első ízben fejezték ki aggodalmukat, amelyet nálunk a jobboldali és a szocialistaellenes erők fokozódó támadásba lendülése váltott ki. A drezdai tanácskozás pártunk Központi Bizottságának segítséget nyújtott az igazi január utáni politikáért folytatott harcban. A. Dubček éppúgy, mint a küldöttség többi tagja, hazatérőben kifejezésre juttatta elszántságát, hogy nálunk rendet teremt. Visszatérve Csehszlovákiába azonban nemcsak, hogy nem tettek a „dolog rendezésére" egyetlen intézkedést sem, hanem éppen ellenkezőleg. Dubček népszerűbb taktikát választott, bólogatott a nyomást gyakorló csoportoknak. Csak annyi változott, hogy a reakció még negyobb vérszemet kapott. A. Dubček hasonló magatartást tanúsított 1968. május 3— 4-én a moszkvai tárgyalásokon is. A szovjet vezetők tényeket terjesztettek a CSKP KB küldöttsége elé, amelyek igazolták drezdai feltételezésüket, hogy a jobboldal és a szocialistaellenes erők tömbje szélesebb fronton indul támadásba, ha a párt nem indít ellene határozott harcot. A szó szoros értelmében kérték Dubčeket és a többi elvtársat annak tudatosítására, hogy a CSSZSZK határai egyben a szociajista tábor határai is, s az e határ mögött, valamint az e határon lezajló jelenségek veszélyeztetik nemcsak a Csehszlovák Szocialista Köztársaságot, hanem az egész szocialista tábort is. A CSKP KB elnöksége ennek figyelembe vételével tanácskozott, miután küldöttségünk Moszkvából visszatért. Egységes volt abban, hogy erélyes intézkedéseket kell foganatosítani a jobboldali, valamint a szocialistaellenes erőkkel szemben. Ez volt tulajdonképpen az utolsó eset, amikor a párt vezetősége egységes nézetre jutott. Nem sokkal később összehívták a járási és a kerületi pártbizottságok tanácskozását, valamint a CSKP KB ülését. Kirajzolódnak annak jelei, hogy a párt egészséges magva és az ország szocialista erői fellendülőben vannak. Viszont említettük már, hogy elszalasztották annak alkalmát, hogy a párt elszántságát felhasználják az ellenforradalmi erők feletti győzelem kivívására. Hazánk kommunistáinak, a szovjet kommunistáknak, a többi testvérpárt elvtársai iTa k reményei nem váltak be. A. Dubček később is szavakkal és ígéretekkel reagált a testvérpártok vezetőinek leveleire és telefonüzeneteire. Egyetlen ígéretét sem teljesítette. A szövetségeseinkkel folytatott tanácskozások és beszélgetések folyamán mindig konokul tagadta nálunk az ellenforradalmi fordulat lehetőségét. Csak szemtől szemben a hazánkban végbemenő aknamunka cáfolhatatlan tényeivel hajlott arra a megállapításra, hogy nálunk „az egészséges fejlődés mellett előfordulnak szélsőségek és kilengések is". Leonyid Brezsnyev elvtárs, az SZKP főtitkára levelében, amely 1968. június 12-én érkezett a CSKP Központi Bizottságára, igen barátságosan Dubčeket találkozóra kérte. A találkozó helyét Dubček maga választhatta meg. A CSKP KB első titkára azonban úgy határozott, hogy a találkozóra ne kerüljön sor, mivel... szabadságok és konferenciák ideje van! Elhatározását továbbá azzal indokolta, hogy szabadságát a Szovjetunióban fogja tölteni és ekkor megtárgyalhatják a problémákat. Ugyanakkor azonban csaknem közvetlenül ezután a CSKP Központi Bizottságának elnökségében keresztülvitte azt a javaslatot, hogy a párt és az állam vezetői' ne menjenek a határon túlra. Néhány héttel később következett a CSKP küldöttségének meghívása a testvérpártok varsói találkozójára. Ismeretes, hogy pártunk vezetősége, és később a CSKP KB plénuma is elutasították a meghívást, és nem vettek részt a találkozón. Ezt a döntést a tájékoztatási eszközökben és a különféle utcai gyűléseken és tüntetéseken folytatott dühödt nacionalista és szovjetellenes kampány nyomására hozták. Látható volt, hogy támogatta őket Dubček állásfoglalása Leonyid Brezsnyev leveléhez, amelyet bizonyos körökben nem ismertek. Amikor magában a CSKP KB elnökségében a varsói meghívásról tárgyaltak, itt már nyíltan szovjetellenes módon léptek fel a vezetőségben levő jobboldali opportunisták és azok, akiket a tárgyalásra eléggé nagy számban meghívtak. A CSKP Központi Bizottságának plénuma, amely a varsói találkozón való részvétel kérdéséről döntött, számos újságíró és filmes jelenlétében tárgyalt, akik minden szokás ellenére vettek részt az ülésen. Ugyanakkor a CSKP Központi Bizottságának plénumára különféle küldöttségek érkeztek, rendszerint olyanok, amelyeket senki sem hívott meg és közülük sokan egyenesen megfenyegették a CSKP Központi Bizottságának tagjait, hogy ha elfogadják a meghívást, a nemzet hazaárulóknak minősíti őket. Alexander Dubček emellett a CSKP KB elnökségének ós a Központi Bizottságnak a tagjai előtt eltitkolta, hogy idejében értesült a varsói találkozó időpontjáról. A CSKP KB elnökségének és plénumának beleegyezését mesterkedéssel érte el. Kétoldalú tárgyalást javasolt, amelyet a korábbi beszélgetések során elutasított, és lényegében manipulált az elnökséggel és az egész Központi Bizottsággal is. Csehszlovákiában veszélyben forog a szocializmus E napokban a nacionalista és a szovjetellenes hisztéria már számos város utcáin teljesen úrrá lett. A párt vezetősége kettészakadt és képtelen volt megoldani a helyzetet. A párt vezetőségében levő becsületes embereket megrágalmazták és uszítással diszkreditálták számos megtévedt ember szemében. A jobboldali opportunisták pedig az osztálynélküli, a valóságban hazaellenes hullám hátán nyargaltak. Kriegel, Smrkovský, Císaŕ, Slávik és mások „a tömeg kedvenceivé" váltak. Alexander Dubček azonban nem maradt a háttérben. A nacionalisták a tv-nézők millióinak szeme előtt éppen az ő kezébe helyezték a követeléseiket tartalmazó aláírásos íveket, mielőtt a pártküldöttség Ágcsernyőre ment volna, hogy az SZKP Központi Bizottságának küldöttségével tárgyaljon — és Dubček megígérte, hogy a nacionalista követelésekhez fog igazodni. Ebből az alkalomból többek között kijelentette: „Ma már bizonyosabban mondhatjuk, hogy olyan egység alakult ki, amilyen már hosszú évek óta nem volt, olyan egység, amelyre nemzeteink régen vártak, olyan egység, amilyet megérdemel szocialista erőfeszítésünk.. Ez az ember, aki abban az időben mint kommunista, mint a legmagasabb pártfunkcióval megbízott ember beszélt, mindenek fölé emelte az egységet, amely nacionalista hisztéria alapján jött létre... František Kriegel az elnökségben azzal a javaslattal állt elő, hogy fel kellene használni a felkorbácsolt szenvedélyeket és a CSKP-t össznemzeti párttá kellene átalakítani. Alexander -Dubček nem utasította el ezt az ellenforradalmi javaslatot. Alexander Dubček az ágcsernyői tárgyalások és később, a bratislavai tárgyalások folyamán is a már „bevált" recept szerint lépett fel: a tények és érvek nyomására megígérte, hogy intézkedéseket tesz és kiküszöböli „a túlkapásokat", de visszatérése után különféle utalások segítségével újból kialakította maga körül annak a hősnek a dicsfényét, aki ellenáll „az idegen nyomásnak". És egyetlen ígéretét sem teljesítette. A nacionalista és antiszovjet hullám az ellenforradalmi erők számára lehetővé tette az utolsó fontos pozíciók megszállását is. Egyik szócsövük, František Kriegel, a CSKP KB elnökségének tagja, már kifejtette elméletét, hogyan lehetne a hamarosan megtartandó pártkongresszust uralni és felhasználni; szerinte ehhez „feszültségben kell tartani a tömegeket..." Alexander Dubček tudott Kriegel találkozójáról Smrkovskýval, Císarral, Goldstiickerrel, Hejzlarral, Rattingerrel, Beerrel, Mlynáfral, Kohouttal, Hanzelkával és más jobboldaliakkal, amely találkozón létrejött ez a „koncepció", de nem ellenkezett. Sőt azáltal, hogy megengedte a tömegtájékoztatási eszközöknek, hogy „Dubčekre gyakorolt megengedhetetlen idegen nyomásról" lármázzanak, támogatta Kriegel koncepciójának a megvalósítását, „a tömegek feszültségben tartását, mert a kongresszusról és annak eredményéről van szó". Ebben az időben a józanul gondolkodó emberek előtt világos volt, hogy Csehszlovákiában a szocializmus veszélyben forog. Az ellenforradalmi erők többé már nem játszottak színházat, nyíltan beszéltek Csehszlovákia kilépéséről a Varsói Szerződésből, a semlegességről, a Szovjetunióhoz fűződő szövetségi kötelékek megszakításáról, sőt a Szovjetunióval fennálló gazdasági kapcsolatok felszámolását is felvetették. A CSKP vezetősége lemondott arról a lehetőségről, hogy mozgósítsa az egészséges erőket, megengedte a párt lefegyverzését, amely gyakorlatilag irányító szerv nélkül maradt és a szövetségeseknek nem maradt más kiút, mint internacionális segítséget nyújtani a szocializmus megmentésére az országban. Alexander Dubček hű maradt elvtelenségéhez és kétszínűségéhez az 1968. augusztus 20-i éjszaka feszült pillanataiban is. Egy nappal azelőtt aggódó levelet kapott az SZKP Központi Bizottságának Politikai Bizottságától azért, hogy nálunk nem teljesítik a bratislavai egyezményt sem. Felvehette volna a telefonkagylót és tájékoztathatta volna a szovjet elvtársakat a helyzetről és hatékony intézkedésekben állapodhattak volna meg. De nem tett semmit. A szovjet elvtársak fontos levelét csak egy órával azután terjesztette a CSKP KB elnöksége elé, hogy a szövetséges csapatok átlépték határainkat, és erre nyomban beadta lemondását. Ki akart térni a felelősségvállalás elől, s ezzel egyszersmind a legvadabb szovjetellenesség malmára hajtotta volna a vizet. Alexander Dubček tudta, hogy a szocialista országok katonái nem jönnek Csehszlovákiát sem megszállni, sem pedig a szocializmust felszámolni, legalábbis ezt állította egy évvel később, 1969 augusztusában a CSKP KB plénumán. Ha ezt augusztusban tudta, akkor miért engedte meg Mlynáfnak és Smrkovskýnak kidolgozni a CSKP KB elnöksége nyilatkozatának javaslatát, amely nyilatkozat nacionalista, nem osztályszempontú és világosan ellenkezik a proletár internacionalizmussal. Miért tette lehetővé, hogy a jobboldaliak nyomást gyakoroljanak a pártvezetőség azon tagjaira, akik nem voltak hajlandók a nyilatkozatra szavazni? Miért engedte meg egyáltalán, hogy a párt vezetősége tárgyaljon erről a nyilatkozatról? Alexander Dubček teljes felelősséget visel azért, hogy a CSKP KB elnökségének 1968. augusztus 21-i nyilatkozata osztályellenségeink kezébe fegyvert adott a szocializmus ellen, a kommunista mozgalom ellen, a Szovjetunió és a többi szocialista ország ellen, hogy megtévesztette és hamisan tájékoztatta nemcsak a mi pártunkat és polgárainkat, hanem ugyanakkor a kapitalista országok egyes kommunista pártjainak a vezetőségeit és tagjait is. Az elnökség 1968. augusztus 21-i nyilatkozata az ellenforradalmi erőknek lehetővé tette, hogy a hazafias lelkesedés örve alatt külső erőkkel az utolsó pozíciókat is meghódítsák. A szövetséges csapatok jelenléte azonban meggátolta őket abban, hogy véres erőszakkal számoljanak le ellenfeleikkel. ...mélyebben az opportunista fertőbe Alexander Dubček 1968. augusztusának végén a moszkvai tárgyalásokról visszatérve a rádióban beszámolt a tárgyalások eredményéről. Meghatóan beszélt, könnyezett. De egy pillanatig sem utalt arra, milyen katasztrofális és rendkívül veszélyes válságba került köztársaságunk a szövetséges csapatok bejövetele előtt. Nem ismerte be, hogy veszélyben forgott országunk szocialista fejlődése, nem ismerte be, hogy ellenforradalom és polgárháború fenyegetett. Nem beszélt arról sem, milyen része volt ebben a helyzetben, sőt ellenkezőleg, újból a meg nem értett megváltó szerepében tetszelgett. Végül pedig az 1968 augusztusa utáni tevékenysége azt mutatja, hogy semmiből sem vonta le a tanulságot. Moszkvából történt visszatérte után, a második napon az úgynevezett vysočanyi kongresszuson megválasztott nem legális központi bizottsággal tárgyalt. Elfogadta e pártellenes csoport kategorikus követeléseit: a párt vezetői ségéből kívánságuknak megfelelően távozniuk kell azoknak az elvtársaknak, akik „hitelüket vesztették", vagyis azoknak az embereknek, akik hosszú hónapokon át marxista pozíciókon álltak. Egy további követelés az volt, hogy a legális Központi Bizottságot egészítsék ki „vysočanyi emberekkel", a harmadik követelés pedig arra vonatkozott, hogy őrizzék meg az úgynevezett vysočanyi kongresszus kádereit. Alexander Dubček teljesítette ezeket a követeléseket. Habár nem sikerült kiűznie a párt vezetőségéből az összes „hitelüket vesztetteket", a második és a harmadik követelést tökéletesen teljesítették: a CSKP KB 1968. augusztus 30-i ülésén a Központi Bizottságban nem nyolc vysočanyi embert kooptáltak, mint ahogy a pártellenes csoport eredetileg követelte, hanem sokkal többet. A 80 új, kooptált központi bizottsági tag között ügyesen becsempészték az úgynevezett vysočanyi kongresszus leghangosabb Iármázóit is. Alexander Dubček saját kádereit a többi jobboldalival együttműködésben megtartotta a pártszervekben és a párt apparátusában, a szerkesztőségekben, a tudományos intézetekben stb. Dubček a CSKP KB novemberi plénuma után sem változtatta meg állásfoglalását, és kitartott jobboldali opportunista, nacionalista és szovjetellenes platformján. Hallgatólagosan egyetértett azzal, hogy a Központi Bizottság tagjainak és a pártapparátus dolgozóinak nagy része s a tájékoztatási eszközök túlnyomó többsége lebecsülte a Központi Bizottság novemberi határozatát, amely kiutat mutatott a párt osztályés internacionalista jellegének felújítása felé és hangsúlyozta a fenálló jobboldali veszélyt. Azt is tudta — és nem tiltakozott — hogy számos pártszerv és szervezet nem teljesíti a felsőbb pártszervek határozatait és megsérti a demokratikus centralizmus alapelveit. Tudnia kellett, hisz naponta kapott híreket arról, hogy folytatódik a marxista káderek hol leplezett, hol nyílt üldözése, azok üldözése, akik igyekeztek az igazságnak megfelelően tájékoztatni a pártot és a közvéleményt az ország mély válságának az okairól. Szabad teret engedett a nacionalizmus és a szovjetellenesség hatásának is, amely a tájékoztatási eszközök egy részében rendkívül erőre kapott és nyílttá vált. Alexander Dubček politikája 1968 augusztusa után is teret nyitott a jobboldali és antiszocialista erőknek, és lehetővé tette számukra, hogy hasonló intenzitású válsághelyzetet alakítsanak ki, mint 1968 augusztusa előtt. De a pártban és a társadalomban levő helyzet mégis lényegesen megváltozott. A párt marxista magva 1968 augusztusa után minden akadály ellenére kialakult és ereje egyre láthatóbbá vált. Ez befolyásolta az ország további fejlődését is. A CSKP KB 1969 áprilisi ülése véget vetett Alenxander Dubček elvtelen, opportunista politikájának és elvhű politikai harcot hirdetett meg a pártban levő jobboldali opportunizmus és általában az ellenforradalmi tömb ellen. A legendát, azt is, amely véletlenül keletkezett, csak történelmi igazsággal lehet szétoszlatni. Az Alexander Dubčekről szóló legendát hosszú hónapokon át szándékosan alakította ki a reakciós erők hatalmas apparátusa. Mélyen behatolt polgáraink és a kommunisták egy részének tudatába. De nemcsak nálunk élt és él ez a legenda, hatása alá került számos haladó szellemű ember is a tőkésországokban, hisz ismeretes, hogy a külföldi tájékoztatási eszközök és a különféle nyugati propagandistaintézmények jelentős mértékben elősegítették e legenda megszületését. A CSKP KB 1970 júniusi ülésén Alexander Dubčeket kizárták a pártból. Ez nem bosszú, nem valamilyen szubjektív cselekedete az új pártvezetőségnek, ez csupán kifejezésre juttatja az objektív történelmi igazságot Alexander Dubček szerepéről pártunk és társadalmunk legsúlyosabb időszakában. A pártból való kizárással törvényszerűen betetőződött Alexander Dubčeknak mint elvtelen, megalkuvó és nem becsületes párttagnak a fejlődése. így fogadták a CSKP KB döntését pártunk aktíváin és gyűlésein. így fogadja azt polgáraink többsége. Dubčeknek a CSKP-ból való kizárását még a jobboldal és az antiszocialista erők is teljesen közömbösen fogadták. A legenda csak ott maradhat fenn, ahol kevéssé ismerik vagy egyáltalán nem ismerik a tényeket Csehszlovákia 1968. évi és 1969 tavaszi fejlődéséről. Magától értetődően kellemetlen az, ha haladó szellemű nézeteinkhez közelálló emberek tartják fenn, de ezért a legenda még nem vált igazsággá. A tények könyörtelenek. Cikkünkben a tények nagy mennyiségéből csak egy részt választottunk ki, amely többek között azt is bizonyítja, mily nagy türelemmel fáradoztak azok az emberek, akik meg akarták akadályozni Alexander Dubček átlépését a reakciós táborba. Ogy véljük, hogy e tények segítségükre lehetnek azoknak a külföldi haladó szellemű embereknek is, akiket elvakított a legenda csillogása. Ez nemcsak a mi számunkra fontos, hanem bizonyára számukra is olyan tapasztalat lehet, amely lehetővé teszi, hogy az ehhez hasonló legendákat csírájukban megsemmisítsék, és ne éljék át azt, amit mi átéltünk Csehszlovákiában. Természetesen egészen más szemszögből ítéljük meg a burzsoá propagandát, amely Dubček kizárását a Csehszlovákiaellenes kampány fokozására használja fel, és nem fukarkodik sem az erős szavakkal, sem a különféle rémísztgetésekkel. Teljesen megértjük, hogy az imperializmus stratégái nem lehetnek elégedettek, ha politikai színpadunkról olyan férfi távozik, akihez az imperialista politikai köröknek a szocialista tábor felforgatására és Csehszlo(Folytatás a 7. oldalon) 1970 VII. 16.