Új Szó, 1970. július (23. évfolyam, 154-180. szám)

1970-07-16 / 167. szám, csütörtök

Csehszlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottsága 1968 januári ülésének eredményeit nem minősíthetjük a véletlen művének, s annál kevésbé palotaforradalomnak. Ellenkezőleg ezekbe az eredményekbe törvényszerűen beletorkollt az a hosszú ideje tartó folyamat, amelyben a párt szervezete védekezett az idült betegség, a leninizmustól való meghátrálás ellen, amely mind nyilvánvalóbban megmutatkozott a Novotný-féle pártvezetés politikal

dpártunkban és társadalmunk ban már 1968 előtt szemmel láthatóak voltak a veszélyes válság jegyei. A gazdasagban ezeket szinte mindenki észrevehette. Előfordultak azonban az ideológia területén is; a revizionista és a kispolgári nézetek széleskörűen terjedtek es hordozóik gyakran a párt tagjai voltak. A párton belüli életben a lenini normákat fokozatosan felváltotta a dirigálás, az öntudatos pártfegyelmet gyakran összetévesztették az alárendeltség kényelmesebb bürokratikus rendszerével. Az államapparátus mind kevésbé állt a nép szocialista szolgálatában és sok dolgozója érvényre juttatta benne a burzsoá államapparátus erkölcsét. A válságjelenségeket lehetetlen volt észre nem venni, de a Novotnýféle pártvezetés inkább szemet hunyt felettük, nem küszöbölte ki őket, s az érett problé mák megoldása helyett sok esetben mit sem jelentő nagy gesztusokat tett. A pártban és a társadalomban nőtt az elégedetlenség. 1968 januárja szükséges és elkerülhetetlen volt. Csakhogy már 1968 januárja előtt nyilvánvaló volt, hogy minőségi különbség van a Novotný-féle pártvezetést bíráló emberek között: két, eltérő célokat kitűző áramlat jött létre. A kommunisták zöme és velük együtt az állampolgárok döntő többsége a hibák és a torzulások bírálata mellett valóban kereste a helyrehozás útját, módját, a kérdések megoldásának olyan módozatát, amely az országban megtisztítaná, megerősítené és meggyorsítaná a szocialista fejlődést és megszilárdítaná a kommunista párt vezető társadalmi szerepét. Ebből a szemszögből követelték a párt vezetőségében a személyi változásokat; ©bben a pártpolitika lenini alapelvei megújításának és következetes valóra váltásának múlhatatlanul fontos feltételét látták. Ezek az emberek elvszerűen álltak a marxizmus talaján, ebből indultak ki mind a hibák és a torzulások, mind tevékenységük bírálatában. Űk hozták létre 1968 januárjának táptalaját. Az egészséges áramlat mellett azonban fokozatosan erősödött a magát ügyesen leplező ellentmondásos áramlat, amely a Novotný-féle pártvezetés, a nálunk bekövetkezett hibák és deformációk bírálatát elsősorban a szocialista társadalom építése alapjainak megingatására, a szocializmus gondolata Iránti kételkedés és bizalmatlanság kiváltására és a kommunista párt történelmi küldetésének lejáratására és megtagadására használta fel. A fejlődés igazolta, hogy ebben az áramlatban leplezetten kialakult a jobboldali opportunisták, a revizionisták és a kifejezetten szocialistaellenes erők tömbje. Erről tanúskodik a Literárni noviny, illetve a Literárni listy tevékenysége éppúgy, mint 1967-ben a IV. írókongresszus, a művészetben és a társadalomtudományokban a különféle „új hullámok" feltornyosulása, amelyeket burzsoá források táplálták. Ennek a reakciós tömbnek a kialakulását megkönnyítette, hogy a Novotný-féle vezetés idején a pártban rendkívül ellanyhult az ideológiai munka, s maga Novotný és más vezető dolgozók opportunista toleranciát tanúsítottak nálunk a burzsoá és c revizionista nézetek terjedésével kapcsolatban. Ezen mit sem változtat az a tény, hogy esetenként adminisztratív, tehá* hatástalan intézkedéseket foganatosítottak az ellenséges nézetek hordozóival szemben. A két áramlat képviselői saját célkitűzéseiknek megfelelően értelmezték a CSKP KB 1968 januári ülésének eredményeit. A marxista áramlat ebben látta a hibák és a torzulások helyrehozásának, a szocialista társadalom továbbfejlesztésében a lenini alapelvek érvényesítésének alapvető feltételét. A jobboldali opportunisták, a revizionisták és a szocialístaellenes erők tömbje ugródeszkának tekintette ezeket az eredményeket, hogy nyílt támadást indítson a kommunista párt és a szocializmus ellen Csehszlovákiában. A két áramlatnak előbb vagy utóbb törvényszerűen össze kellett csapnia. Egyetlen jelölt Ebben a helyzetben a CSKP KB januári plénuma visszahívta tisztségéből Antonín Novotnýt, a Központi Bizottság első titkárát és a legmagasabb pártfunkcióba meglepetésre Álénak érdekeit. Ezek az alapvető indítékok vezérelték a párt Központi Bizottságát A. Dubček megválasztásánál a CSKP KB első titkárának tisztségébe. A kommunisták és az állampolgárok zöme nagy rokonszenvvel fogadta a párt vezetésében beállt személyi változást, önmagában az a tény, hogy A. Dubček váltotta fel Novotnýt, a pártban és a pártonkívüliek körében is támogatásra és bizalomra vezetett. Az emberek ezt a változást kapcsolatba hozták azzal, hogy a párt a CSKP KB januári ülésével megnyitotta az új, következetesen lenini politika útját. Belés külpolitikai viszonylatban — a szocialista országok testvérpártjai félreérthetetlen egyetértéssel fogadták a CSKP KB januári ülésének eredményeit — Dubček számára kialakultak a valóban elvszerű politika gyakorlásának feltételei. Ő maga azonban belső beállítottsága, eszmei és politikai felkéaknamunkájáról. Rámutattak arra, hogy a jobboldaliak támadása bomlasztja a párt szerveit és szervezeteit s követelték, hogy egész tekintélyével mozgósítsa a párt és a társadalom egészséges erőit a reakciós támadások ellen. Alexander Dubček azonban hallgatott. Nemcsak, hogy nem válaszolt a becsületes emberek leveleire, hanem nyilvános szereplésében megkerülte azt a reális veszélyt, amely a köztársaság szocialista alapjait fenyegette. Felszínre kerültek más fogyatékosságai is. A. Dubček válságos helyzetben teljes három héten át nem hívta össze a Központi Bizottság elnökségének ülését. Nem sokkal később elutasította a Központi Bizottság összehívását, bár ezt követelte a párt két erős szervezete, az észak-morvaországi és a prágai, amelyeknek bizottságait rendkívül nyugtalanították az ország veszélyes fejleményei. Míg a szocialisla erőket első Miért zárták ki Alexander Dubčeket Csehszlovákia Kommunista Pártjából xander Dubčeket választotta meg. Ez szükségmegoldás, kompromisszum volt, amelyben még a párt régi vezetősége egyezett meg. A párt és az ország bonyolult helyzete megkívánta, hogy a párt élére marxista edzettségű, osztályöntudattal rendelkező, eszmeileg szilárd és elvszerű ember kerüljön, aki egyben jő szervező. Alexander Dubček ezeknek a követelményeknek csak nagyon kis mértékben felelt meg. Ez Ismeretes volt róla a Szlovákiában és a központban kifejtett munkássága alapján. A Központi Bizottság plénuma A. Dubčeket fogadta el a régi pártvezetőség egyetlen jelöltjeként és ez kompromisszum volt, amelyet az akkori helyzet váltott ki. Amennyiben megvitatták volna a CSKP KB első titkárának személyét és harcos szavazásra került volna sor, akkor fényt deríthettek volna a párt és az ország kritikus helyzetére. A Központi Bizottság sok tagja azonban olyan elképzelés hatása alá került, hogy feltétlenül meg kell őrizni a Központi Bizottság egységét, bár a formalizmus ezt az egységet már megbontotta. Ezért került a párt élére szükségmegoldás eredményeképp egy programmal nem rendelkező ember. A párt Központi Bizottsága a választásnál abból indult ki, hogy Alexander Dubček a Központi Bizottság ülése előtti hónapokban bírálta Antonín Novotný tarthatatlan módszereit. Ezen túlmenően akkoriban pártján álltak a KB szlovákiai tagjai. Akkoriban senki sem ismerte Dubček „előnyös személyi tulajdonságait", amelyekről később, a propaganda hatására kezdtek beszélni. Ennek ellenére remélték, hogy gyengéi dacára a párt csúcsszerveinek tevékenységében alkalmazni fogja a munka lenini módszereit, amelyek a döntésekben igazi kollektivitást és ugyanakkor következetes egyéni felelősségvállalást követelnek meg. Szerepet játszott az a körülmény is, hogy A. Dubček ifjúságát a Szovjetunióban élte át. Ebből táplálkozott az a meggyőződés, hogy magatartása megfelel majd pártunk és népeink internacionalista hagyományainak, szem előtt fogja tartani a szocialista államok közösségének és a nemzetközi kommunista mozgalomszületlensége, valamint akarathiánya miatt nem rendelkezett ennek feltételeivel. Remények és csalódások Az új első titkár tehát olyan politikát gyakorolhatott volna, amely hazánkban biztosíthatta a szocializmus fejlődését, a jobboldali opportunisták és a szocialistaellenes erők tömbjének arra irányuló törekvésével szemben, hogy zűrzavart keltsenek az országban és a helyzettel visszaélve, támadásba lendüljenek a szocializmus, valamint a CSKP ellen. Meg kell mondanunk, hogy a jobboldali opportunisták és a szocialistaellenes erők eleinte éppen ezért hűvösen és tartózkodóan fogadták A. Dubček megválasztását. Röviddel később azonban nyilvánvaló lett, hogy nem lesz terveik akadálya. Emlékezzünk csak vissza a különféle találkozókra és az utcai tüntetésekre, amelyeknek pártellenes rendezői „forró" légkört teremtettek a téli Prágában. Sok kommunista meglepetésére itt „ januári férfiakként" éppen olyan emberek tűntek fel, akikről notorikusan közismert volt, hogy szinte megalázkodóan kiszolgálták Novotný elvtársat. Ide tartozik Smrkovský, Kriegel, Sík, Borűvka, Slavík és mások. Ezek az emberek a CSKP KB januári ülésének értelmét azzal ellentmondásban magyarázták, amit a Központi Bizottság mondott a pártnak. Demagóg szereplésükkel személyük népszerűsítésére törekedtek, s ezzel szemmel láthatóan kezdetét vette Csehszlovákiában a szocializmus teljes felbomlasztásának szakasza. Annak ellenére, hogy ezek az emberek tagjai voltak a Központi Bizottságnak és egyesek közülük a párt Központi Bizottsága elnökségének is, A. Dubček, a CSKP KB első titkára némán szemlélte tevékenységüket, s nem vonta őket felelősségre, amire tisztsége feljogosította és kötelezte. Ez volt a becsületes kommunistáknak és más állampolgároknak általa okozott első csalódások egyike. A. Dubček személyi levéltárában ezrével vannak olyan levelek, amelyekben a kommunisták és a pártonkívüliek már 1968 első hónapjaiban tájékoztatták őt a reakciós erők ízben hatotta át a CSKP KB első titkárának munkássága feletti csalódottság érzete, addig a jobboldal és a szocialistaellenes erők tömbje látta, hogy büntetlenül felléphet Csehszlovákiában a párt és a szocializmus ellen. Hamis legenda születése 1968 első felének fejleményei arról tanúskodnak, hogy a jobboldaliak és a szocialistaellenes erők gyorsan változtattak A. Dubček iránti eredeti hűvös magatartásukon, és nagy csodálattal övezték őt, mint „Január létrehozó jót". Különösen azt a megfontolatlan politikai döntést követően, amikor februárban megszüntették a sajtócenzúrát és a párt vezetősége már nem gyakorolhatott semmilyen befolyást a hírközlő eszközökre és gyakorlatilag a reakciós tömb kezére játszotta őket, szinte eget verő volt A. Dubček népszerűsítése. Ez a népszerűsítés kifejezetten személyi kultusszá vált. A jobboldaliak még azt is megteszik, hogy teljesen önzetlenül Dubčeknek tulajdonítják „a szocializmus új modelljének, a demokratikus, emberarcú szocializmus modelljének" szerzői jogát, bár közismert, hogy a szocialisla országok elleni amerikai stratégiának ezt a főzetét már 1968 előtt kotyvasztották a Literárni noviny Betlehemská utca 1. szám alatti szerkesztőségében és a Národní tŕídán az íróklubban. A hírközlő eszközök dicsfénnyel övezik Dubček minden lépését és ugrását, amikor fejest ugrik az uszoda trambulinjáról, vagy különféle küldöttségeket fogad, amelyek szocialistaellenes követelményeket tartalmazó rezolúciókat adnak át neki. A nyilvánosság a régi receptnek megfelelően ismét megtudja, hogy éjjel mily sokáig kivilágítottak voltak azok az ablakok, amelyek mögött a nagy vezér dolgozik. Különféle ankétokat szerveznek, amelyekben mindig A. Dubček viszi el a pálmát a legnépszerűbb személyként. A pop-niusic csillagjai tisztelőinek példájára Dubček-klubokat létesítenek. Dicsérik A. Dubček emberségét, bölcsességét és becsületességét, de sohasem írnak kommunista elvszerűségéről. Ellenkezőleg, ennek a dicsőítésnek célja Dubčeket a kommunista olyan új prototípusaként ecsetelni, aki nézeteivel, ideológiájával és magatartásával mindenkinek megfelel, mindenki, még az egyház, az ideológiai ellenfél számára is elfogadható. A. Dubček nem határolja el magát ettől a méltatlan, felduzzasztott kampánytól. Nemcsak, hogy nem látja azt a hamis játékot, amelyet vele a jobboldal és a szocialistaellenes erők játszanak a „Dubčekkel a CSKP ellen" játékszabályhoz Igazodva, hanem ellenkezőleg, hat rá a dicsőítés és mind jobban befolyása alá kerül annak a nem kommunista elképzelésnek, hogy sajátos a küldetése. Eljut odáig, hogy igyekszik meggyőzni a CSKP KB elnökségét, személyi tekintélyével még veszélyes válság esetén is uralná a helyzetet. Csak őt övezte dicsfény Ugyanakkor, amikor Dubček népszerűsége eget verő volt, a jobboldal és a szocialistaellenes erők megkezdték a pártfunkcionáriusok „kilövését". Nemcsak olyan egyénekről volt szó, akik a Novotný-féle vezetés idején valóban lejóratták magukat a munka nem lenini módszereivel, bár ezekben az esetekben is megszegték a párton belüli demokráciát, mivel a pártmunkásokat nem a párt szervei hívták vissza tisztségeikből munkájuk kritikus elemzése alapján, hanem hírközlő eszközök uszító kampányának nyomása alatt. Elsősorban olyan elvtársakról volt szó, akik a párt kerületi, járási és nagy alapszervezetei élén álltak, akik táptalaját jelentették 1968 januárjának, de nem a szocializmus teljes felbomlasztásában látták értelmét, hanem a hibák és a torzulások gyors helyrehozásában és a szocialista társadalom továbbfejlesztésében. A hírközlő eszközök ezeket az igazi marxistákat gyalázták, mint „konzervatívokat", „dogmatikusokat", céltábláivá váltak a rágalmazó kampányoknak, amelyeken eluralkodott a demagógia és a hazugság s a társadalom elmaradott rétegeiben felkorbácsolták ellenük a szenvedélyeket. Sőt ml több, a jobboldal a pártkonferencián is meghamisítóan manipulál a választásokkal, hogy „kilője" őket. A jobboldaliak csoportjai, teljes ellentmondásban a párt alapszabályzatával, kikényszerítik az új választási kulcsot, amely a valóságban a jobboldali kisebbségnek lehetővé teszi képviselői megválasztását az új pártszervekbe. Borüvka, a CSKP KB elnökségének akkori tagja, a náchodi pártkonferencián még azt ls kijelenti, hogy „a forradalomban nem érvényes az alapszabályzat..." A marxista káderek elleni hadjárat a párton kívül, a gazdasági apparátusban és az állami szervekben is elindul. A jobboldal felhasználja marxista ismereteit, él a fő láncszem módszerével, támadja a párt aktíváját és apparátusát. Ha valakit szíven találsz, nem kell megcsonkítanod a kezét. Az aktíva és az apparátus megbénításával holttá dermesztették az egész pártot. Az uszítás olyan jellegű lett, hogy egyes elvtársak az öngyilkosságban találtak megoldást. Alexander Dubček nem helyezkedett szembe a pártaktíva teljes felbomlasztásával. Néhány beszédében ugyan általános, kerek szavakban rámutatott a pártnak ártó szélsőségekre, de a valóságban semmit sem tett az elvtársak, gyakran közeli munkatársai védelmére. Szabad teret nyitott a jobboldaliaknak és a szocialistaellenes erőknek. Nem lépett fel a pártvezetőség olyan tagjai ellen sem, akik „lőszerrel" látták el a reakciós tömböt, hogy „kilőhessék" az elvszerű kommunistákat. Ismeretes például, hogy J. Smrkovský, a Központi Bizottság 1968 áprilisi ülésén megválasztott elnökség tagja, nemegyszer kétségbe vonta a CSKP akkori Központi Bizottságának mandátumát és gyűlöletet szított marxista többsége ellen. Dubček magatartásának alakulásában logikus volt, hogy IFolyfatás az 5. oldalon) 197U VII.