Új Szó, 1970. július (23. évfolyam, 154-180. szám)

1970-07-12 / 28. szám, Vasárnapi Új Szó

ISKOLA ÉS POLITIKA A politika a társadalmi tudat formája, áthatja az összes társadalmi kapcsolatot. Ez a megálla­pítás különösen a mai modern társadalomra ér­vényes, hiszen a XX. század amberének életét és tevékenységét a különböző politikai szervezetek, intézmények és eszmék befolyásolják. Ezt igazol­ja az is, hogy századunkban a nép szélesebb ré­tegei kapcsolódnak be a politikai életbe, mint azelőtt. Az általános politizálódás következtében állandóan nő a politika társadalmi szerepe. A politikai eszmék és az ezeknek megfelelő intéz­mények képezik a társadalom felépítményének fő alkotórészét, és döntően befolyásolják, meg­határozzák a társadalom felépítményét alkotó töb­bi eszme és intézmény Jellegét is. E politikai ha­tás alól nem kivétel a művelődés, az iskola ok­tató-nevelőmunkája sem, sőt az Iskola egyike azoknak a felépítmény jellegű intézményeknek, amely mindenkor az uralkodó osztály politikájá­nak erős befolyása alatt áll. Az iskola nem állhat politikán kívül, sohasem volt és nem lesz politikamentes, hiszen minden uralkodó osztály szükségszerűen kidolgozza az ifjú nemzedék nevelésének és művelődésének ál­talános programját, vagyis van művelődéspolitiká­ja. Lenin igen élesen leleplezi a burzsoáziának a politikamentes iskoláról szóló hazugságait és rámutat arra, hogy „... minél kulturáltabb volt a burzsoá állam, annál körmönfontabban hazu­dott, azt állítva, hogy az iskola kívül állhat a po­litikán és a társadalom egészét szolgálja. A va­lóságban az iskolát teljes egészében a burzsoá osztályuralom eszközévé változtatták át, teljesen áthatotta azt a burzsoá kasztszellem, az volt a eélja, hogy szolgálatkész cselédeket és értelmes munkásokat adjon a kapitalistáknak." Lenin e megállapításai ma is helytállók. Természetesen a szocialista iskola sem állhat politikán kívül. Az iskola a szocialista rendszer­ben sem a társadalmi élet valamiféle különálló, a politikai és gazdasági célkitűzésektől elszige­telt területe, hanem elválaszthatatlan és szoros kapcsolatban van ezekkel. A szocialista társada­lom építése folyamán a tudományos-műszaki for­radalom előrehaladásával egyre inkább nő az is­kola szerepe, hiszen a művelődési szint jelentő­sen befolyásolja a társadalmi fejlődést. Az iskola ugyanis kulcspozíciót tölt be a szocialista ember intellektuális, kulturális és szakmai tudásának ki­alakításában, s egyik alapvető tényezője az egyre képzettebb munkaerő-újratermelésnek. Nem vé­letlen tehát, hogy Lenin a szocialista társadalom­ban is fontosnak tartja az iskola és a politika szoros kapcsolatát. Ilyen értelemben fogalmazza meg a párt népművelési programtervezetében a szocialista iskola társadalmi-politikai szerepét is, kiemelve, hogy „... az iskolának a burzsoá osz­tályuralom eszközéből... a proletárdiktatúra esz­közévé" kell válnia. „Mi azt mondjuk: a mi ügyünk az iskola terén ugyancsak harc a bur­zsoázia megdöntéséért — írja Lenin —, mi nyíl­tan kijelentjük, hogy az életben, a politikán kívül álló iskola hazugság és képmutatás." Pártunk művelődéspolitikájának egyik legjelen­tősebb eredménye az egész lakosságot átfogó, egységes iskolarendszer létrehozása. Ez teszi le­hetővé, hogy a dolgozó nép, a munkások, parasz­tok és az értelmiségiek gyermekeinek egyaránt módjuk van a tanulásra, művelődésre. Ezt iga­zolja, hogy a felszabadulást követő 25 év folya­mán évről évre nő a különböző iskolatípusok ta­nulóinak a száma. így például az 1948—1968 kö­zött eltelt két évtized folyamán az általános kö­zépiskolák tanulóinak száma 70 ezerről 107 ezer­re, a szakközépiskolák tanulóinak száma 92 ezer­ről 278 ezerre, a főiskolai és egyetemi hallgatók száma pedig 57 ezerről 103 ezerre emelkedett. Még nagyobb arányú a szlovákiai iskolaügy fej­lődése, hiszen az 1948—1968-as Időszakban Szlo­vákiában az általános középiskolák tanulóinak száma 19 ezerről 41 ezerre, a szakközépiskolá­soké 15 ezerről 93 ezerre, az egyetemi és főisko­lai hallgatók száma pedig 9 ezerről 37 ezerre növekedett. Szocialista államunk igen jelentős anyagi támogatást nyújt a különböző iskolatípu­sokban tanulmányaikat folytató fiataloknak. Ha­zánkban az 1967—68-as tanévben az általános kö­zépiskolákban 14, a szakközépiskolákban 44, a fő­iskolákon pedig 165 millió koronát fizettek ösz­töndíjak formájában. A jobboldali opportunista és szocialistaellenes elemek, 1968-ban meghamisítot­ták a tényeket, amikor lépten-nyomon igyekez­tek „bizonygatni", hogy pártunk művelődéspoliti­kája egészében véve rossz volt, s hogy az iskola­ügyi reformok „több kárt okoztak, mint hasznot". Sohasem állítottuk — s erről pártunk határozatai is tanúskodnak —, hogy művelődéspolitikánk nem szorul szüntelen javításra, hogy nem szükséges az oktató-nevelőmunka feltételeinek és színvona­lának a rendszeres emelése. Ellenkezőleg, pár­tunk művelődéspolitikai irányelvei mindenkor en­nek szükségességét hangsúlyozták. Az objektivi­tás legelemibb kritériumainak a semmibevételét jelentené, ha figyelmen kívül hagynánk, hogy a párt művelődéspolitikája alapján iskolaügyünk so­ha nem tapasztalt fejlődésen ment keresztül. S ez a megállapítás a csehszlovákiai magyar iskola­ügy fejlődésére is érvényes. Gondoljunk csak ar­ra, hogy például 1949-ben 110 magyar tannyelvű alapiskolánk 154 osztályában 5100 tanuló volt, az 1969—70-es tanévben viszont 494 magyar tan­nyelvű alapiskolánkban 71 605 tanuló folytatja ta­nulmányait. Szocialista társadalmunknak sokoldalúan fejlett, magas fokú képzettséggel és műveltséggel ren­delkező emberekre van szüksége. Ez a feladat el­sősorban az iskolákra hárul. Ez azt jelenti, hogy olyan mérnököket, orvosokat, technikusokat és szakmunkásokat képezzünk, akik megértik és ma­gukévá teszik a párt, a munkásosztály politiká­ját, s e politika végrehajtása, megvalósítása ér­dekében készek aktív tetteket kifejteni, lelkiisme­retesen dolgozni. Ezért hangsúlyozzuk a szocia­lista iskola politikai jellegét, ami azt is jelenti, hogy az oktató-nevelőmunka feladatainak megha­tározásánál és végrehajtásánál szükségszerűen a szocialista társadalom előtt álló célokból és fel­adatokból kell kiindulni, és ifjúságunkat a szo­cializmus ügye iránti odaadásra, a párt és a dol­gozó nép szeretetére, a tudományos világnézetre, a szocialista erkölcsre, a proletár nemzetköziség­re és szocialista hazafisógra kell nevelnünk.' Igen súlyos hiba lenne azt gondolni, hogy a dolgozók szakképzettsége és eszmei-politikai színvonala kö­zött nincs szoros kapcsolat. A társadalmi fejlődés is azt igazolja, hogy az ifjú nemzedék szakmai képzése és az eszmei-politikai nevelés között el­választhatatlan a kapcsolat. A szocialista iskola oktató-nevelőmunkájának tehát szilárd tudomá­nyos és eszmei-politikai alapokra kell épülnie. Jól emlékezhetünk még arra, hogy az 1968 ja­nuárja utáni időszakban a jobboldali erők mi­lyen aktívan igyekeztek bizonygatni, hogy az is­kolának az ifjúság szakmai képzéséről kell gon­doskodnia, az eszmei-politikai nevelés nem tar­tozik az iskolába. így akarták „forradalmasítani a nevelést", s igyekeztek eltüntetni a burzsoá és a kommunista nevelés közötti különbségeket. S az eredmény? Többek közöt az is: el akarták hitet­ni, hogy a kommunista hősök nem lehetnek az ifjúság példaképei. E korszak féktelen nacionalis­ta hisztériája igen károsan befolyásolta az iskola nevelőmunkáját is, hiszen a nacionalizmust csak­hamar a hamis hazafiság, a szocializmus- és szo­cialistáéi lenesség szítására használták fel. A po­litikamentesség leple alatt a szocializmustól ide­gen, burzsoá eszmékkel fertőzték meg ifjúságunk egy részének tudatát. A közelmúlt gyakorlata az iskola és a politika kapcsolatának kérdésében is igazolta Lenin tételét, mely szerint „a kérdés csak úgy vethető fel: szocialista, vagy burzsoá ideológia, harmadik út nincs." 1968-ig a párt művelődéspolitikájának megvaló­sításában a pedagógusok fontos segítőtársa volt a pionír-,* illetve az ifjúfági szervezet. Nem vé­letlen tehát, hogy a jobboldali erők minden igye­kezete a párt vezetése alatt álló egységes ifjú­sági szervezet szétverésére irányult. Sokan amel­lett kardoskodtak, hogy a pionírszervezetnek nincs helye az iskolában, mások visMrrt « ifjúsági szervezetek „politikamentességéről" szónokoltak. Ismét a drága áron szerzett tapasztalatok igazol­ták, hogy ifjúságunk eszmei-politikai nevelése, S az iskoia nevelőmuukája szempontjából is meny­nyire káros volt az egységes ifjúsági szervezet felszámolása. Igazolást nyert, hogy szocialista tár­sadalmunkban az ifjúsági szervezet nem lehet politikamentes és nem lehet a párttól független. Ellenkezőleg: a kommunista párt vezetése alatt áUó egységes ifjúsági szervezetnek rendkívül fon­tos szerepe van a párt politikájának valóra vál­tásában. E nemes küldetést vállalja most magára az új, egységes ifjúsági szervezet, a Szlovákiai Szocialista Ifjúsági Szövetség. A párt művelődéspolitikájának megvalósításá­ban a pedagógusokra hárul a legfontosabb szerep. A szocialista iskola pedagógusának társadalmi küldetése a felnövekvő nemzedék kommunista szellemben való nevelése, képzése és oktatása. Nyilvánvaló tehát, hogy a szocialista iskola ta­nítójának tevékenysége sem lehet valamiféle „pár­tatlan" és politikamentes. Lenin ezzel kapcsolat­ban 1920-ban ezt mondottal „Most nekünk a pe­dagógusok, a tanítói kar olyan új hadseregét kell nevelnünk, amelynek szoros kapcsolatban kell állnia a párttal, a párt eszméivel, amelyet át kell hatnia a párt szellemének, amelynek von­zania kell magához a munkástömegeket, át kell itatnia őket a kommunizmus szellemével, érdek­lődést kell ébresztenie bennük az iránt, amit a kommunisták tesznek". (Művei, 31. köt, 379. old.) Lenin útmutatásai számunkra is hasznosak, s nem hagyhatók figyelmen kívül. Nem kétséges, hogy pártunk művelődéspolitikájának sikeres végrehaj­tásához olyan pedagógusokra van szükség, aki­ket áthat a párt, a kommunizmus szelleme. A szocialista iskola tanítójának a szakmai ismeretek mellett mély marxista—leninista képzettséggel és sziéles körű politikai, gazdasági és kulturális látó­körrel kell rendelkeznie, mert csakis ilyen felté­telek mellett képes maradéktalanul eleget tenni az oktatő-nevelőnfunkában reá hárulö feladatok­nak. Helyesen jártak el tehát azok a járási is­kolaügyi osztályok — például a dunaszerdahelyi és az érsekújvári —, amelyek a tanítók szakmai továbbképzése mellett nagy gondot fordítanak a pedagógusok eszmei-politikai képzésére is, s en­nek érdekében igen eredményesen használják ki a marxizmus—leninizmus esti egyetemei által nyújtott lehetőségeket. Szólni kell arről is, hogy 1968-ban a jobboldali és opportunista elemek hazánkban széltében-hosz­szában hirdették: a politikai és a világnézeti kér­désekben a tanítókra is érvényes a szabad vá­lasztás joga. Ma már világosan látjuk, milyen célokat követtek e nézetek vallói. Éppen ezért ellentmondást nem tűrően hangsúlyozhatjuk, hogy a szocialista iskola tanítója a politikai és világ­nézeti kérdésekben is szabadon választott akkor, amikor elhatározta, hogy tanító, pedagógus lesz. E döntésével ugyanis szükségszerűen a párt po­litikája és a tudományos világnézet aktív vallása mellett határozott. Mert mint Lenin hangsúlyod ta, a kérdés csak úgy vethető fel, hogy burzsoá, vagy szocialista ideológia. Harmadik út nincsl Különösen fontos kiemelni ezt napjainkban, ami­kor társadalmi-gazdasági életünk teljes konszoli­dálására törekszünk és megalkuvás nélkül harcot vívunk a jobboldali és opportunista nézetek ellen. Nyilvánvaló, hogy pedagógusaink számára csakis egyetlen „választási" lehetőség van: aktívan tá mogatni pártunk jelenlegi politikájának megváló-. sítását, s ifjúságunk kommunista nevelése alap­ján elősegíteni szocialista társadalmunk előreha­ladását. Nyíltan kimondjuk: aki még ma is „más úton" próbálkozik járni, annak nincs helye szo­cialista iskoláink tanítói közösségeiben! Vannak, akik azt mondják, hogy ők nem poli­tizálnak, s hogy a „politikával a politikusok, meg a párttagok foglalkozzanak". De hiszen napjaink­ban nincs politikamentesség, mert a párt politi­kájával szembeni közömbösség, sót a pártonkívü­liség is politizálást jelent a maga módján. Aki magáénak vallja szocialista társadalmunkat, nem lehet közömbös a párt politikájával szemben, amely elválaszthatatlan társadalmunk jelenlegi és jövőbeni sorsától. Kiváltképp érvényes ez a pe­dagógusok esetében, akik mindenkor, s ma is, a párt politikájának élenjáró propagátorai. Nap­jainkban különösen érvényes tétel, hogy az is­kola nem lehet politikamentes, nem állhat politi­kán kívül, hiszen ifjúságunkat pártunk politiká­ja, a marxizmus—leninizmus, az internacionaliz­mus és a szocialista hazafiság szellemében ne­veljük. Or. ONÓDI JÁNOS

Next

/
Thumbnails
Contents