Új Szó, 1970. június (23. évfolyam, 128-153. szám)

1970-06-12 / 138. szám, péntek

FRANCIA KÖNYVEK KIÁLLÍTÁSA BRATISLAVÁBAN Az Egyetemi Könyvtár egyik első emeleti termében nyílt meg a francia könyvkiállítás. Mintegy ezerkétszáz kötet tanúskodik a francia könyvművészet magas szintjéről. A fenti akció viszonyzása az 1970-es év elején Párizsban rendezett Csehszlovák Könyv nagysikerű bemutatójának, amelyről a francia könyvkiadók szakszervezetének elnöke: M. Allegret komoly elismerés hangján emié kezett meg. A francia fővárosban különösképp méltányolták hazai könyvkiadásunk művészeti könyveinek tartalmi- és esztétikai kvalitásait. Feltűnt a mennyiségben gazdagság is, amiből közönségünk ez irányú élénk érdeklődésére következtettek. S éppen ezt az érdeklődést hivatott kielégíteni az impozáns képzőművészeti anyag, amely a francia könyvkiadás gazdag palettájának talán legvonzóbb színfoltját képezi. A híres nagy kiadóvállalatok: Arthaud, Flammarion, Gallimard és La Rousse vetélkednek egymással, hogy igényes formában és tartalommal, tökéletes kivitelben jelentessék meg müveiket. Korunk bonyolult problematikájának, a tudomány és technika száguldó fejlődésének megfelelően könyveik tematikája is roppant sokrétű. Az enciklopédiák felölelik az emberi szellem fejlődésének eredményeit. Elénk tárják többek között az építészet történetét, az Ö-egyiptomitól a ma élő építészetig. A Grand Art-sorozat pompás monográfiái az egyetemes szobrászat és festészet megnyilvánulásaival foglalkoznak. Fényűző albumokban, igényes kötetekben s ízléses zsebkönyvek lapjain élvezhetjük a plasztika és piktúra legszebb alkotásait, s azok elemzését. A közép- és újkor, s a huszadik század új áramlatai az impresszionizmus, a neoés posztímpresszionizmus, a fauvizmus, a Mont Martre színes művészvilága, a forradalmasító kubizmus, a szürrealizmus, a konstruktivizmus s az elvont irányzatok mesterei és müveik kaleidoszkóp-szerű, tarka változatosságban vonulnak fel. A zene- és filmművészet kisebb terjedelemben szerepel. Majd esztétikai és művészet-elméleti munkák következnek Diderott-tól Cocteauig. Komoly s értékes mfl a Nathan kiadásban megjelent francia irodalomtörténet. Feltűnő, hogy a hatalmas példányszámban megjelenő szépirodalmi művek mind papírkötésűek. A szociológiai munkák között találkozunk /. Fréville könyvével: Lenin Párizsban, majd a kommunista párt s az ellenállás történetével. A Maspereaux kiadásában pedig a marxizmus történetével. Itt sorakoznak fel az elkötelezett írók is: Aragon, Gaucheron (Görög j űzet), Chaw (ló napot, Vietnam/. Az 1968 as diáktüntetések összegyűjtött legjellegzetesebb falragaszain az egyetemi ifjúság, kit a jelen, s a jövő nyugtalanít, ad spontán és heves kifejezést aggodalmának. A filozófiai művek között a Flammarion kiadású Voltairekötet nyerte el az 1969-es év nagy díját. A közismert, remekül illusztrált Larousse enciklopédiák • és szótárak a tudo mány minden ágúval foglalkoznak. Az eltűnt civilizáció nyomait kutató s feltáró régészet eredményeiről, az emberiség történelméről, a földrajzról, ;i csillagok birodalmáról, az élők világáról, a természettudomá nyokról s a közgazdaságról adnak kimerítő s kitűnő tájékoztatást Honismereti művek tárják elénk Franciaország egyes vidékeinek megragadó természeti szépségeit és művészi- és történeti nevezetességeit. A pedagógiai művek s a különböző szak- és tankönyvek komoly kötetei után mint egy űde virágos rét tarkállanak a bűbájos, szívvel ízléssel fogalmazott, derűs képekkel ékesített s nem is túl drága mulattatva oktató gyermekkönyvek. Egy francia könyvkiállítás nem is volna teljes, ha nem kapna helyet világhírű szakácsművészetük. A Gasztronómiai Akadémia szótára és a Főzés Művészetének enciklopédiája ínycsiklandozó ábrákkal és re ceptckkel vezeti be az érdeklődőket a modern, egészséges, gazdaságos és ízletes konyha művészetbe. Az ismereteket bővítő, a tudásszomjat kielégítő és az esztétikai érzéket csiszoló színes, értékes kiállítást közönségünk lelkesen üdvözölte s látogatja. BÁRKÁNY JENŐNK MÉLIUSZ JÓZSEF Romániai magyar író prágai búcsúja FÁBRY ZOLTÁNTÓL (Méliusz József alábbi cikkét Prágában írta, közvetlenül azután, hogy eljutott hozzá Fábry Zoltán halálának híre.) E

vek óta, évről évre írtuk egymásnak: még egyszer ... Még egyszer ebben az életben megölelni egymást. Még egyszer szót váltani, bár egykét órára csupán, de szót váltani. Nem mintha valami újat, valami sose voltat mondhatnánk egymásnak, hiszen már 1936 őszén, Kassán, amikor találkoztunk, már akkor is tudtuk mind a ketten — bár anynyi illúziótól még nem szabadultan, meg nem szabadítottan! —, tudtuk: a világ így megyen, katasztrófáról katasztrófára; katasztrófákból bontakozik ki a világ a jobbakra. De ebből a t'ekete lepelből, amibe begöngvölített bennünket az ő halálának a híre, ebből többé ki nem bontakozunk mi, akik vele együtt egyek voltunk a vox humanaban, a humánum örök eszmélésében, mi, akik tőle tanultuk a humánum abszolútumát, a szó alkuvástalan, inert elkötelező értékét, mi, akiknek példa volt és példa marad. Fábry Zoltán a Vox Humana magyar Kolumbusza ... Vak végzet! Ma egy hete még Pozsonyban tudtam meg, hogy másnapra nincs repülőgépjegy Kassára, s most hiába is vádolnám magam, amiért megmásítottam tervem, s nem az első vonattal, ha a lépcsőn is, utaztam volna hozzá, hanem tlz nappal későbbre, a Prágából visszaútra halasztottam a huszonöt éve várt stószi napot, remélve, hogy akkorára már felenged a hideg, akkorára már eloszlatja az esőt az elkéső napsütés és ülök majd egy-két órácskát beDéi-szlováki a i festő tárlata Prápában A történelmi levegőjű prágai U.ÍÍÍOS! tár közeidben, a poligráfiai reprezentációs kiállitóteremben június 1 én inegnyilt Gerstner István párkányi származású fiatal festőm Uvésr. tarlata. A prágai műértő közönség, és a hazai és külföldi turisták — akik nagy számban látu gatják a tárlatot — Gerstner István művészetének közvetítésével megismerkedhetnek a párkányi Duna part részeinek sajátosan kifejezett légkörével. A harmincegy éves művészt a festészet alapisme reteibe Bánsághy Vince szlovákiai festőművész avatta. Későbbi mű vészi fejlődésében a nyitrai pedagógiai főiskola képzőművészeti tanszékén kapott képzésén kiviil igen hasznos elméleti és gyakor Isti tanácsokkal látta el Ltirincz Gyula festőművész. A prágai tárlat » művész első önálló kiállítása, amelyen az utubbi barom év ter meséből kap ízelítőt a látogató. A kiállítás június közepén zárul. Felvételünkön Gerstner Duna menti falu című festménye látható. [sinl tegágya mellett és mesélek neki, én beszélek majd sokat, ne fárasszam szívét a stószi izgalommal; mesélek majd anélkül, hogy hazudnék, valahogy úgy és olyanokat, hogy örülhessen. Ha ugyan tud még örülni — szorongtam magamban látogatására készülődve. Pozsonyba üzent utánam: vár . . Most már — gondoltam — két határon át érkezve, most már itt vagyok vele. Mi az, hogy Stösz 500 kilométer ide? Itt vagyok, nemsokára megöleljük egvmást — besiit a hegyi nap az ablakon, édes aranyfényuyel, mert sütni fog a nap —, csodálatos, édes békességgé sűrűi majd az érzésünk: még egyszer, utoljára mégis mindenek ellenére találkoztunk. l/ifgyetlen, szörnyű, vak ^ végzet! .. . A Vox Humana Kolumbusza. Magyar Kolumbusza. Egy, a történelemben új, sosem volt magyarság-tudat felfedezője, egy lelki kontinens felfedezője: a magyar nemzetiségi tudat pluszhtrmánumának felderítője: a nagy szakító a nemzeti domikáció illúzióival, a nagy testvériség építő, az alkuvástalan testvériség igénylő. Ö Ady politikai erkölcsének alighanem leghalhatatlanabb produktuma a magyar betű etikai birodalmában — kizárva, elvetve, mindent, ami magyarul antihumánum. Ady mellett a század legnagyobb magyar bűnbánója. A bűnbánat etikájában követelte a jogot az anyanyelvű, a nemzetiségi létre, a néptestvériség erkölcsi igazára és megigazulására. Hozta mindenütt a nemzetiségi vagy nem nemzetiségi magyar tudatnak a meg nem bocsátó antifasizmus szellemi tüzét — s lehet-e valaki tnagyarul antifasiszta bűnbánat nélkül, vádolhat-e más fasizmust e bűnbánat nélkül? —, s lobogásával újabb időrétegekben mi mást ápolt, ha nem Ady nein alkuvását, egy gyászt, vért, tűzvészeket hessegető marathoni fáklyát, azt, amit Ady a Petőfi gyászban, vérben, tűzvészekben sem kialvó fáklyásán gvújtott meg. A Petőfi nem alkuszik-ban. Ady: törvény-idézte legutóbb is József Attilát. Alighanem különös sokan emlékeznek majd most arra, hogy legkitűnőbb tanítványai voltak, alighanem barokk orgonák is megszólalnak majd: elkövetkezik, amit ez a nagy realista gondolkodó nem akart soha — tömjénfüstös mennybe menetele. Amiket önmagáról vallott —, és mindig önmagáról vallott, miközben a történelmet faggatta, kérdőre vonta vagy vádolta — cáfolni fogja az orgonaszót, visszaveri a szentté avatást, tömjénfüstöt. Magyarként is megmaradt, aki első betűjétől az utolsóig volt: „kisebbségi géniusznak". Ilyenképp volt s marad Ö olyan magiszterünk, mint Európának Erazmus, Decartes, Voltaire s megannyi nagy eretnek. Ha valakit, ezt az eretneket tiszteljük a halottban, a halhatatlanban. Az eretneket, aki sorra lebontotta a nemzeti, a társadalmi, a szemléleti, a politikai dogmákat. A sajátjait is. Kételyről kételyre tört előre ötven éven át a Vox Humana vonulatán a lángoló, tömeg-emésztö históriában a Vox Humanáig: a változók között állandótól állandóig. A cselekvő etikától, a szó, az anyanyelv erkölcsétől, a szó, az anyanyelv erkölcséig, mindig tovább. Hányszor hajtotta, lökte, verte újra s újra előre, s magasabbra szavát a történelemben az általa megfogalmazott „nincs tovább"' ost valóban nincs tovább: • ' a Fábry-mü óiaszerkezete örökre megállt az időben. Maholnap negyven éve tudom magam tanítványának olyképp, hogy segített gondolati szenvedéllyel, kíméletlen logikájával a történelmet s benne romániai magyar nemzetiségein és a magam sorsát megértenem. Nem a kikeriilhetetlenlöl félt, hanem attól, hogy müve befejezetlen marad: minden életmű befejezetlen. Minél nagyobb, annál végzetesebb. Ez a befejezetlenség kötelezi igazi tanítványait az érte való felelősségre. Igaz tanítványok, ne engedjétek Fábryt meghamisítani! Ne engedjétek barokk, vagy éppen neobarokk szoborrá merevíteni! Vitatkozzatok vele, a világ változó. A jó tanítvány vitatkozik. Jó! vitatkozni tőle tanulhattunk. Itt, Prágában írom e sorokat egy kávéházi asztalon, kint: eső és hideg. Prágából akartam most Kassára utazni, Stőszra? Harmincnégy esztendővel ezelőtt Kassáról érkeztem Prágába. Ősszel. Sütött a nap, meleg volt. Antonín Strakával sétáltunk a várban. Fábryról beszélgettünk — alig egy héttel előbb hárman voltunk együtt, Kassán; egy nagy eretnekség foglalkoztatott akkor bennünket: antifasisztákat, a huszitizmus nemzeti, mert konkrét társadalmi igaza. Valahol aztán leírta rólam Fábry: elhoztam nekik ide, Csehszlovákiába,, amiről nem tudtak: ez eretnekség erdélyi lecsapódásának példát sugalmazó képét, az 1437-es bábolnai magyar—román elnyomottak felkelését, antifasizmusunk, internacionalizmusunk anticipációját... „ m végül pontot kell tennem ezután a búcsú után is, holott hát csak most kerülne sor a vallomásra róla, Fábryról, hogy nincs tovább. „Mindig van tovább". Ez a legfontosabb, a kettétört életművel, a nemzetiségi plussz-humánummal, a Vox Humanáért tovább . . .! SZABÓ BÉLA: A KOSÚTI PER — Furcsa — ismételte Steiner ironikusan —, azt akartad persze mondani, hogy most meg a fogházról álmodol, a dohos falról, meg a rácsos ablakról. — Azt — nevetett 1'el hangosan Major, mint egy gyerek és vele neveitek a többiek is. Valahogy nem kellett sok, hogy kitörjön belőlük a jókedv. A felettük tornyosuló gondok közepette tiszta szívből örülni tudtak annak, hogy a barátot, a harcost, akiért annyit küzdöttek, újra a körükben, maguk közt látják. — De honnan tudtad — folytatta Major —, hogy éppen erre gondolok. — Onnan, hogy nekem is vannak élményeim, tapasztalataim, nemcsak neked. Magam is börtönviselt ember vagyok, engem is nemegyszer elnáspángoltak. Legutóbb, Vágsellyén úgy megrúgtak, hogy összerogytam, mint egy zollstock, és ina reggel is, Joli lányom azzal rázott fel, hogy mi van velem, miért ordítozom? Én meg riadtan néztem körül ... tartott egy ideig, amíg újra „hazataláltam"... hát ezért sejtettem, hogy mire gondolsz. 19. Kubai":, aki időközben eltűnt, a pincérrel jött vissza, bort hozott és szakértelemmel megtöltötte a poharakat. Steiner volt az, aki először koccintott Majorral, felállt és a magasba emelve poharát fennhangon mondta: „Major István egészségére". A pincér, aki távozóban volt, hirtelen visszafordult, mintha valaki szólította volna. Akkor vette észre, hogy a társaság tagjai felállnak és valamennyien azzal a sovány, magas, jó tartású vendéggel koccintanak, akinek az arca már az első percekben, amikor meglátta, nagyon ismerősnek tűnt fel előtte. De hogy honnan ismeri, azt nem tudta, most azonban rájött. Arcképét az újságokban látta. Néhány perc múlva az asztaltársaság meglepetésére a pincér újra előttük állt, egy pohár bor volt a kezében. — Engedje meg — szólította meg Majort a társaság meglepetésére —, hogy én is a szabadulására és az egészségére igyak. — Szívesen — válaszolta Major. A pincér gyorsan cselekedett, poharát az asztalra tette, újra megtöltötte Major és a vendégek poharat, majd éppen, amikor koccintani akart, az ünnepelt hirtelen „állj"-t kiáltott. — No ... no .. . folytatta tréfásan — ha a szabadulásomra akar inni, akkor maga a mi borunkból igyon. A pincér kezében reszketett a borral telt pohár, eleinte zavarban volt, nem tudta, mi történhetett, amikor Major álljt kiáltolt, de aztán megkönynyebbült, s a pincérekre jellemző talpraesettséggel így válaszolt: — Nem bánom Major elvtárs, akkor cseréljük ki a poharunkat. Higgye el, ugyanaz a bor. Cseréltek, koccintottak és fenékig ürítették. — Higgye el Major elvtárs — mondta távozóban nemcsak a közeli barátai, hanem mi is nagyon sokan vártuk, és őszintén kívántuk, hogy minél előbb szabaduljon. — Ez volt az ünnepi est fényponlja — szólalt meg Moskovits. — Ha gúnyolódsz — jegyezte meg h'ubaő —, akkor nincs igazad. — Dehogy gúnyolódom. Ezt legko molyabban mondom. Azt hiszem Major elvtársnak is jólesett ez a spontán, szívélyes fogadtatás. — Jólesett — bólintott Major. — Kíváncsi vagyok, párttag-e ez a pincér? — vetette közbe Kubac. — Nem hiszem, én még nem találkoztam vele — válaszolta Steiner —, de nincs kizárva, hogy rövidesen az. lesz, és azt hiszem — tette hozzá elgondolkozva —, hogy akik most a pártba lépnek, igazi harcosok lesznek. Nemcsak azért mondom ezt, mert Németországban előre tör a fasiszta hullám, hanem azért is, mert itt is egyre hangosabbak lesznek a fasiszták. Ezt bizonyítják nálunk a duchcovi, a kosúti, a huszti és a freiwaldaui véres események, ezenkívül a I-lorthy-Magyarország gyilkos elszántsága a Sal la i és Fürst perben. Ezekután az egyszerű emberek, akik mégis a kommunisták mellett döntenek, világosan látják a helyzetet, sokkal világosabban, mint a német szocdemek, akik szálláscsinálói lettek a hitlerizmusnak és a szakadék szélére kerültek. Mindebből pedig az a tanulság, hogy csak a harcos egy ség front segítliét, ahogy ezt Pista is megmondta rövid, de igen tartalmas beszédében. (Vége a regényrészletnek j VI. 12 Részlet a szerző Hűség című regényének 2. kötetéből