Új Szó, 1970. június (23. évfolyam, 128-153. szám)

1970-06-11 / 137. szám, csütörtök

FEGYELMET A HIVATALI TITOKTARTÁSBA PÁRATLAN SIKER A moszkvai csehszlovák kiállítás minden eddigi bemutatónknál eredményesebb Josef Kilián festőművész, a moszkvai kiállításunk főbiztosa csupán néhány napig tartózkodott Prágában. Mégsem sajnálta az időt arra, hogy elbeszélgessen velünk a „kiállítások kiállításáról", amely — szavai szerint — minden eddigi küífóldi expedíciókon túltesz. Amint ismeretes, nagyszabású kiállításunk Moszkva—Osz. tankinban május 12-én nyílt meg és június 21-én fejeződik be. Ezen a napon este 8 órakor vesznek végleges búcsút az utolsó szovjet látogatók a nagysikerű Csehszlovákia—70 kiállításunktól. — Hányan keresték fel eddig és számításaik szerint még mennyi vendég várható a kiállításra? — tettük fel az első kérdést. — Csupán azt tudom, hogy a milliomodik látogatót ezekben a napokban várjuk, és egy .Jawa 350-es, oldalkocsis motorkerékpárral fogjuk meglepni a nyertest. Ha bemutatónk látogatóinak számát összehasonlítjuk más országok szovjetunióbeli kiállításaiéval, akkor már most rekorderedményről beszélhetünk. A még várható vendégek számút egyébként nem könnyű eltalálni, azonban az eddigi óriási érdeklődést véve alapul, azt hiszem, nem túlzás, ha azt állítom, hogy legalább 250—300 ezer embert üdvözölhetünk az osztankini pavilonjainkban. — Mi a kiállításunk küldetése? — A kiállítást kormányunk elsősorban politikai eseménynek szánta, azonban tagadhatatlanul társadalmi és kulturális jellege is. Emellett a szovjet és a csehszlovák vállalatok számos kereskedelmi szerződést írtak alá, a Szovjetunióba szállítandó áruk ellenértéke már több mint 1 millió rubelre becsülhető. — Véleményem szerint azonban a siker nem fejezhető ki áruban vagy pénzben, sőt még a látogatók számában sem. Ennél sokkal fontosabb a kiállítás baráti légköre, vagyis az, hogyan fogadják a felszabadulásunk 25. évfordulója tiszteletére rendezett bemutatót azok, akiknek szántuk. Es mondhatom, nem panaszkodhatunk. Ilyen őszinte, meleg szeretetben, ilyen ünneplésben és elismerésben — noha közismertek a Brüsszelben és Montrealban elért sikereink — eddig még sehol sem volt részünk. — Nem volna helyes ebben az esetben meghosszabbítani vagy más szovjet városokban is megrendezni ezt a kiállítást? — Nem, ezt a lehetőséget sajnos ki kell zárnunk. Már csak azért sem, mert ilyen óriási kiterjedésű térséget, amely a prágai Vencel térhez hasonlítható, sehol sem tudnának rendelkezésünkre bocsátani. Annak pedig nem volna értelme, hogy kiragadjunk belőle néhány pavilont. Ám, a szovjet televízió és a film dolgozói — sőt a mieink is — színes filceken örökítették meg az egész kiállítást, az ott lüktető életet. Még a prágai Lakás- és Öltözködéskultúra Intézete divatbemutatóit és a kulturális műsorokat is felvették. Akik tehát nem láthatják a kiállítást Osztankinben, sokat veszítenek ugyan, de szolgáljon vigaszukra, hogy azért némi kárpótlást kaphatnak a tv-ben és a filmhíradóban. — Melyik pavilon iránt mutatkozik a legnagyobb érdeklődés? — Az átlagosan napi 40 000re, vasár- és ünnepnapokon 120 000-re becsülhető látogatóink közül a legtöbben elsősorban a bútorainkért rajonganak, főleg a konyhaberendezés tetszik a beépített hűtőszekrénnyel. Sokan nem állják meg, hogy meg ne kérdezzék: mikor lesznek megvásárolhatók e korszerű termékeink. Mások figyelmét pedig a textilfélék, az üveg és a divatékszer kiállítás köti le. Akadnak azonban olyanok is, akik legtöbb idejüket a gépek között töltik. Hasonló az érdeklődés a gyermekvilág pavilonja iránt is, ahol a kicsinyek a mesevilág előttük megelevenedett alakjait régi jó barátaikként üdvözölhetik. Naponta többször megtartott divatbemutatóinknak, amelyeken a legjobb szalonjaink modelljei vonulnak fel, ugyancsak rendkívüli visszhangjuk van, már csak azért is, mert a ruhák nem a szokott módon kerülnek bemutatásra. Újdonságnak számít, hogy a csinos és tökéletes alakú manekenek ezúttal balett-táncosnőkként lépnek fel, és ebben a minőségben is színvonalas teljesítményt nyújtanak. Valahányszor megszólalnak a kürtök, természetesen mindenki a divatbemutatóra rohan, amelyet egyszerre 3 ezren is élvezhetnek. Persze népeink történetére is fel akarjuk hívni a figyelmet. Ezt az ásatások alkalmával napvilágot látott arany és ezüst ékszerekkel, a prágai vár kincsestárából bemutatóit drágaságokkal és értékes festményekkel akartuk elérni. Kultúránk átütő sikere tehát elvitathatatlan. Műsorainkon több mint 700 csehszlovák művész fellépésével számolunk a kiállításon. A látogatóknak csupán a kiállításra szóló belépőjegyet kell megfizetniük. Egyébként a kulturális műsorokat mindenki ingyen tekintheti meg. Nagy kár, hogy W. Matuška megbetegedett és ezért nem léphetett fel Osztankiniben. Eva Pilarová fellépesévei kapcsolatban az a probléma merült fel, hogy zenekarának hangszerei Kubából jövet az úton megsérültek. Remélhetőleg rövidesen megjavítják azokat, és így ha megkésve is, mégiscsak élvezhetik majd a moszkvaiak a kiállításon kiváló énekesnőnk művészetét. -- Bizonyára más problémáik is voltak a kiállítás megrendezésével? — Természetesen, hiszen még a tervrajzok alapján is nagy nehézséget okozott a 2,5 hektárnyi területén a legkülönfélébb tárgyakat elhelyezni úgy, hogy áttekintést, sőt hűséges képet nyújtsanak népeink mindennapi életéről, örömérő), szórakozásáról és munkájáról, munkaeredményeiről. Emellett az előkészületekre alig hat hónap állt rendelkezésünkre, ami a többi külföldi kiállításainkhoz viszonyítva rövid időnek bizonyult. Hogy mást ne mondjak, pl. a kamionokat az óriási mennyiségű kiállított anyag elszállítására éppen a legnagyobb fagyok és hófúvások idején voltunk kénytelenek útra bocsátani. Szerencsére azonban minden pontosan, és ami ugyanilyen fontos, sértetlenül érkezett meg rendeltetési helyére. Természetesen nemcsak a tárgyak elhelyezésekor volt hihetetlenül sok dolgunk — talán háromszor is átrendeztük azokat — hanetn most is. Részben azért is, mert dolgozóink vendégeink kísérőiként (sokan ugyanis többször is felkeresik kiállításunkat) — a 2,5 hektárnyi területen naponta 25—30 km-t is kénytelenek gyalogolni. Ez pedig már magában véve is óriási teljesítmény. De minthogy valamennyien szívesen és örömmel dolgozunk, észre sem vesszük, mennyire igényes és megerőltető a munkánk, amelyet a Szovjetunió népe oly nagy elismeréssel nyugtáz. Rendkívüli lelkesedésük tehát erőt ad valamennyiüknek a kitartáshoz és az örömteli munkához. Hiszen a mi célunk is a kölcsönös kapcsolataink további elmélyítése KARDOS MARTA Az állami, a gazdasági és a szolgálati titoktartás terén az elmúlt időszakban, főleg 1968— 89-ben és még most is komoly tugyalékosságuknak lehelünk tanúi. A gazdasági és az állami tisztségeket betöltő emberek gondatlanságból, kellő felelősségérzet hiányában nemegyszer fontos tényeket hoznak nyilvánosságra, amivel megkárosítják népgazdaságunkat és szocialista társadalmunk érdekeit. A Cselt Belügyminisztérium illetékes szervei a múlt héten Prágában újságírók előtt rámutattak arra is, hogy a gazdasági titoktartási fegyelem az ún. új gazdaságirányítási rendszer Šik-féle értelmezésének alkalmazása során jelentős mértékben lazult. Az 1968 augusztusát követő időszakban pedig soksznr a titokszegés iskolapéldáinak lehettünk tanúi, amikor funtos beosztású és kulcsfontosságú iparágakban, kutatóintézetekben dolgozó, nagy jelentőségű termelési és kutatási adatok birtokában levo személyek utaztak külföldre. Közülük sokan hivatalos meghoszszahbítást kértek kinttartózkodásukhoz, s amikor a fölérendelt szervek ezt nem engedélyezték, úgy döntöttek, hogy nent térnek vissza. Arra is volt példa, hogy a vállalatok a kint maradi szakemberek számára fontos dokumentációs anyagokat is küldtek. Az a tény pl., hogy 1968-ban csak a dél-morvaországi kerületből 557 titkosnak minősített dokumentum tűnt e), egyben azt is jelzi, hogy az állami és a gazdasági titoktartásra vonatkozó büntetőtörvénykönyvi paragrafus, vagy az 1964. évi IMabb lakások Tiszacsernyőn A tiszacsernyői átrakóállomás évek óta munkaerőhiánynyal küzd, ami elsősorban abból ered, hogy kevés itt a lakás, és az utóbbi nyolc év alatt egyetlenegy új lakás sem épült, tgy a dolgozók jelentős része naponként közel 100 kilométeres távolságról utazott ide a munkába. Végre döntést hoztak, amely szerint az 1970—74-es évek folyamán 66 millió korona ráfordítással 240 új lakást építenek fel a tiszacsernyői dolgozók részére. —ik. 498. számú kormányrendelet megtartása terén ismét következetesebb intézkedésekre van szükség. Aki figyelemmel kiséri a sajtót, értesülhet a tokésvilág nagyvállalatai közt folyó ipari kémkedésről. A kapitalista mammutvállalatok hatalmas összegeket fektetnek az információszerzésre, s ugyanakkor hét lakat alatt őrzik saját gazdasági és termelési titkaikat. Az is közismert, hugy egyes nyugati országokban a kulcsfontosságú gazdasági posztokat betöltő szentélyek külföldi útjának engedélyezése csak alapos előzetes elbír-M^s szerint történhet. Az augusztus után Nyugatra távozott csehszlovák emigránsok közt több magas képzettséggel rendelkező személy is van, akik közül sokan gazdasági és állami titkok birtokában vannak. Kétségtelen, hogy a nyugati hírszerző szolgálatok mindent elkövetnek annak érdekében, hogy ezekről a termelési és más jellegű ismeretekről pontos tudomást szerezzenek, a szakembereket pedig a saját kutatási programjuk megvalósításában való részvételre nyerjenek meg. Az elmúlt időszak számos példát szolgáltatott a titoktartási fegyelem meglazulására. Bizonyítékok vannak arra, hugy fontos termelési és más jellegű döntésekről, kutatási eredményekről az illetéktelenek előbb szereztek tudomást, mint azok, akiknek ezeket a döntéseket realizálniuk kellett vulna. Nem vagyunk hívei a múltban eltúteott és sok esetben indtikolatlan titkolózás gyakorlatának. De azzal sem ériünk egyet, hogy az abszolút véleményszabadság ködös illúziójának hatására egyesek még akkor sem tesznek lakatot a szájukra, amikor erre a titoktartásra, hivatalukból kötelezve vannak. Sokan, hogy a jól tájékozott ember benyomását keltsék, meggondolatlanul dobra verik a „titkos" jelzéssel ellátott iratok tartalmát. Egyszóval: az állami fegyelem, a hivatali titoktartás terén megnyilvánuló hanyagság és felelőtlenség számonkérésének elhanyagolása helyrehozhatatlan károkat okozhat. Ezért indokolt, hogy hazánk minden lakosát emlékeztessük egyik alapvető állampolgári kötelességére: az állami, a gazdasági és a szolgálati titoktartás a mai megosztott világban nemcsak az állami intézmények, hanem valamennyi állampolgár érdeke is. SOMOGYI MATYAS A KOSÚTI PER Befejezésül a következőket mondotta: „Engem a börtön nem változtatott meg, csak megerősített meggyőződésemben. Az osztályharc katonája vagyok. Vezető helyen állni nagy feladat. Iparkodni fogok, hogy ezt a feladatomat teljesíthessem. Tudnotok kell azonban, hogy nélkületek semmit sem lehet elérni. .. Csak abban az esetben, ha a dolgozó nép harcaiban valamennyien megálljuk a helyünket, lesz a győzelem a miénk". Forró, zengő tapstól visszhangzott újra az egész terem. Hasonló ünneplés fogadta Fábry Zoltánt is, aki nemrég ülte le háromhőnapos büntetését a kassai fogházban. Amikor a pódiumra lépett, sápadt, megviselt arcán még ott látszott a fogházi cella nyoma, de az ünnepi fogadtatás izgalmaitól arca, hangja áttüzese. dett. Köszöntője így hangzott: „Amikor a magyar forradalmi írók nevében köszöntöm Major elvtársat, akkor az intellektiiel-sorsot Itószöntöm benne elsősorban, aki jólétét, állást feláldozva, elrúgta magát az uralkodó osztálytól, hogy meggyőződése szabad szavát követve eljusson a proletárok igazához. Régen azt mondtáls. hogy a tanítók a nemzet napszámosai. Major elvtárs, a volt néptanító ma a proletariátus napszámosa ... 18. Sohasem fogom elfelejteni — folytatta — a Major-per egyik asszonytanúját, aki a következőket mondta: Én, amikor megláttam Major elvtársat, isteni szent kötelességemnek tartottam, hogy odamenjek hozzá és köszöntsem „česť práci, Major elvtárs". Ez az egyszerű asszony, aki a proletáröntudattól oly messze áll, mutatja meg mégis a legjobban azt a teljes népbe olvadást, azt a népszerűséget, amit Major — talán a pártokon és hiteken is túl — minden szlovákiai dolgozónak jelent. Mi nem Majort, a személyt köszöntjük — fejezte be Fábry —, de benne és általa azt a munkát, azt a felelősséget, azt a becsületességet, amit ma a világnak a proletariátus jelent: az emberiség jövőjét". Köszöntötték még többen, felszólaltak a pozsonyi munkásság, majd a vidéki földmunkásság nevében. Valamennyien őszinte, szívből jövő ragaszkodásukat juttatták kifejezésre. Major számára nagy ünnepet jelentett az a nap, amikor elhagyta a lipótvári fogházat, és szabad levegőt szívhatott barátai társaságában, de az igazi nagy ünnep az volt, amikor a munkásság kitárt karral fogadta. Azon az estén késő éjjelig együtt volt Steiner Gáborral egy kis kávéházban. Társaságukban ott volt KubaC, Moskovics, Šmidke és még egynéhány közeli barát. Olyan rögtönzött összejövetel volt ez, amely a forró ünnep befejezéseként jött létre. Valaki a társaságban megkérte Majort, hogy beszéljen fogházi élményeiről, de Major mosolyogva nemet intett. Azt mondta, ezen az estén nem illik és nem is akar a fogházra gondolni. Úgy érzi, ünneprontó lenne, ha élete legsötétebb időszakáról beszélne. Ha csak gondol is rá, úgy érzi, mintha egy sötét alagútba kerülne. Egyébként bosszantja, hogy Fábry nincs velük. Én hívtam — szólt Kubač —, de nem jött. Azt mondta fáradt, és a feje fáj. De hisz ismered, minden gyűlés kimeríti, utána pihennie kell. Az is bánt — szólt Major — és amolyan hiányérzetem van, hogy beszédemben meg sem említettem Zsabkáékat. Pedig hát a nyelvem hegyén voltak. Amikor a harcos egységfrontról beszéltem, rájuk gondoltam és mégsem szóltam. Nem tudom magam sem megmagyarázni, de higgyétek el, olyan izgalomban voltam, mint egy kis elemista a vizsga előtt. Tudjátok, másfél esztendő után újra a nép előtt állni, száz meg száz csillogó tekintet kereszttüzében, ez bizony nem kis dolog. A nagy magány után a nép közé csöppenni és újra megtalálni a fonalat, amelyet másfél évvel ezelőtt elvágtak. Rosszul fejezted ki magad — szóit közbe Steiner —, a fonalat, amely téged a néphez fűzött, nem vághatták el. — Abban igazad van, pontatlanul fejeztem ki magam — nevetett Major zavartan. — Előfordult, hisz nektek most már bevallhatom, u fogházban is arról álmodtam, hogy a falvak napfényes vasárnapi terein beszédet mondok. Ez az álom gyakran megismétlődött. Oly valősághűek voltak" ezek az álmok, hogy néha arra riadtam fel, hogy a rendőrtisztviselő ráncigálta a kabátomat és figyelmeztetett, ha még tovább magasztalom a Szovjetuniót, akkor betiltja a gyűlést. Erre riadtam fel, és sehol semmi, csak a cella sötétsége... és akkor hirtelenében úgy éreztem magam, mint aki eltévedt, majd amikor rájöttem, hol vagyok, marcangoló szégyen és fájdalom fogott el. Hogy miért szégyen — simított végig a homlokán —, az ma sem tudom megmondani. Valamennyien nevettek. — Nem kell ahhoz magyarázat. — Emberhez méltatlan helyzet bezárva lenni, de különösen akkor méltatlan, ha az embert ártatlanul tartják fogva. » — Ugyan hagyjuk — vetette közbe Steiner —, magad mondtad — fordult Major félé —, hogy ma este nem akarsz a fogházról beszélni. — Igazad van — mosolygott Major szerényen —, nem is akartam, ez egészen magától jött. Az ember furcsa lény ... (Folytatjuk) Részlet a szerző Hűség című regényének 2. kötetéből B