Új Szó, 1970. június (23. évfolyam, 128-153. szám)
1970-06-09 / 135. szám, kedd
Kevesen vannak a választottak A mexikói világbajnokság mind a négy selejtező csoportjában még egyaránt két-két mérkőzés van hátra, szerdán és csütörtökön éjjel 4—4 találkozóra kerül sor. A szakértők úgy látják, hogy a továbbjutás kérdése szinte 99 százalékban már a szerdai párharcok lebonyolítása után eldől. Az első csoportban a szovjet válogatott már tovább is jutott, hiszen ellenjele, Salvador a mezőny leggyengébb csapata. Mexikónak ahhoz, hogy továbbjusm fglbO* son, a belgák ellen legalább döntetlent kell elérni. A második csoportban Olaszország biz tos továbbjutó, hiszen Izrael együttese nem teheti nagyon próbára. Az izraeli csapat Svédország elleni döntetlenjét nem leliet mérvadónak venni. Uruguay továbbjutása is valószínűnek látszik, számára a döntetlen elég. A svédek csak úgy vívhatnák ki a legjobb nyolc közé jutást, ha Uruguay felett 2:0, vagy még nagyobb arányú győzelmet tudnának aratni. Amennyiben Brazília legyőzi Romániát, vagy legalábbis döntetlent játszik vele, elsőként jut tovább a harmadik csoportból. Ha Anglia legyőzi Csehszlováklát, akkor Brazília mellett a másik továbbjutó lesz. Ha Románia le győzné Brazíliát, Csehszlovákia pedig alulmaradna Angliával szemben, akkor elméletileg Angliának, Brazíliának és Romániának egyaránt négy pontja lenne. Az utolsó csoportban már eldőlt, hogy az NSZK és Peru jut a legjobb nyolc közé, s e két csapat egymás között dönti el, hogy milyen sorrendben. Egyikük sem akar a második helyen végezni, mert annak a következő ellenfele a félelmetes Brazília lenne. Tegnapi számunkban minden mérkőzés eredményét közöltük, de a brazil—angolon kívül részletes beszámolóval nem szolgálhattunk. Mexikó—Salvador 4:0 (1:0) Azték-stadion 105 000 néző, játékvezető Kandil (egyiptomi) A csapatok felállítása: Mexikó: Calderon — Vantolra, Pena, Guzman, Perez — J. L. Gonzalez, Munguia — Valdivia, Borja, Fragoso, Padilla. Salvador: Magana — Rivas, Mariona, Osoria, Vasquez — Qulntanllla, Flamenco, Mendez-Cortez — Rodriguez, Martinez, Aparicio. Góllövők: Valdivia (2), Fragoso és Besaguren. Elejétől kezdve a házigazda csapat támadott, de csak a 44. percben tudta megszerezni első gólját. Szünet után már sokkal jobban és eredményesebben működött a mexikói támadósor, s a mérkőzés után a közönség valóságos örömünnepet rendezett a nagy győzelem tiszteletére. Svédország-^lzrael 1:1 (0:0) Tolucában 2000 néző előtt az etiópiai Terreegen vezette a találkozót. A felállítások: Svédország: S. G. Larsson — Selander, Olsson, Axelsson, Grip — Svensson, Bo Larsson, T. Nordahl — Turesson, Kindvallf Persson. Izrael: Vissoker — Schwager, Rosen, Rosenhtal, Primo — Shum, Spiegel, Wallach — Bar, Feigenbaum, Spiegler. Az izraeliek nagy meglepetésre már az első félidőben egyenrangú ellenfelek voltak. Kemény, időnként durva volt a játék. Kindvall lövései általában célt tévesztettek. A vezetést az 53. percben Turesson révén a svédek szerezték meg, de Spiegler 4 perccel később egyenlített. Utána már hiába támadott elkeseredetten a svéd csapat, mert nagynevű csatárainak lövését a bravúrosan védő Vissoker hárította. NSZK—Bulgária 5:2 (2:1) Leon városában 16 000 néző előtt a spanyol Mendibil vezette a mérkőzést, amelynek csapatai a következő felállításban játszottak: NSZK: Maier — Vogts, Schnelllnger, Fichtel, Höttges — Seeler, Beckenbauer, Overath — Libuda, Müller, Löhr. Bulgária: Szimeonov — Gaganelov, Nikodimov, Zsecsev, GaJdarszkl — Bonev, Penev — T. Kolev, Marasliev, Aszparuhov, Dermendzsiev. A bolgár válogatott elszántan küzdött. Hatalmas kezdeti iramot diktált, s rövid idő alatt megszerezte a vezetést. A nyugatnémetek hamarosan lábrakaptak, a kitűnően játszó Libuda és Müller vezényletével átvették a játék irányítását, s azután azt többé már nem engedték ki a kezükből. A szünet ut£n az NSZK tovább fokozta az iramot, és néhány perc alatt a maga javára döntötte el a mérkőzés állását. A bolgárok sorsa tehát Chile és Anglia után ezúttal Mexikóban is megpecsételődött. Most sem sikerült a legjobb nyolc közé jutniok. Hurst, az angolok hatalmas termetű csatára nagy igyekezetében elesett, s a labda elsuhant a brazil kapu előtt. Hurst mellett Carlos Alberto nyugodtan figyeli a jelenetet, a labdán túl pedig Everaldo kézmozdulata igazolja, hogy itt már nincs veszély ... dorf kettős nyerte a Pospíšil (Brno) testvérpár előtt. • Court, 26 éves ausztrál teniszező nyerte a női egyesben Franciaország bajnokságát. A döntőben 6:2, 6:4-re győzött a nyugatnémet Niessen ellen. Győzelméért 3400 dollár jutalmat kapott. • A cseh vízilabda-válogatott 4:3-ra győzött a japánok elleni visszavágón. 0 A oasablancai nemzetközi tenisztornán a férfi egyes döntőjében Newcombe 6:4, 6:4, 6:4-re győzött a spanyol Gimeno ellen. 0 A szófiai tornászverseny végeredménye: 1. NDK 560,45, 2. Lengyelország 553,25, 3. Bulgária 546,95. Egyéniben az NDK-s Köste volt a legjobb 113,55 ponttal. • A jugoszláviai nemzetközi vizilabda-torna legutóbbi eredményei: Jugoszlávia—Csehszlovákia 7:2 (1:0, 3:0, 1:0, 2:2), NSZK—Spanyolország 4:3 (1:0, 1:2, 1:0, 1:1). A torna végeredménye 1. Jugoszlávia 6, 2. NSZK 4, 3. Spanyolország 2, 4. Csehszlovákia 0 pont. • Varsóban Snkniewicz a 100 méteres női gátfutásban 13,2 mpcel új lengyel csúcsot ért el. • A Jugoszláv Kosárlabda Kupát a KK Zadar együttese nyerte, mely a döntőben 64:60-ra győzött a Split csapata ellen. • A kerékpár-labda Enrópa Kapát a nyugatnémet Wenze—BittérA mesterlövészek A gólövőlista élén a nyugatnémet G. Müller áll, aki eddig négy alkalommal terhelte meg az ellenfelek hálóját. — Itt érdemes megjegyezni, hogy nyolc évvel ezelőtt Chilében, Garrincha négy góllal a VB gólkirálya lehetettl — Három gólt a perui Cubillas lőtt Jairzinho (brazil) társaságában, míg összesen öten két-két alkalommal iratkoztak fel a góllövő listára. KöztUk van Ladislav Petráš is, aki a csehszlovák csapat eddigi góljait lőtte. Petráš Európa csapatában A labdarúgó világbajnokságon részt vevő dél-amerikai tudósítók összeállították Európa és Amerika válogatottját: EURÚPA: Banks (Anglia) — Olsson (Svédország], Beckenbauer (NSZK), Moore (Anglia), Facchetti (Olaszország), van Moer (Belgium), Mazzola (Olaszország), B. Charlton (Anglia), Petráš (Csehszlovákia), Hurst (Anglia), Riva (Olaszország). AMERIKA: Mazurkiewicz (Uruguay) — Carlos Alberto (Brazília), Peňa (Mexikó), De la Terre (Peru), Ubinas (Uruguay), Rivelino (Brazília), Mifflin (Peru), Gerson (Brazília), Jairzinho (Brazília), Pelé (Brazília), Sotil (Peru). Mikor lesz az ismételt? A FIFA szervező bizottsága úgy döntött, hogy mennyiben arra szükség lesz, a labdarúgó VB döntőjét június 23-án ismétlik meg. Arra ugyancsak az Azték stadionban kerülne soŕ, s kezdete mexikói idő szerint 16 óra lenne. Kirst és Herbst remekelt Joachim Kirst, az NDK 23 éves atlétája a tízpróbában 8121 ponttal a világ idei legjobb eredményét érte el. Nyolc szám után már 7132 ponttal vezetett és úgy tűnt, hogy megjavítja a világcsúcsot, de a gerelyhajításban és 1500 méteren gyengébb teljesítményt nyújtott. A verseny végeredménye: 1. Kirst 8121, 2. Wessel 8003, 3. Tiedke (mindk NDK-beit) 7789, 4. Bakai (magyar) 7729 — magyar csúcs. * • • Magdeburgban a 23 éves Margit Herbst a női ötpróbában 5141 ponttal szerezte meg a győzelmet, s ez ugyancsak a világ idei legjobbja. 22 ország résztvevői a birkózó EB-n Tegnap megkezdődtek a berlini sportcsarnokban az idei birkózó Európa-bajnokság küzdelmei. Mindkét fogásnemben (szabadfogás és kötöttfogás) 22 ország — Bulgária, Csehszlovákia, Finnország, Franciaország, Olaszország, Jugoszlávia, Magyarország, NDK, NSZK, Lengyelország, Ausztria, Románia, Görögország, Szovjetunió, Svédország, Svájc, Törökorsxág, NagyBritannia, Dánia, Hollandia, Luxemburg és Norvégia — mintegy 300 versenyzőt nevezett. Merckx nyerte a Giro ďltaliát Eddy Merckx, a világ legjobb kerékpározója győzött a'3275 kilométer hosszú Glro d'Italián és ezzel szerzett elégtételt azért, mivel tavaly doppingolás gyanúja miatt diszkvalifikálták. A belga versenyző a 7. útszakasztól nem engedte át másnak a rózsaszínű mezt, melyet az összetettben vezető kerék pározó visel. A Giro d'Italia végeredménye: 1. Merckx (belga) 90:08:47, 2. Gimondi (olasz) —3:14, 3. Vandenbossehe (belga) —4:59, 4. Dancelli (olasz) —7:07, 5. Zilioli (olasz) —8:14, 6. Pettersson (svéd) —9:20. A VŠ PRAHA női kosárlabda-csapata két győzelemmel fejezte be olaszországi portyáját. Busto Arsizióban 64:54-re győzött Olaszország második legjobb együttese, a Milano ellen, Manerbóban 67:48 arányban bizonyult jobbnak a Fonti Pejo csapatánál. |||1||I|§PP ' ŕ Élililp lliif m gtyf liiiigli^pft ttfápiff liM^liH^ljff Mutkovič (jobbról) még jól emlékszik Cvetlerre, aki most u Standard Liége játékosa, s elfejelte előle a labdát. (Alexy felv.J Még két forduló van hátra Június 21-én befejeződnek az alsóbb osztályú labdarúgó-bajnokságok, tehát már csak két forduló van hátra. Azonban még most sem tisztázódott az egyes bajnokságok végkimenetele. II. liga A forduló eredményeit lapunk tegnapi számában közöltük. A bajnokság állása: 1. Tfinec 2. Plzeň 3. B. Bystrica 4. Nitra 5. Brno 6. VŽKG 7. |ablonec 8. Sparta B 9. Tábor 10. Michalovce 11. Hradec 12. fist! 13. NHKG 14. Bardejov 15. Vlašim 16. Pardubice Szlovák Nemzeti Liga Minden valószínűség szerint a Pov. Bystrica végez az első helyen, mivel négy pont az előnye és sokkal jobb a gólaránya, mint a második és a harmadik helyezett Kys. Nové Mesto, Illetve a Púchov csapatának. 28 16 5 7 38:17 37 28 17 3 8 48:28 37 28 16 3 9 58:33 35 28 13 9 6 33:20 35 27 14 4 9 32:23 32 28 12 8 9 37:34 30 28 13 2 13 31:33 28 28 M 7 11 35:32 27 28 9 9 10 34:46 27 28 11 4 13 36:41 26 27 10 5 12 45:37 25 28 8 6 12 29:40 24 28 9 5 14 27:33 23 28 9 5 14 30:44 23 28 8 6 14 28:50 22 28 5 5 18 26:52 15 1. P. Bystr. 25 13 6 8 44:19 32 2. K. N. Mes. 25 9 10 6 35:24 28 :Í. Púchov 25 10 6 8 32:24 2(1 4. Detva 25 9 9 7 28:19 27 5. Nováky 25 9 9 7 31:30 27 b. Prievidza 25 9 8 8 32:26 26 7. L. Mikul. 25 11 3 11 24:35 25 8. Sp. N. Ves 25 6 12 7 29:29 24 9. Slovan B 25 10 4 11 35:36 24 10. Handlová 25 9 5 11 40:45 23 11. Martin 25 8 8 11 36:43 22 12. Svit 25 7 8 10 23:32 22 13. Podbrez. 25 8 5 12 25:32 21 14. Vranov 25 8 5 12 27:43 21 Divízió KELET: VSŽ— Terebes 4:1, Rozsnyó—Prakovce 2:2, Poprad—Dolný Kubín 3:1, Dukla Prešov—Kežmarok 1:0, Ružomberok—Stropkov 3:0, Strážske—Humenné 2:0. 1. Ružomberok 2. Rozsnyó 3. Strážske 4. Dol. Kubín 5. Stropkov 6. VSZ 7. Zvolen 8. Poprad 9. Duk. Prešov 10. Terebes 11. Prakovce 12. Humenné 13. Snina 14. Kežmarok 25 14 25 12 25 10 25 12 25 11 25 9 24 8 25 9 25 8 25 7 25 10 25 9 24 7 25 5 4 7 48: 6 7 34: 10 5 25: 3 10 35: 5 9 32: 7 9 36: 8 8 24: 6 10 26: 7 10 24: 9 9 32: 3 12 33: 4 12 30: 6 11 20: 8 12 21: 24 32 20 30 20 30 32 27 34 27 40 25 23 24 30 24 22 23 36 23 41 23 30 22 3120 37 18 NYUGAT: Dunaszerdahely—Nyitra B 1:1, Érsekújvár—Dubnica 1:0, Bánovce—Čadca 2:1, Trenčín—Trnava B 0:2, Žiar—Inter B 1:0, Partizánske—CH Bratislava 2:1, Holíč —Topofčany 2:2. I. Trnava B 2. Žiar 3. Topore. 4. Partiz. 5. Čadca B. Érsekújvár 25 7. Bánovce 25 8. Holič 25 S. Nitra 25 10. Dubnica 25 II. Trenčín B 25 12. CH Blava 25 13. Inter B 25 14. D.szerdah. 25 25 13 25 15 25 U 25 10 25 10 3 65:27 35 5 38:17 35 5 38:26 31 5 38:27 30 8 30:27 27 7 35:32 26 9 31:34 25 9 21:31 24 10 27:34 21 U 22:39 21 9 18:31 21 11 33:26 20 12 24:35 18 8 13 21:42 16 Területi bajnokságok NITRA: Nové Mesto— Végsellye 2:0, Myjava—Šurany 6:3, Senica— Hlohovec 2:1, Vŕbové—Solčany 1:5, Handlová B—Palárikovo 4:0, Zlaté Moravce—Piešťany 2:0. 1. Zl. Morav. 2. Piešťany 3. Senica 4. Hlohovec 5. Myjava 6. Solčany 7. Sereď 8. Handlová 9. Vágsellye 10. Léva 24 15 24 12 24 11 24 13 24 9 24 10 24 8 24 6 24 9 24 10 3 5 7 3 10 11. N. Mesto 24 9 4 11 35:47 22 12. Šurany 24 9 2 13 39:53 20 13. Vŕbové 24 6 5 13 28:48 17 14. Palárikova 24 5 3 16 20:52 13 BRATISLAVA: Főrév—Ligetfalu 2:0, Pozsonypüspöki—Vinohrady 2:3, Bernolákovo—Kablo 1:1, ZáB. Bystrica—Malacky 2:1, Modra— Slovan C 1:2, Trnávka—Szenc 1:2i 1. Főrév 23 18 3 2 67:23 39 2. Trnávka 23 14 3 6 37:26 29 3. Ligetfalu 22 12 4 6 39:23 28 4. Pezinok 22 11 4 7 30:26 26 5. Vinohrady 23 12 0 11 30:36 24 6. Slovan 23 9 4 10 31:28 22 7. Kablo 22 8 6 8 27:29 22 8. Szenc 23 8 5 10 27:28 21 9. Jur 23 8 5 10 33:34 2f 10. P.püspöki 23 7 7 9 27:32 21 11. Z. Bystrica 23 9 3 11 35:46 21 12. Bernolák. 23 B 4 11 27:33 20 13. Malacky 22 4 4 14 22:41 12 14. Modra 23 5 2 16 23:50 i; KOZÉP-SZĹOVÁKIA: Vrútky—Nová Dubnica 1:0, B. Bystrica B— Losonc 0:1, Žilina B—Brezno 1:0, Hronov—Mokradi 2:1, Hrlňová— Martin 7:1, Krásno—Turany 1:1. 1. Brezno 24 16 3 5 42:20 35 2. Žilina B 24 11 7 6 32:27 29 3. Hriňová 24 12 4 8 39:30 28 12. Losonc 23 9 2 13 23:31 20 KELET-SZLOVÁKIA: Krompachy —Szepsi 1:0, Joisva—Lokomotíva B 2:0, Lipany—Vef. Šariš 4:0, Lubeník—Klrályhelmec 4:0, Sebastová—Sabinov 0:3, Sobrance—Rudňany 0:1, Sečovce—Sp. Vlachy 3:0. Az élcsoport állása: 1. Lokomotíva B 23 12 6 5 44:19 30 2. Joisva 23 14 2 7 47:28 30 3. Lubeník 23 12 2 9 34:29 28 8. Szepsi 22, 10. Sobrance 21, 11. Királyhelmec 21 pont. I. A osztály KÖZÉP SZLOVÁKIA: Fülek— Kremnica 5:1, Poproč—Detva 2:1, Selce—Kalinovo 2:2, Dobrá Niva— Žiar B 0:0, Piesok—Slov. Lupča 0:2, Rimaszombat—Nagykürtös 1:1. A bajnokság állása: 1. Žarnovica 24 17 0 7 45:25 34 2. Dol. Jlámre 24 13 2 9 52:32 26 3. Kalinovo 24 11 4 9 36:29 26 6. Nagykürtös 24 10 4 10 39:41 24 9. Rimaszombat 24 8 7 9 40:42 23 11. Fülek 24 10 2 12 58:45 22 KELET-SZLOVÁKIA: VSS B— Smžany 1:0, Košická Nová Ves—Stará Ľubovňa 4:1, Kúntapolca —Poproč 2:3, Spišská Nová Ves B—Hranovnlca 1:0. Az élcsoport: 1. Stará Ľubovňa 37, 2. VSS B 31, 3. Smižany 30, 6. Poproč 24, 10. Rőce 19, H. Dobšlna 18, 13. Kúntapolca 11, Ü. Drienovec 9 pont. I. B osztály KÜZÉP-SZLOVAKIA: Ajnácskő— Hnúšťa 6:1, Feled—Zsély 2:1, Poltár—Ragyolc 2:0, Ružlna—Divín 0:3, Losonc— Cinobaňa 2:0, Tisovec —Kokava 6:0, Ipolybalog—Tornaija 2:1. 1. Ružina 2. Tisovec 3. Cinobaňa 4. Ajnácskő 5. Losonc 6. Ragyolc 7. Feled 8. Tornaija 9. Ipolybalog 13. Zsély 24 14 2 24 14 2 24 141 24 13 2 24 12 4 24 14 0 24 12 0 24 11 1 24 8 5 24 9 1 8 47: 8 67: 9 24: 9 51: 6 50: 10 33: 12 31: 12 41: 11 34: 14 27: 32 30 40 30 33 29 27 28 30 28 36 25 44 24 44 23 39 21 47 19 6 39:18 33 7 46:24 29 6 53:39 29 8 39:24 29 5 39:27 28 4 10 36:38 24 8 8 32:35 24 11 7 34:29 23 5 10 43:47 23 2 12 43:45 22 KELET-SZLOVÁKIA: Palin—Borsi 2:0, Kamenica—Nagykapos 2:0, Lastomír—Csernyő 5:0, Terebes— Lelesz 2:0, Bodrogszerdahely— Zempl. Široká: nem játszották. A tabella állása: 1. Kamenica 28, 2: Palín 27, 3. Nagykapos 25, 5. Borsi 22, 9. Csernyő 17, 10. Bodrogszerdahely 17, 11. Slov. Nové Mesto 13, 12. Lelesz 12 pont.