Új Szó, 1970. június (23. évfolyam, 128-153. szám)
1970-06-02 / 129. szám, kedd
A szövetségi miniszterelnök Szlovákia fővárosában (ČSTK) — Tegnap délután Bratislavába érkezett dr. Ľubomír Štrougal, a szövetségi kormány elnöke, és Václav Uűla, a szövetségi kormány alelnöke, tervezésügyi miniszter. A vendégeket a repülőtéren dr. Peter Colotka,. az SZSZK kormányának elnöke és Herbert Durkóviö, a kormány alelnöke, tervezésügyi miniszter fogadta. Az államférfiak később Jozef Lenárt, az SZLKP KB első titkárának jelenlétében időszerű gazdaságpolitikai kérdésekről tanácskpztak. " ' ' 1 Tervtúlteljesítés a bányákban (ČSTK) — Az ostrava—karvinái bányák dolgozói májusban terven felül több mint 88 ezer tonna szenet bányásztak és a havi termelési tervet 104,3 százalékra teljesítették. Az ostravai igazgatóság jelentése szerint a legnagyobb teljesítményt a Karvinái Csehszlovák Hadsereg Bánya dolgozói érték el. A tervet 110,4 százalékra teljesítették és terven felül 26 150 tonna szenet fejtettek. Az ostravai bányászok célja, hogy az év végéig összesen 668 500 tonna szenet bányásszanak ki terven felül. Sikeresen teljesítette májusi feladatait a sokolovi barnaszénmedence is.. Összesen 4 millió 651835 totina szenet bányásztak, ami azt jelenti, hogy a tervet 408 000 tonnával túlteljesítették. Ez az eredmény főként a rendkívüli műszakoknak köszönhető. Ugyancsak elismerést érdemelnek a vasutasok is, akik májusban több mint 3000 vagont biztosítottak a bányák részére. ••• I r , r Automatikus telefonösszeköttet és Prága és Moszkva között {ČSTK) — Karol Hoffmann miniszter, a Szövetségi Postaügyi és Távösszeköttetési Bizottság elnöke tegnap üzembe helyezte a Prága—Moszkva automatikus telefonösszeköttetést. Hoffmann miniszter az első beszélgetést szovjet kollégájával. Nyikolaj Gyemjanovics Pszurcevvel folytatta. Hangsúlyozta, hogy a közvetlen telefonkapcsolat létesítése a lenini jubileum 100. és hazánk felszabadulása 25. évfordulójának évében konkrét módon hozzájárul a baráti kapcsolatok fejlesztéséhez. Az új automatikus prága— moszkvai telefonkapcsolatot mindkét irányban öt vonalon bonyolítják le. Prágában a 9-070 irányszám tárcsázása után kell azonnal tárcsázni a hívott moszkvai számot. Háromperces beszélgetés ára 27 korona. A felszabadulási évforduló ünnepségei elősegítették a konszolidációt (ČSTK) — Az SZLKP KB mellett alakult hazánk felszabadítása 25. évfordulója ünnepségeit előkészítő és koordináló pártós kormánybizottság Ladislav Ábrahámnak, az SZLKP KB titkára elnökletével megtartott tegnapi záróülésén megvitatta az ünnepségek lefolytatásáról szőlő beszámolót. A bizottság a beszámolóban többek között megállapította: arra való tekintettel, hogy az ünnepségek előkészületei a belpolitikai helyzet konszolidálásáért vívott határozott küzdelem körülményei között valósultak meg — valamennyi akció és rendezvény céltudatosan politikai, eszmei jellegű volt. A rendezvények hozzájárultak belpolitikai viszonyaink konszolidálásához; a párt vezetősége és politikája támogatásának jegyében zajlottak le, ugyanakkor hozzájárultak a Szovjetunióval és a szocialista országokkal való barátság megszilárdulásához. Nyugatnémet provokációk (ČSTK) — A nyugatnémet hatóságok az utóbbi hónapokban egyre többször provokálják azokat a csehszlovák állampolgárokat, akik az NSZK-ba érkeznek. A nyugatnémet rendőrség azzal az ürüggyel hallgatja ki állampolgárainkat, hogy ellenséges, mindenekelőtt kémtevékenységgel gyanúsítja őket, és más módon is arra törekszik, hogy a Csehszlovákiából érkezők ott-tartőzkodását kellemetlenné tegye. Ezt a tevékenységét semmivel sem tudja indokolni, sem bizonyítani. Jozef Urban és Miroslav Béčka csehszlovák állampolgárok tegnap Prágában sajtókonferencián számoltak be NSZK-beli élményeikről. Május 8-án, a délutáni órákban tértek vissza egy teherszállító kamionnal. A vám- és útlevélvizsgálat során Jozef Urb^nt a nyugatnémet hatóságok a weidhausi rendőrségre vezették, ahol teljesen indokolatlanul 5 órán át kihallgatták, miközben azzal vádolták, hogy mint kommunista kémkedik, fényképeket készít az NSZK-ban az amerikai katonai szállítójárművekről, és megfenyegették, hogy amennyiben nem tesz beismerő vallomást, átadják az amerikaiaknak. A kihallgató közegek kommunista besúgónak, kémnek, gazembernek nevezték, és arra kényszerftették, hogy levetkőzzék, majd a ruháit átvizsgálták, 25 fényképet készítettek róla, és nyilvántartásba vették az ujjlenyomatait. A nyugatnémet rendőrök a kihallgatás során az 1968— 1969-es viszonyokat és a DubCek-féle vezetést dicsérték, majd a politikai, a gazdasági és a katonai viszonyokra vonatkozó hírszerző jellegű kérdésekre akartak választ kapni tőle. 5 korona 40 fillért ráfizetünk (ČSTK) — A kereskedelmi ellenőrzés szervei az év első negyedében hazánk egész területén, de főképpen a CSSZK-ban ellenőrizték a kereskedelmi dolgozók becsületességét és azt a szomorú tapasztalatot szerezték, hogy ha a fogyasztó 100 korona értékű árut vásárol, az áruért átlag 105 korona 40 fillért fizet. Az ellenőrök az adatokat 6369 élelmiszereket és iparcikkeket árusító üzletben, étteremben, utazási irodában és szövetkezeti eladőhelyen gyűjtötték öszsze. 7219 vásárlásnál 2425 esetben állapítottak meg árdrágítást. A vásárolt árucikkek értéke 110129 korona, az árdrágítás összege pedig 6033 korona volt. Az árfegyelem megsértése az eladóhelyeken annak ellenére sem csökkent, hogy az ilyen eseteket szigorúan büntetik. Az ellenőrOk az Ozletek felelős dolgozóit 344 000 koronára büntették. Az árfegyelmet a helyi gazdálkodási vállalatok és a termelőszövetkezetek is jelentősen megsértik. Kállai Gyula 60 éves Budapest — A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa Kállai Gyulának, a magyar országgyűlés elnökének, a Magyar Szocialista Munkáspárt Politikai Bizottsága tagjának a munkásmozgalomban és a közéletben végzett sokévi tevékenységéért 60. születésnapja alkalmából a Magyar Népköztársaság Érdemrendjét adományozta. A kitüntetést Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke tegnap adta át a jubilánsnak. Jelen volt Kádár János, az MSZMP KB első titkára és más hivatalos személyiségek. Csütörtökön lesz Fábry Zoltán temetése A SZISZ és a CSEMADOK KB közleménye Mély fájdalommal vettük a hírt, hogy életének 73. évében 1970. május 31-én elhunyt FÄBRY ZOLTÁN, a kiváló cseh szlovákiai magyar író, a Szlovákiai írók Szövetségének tag ja, érdemes művész, a CSEMADOK díszelnöke, a Mun kaérdemrend, a Magyar Nép köztársaság Vörös Zászló Érdemrendjének és a Béke Világ lanács emlékérmének tulajdo nosa. Az elhunytat a Szlovákiai írók Szövetsége és a CSEMADOK Központi Bizottsága saját halottjának tekinti. A drága és felejthetetlen Fábry Zoltántól 1970. június 4én, csütörtökön 15 órakor bú csúzunk Stószon. A temetésre Bratislavából autóbusz indul Stószra 1970. június 4-én reggel 6 órakor a Szlovákiai írók Szövetségének székháza elől — Štefánikova u. 8/a. Szlovákiai írók Szövetsége CSEMADOK Központi Bizottsága — LUDVlK SVOBODA köztársa sági elnök részvéttáviratat küldütt Juan Velasco Alvarado vezérőrnagynak, a Perui Köztársaság elnökének, amelyben részvétét fejezte ki a Perui Köztársaságot ért katasztrofális földrengés miatt. — LUDVlK SVOBODA {öztársasá gi elnök üdvözlő táviratot küldött Giuseppe Saragatnak, az Olasz Köztársaság elnökének Olaszország államünnepe alkalmából. — JOZEF LENÁRT, az SZLKP KB első titkára tegnap Bratislavában átadta a Munkaérdemrendet Ján Hanzliknak, az SZLKP Központi Ellenőrző és Revíziős Bizottsága osztályvezetőjének. A kitüntetési Hanzlik elvtársnak 60. születés napja alkalmából a köztársasági elnök adományozta. — ALOIS INDRA, a CSKP KB el nükségéuek póttagja, a KB titkára tegnap fogadta Prágában Kovács Imrét, a Magyar Népköztársaság csehszlovákiai nagykövetét és a nagykövetség vezető dolgozóit. — Dr. PAVEL TONHAUZER, a Szlovák Fogyasztási Szövetkezetek Szövetségének elnöke tegnap visszatért Helsinkiből, ahol részt vett a finn szövetkezetek országos kongresszusán. — Dr. FÉLIX VASECKA, az SZSZK igazságügy-minisztere tegnap fogadta Bratislavában a Német Demokratikus Jogászok Szövetségének küldöttségét, amelyet a szövetség elnöke, az NDK Legfelsőbb Bíróságának elnöke, dr. Heinrich Töplitz vezet. — JACQUES PIERRE VIMONT, Franciaország rendkívüli és meghatalmazott csehszlovákiai nagy követe tegnap Bratislavában hivatalos látogatást tett az SZSZK vezető politikai és közéleti személyiségeinél. A francia nagykövetet Ondrej Klokoč, az SZNT elnöke, majd dr. Peter Colotka, az SZSZK miniszterelnöke fogadta. A nagykövet látogatást tett dr. Matej Lúčannál, az SZSZK oktatásügyi miniszterénél és Miroslav Váleknál, az SZSZK művelődésügyi mi niszterénél is. — AZ MSZMP Központi Bizottságának lektorai — Sándor jfőzsef és Havas Péter elvtárs, tegnap befejezték egyhetes csehszlovákiai látogatásukat. — FRANTIŠEK HAGARA erdőés vízgazdasági miniszter tegnap szovjet szakszervezeti küldöttséget fogadott, melyet Szemen Bagniuk, Ukrajna Szakszervezeti Szövetsége bizottságának elnöke vezet. — JÁN MARKO külügyminiszter tegnap fogadta Relcsi Takeucsit, Japán külügyminiszterének helyettesét, aki európai körútján Prágába is ellátogatott. KÉTSZERES GYILKOS (ČSTK) — A rendőrség kétszeres gyilkosság bűncselekménye miatt őrizetbe vette a 22 éves Milan Š. prágai lakost. A nevezett elutazott Chlumba rokonainak meglátogatására. Ott megölte 50 éves nagynénjét, azután lopott fegyverrel Svojšice község mellett (közép-csehországi kerület) megölt egy prágai taxisofőrt. A sofőr holttestét a mezőre hurcolta, és a lopott autóval HavUckúv Brodba hajtott. A rendőrség elfogta, bűncselekményét beismerte. Bűntettének lndltóokára eddig nem derült fény. Rekordlátogatottság az EXP0-1970-en Oszaka — Vasárnap az oszakai EXPO—1970 világkiállítás rekordlátogatottságot ért el, —r 528 294 ember tekintette meg a kiállítást, (az eddigi rekord május 3-án volt 510 147 látogatóval.) A kiállítást megnyitása óta 23 millió ember tekintette meg. Pontosan június közepén az EXPO—1970 a második felébe lép. Ügy tűnik, hogy az eredetileg feltételezett látogatottságot — 50 millió ember — túlszárnyalják. A világkiállításon hétfőn tartották meg első ízben az „öregek iránti tisztelet és megbecsülés napját", amely ezután minden hónap 1-én és 15-én lesz. A 70 éven felüli emberek a világkiállításon ezeken a napokon ugyanolyan előnyökben és szolgálatokban részesülnek, mint a kormánytagok és más hivatalos személyiségek. Az EXPO—1970-en hétfőn tartották meg Algéria nemzeti napját. Az elgériai kormány hivatalos képviselője Lajasi Yakir kereskedelmi miniszter volt. Nagyobb állami támogatásban részesitik a román mezőgazda s á got Bukarest — Június l ével Romániában felemelték a marha-, a sertés- és a birkahús, valamint a tej felvásárlási árát. Ezzel egyidőben kb. 10 százalékkal emelkedik az említett cikkek kiskereskedelmi ára is. A húsnál az áremelés csak az első osztályú minőségre vonatkozik, míg a másodosztályú hús és néhány húskészítmény ára változatlan marad. A hústermelés serkentése érdekében mind a szövetkezeti, mind a magángazdálkodó földművesek különféle előnyökben részesülnek. Ha részt vesznek az állattenyésztésben, prémiumokat, takarmányt kapnak, a gazdasági épületek építéséhez szükséges építőanyagot adómentesen kapják stb. A hétfői sajtó közli, hogy emelkedik az állami dotáció a mezőgazdasági termelés anyagi bázisának kibővítése terén. Az ötéves tervben a mostani ötéves tervhez viszonyítva a jelenleginek a négyszerese lesz ezen a téren az anyagi támogatás. Mélyülő ellentétek Bonn — A szociáldemokraták és a szabad demokraták (SPD —FDP) . jelenlegi bonni kormánykoalíciójának a szocialista országok irányában folytatott politikája következtében egyre mélyülnek az ellentétek a kormánykoalíció és a klerikális ellenzék (CDU/CSU) kífzött. Az ellentéteket kiélezi a választási kampány is, ugyanis június 14én három nyugatnémet tartományban választások lesznek. A keleti politika következtében éleződő ellentétekről tanúskodott a két fő politikai párt, az SPD és a CDU képviselőinek bonni sajtóértekezlete is. Helmut Sffhmidt, bonni hadügyminiszter, az SPD alelnöke, megismételte, hogy a NATO tanácsa teljes mértékben helyesli az NSZK keleti politikáját. Rainer Barzel, az ellenzéki CDU/CSU frakciójának elnöke viszont azzal vádolta Brandt és Scheel kormányát, hogy politikai irányvonaluk ellenkezik az NSZK érdekeivel és a nyugatnémet alkotmánnyal. Bonnban olyan hírek is keringenek, hogy az ellenzék parlamenti szavazás útján meg akarja buktatni a Brandt-kormányt. Ez azonban csak az ún. konstruktív bizalmatlansági szavazással lehetséges, amikor A „csehszlovák technika -napjai" Belgrádban Belgrád — A jugoszláv fővárosban tegnap megkezdődtek a „csehszlovák technika napjai", amelyet a Csehszlovák Kereskedelmi Kamara, a Csehszlovák Tudományos-Műszaki Társaságok Szövetsége, a termelési és külkereskedelmi szervezetek rendeztek a jugoszláv szervezetekkel együttműködésben. A Szerb Szocialista Köztársaság Kereskedelmi Kamarájának termében az ünnepélyes megnyitón jelen volt Trpe Jakovlevszki, a gazdasági és tudományos-műszaki együttműködési vegyes bizottság jugoszláv részének elnöke, valamint a jugoszláv gazdasági körök képviselői és újságírók. Csehszlovák részről Pavol Bahyl, a Szövetségi Iparügyi Bizottság alelnöke, a csehszlovák—jugoszláv gazdasági és tudományosműszaki együttműködési bizottság elnökhelyettese, valamint Jozef Nálepka csehszlovák nagykövet volt jelen. A csehszlovák technika napjainak célja az előadássorozatok, filmek és sajtóanyagok alapján a jugoszláv szakértőkkel megismertetni a csehszlovák gépipar egyes ágazatainak újdonságait. •k Csehszlovák és francia küldöttség f. é. május 26—29-én Prágában a két állam közti kétszeres adóztatás megszüntetéséről szóló szerződés megkötéséről tárgyalt. A szerződés elősegíti a két ország gazdasági és kulturális kapcsolatainak fejlesztését. is azonnal új kancellárt kell választani. Az ilyen akciónak kevés esélye van a sikerre, de lehetséges, hogy mégis megkísérlik. Revansista provokációk Varsó — A Trybuna Ludu hétfői számában kommentárt közöl a szombaton lezajlott nyugat-németországi revansista tüntetésekkel kapcsolatban. Többek között azt írja, hogy a nyugat-németországi revansista akciók egyre inkább a náci „pártnapokra" emlékeztetnek. A lap . rámutat, hogy a revansista szövetségek kongreszszusán részt vettek a nyugatnémet politikai élet magas rangú képviselői és a szövetségi kormány több tagja is. Ezek a politikusok, akiknek nyilatkozatai a kormánypolitika megvédésére irányultak, arra is törekedtek, hogy az összegyűltek hangulatához igazodva megnyerjék őket. Izraeli „válasz" Moszkva — Az izraeli külügyminisztérium válasza a TASZSZ hírügynökségnek május 30-án a Libanon elleni agresszióval kapcsolatos nyilatkozatára — amint azt a külföldi hírügynökségek közzétették — a képmutatás és a siralmas kibúvók halmaza — írta Leonyid Velicsenszkij, a TASZSZ hírmagyarázója. Az izraeli külügyminisztérium válaszában a TASZSZ-nyilatkozat egyetlen érvét sem tudta megcáfolni. Ellenkezőleg, ez a „válasz" újból bebizonyította, hogy az izraeli uralkodó körök a Biztonsági Tanács határozatával ellentétben folytatják fegyveres T-v-ikációikat Libanon p"KÉT ŰRHAJÓSSAL FEDÉLZETÉN FELBOCSÁTOTTÁK A SZOJUZ—9-ET Moszkva — A TASZSZ hírügynökség tegnap este jelentette, hogy a Szovjetunióban hétfőn, június 1-én két űrhajóssal a fedélzetén Föld körüli pályára bocsátották a Szojnz—9 űrhajót. A SZOVJETUNIÓ MINISZTERTANÁCSÁNAK ÜLÉSE Moszkva — A Szovjetunió Minisztertanácsa tegnap Moszkvában ülést tartott, amelyen Alek szej Koszigin a Szovjetunió népgazdaságának 1971—107$. évi fő fejlesztési irányairól mondott beszédet. Az ülésen nagy jelentőségű beszédet tartott Leonyid Brezsnyev. A vitában részt vettek a szövetségi köztársaságok miniszertanácsai•ak elnökei ás miniszterei.