Új Szó, 1970. június (23. évfolyam, 128-153. szám)

1970-06-05 / 132. szám, péntek

II „Kötelességem mindenkor becsülettel teljesítettem' AZ ÚJSÁGOK hírt adtak róla, hogy hetvenedik születésnapja alkalmából átvette az „Építésben szerzett érdemekért" állami kitüntetést. A jubiláns kommunistákat köszöntő rovatában a Pártélet is megemlékezett róla. Sajógömöri otthonában kerestem fel Lóska Jánost, hogy elbeszélgessek vele életéről, a párt érdekében végzett munkájáról, meg általában a világ folyásáról. A Tornaija tőszomszédságában fekvő község egykor azzal tett szert országos hírre, hogy Mátyás király az ottani szőlőkben kapáltatta meg derekasan a henye főurakat. A magyar mágnásokat ugyan a királyi tréfa nem szoktatta rá a dologra, legfeljebb egy kis derékfájást szereztek tőle, de a főúri segítség a gömöri parasztokat sem szoktatta le a szorgalmas munkáról. Ma is derekasan megfogják a munka végét, minek eredményeképpen jól megy a szövetkezet, s ennek gyümölcse meglátszik a falu gyarapodásán, fejlődésén, külső képének csinosodásán is. Lóska János a főutca egyik családi házában, illetve unnak egyik helyiségében lakik élete párjával. A ház többi részét a fiataloknak hagyták. Nekik bőven elegendő az egy tágas szoba, hiszen az élet nemigen szoktatta őket nagy fényűzéshez. Lóska elvtárs külseje után. a hetven évéből nyugodtan letagadhatna néhány/ esztendőt. Az eltelt évek azonban rajta is nyomot hagytak. Nem az arcán, hanem a lábán. „Fáj a lábam, néhány év óta már a gyűlésekre is alig bírok elvánszorogni" — mondja. De azért megjelenik a pártgyűléseken is, meg a nemzeti bizottság tanácsülésén is, mert érdekli öt a párt és az ország helyzete, részt akar venni abban a folyamatban, amely befolyásolja ennek alakulását. A kötelességteljesítés számára törvény, melyet egész gazdag életében mindenkor szem előtt tartott. A párt alapító tagjai közé tartozik. Nem töltött be magas funkciót, egyike volt azoknak a sorkatonáknak, akik szerte az országban, a falvakban és a városokban lerakták a kommunista párt fundamentumát, megalakították helyi szervezeteit. Hogyan kapcsolta össze életét a párttal? Fél évszázadot meghaladó időbe repül vissza emlékezete. Hároméves volt, amikor szüleit a nyomor kikergette a nagy vízen túlra. Édesanyja súlyos betegen visszajött, nem sokkal halála előtt, az apja Amerikában halt meg. Nagyapja nevelte fel nehéz gondok között, gyerek volt még, amikor rákényszerült a cselédmunkára. Az egyedül hányódó árvagyerek életének tizennyolcadik évében megházasodott. Még abban az évben besorozták katonának. Besztercebányán katonáskodott. Oroszországból akkoriban tértek vissza a hadifoglyok. Elmondták mindenkinek, mi történt Oroszországban, hogyan rázta le a szegény nép a nyakáról az urakat. Szavaik a sok nincstelen ember között termékeny talajra találtak. Lóska János nemsokára ott menetelt a magyar vörös hadsereg soraiban, hogy fegyverrel küzdjön az urak ellen, a proletárok államáért. A községből vagy tízen ragadtak fegyvert. Közülük Csala István a fiával együtt Sajógömörön esett el a legionáriusok elleni harcban. Akkor győzött a túlerő, a kommunista eszmék lángját azonban nem tudták elfojtani azok szívében, akikben ezt a Nagy Októberi Szocialista Forradalom hatása fellobbantotta. 1921-ben Lóska János és hasonló gondolkodású társai, Végh István, Végh János, Csöke és Haluška elvtársak és néhány további proletár Sajógömörön megalakította a kommunista párt helyi szervezetét. Molnár János és Molnár Dezső sánfalvai elvtársak és Péntek Sándor meg Nagy István tornaijai elvtársak nyújtottak nekik segítséget. „Magánházakban találkoztunk, titokban szervezkedtünk" — emlékezik vissza Lóska elvtárs. — „Élt a faluban egy öreg ember, Skorbáneknak hívták. Neki volt rádiója, azon hallgattuk a moszkvai híreket. A pártszervezet első elnöke Végh János volt. A május elsejét mindig megünnepeltük.' Ha egyik helyen szélzavarták a csendőrök a csoportot, a másik helyen megint összegyűltünk. Akkoriban munkásként sok helyen dolgoztam, fát vágtam az erdőben, földmunkát, mezőgazdasági munkát végeztem. A többi munkással együtt sokszor beszélgettünk arról, amit a moszkvai rádióból hallottunk. Akkor nem volt szervezett pártoktatás, egymást tanítgattuk, meg azoktól a fejlett elvtársaktól tanultunk, akik közénk jártak." t SAJÚGOMÖR túlnyomórészt parasztfalu volt, a kommunista párt képviseletében mégis hárman bekerültek a községi képviselőtestületbe, köztük Lóska János. Kissebbségben voltak, de keményen harcoltak a nincstelenek érdekeiért. A magyar megszállás alatt állandó megfigyelés alatt tartották. Amikor a szovjet csapatok bevonultak, nyomban megszervezték a tíz főből álló rendfenntartó alakulatot. Lóska elvtárs volt a parancsnokuk. Csala elvtárs volt a falu bírája, ő meg a helyettese lett. Élelmet is szállítottak a szovjet katonaságnak, mert az uraság nem tudta elszállítani a termést, meg az is itt maradt, amit a parasztok kötelesek voltak beszolgáltatni a magyar közigazgatásnak. A fáradhatatlan pártmunka és közéleti tevékenység évei következtek el Lóska elvtárs életében. Dolgozott a pártszervezetben, a helyi nemzeti bizottságban, 1949-ben háromhetes pártiskolázásra osztották be. „Feleségein betegen feküdt idehaza, de elmentem, mert a párt hívott" — jelentette ki. —, A párt szava törvény volt számomra, mindenkor a legjobb akaratommai és tehetségemmel igyekeztem megállni a helyemet ott, ahová a párt állított!" Az iskolázáson már a mezőgazdaság szövetkezetesítéséről is beszéltek. Szó volt róla, hogy a kommunisták járjanak elől jó példával. A tanfolyam beíejezése utón hatan, köztük Lóska elvtárs, megalakították az első típusú egységes földművesszövetkezetet. „Mi akkor úgyszólván ellenszolgáltatás nélkül dolgoztunk. Egyetlen igazi földművelő ember volt csak köztük, Szőke Istvánnak hívták, az ő lovaival gyűjtöttük öszsze az állatoknak a takarmányt" — mondotta A következő évben a szövetkezet áttért a harmadik típusra. Lóska János akkoriban levelet kapott a következő szöveggel: „Te b. . . kommunista, ki ne tedd a lábad az utcára, meri agyonütünk a szövetkezet miatti" Lóska elvtárs kimerészkedett az utcára, s tovább dolgozott a pártért, a dolgozó népért. Mindig ott, ahová a párt állította. Tornaiján a helyi nemzeti bizottság titkáraként, falujában a szövetkezet elnökeként és más tisztségben, a párt és a közéleti funkciókban. „Kötelességemet mindenkor becsületesen végeztem" — tekint vissza hetvenedik életévének távlatáról élete munkájára. Nyolc évvel ezelőtt fájni kezdett a lába. Az érgyulladás miatt kedvenc szórakozásáról, a vadászatról is le kellett mondania az utóbbi időben. Pedig annak ifjú kora óta hódolt. Régen, a nagy család asztalára — hat gyereket nevelt fel — legtöbbször csak úgy jutott hús, ha élete kockáztatásával, „csinált puskájával", vadászatra merészkedett az urak számára fenntartott vadászmezőkön. Amikor egyszer emiatt vádat emeltek ellene, egész télen keresztül fát vágott az ügyvédnek, ily módon honorálta, hogy a bíróság alatt elvállalta védelmét. A felszabadulás után megkapta az engedélyt, a Vadászok Szövetsége szervezetének is az elnöke lett. De most már nem mehet ki a határba, nem bírja a lába. „Pedig szerelnék még tovább harcolni a kommunista pártért. Amíg lehet, addig őrködni fogok a párt és a dolgozók érdekei felett. Figyelemmel kísérem a tagkönyvcserével összefüggő beszélgetéseket. Elítélem azokat, akiknek ez a rendszer mindent megadott, mégis támadták a" Szovjetuniót, amelynek oly sok mindent köszönhetünk. Nem ítélem el azonban azokat, akik kellő tapasztalat híján esetleg nem úgy fejezték ki magukat, ahogy kellett volna" — mondja. Majd hozzáteszi: „Nagy hiba volt, hogy az utóbbi időben teljesen elhanyagolták a pártoktatást. Minden párttagot kellő politikai tudással keil felvértezni, mert ez feltétéle annak, hogy minden helyzetben helyes álláspontot foglaljanak el. A párt sorainak utánpótlására is nagyobb gondot kellene fordítani, mert az öregek kiesnek, s a fiatalokra vár a munka folytatása". LÓSKA JÁNOS gyerekei közül hárman már a kommunista párt tagjai. A fiúk folytatják tovább az apa által megkezdett munkát. GÁL LÁSZLÓ Ceruzajegyzetek A TAVASZRÓL ÉS EGYEBEKRŐL Tavasz van, igazi tavasz. Itt ülök a ligetjalusi parkban. A fák, a bokrok mintha összebeszéltek volna, rügyeznek, a fűszálak pedig szinte szemmel láthatónak nőnek. Nemrég, amikor március 15-én a Petőfiszobor előtt rendezett szerény ünnepségen itt jártam, még fagyos hó borította az egész ligetet, jég vonta be a faágakat, s messziről olyanok voltak, mintha üvegből lettek volna. Most ennek a fagyos fehérségnek sehol semmi nyoma. A tavasz csodálatos lendülettel tért hódít, mintha be akarná hozni a közel egyhónapi késését. Nagy sietségében szinte tombol, láthatatlan ecsetjéből bőkezűen rakja mindenfelé a lágy, illatos, zöld színeket: úgy tetszik, mintha minden örülne, kacagna körülöttem. Én mégis lehangoltan nézem a Petőfiszobrot. amelynek kezéből újra kiverték a kardot. Ezek a huligánok, gazságaikat most még azzal tetézték, hogy Rigele női márványszobrának letörték a fejét. E példátlan pusztítást most e napokban követték el, a törésen még friss a seb. A fehér márvány itt fehérebb, mint másutt, mintha a szobor vére itt folyt volna ki. Felháborító nak tartom ezt a barbár pusztítást. hisz ezek a szobrok senkit sem bántanak. A Rigele-szobor fejét súlyos tárggyal törték le . . . Vagdalódzó ütéseikkel a szobor kezét is megsértették ... S ahogy az ember a sérült kezet nézi, úgy tűnik, mintha a szobor a kezével védekezett volna. AZ ELHANYAGOLT LIGET A liget egyébként nagyon el van hanyagolva, mindenütt tavalyi szemetet, piszkos papirosokat és konzervdobozokat lát az ember ... A fák is gondozatlanok ... sok fa száraz ágakai ágaskodik a tivaszba, amott meg egy óriás fa hatalmas ágát törte le a vihar. Ügy hever olt a zöldellő tavaszi fűben, mint egy óriási halott. A garázdálkodók a szemétládákat mindenütt megrongálták és behajították őket a bokrok közé. A HÍD >1 készülő hidat nézem, az óriási vasbetonoszlopokat és az óriás darut, amely az ég felé ágaskodva egy kisebbfajta Eifel-toronnyal vetekszik. Arra gondolok, mennyi mindent — hány házat, utcát — kellett lebontani azért, hogy ez a híd felépüljön és áldó mozdulattal átívelje a Dunát. A ZÖLD SAV A tavasszal egyidóben figyelem városunkat, amely úgy nő, terjeszkedik, mintha naponta élesztőt fogyasztana. Mindenütt nagy igyekezettel szélesítik az utakat. A Martanoviö utcán az út közepén egy keskeny zöld sáv volt, amolyan kulisszaféle, amely a kopár utca szerény virágaival jelezte a különböző évA tettek emberei Visszhangra talált a topolcanyi járás földműveseinek felhívása 1970 I. 5. A földművelő nem szereti az üres beszédet, de szereti a munkát, s verejtékezve, éjt nappallá téve azon fáradozik, hogy minél na gyobb termelési eredményt érjen el. így volt ez a (elszabadulás elült, és akkor is, amikor a jobboldali erők csaknem szétbomlasztották népgazdaságunkat. A mezőgazdasági üzemek nemcsak teljesítették feladataikat, hanem anynyi élelmiszert juttattak az állami alapba, mint még soha. Amikor a párt Központi Bizottsága a (elszabadulásunk 25. évfordulója alkalmából felhívta az ország népét munka verseny kibontakoztatására, földműveseink ismét az első sorban álltak. Míg nem egy ipari űzőmben baj van a terv teljesítésével és a munkafegyelemmel, a pa rasztember szombaton, s ha kell, vasárnap is dolgozik. A legtöbbjük azt tartja, mint a közmondás „amit ma megtehetsz, ne halaszd holnapra." így hát nem csoda, ha a mezőgazdasági üzemek kétharmada már magáévá tette a toporčanyiak felhívását, amely a több termelést, népgazdaságunk gyors konszolidálását célozza. A mozgalomhoz csatlakoztak a rozsnyói, a michalovce! és a Považská Bystrica-i járás földművesei is. Aki ismeri a rozsnyói járást, tudja, milyen nehézséggel jár itt a földművelés. A múlt év sikerein felbnzdnlva az idén a mezőgazdasági bruttó termelést 211 268 000 koronával, az árutermelést pedig 111 750 000 koronával növelik. Válaszukban, illetve felajánlásukban azt ígérik, hogy a múlt évinél ez idén 1801 mázsa hússal — ebből 1232 mázsa sertéshús —, 1 280 000 liter lejjel és 343 000 tojással többet adnak el a közellátás céljaira. A növénytermelés terén is több fi gyelemreméltő termelési mutató túlszárnyalását tűzték ki célul, de talán a legfigyelemreméltóbb az, hogy a mezőgazdasági dolgozók átlagéletkorának megfiatalítására törekednek. Ennek érdekében ez évben 292 mezőgazdasági tanoncot szándékoznak szerződtetni és 37 — mezőgazdasági főiskolát, illetve szakközépis kólát végzett fiatalt akarnak megnyerni. Ennek érdekében több intézkedést valósítanak •neg. Ezek közé tartozik például, hogy szociális berendezések építésére 2 300 000 koronát fordítanak és 14 lakást építenek. A Považská Bystrica-iak tudják, hogy a több termelés előfeltétele a megfelelő állatállomány. Ezért is foglalták kötelezettségvállalásukba, hogy az idén a szarvasmarha-állományt 1U2 darabbal növelik, és a tejtermelés fokozása érdekében a magántulajdonosoktól 300 tehenet vásárolnak. A kocák számát is 281 gyei akarják növelni, ami lehetővé teszi majd, hogy évente 3500 malaccal gyarapodjék a mezőgazdasági üzemek sertésállománya. Terven felül 2742 mázsa húst és 528 mázsa baromfit adnak a piacra. A közellátás céljaira 468 700 liter tejet és 41 000 tojást termel nek szintén terven felül. Hat szövetkezetben öltözőt, nyolcban musdól építenek, 341 000 ezer koronáért munkaruhát vásárolnak és 2 282 000 koronát fordítanak utak építésérc. Érdekes és dicséretre méltó vállalásuk azon része, amelyben azt ígérik, hogy a gazdasági udvarok rendbehozásánál 48 000 órát dolgoznak )e társadalmi munkában. A felszabadulási verseny keretében a inúlt évben szép termelési eredmények születtek a michalovcei járásban is. Az élelmiszerterme lés terén tervüket több mint 10 millió koro nával túlteljesítették. Az idei szocialista kötelezettségvállalásukban — amely válasz a topofčanyiak felhívására — leszögezik, hogy az idén 440 mázsa borjú-, 7260 mázsa sertés és 1230 mázsa baromfihússal többet termelnek, mint tavaly. Múlt évi eredményeiket tejből 1 891 000 literrel, tojásból 3 414 000 darabba! szárnyalták túl. Az említetteken kívül titbb szociális létesítményt építenek, hogy a dolgozók munkakörnyezetét ezzel is javítsák. A felsoroltak maguk helyett beszélnek, fényesen bizonyítják földműveseink igyekezetét, helytállását. A toporčanyiak felhívása megértésre és követésre talált. Az címűit évek ta pasztalatai alapján elmondhatjuk, hogy ez ,.bő termést" is hoz maid, mert inint elöljáróban is leszögezhetjük, a mezőgazdasági dolgozók a tettek emberei. -njszakokat. Most, hogy faoitják, szélesítik az utat, mi sem természetesebb, mint hogy ezt a zöld sávot eltüntetik. E tevékenység láttán akaratlanul is a szerkesztőségi munkára kellett gondolnom. Ha a lapban hirtelen egy fontos cikket kellett elhelyezni, akkor az első teendő az volt, hogy a kulturális rovatból kidobták a szépirodalmat. De néha, ha szükség van rá, az egész rovatot is kivágják, mint utcánkból a zöld sávot. Most, hogy tavasz van, úgy csendesen kérdem magamtól, vajon mikor következik be az az idő, amikor a zöld sáv nőni, szélesedni fog? .. . SEGÍTŐKÉSZ, UDVARIAS RIPORTEREK Azt hiszem két-három hete annak, hogy a televízió e riportot sugározta. Három üzem igazgatójával beszéltek a riporterek. Én csak két beszélgetést holottam, de annyi is elég volt. Az egyik riporter nő volt. Megkérdezte a rádiógyár igazgatóját ól, vajon ez idén lesz-e elegendő elem a tranzisztorokba. Az igazgató erre, savanyú képpel ugyan, de határozottan azt válaszolta, hogy nem. Azután hozzátette azt is, hogy a nyugat-szlovákiai kerületben több mint egymillió elem hiányzik, és a többi kerületben is hasonló a helyzet. A riporternő erre igen udvariasan hivatkozott egg levélíróra, aki azt panaszolta, hogy nemrég vett egy tranzisztort egy évi jótállással, de nem tudja használni, mert nincs eleme. Mire jó hát az évi jötúl lás? ... A riporternő síkraszállt a levélíró érdekéért és azt javasolta, hogy az új tranzisztortulajdonosokkal kivételt lehet ne tenni. Az igazgató erre nagy kegyesen azt válaszolta, hogy e tanácsról az üzem vezetősége tárgyalni fog, és lehet, hogy őket kivételesen ki fogják elégíteni. De több, elegendő elemet gyártani, arról szó sem lehet. A riporternő erre győztesen mosolyog és vége az egyik riportnak. A másik beszélgetés az autójavító-üzem igazgatójával folyt. Ez is hasonló hangnemben zajlott le. A riporter nagyon udvarias volt, amikor feltette a kérdést, van-e kilátás jobb javítási lehetőségekre. Az igazgató erre szomorúan ugyan, mégis határozottan kijelentette, hogy nincs. A riportert c.zonban nem hagyta el a lélekjelenléte, ha- . nem kínosan mosolygott, majd halkan, segítőkészségről tanúskodó megjegyzést tett, hogy az autókat alapjában véve a rossz utak teszik tönkre, és úgy véli sürgősen fel kell hívni az út javítók figyelmét a rossz, használhatatlan utak megjavítására Nemde? ... — tette végül hozzá a finom, udvarias, nemeslelkű riporter. — Dede ... de ... — felelte háromszor lelkesen az igazgató. A TAVASZI PIACON Kisvárosban születtem és emlékszem, ha égy nőre rosszat akartak mondani, akkor azt mondták rá, hogy olyan mint egy kofa. Akkoriban nem érlettem, mert én naponta láttam a piacon a kofákat, és azok szerintem tisztességesek voltak. Annyira tisztességesek, hogy mindenkit túlkiabáltak. Ezért nem értettem... Nos, a kérdésre csak most, évtizedek múlva kaptam választ. Az úgy volt, hogy minap a tavaszi piacon fokhagymát akartam vásárolni. Az egyik kofánál egy kis köteget láttam, öt fej volt. benne. Megkérdeztem, mibe kerül, erre azt válaszolta, hogy öt korona. Sokallottam a összeget és. tovább mentem. Körülnéztem, nincs-e olcsóbb. Hát volt olcsóbb is, de az előbbi kofáé szebb, egészségesebb volt. Nos, visszamentem hozzá. Kezembe vettem az egyik fokhagyma-köteget és kifizettem érte a kért összeget. A kofa erre szemrebbenés nélkül harsányan kijelentette, hogy a köteg ára nem öt, hanem hat korona. Én erre — a szemrebbenés miatt — egy szót sem szóltam, hanem sietve odébb álltam ...és megértettem ... Sz. B.