Új Szó, 1970. június (23. évfolyam, 128-153. szám)

1970-06-04 / 131. szám, csütörtök

Híven a nemes hagyományokhoz Rudňanyban felújítják, fejlesztik a versenymozgalmat Az utóbbi két esztendőben Jelentős csorbát szenvedett szocialista munkaverseny-mozgalom felújításának időszakát említjük. Kelet-Szlovákia soksok üzemében azon fáradoznak, hogy ez a nemes mozgalom visszanyerje a szocialista üzemek gazdasági életében joggal megillető fontos szerepét és helyét. Különösen a CSKP KB szeptemberi és januári felhívásai ösztönözték és serkentik ma is a legkülönbözőbb munkahelyek dolgozóit a jól szervezett munkaverseny fejlesztésére, s a hasznos kezdeményezések elmélyítésére. A Kelet-szlovákiai Vasércbányák rudftanyi üzemében hagyományai vannak a különböző, s minden esetben az üzem és a társadalom érdekeit szolgáló mozgalmaknak. Nem rejtik véka alá, ezeknek köszönhetik, hogy üzemük nem egy esetben szlovákiai, sőt országos szintű elismerésekben, kitüntetésekben részesült. Az üzem történetében emlékezetes marad az 1959—60-as esztendő, amikéi nehézségek mutatkoztak a tervteljesítésben, s a problémák megoldása érdekében szervezni kezdték a versenymozgalmat. A legtöbbet Žurkovský, Tenkel és más élenjáró kommunista felhívása segített a terven felüli vasércjövesztésben. Az anyagi érdekeltségre is gondoltak. Egy-egy terven felül jövesztett tonna vasérc után • öt korona jutalmat fizettek. Ez a mozgalom széles méreteket öltött az üzemben, elősegítette a jövesztési terv sikeres teljesítését s az üzem gazdasági egyensúlyának helyreállítását. Az 1961—63-as években az üzem többször részesült magas kitüntetésekben, öt esetben elnyerte a Kohó- és Vasérc Bányaipari Minisztérium vörös zászlaját, s jó néhányszor volt a vállalati verseny győztese. Később megkapta a „CSKP XII. kongresszusának üzeme" címet, az SZNF és hazánk felszabadulása 20. évfordulójának emlékérmét, és még sok-sok elismerő oklevelet. Az utóbbi két esztendőben országszerte alábbhagyott a szocialista munkaverseny-mozgalom. így Rudňanyban is. De mégsem teljesen. A jól bevált, korábban alkalmazott versengési forma érvényben maradt továbbra is, ami hozzásegítette az üzemet az aránylag jó termelési és gazdasági eredmények eléréséhez. A versengés életképességét bizonyítja az a tény, hogy pl. tavaly különböző versenydíjakra közel 340 000 koronát fizettek. A rudňanyi üzem a Csehszlovák Szocialista Köztársaság felszabadulása 25. évfordulójának üzeme címért versenyez. Nagy gondot fordítanak a műhelyek, a kollektívák közti versenyek továbbfejlesztésére, módosítására. Emellett szól az is, hogy több, a versenymozgalom szélesebb méretű kibontakoztatását és gazdasági hasznosságát gátló problémát hoztak felszínre, s üzemi aktíván szándékoznak megtárgyalni megoldásuk módját. Ennek lényege, hogy a versenymozgalom minden formalitástól mentes legyen. Említést érdemel két olyan probléma, melynek megoldását napirendre tűzik. Közismert, de saját tapasztalataikból is tudják, a szocialista munkaverseny leginkább az év végén stagnál, amikor az üzemen belüli verseny véget ér, ennek feltételei érvényüket vesztik, s az új esztendő versenyfeltételei éppen csak kialakulóban vannak. Az eddigi vélemények szerint ezt úgy lehetne áthidalni, ha a verseny feltételeit 2—3 évre szabnák meg, vagy pedig a következő év március végéig lennének érvényben. . További problémát jelent az a tény, hogy az üzem konkrét tervfeladatai rendszeresen az új év márciusában, áprilisában alakulnak ki véglegesen. Tehát az év elején még nagyon nehéz, csaknem képtelenség pontosan meghatározni a verseny- és a vállalási mozgalom kritériumait. Ezért a rudftanyi bányaüzemben úgy vélekednek, hogy az év első három hónapjára csak olyan kötelezettségeket lehet vállalni, melyek teljes összhangban vannak az előzetesen ismerhető feladatokkal. A vállalásokat később az egész évi tervfeladatok végleges, konkrét meghatározása után lehet szükségszerűen módosítani, kiegészíteni. Ikulik1 Nagy tervek egy kis faluban Festőien szép fekvése van. Közvetlen mellette hömpölyög a tavaszi napfényben ezüstösen villogó Duna, és a folyam jobb partjáról átkéklő magyarországi hegyek, úgy tűnik: kézkinyúlásnyira vannak. A falu egészen a vízpartig terjed. Magas fekvése megvédi az árhullámoktól. Dunaradványnak a hozzá tartozó Virttel, Balogpusztával és Zsitvatővel együtt 1480 lakosa van. Hajabács Lászlóval, a hnb elnökével a falufejlesztésről beszélgetünk. — A község határát messze túlhaladó, nagy jelentőségű öntözőrendszerrel kezdem — mondja az elnök. — 1967-ben kezdtük építeni. Egy tanyahajó áll a Dunán és egy vastag csövön át juttatja el a vizet az öntözőrendszer hálózatába. Virten 300, a madari határban 250, Sziloson 450 és Dunaradványt is beleszámítva összesen 1750 hektárt öntöz majd 1973 ban, amikor teljesen elkészül. • Főleg mit öntöznek majd? — Búzát, kukoricát, árpát,, de ha nagy szárazság lenne, akkor mindent, beleértve a szőlőket is. Ez utóbbi esetében — szaknyelven szólva — „árasztást" alkalmazunk. • Mivel gazdaqszik a falu az elkövetkezendő években? — Ez a kérdés már több szót kíván. Kezdem a Duna partján épülő, a maga nemében ezen a vidéken egyedülálló vendéglátóipari komplexummal „öszszeházasított" üzletházzal, melynek a tervek szerint 18 alkalmazottja lesz. A vásárló egy tető alatt megtalálja itt az élelmiszerboltot, a tejcsarnokot, a hentest, a textilüzletet és a 150 személyt befogadó, egészen a Dunáig kinyúló terasszal megépített vendéglőt. Az építkezést a jövő évben fejezzük be. A Duna partján nemrég földterületeket adtunk el, melyeken a tulajdonosok 62 víkendházat építenek. 1964-től 7,5 millió koronát fordítottunk községfejlesztésre. • Működik még a híres paprikaszárító? >4üködik, de csak szezon idején. Ezen a vidéken sok paprika terem. Szeptembertől január közepéig mintegy 120 személyt alkalmaz. Egy nap alatt 24—30 mázsa paprikát szárítanak. — Különben, ami még szintén fontos: alig várom, hogv, a kétosztályos, 62 gyermeket befogadó új óvoda elkészüljön, mert a jelenlegi épület annyira rossz, hogy a kicsinyek nincsenek biztonságban. Ha minden jól megy, ez a gond jövőre már csak rossz emlék marad. (komlósi] A magyar lapok Fábry Zoltán halálának hírére A vox hurnana harcosa volt Fábry Zoltán halálának hírét Magyarországon is mély megrendüléssel fogadták. A hétfűi és a keddi budapesti lapok hasábjain neves személyiségek méltatják a szlovákiai magyar szellem egyik jeles képviselőjének életművét és elévülhetetlen érdemeit. „Nagy veszteség érte az emberség táborát: üresen maradt egy őrhely. A humánum, az antifasizmus fontos őrhelye. Fábry Zoltán a voz humanának volt a harcosa. Az emberség táborának felelőse, lelkiismerete. Bensőjéből vezérelt ember volt, az igazság volt a szerelme. A mindenkire és mindenütt kiterjesztett emberségért küzdött. Magyarként — az egész emberiségért. Fábry Zoltán az első világháború poklaibúi jött, a megtalált hu mánummal. Magyarországbúi kiszakadva, Enrúpa lett a hazája; testvértelen magyarságában megérezte a nagy emberi testvériség biztatú ethuszát. A magyarság mellett minden nép, minden kul túra, minden szélességi kör és hosszúsági fok baját ismerve, az emberiség, a voz hurnana hangja akart lenni Fábry Zoltán. Az is volt. A stúszi fenyvesek közül, ahová a világháborúban megromlott tüdejét gyégyitani szorult, őrállún vigyázta a világot. Az emmertelenség minden formájával szembefordult az itt állok, másként nem tehetek hitével. Világhorizontot fogott be. A két világháború közötti Korunknak, a korszak talán legjelentősebb közép európai antifasiszta orgánumának, Gaál Gábor mellett ő volt a leg jelentősebb kritikusa" — írja a NÉPSZAVA. A MAGYAR HÍRLAP Fábry Zoltán életművét méltatva többek között a következőket írja: „Írói pályáját az antifasizmus, az elkötelezett állásfoglalás határozta meg. Írásművészetének legfőbb erénye a gondolatok tisztasága, a magával ragadó publicisztikai hevület, a kérlelhetetlen logika, a határozott Ítélet, a vonzó, közérthető stílus volt. Köteteinek címe jelképes is lehetne: A gondolat igaza, A béke igaza, Hidak és árkok. Ember az embertelenségben, a Palackposta, a Korparancs. Féltő gonddal fi gyelte szűkebb pátriája magyar nyelvű irodalmának kibontakozását és a felszabadulás utáni úgynevezett Harmadvirágzást, amelynek a hasonló című kötetet szentelte." A NÉPSZABADSÁG így emlékezik meg róla: „Kritikus volt? Az is, hiszen az utolsó fél évszázad magyar és világirodalmának alig akad jelentősebb teljesítménye, amelyről ne nyilvánított volna véleményt. És olyan kritikus volt, akinek számára a humánus magatartás mindig tiszteletet parancsolt; az ő ítéleteit mindenkor szilárd meggyőződése fűtötte és sohasem személyes indulatok. Publicista volt? Igen, publicista Is volt. Utolsó összefoglaló műve, az 1967-ben kiadott Európa elrablása, a magyar publicisztika egyik legmonuinentállsabb teljesítménye: az új háborúra készülő atomimperializmus rendszerének kimerítő bí rálata. Fábry nem vetette meg a publicisztika napi harcait sem: az ember jogainak teljességéért állt ki, kommunista és internacionális ta módon. Mindhalálig." „Most, hogy már nincs velünk — frja a MAGVAR HÍRLAP —, két haza gyászolja, meg az irodalom és az eszme, amelyet évtizedeken it, haláláig következetesen szolgált. Fábry Zoltán Adyt vallotta a maga ébresztőjének, az ember az embertelenségben erkölcsi parancsának a hirdetőjét. Ennek a gondolatnak a jegyében élt és írt. Örökül is ezt hagyta: a magyar ság és emberség összetartozásának tudatát. — Csak aki magyarként megmarad az fizöttségben — írta egyik tanulmányában — maradhat meg emberként az embertelenségben is." A MAGVAR NEMZETBEN többek között a következő sorokat olvashatjuk: „Elképzeltem az egymásba nyíló stószi két szobát, ahogyan hétezer kötet könyve között fekszik még nagyobb csendben, mint amilyen körülvette a régi szepesi házban, mely előtt a Búd va fut harsogva, s őrt állnak a hársfák. S már kelt is fel a vigasztaló érzés, mely felváltja a halálhírt, hogy Fábry Zoltán nem tűnt el fáradt szíve utolsó dobbanásával. Írásművei itt maradnak velünk, akár a hangjegyek, melyek bármikor megszólalnak, ha a mester halott is. Fábry Zoltán gondoskodott arról, hogy törékeny teste elmúltával itt maradjon szabad és erős tartású szelleme, a magyarok között." SZÖVETSEGUNK SZILÁRD Több pártszervezet nyilvános gyűlésen foglalt állást a hazánk és a Szovjetunió között aláírt barátsági, együttműködési és kölcsönös segítségnyújtási szerződéshez. A nagykürtös! járásban levő Magtermesztő Gazdaság ipolynyéki részlegének dolgozói azt írják: „A történelem bizonyítja, hogy hazánknak létérdeke a Szovjetunióval kötött barátság. Mi teljes egyetértésünket fejezzük ki a szerződéssel, mivel ebben látjuk szocialista hazánk további fejlődésének biztositékát. Minden erőnkkel elősegítjük köztársaságunk politikai és gazdasági életének mielőb bi konszolidálását, valamint a Szovjetunióhoz és a többi szocialista országhoz fűződő barátságunk további szilárdítását". A nagycsalomial pártszervezet tagjai állásfoglalásukban elsősorban azt hangsúlyozzák, hogy ez a szerződés teljes biztosítékot nyújt további békés fejlődésünkhöz." Lényegesnek tartják, hogy „a szerződés tartalma nemcsak a két nemzet közötti barátságot hangsúlyozza, hanem tükrözi a szocialista tábor országainak szilárd egységét is." —cs—• SZABÓ BÉLA: A KOSÚTI PER És most ott állt a bíróság előtt. Fojtott zsivaj, izgalmas suttogás támadt a tárgyalóteremben, amikor belépett. Az elnök figyelmeztette, hogy nem kell vallania, ha úgy véli, hogy ezzel árt hozzátartozóinak — már mint az apjának —, Terebessy erre azt válaszolta, nem hiszi, hogy hozzátartozóinak ártana, ha megmondja az igazat. Clementis javaslatára elmondta, hogy Jogot tanul, emellett sporttal foglalkozik és szociológiát is tanulmányoz. Május 25-én, pünkösd hétfőjén azért ment Kosútra, hogy a fiatal földmunkásokkal kapcsolatot teremtsen. A délelőttöt ott töltötte és testedzésről tárgyalt velük. Zsabka Sándor meghívására, náluk ebédelt. Délután adatokat szerzett a majori munkafeltételekről, és a legutolsó sztrájk körülményeiről. Később kiment a térre, ott csoportot látott, majd . Hegy felől Majort látta jönni tizenöt-húsz tagú csoporttal. Amikor Major a térre érkezett, vagy harminc csendőr lépett ki a szövetkezet épületéből és az összegyűlt tömeg ellen sorakoztak fel. Puskáikat a kezükben, készenlétben tartották. Egy erős termetű csendőrtiszt előre lépett, kiáltott valamit, de nem értette, noha mindössze vagy nyolc lépésnyire lehetett tőle. De a kiáltásra Major hozzá lépett, a tiszt izgatott hangon kiáltott újra valamit és kivont kardját táncoltatta Major szeme előtt. Még látta, hogy a csendőrtiszt kardja lesújt, utána Major összerogyott. Néhány munkás sietett feléje, hogy felsegítsék, azután következett a sortűz. A szembesítésnél Jánošík azt állította, hogy csak a Majorral folytatott beszél13. getés közben rántotta ki a kardját, míg Terebessy kitartott amellett, hogy kivont karddal tárgyalt Majorral és a kard reszketett a kezében. Jánošík azt mondta, hogy nem kiabált és a kard nem reszketett a kezében és nem úgy történt, ahogy azt a tanú állítja. Terebessy erre higgadtan azt válaszolta: — Semmi érdekem főhadnagy úr, hogy önnek ártsak, de abból, amit mondott egy szó sem igaz. Jánošík tiltakozott ilyen sértő kifejezés ellen, de ezzel senki sem törődött. A szembesítés során még többször került sor kemény összecsapásra a tanú és Jánošík között, de Terebessy kitartott eredeti állításai mellett. Clementis Terebessy megesketését javasolta, de az ügyész azzal utasította vissza a védő javaslatát, hogy a tanú vallomása logikátlan, ezenkívül bűnrészes is és fenntartotta magának a jogot, hogy a vádat rá is kiterjessze. Steiner Gábor abbahagyta a Munkás olvasását. Arra gondolt, micsoda fonák feelyzetbe került most ez a Terebessy. Amikor visszaérkezett Pestről a sikertelen Sarló-megbízással, a magyar lapok kiáltottak rá kígyót-békát és éppen a cseh lapok voltak azok, amelyek védték, magasztalták, most meg éppen egy pseh ügyész az, aki meggátolja megesketését azzal az indoklással, hogy bűnrészes. — Micsoda ügyész, micsoda bírák! — sóhajtott fel. Nyomban eszébe jutott az a jelenet, amelyben az ügyész teljes tájékozatlanságát árulta el a földmunkásság súlyos helyzetében. A tárgyaláson ugyanis arról volt szó, hogy a kosútí földmunkások magasabb órabérért harcoltak, mire az ügyész megkérdezte a vízkeleti jegyzőt, vajon a 90 fillér már a felemelt órabért jelenti-e, és ha igen, ezenfelül mit kapnak még?... A kérdésre Clementis epés gúnnyal rávágta: kosztot és fürdőszobát is kapnak. Valószínűnek tartotta, hogy Szlávik belügyminiszter és társai sem tudnak többet a földmunkások életéről, de sortüzet leadni... és a vérontást erőnek erejével igazolni azt tudnak ... ahhoz értenek. Sőt annyira értik: hogy még be sem fejeződött a Major-per és Huszton máris újabb sortűz dördült el, áldozata pedig Hincák Miklós, munkás. Az anyja, a 70 esztendős öregasszony ezzel a sortűzzel az ötödik fiát temette el. Négyet a háború vitt el, az ötödiket az úgynevezett „béke" vitte el. Egy biztos, mind az öt fia életét kapitalista fegyverek oltották ki. Ilyen egy munkásanya élete. Micsoda élet! És egyetlen fró nincs itt, aki ezt megírná, aki ezt világgá ordítaná... Igaz, Fábry készül egy könyvet írni Kárpátaljáról, talán már írja is, de vajon benne lesz-e ennek a munkásanyának a szenvedése Szíve összeszorult, valami fájó, gyötrő részvét ébredt fel benne... égette, marta, mintha az öregasszony az ő anyja vagy nővére lett volna... És itt is, akárcsak a kosúti sortűznél, Lokata kommunista szenátor személyében a bűnbak ls megvan. És ki tudja, lehet, hogy a közeli hetekben rá kerül a sor. Radotín, Duchcov, Kosút és végül Huszt sortüzei nem véletlenül, hanem tervszerűen dördültek el .. . E gyászos hangulatban mégis megkönnyebbült sóhajjal fogadta a Majorperben az ítéletet. A nyolc hónap és a bíróság ítéletének az indokolása, hogy Major meggyőződésből cselekedett és hogy becstelen szándékok nem vezették, azt bizonyította, hogy a bűnbakkoncepció nem sikerült úgy, ahogy ezek a fasizáló demokraták azt tervezték. A bíróságnak a meggyőző, leleplező bizonyítékok hatása alatt hátrálnia kellett. Persze az ügyész fellebbezett, de a védelem is fellebbezett, Major teljes felmentését kérte. A Major-per egy újabb állomása következik most, újabb harc, pillanatnyi szünet, pihenés nélkül... Major pedig benn ül a tizenhatos cellában és gondolkozik az életén. Gondolkozik, ezt fényesen bizonyítja a be nem fejezett perben Major végszava. Steiner Gábor újra és újra elolvasta... Nem tudott vele betelni... Összegezése és egyben felmérése volt az eddigi harcos útjának. Egy nemes, öntudatos harcos néptanítónak a vallomása volt ez a végszó, aki ugyan legszebb éveit a fogságban töltötte, de hitében és meggyőződésében ezek a sötét évek sem tudták megingatni. Ezért tudott felemelt fővel, nyíltan a bírák és a tárgyalóterem hallgatóságának a szemébe nézni, s ezért tudta mondanivalóját oly szívbemarkolóan elmondani, amire sem Szlávik, sem Jánošík soha nem lett volna képes. Szinte hallotta Major ismert, ércesen tiszta hangját, amint megszólal és méltó választ ad az ügyész szennyes rágalmaira: (Folytatjuk) 1970. Részlet a szerző Hűség című regényének 2. kötetéből'.