Új Szó, 1970. május (23 .évfolyam, 102-127. szám)
1970-05-14 / 113. szám, csütörtök
néhány sorban MOSZKVÁBÓL elutaztak azok a küldöttségek, amelyek részt vettek a fasizmus felett aratott győzelem 25. évfordulójának ünnepségein. MEGNYITOTTA kapuit a nyilvánosság számára a moszkvai Csehszlovákia—1970 kiállítás. Tegnap megkezdődtek a kiállítás keretében rendezett hangversenyek és más művészi programok is. AZ EGÉSZSÉGÜGYI VILÁG SZERVEZET 23. ülésszakának vitájában V. Vlček csehszlovák egészségügyi miniszter kérte, hogy az NDK-t vegyék fel ebbe a szervezetbe. A MAGYAR NEMZET közölte Ivan Jakubovszkij marsall cikkét, amelyben leszögezi, hogy tekintettel a mai nemzetközi helyzetre, a Varsói Szerződés tagállamai kénytelenek állandóan erősíteni katonai erejüket. TARASZOV miniszter vezetésével Tokióba érkezett a szovjet gépkocsiipar szakembereinek nyolctagú küldöttsége. A» küldöttség ellátogat valamennyi japán gépkocsigyárba. LJUBICSICS vezérezredes, jugoszláv nemzetvédelmi államtitkár tegnap hatnapos látogatásra Franciaországba érkezett Debré hadügyminiszter meghívására. A VENEZUELAI Valenciában sztrájkba lépett a Ford-társaság hehvi üzemének 15 000 alkalmazottja a dolgozók törvényellenes elbocsátása ellen és a bérek emeléséért. AZ AMERIKAI szenátus jóváhagyta Blackmun kinevezését az Egyesült Államok Legfelsőbb Bíróságának tagjává. A FRANCIA nemzetgyűlés tegnap háromnapos vitát kezdett a gazdasági és pénzügyi politikáról. D'Estaing pénzügyminiszter megelégedéssel nyilatkozott az ipari termelés növekedéséről, viszont elítélte az árak gyors emelkedését. VÁRNÁBAN befejeződött a nemzetközi marxista—leninista filozófiai iskola első ülése, melyen bolgár, csehszlovák, magyar, NDK-beli, lengyel, román ós szovjet tudósok vették részt. AZ AKAHATA jelentése szerint Tokióban megkezdődött a Japán Kommunista Párt Központi Bizottságának ülése, mely a JKP XI. kongresszusának előkészítésével foglalkozik. AZ ENSZ júniusban nemzetközi szemináriumot rendez Belgrádban az ifjúság szerepéről az emberi jogok propagálásában és védelmében. LONDONBAN tegnap megkezdődött az angol Munskáspárt és a Francia Szocialista Párt küldöttségének tárgyalása. Nemzetközi kérdésekről, elsősorban Nagy-Britannia közös piaci tagságáról, a szocialista országokhoz való kapcsolatokról, az európai biztonságról és a közel-keleti helyzetről tárgyalnak. MELVIN LAIRD amerikai hadügyminiszter felszólította a kongresszust, hogy hagyja jóvá a Safeguard rakétaelhárítórendszer kibővítését, mivel szerinte ez a feltétele a bécsi szovjet—amerikai tárgyalások sikerének. EDVARD KARDELJ, a jugoszláv Kommunisták Szövetsége elnökségének tagja Limában a perui elnökkel és külügyminiszterrel tárgyalt a két ország együttműködéséről. HIVATALOS jelentés szerint Maharashtra államban a vallási zavargások során 106 személy ___ vesztette életét. A zavargások színhelyén jelenleg nyugalom van. 1470 3 PALME svéd miniszterelnök V. 14. június 3—11-én az Egyesült Államokba látogat. A washing3 toni svéd nagykövetség szerint Washingtonba, New Yorkba és Ohio államba látogat el. Amerikai egységeket vontak ki Kambodzsából Saigon — A dél-vietnami kormánycsapatok fegyveres hadoszlopa amerikai tanácsadók kíséretében megkezdte előrenyomulását Svay Rieng kambodzsai tartomány fővárosából Kompong Trabek felé. Ezeken a helyeken csatlakozik a délvietnami tengerészgyalogos egységekhez, amelyek a Mekong folyón vonulnak be Kambodzsába. A saigoni amerikai parancsnokság szóvivője hivatalosan megerősítette azt a hírt, hogy megkezdődött az amerikai intervenciós egységek részleges kivonása Kambodzsából. Látható azonban, hogy az „amerikai csapatok részleges távozását" az amerikai propaganda-gépezet jelentősen felnagyítja. Saigoni katonai körök szerint Kambodzsából legfeljebb 1000 vagy 1500 amerikai katonát, sőt jól tájékozott körök szerint, amelyekre az AP hírügynökség hivatkozik, csupán 200 főnyi csapatot vontak ki. Az AFP hírügynökség szerint Dél-Vietnamból Phnom Penhbe utazott Tran Van Hon dél-vietnami tengernagy, hogy a helyszínen tárgyaljon a kambodzsai tényezőkkel a dél-vietnami és amerikai hadihajók blokádjáról. A saigoni amerikai parancsnokság kedden közölte, hogy a kambodzsai betörés során eddig 89 amerikai katona vesztette életét, 355 pedig megsebesült. Az Egyesült Államok Kambodzsa területe felett 13 helikoptert és egy harci repülőgépet vesztett. Phnom Penh-i értesülések szerint azok a táborok, amelyekben az erőszakos kitelepítésre szánt vietnamiakat helyezik el, nem sokban különböznek a volt náci koncentrációs táboroktól. Lon Nol kormánya a „biztonsági intézkedések" ürügyén már 5000 vietnamit hurcolt ilyen táborokba. A délvietnami haditengerészet folyami flottájának 19 hajója Phnom Penhbe érkezett, hogy a vietnamiakat a saigoni rezsim ellenőrzése alatt álló területre szállítsa. Washington — Melvin Laird hadügyminiszter kedden az amerikai szenátus honvédelmi bizottságában megerősítette Nixon elnök szándékát, hogy június végéig minden amerikai egységet kivonnak Kambodzsából. A részleges kivonás állítólag már megkezdődött és a fő műveletek e hét végével lezárulnak. E kijelentéssel azonban teljesen ellenkezik a kormány és a Pentagon heves ellenállása azzal a határozati Javaslattal szemben, amely megtagadja a kormánytól a kambodzsai hadműveletek folytatásához szükséges pénzeszközöket. E határozati javaslatot, amely egyúttal megtiltja, hogy Amerika támogatást nyújtson a kambodzsai harcterek szárazföldi műveleteihez, hétfőn jóváhagyta a külügyi bizottság, és kedvező feltételek mutatkoznak a szenátusi jóváhagyásához is. Ha a kambodzsai amerikai beavatkozás valóban befejeződik június 30-ig, akkor nincs logikus oka a szenátusi javaslat elutasításának. A kormány ellenkezése azonban azt a gyanút kelti, hogy „a kambodzsai műveletet" később meg akarják ismételni. Saigon — Dél-Vietnamban kedden életét vesztette A. B. Dillard vezérőrnagy, az amerikai utászegységek parancsnoka, akinek helikopterét a hazafias erők lelőtték Plei Ku-tól délnyugatra, a központi fennsík felett. Dillard a hatodik amerikai tábornok, aki a vietnami háborúban életét vesztette. Saigonból számos újabb partizántámadásról érkezett hír. Szerdán reggel bomba robbant egy saigoni amerikai tiszti szállóban. Washingtonban a kongreszszust még mindig diákok veszik körül, akik kihallgatást követelnek választókörzetük szenátoraitól és képviselőitől. A diákok többnyire tanáraik kíséretében a kongresszus tagjait igyekeznek meggyőzni arról, hogy feltétlenül politikai akciókra van szükség a délkeletázsiai agresszió ellen. Caracasban kedden a Venezuelai Dolgozók Egységközpontjának és más haladó szervezeteknek rendezésében sokezres tömeg tüntetett az Egyesült Államok kambodzsai intervenciója ellen. A rendőrség durván fellépett a tüntetők ellen, és az összecsapásokban több személy megsebesült. A szocialista építés védőpajzsa 15 éves a Varsói Szerződés A z évfordulókban gazdag idei évben jelentős eseményről " emlékezik meg a szocialista közösség: 15 évvel ezelőtt, 1955. május 14-én Varsóban kötötte meg nyolc európai szocialista ország Varsói Szerződésként ismert barátsági és kölcsönös segélynyújtási, védelmi szerződését. A Varsói Szerződés létrejötte logikus következménye volt a második világháború utáni történelmi fejlődésnek. A nyugati imperialista hatalmak nem akarták lehetetlenné tenni a fasizmus feléledését a levert Németországban, sőt szovjetellenes és antikommunista terveikben szerepet szántak a bonni államban fejüket felütő revansista erőknek. Ez abban is kifejezésre jutott, hogy felvették a bonni államot a Szovjetunió és az európai szocialista országok ellen létrehozott NATO támadó katonai szövetségbe. A Varsói Szerződés 15 évvel ezelőtt a Szovjetunió vezetésével és kezdeményezésére védelmi céllal jött létre. A szövetségre lépő szocialista államok senkit sem veszélyeztettek, csupán önvédelemből kötöttek katonai szerződést, hogy ne ismétlődhessék meg váratlanul egy úfább München. A Varsói Szerződés fennállása az ENSZ Alapokmánya 51. cikkére, annak az egyéni és kollektív önvédelemre vonatkozó rendelkezéseire épül. Az elmúlt másfél évtized alatt a Varsói Szerződés védelmi szervezete tekintélyes haderővé fejlődött, s az európai béke fontos tényezőjévé vált. Azonos társadalmi rendszerű országok az egyenlőség, a szuverenitás tiszteletben tartása és az egymás belügyeibe való be nem avatkozás elvei alapján szövetkeztek, hogy közös erővel, egy mindenkiért, mindenki egyért jelszó jegyében védjék társadalmi rendszerüket és országépítésük vívmányait minden ellenséges támadástól. A Varsói Szerződés hadserege, amelyet az egyes tagállamok [Albánia kilépése után heten maradtak) Egyesített Fegyveres Erői alkotnak, a béke hadserege, s hogy ezt a szerepét betölthesse, a legkorszerűbb haditechnikával rendelkezik. A modern harcászati vívmányok elsajátítása, a szükség esetére tárolt modern, nagy ütőerejű rakéta- és nukleáris fegyverek birtoklása természetesen csakis a szocialista nagyhatalom, a Szovjetunió segítségével és nagy anyagi áldozatával lehetséges. Ma mindenkinek tisztában kell lennie azzal, hogy saját erőnkből képtelenek lennénk hazánk megvédésére. Mint a Varsói Szerződés legutóbbi hadgyakorlatai, a szovjet hadsereg szárazföldi és tengeri hadgyakorlatai igazolták, a szocialista közösség hadseregei olyan erőt jelentenek a világhelyzet alakulásában, amelyet a legmegátalkodottabb imperialista nagyhatalmaknak is tekintetbe kell venniük. Vr. Gustáv Husák, a CSKP Központi Bizottságának első titkára tavaly októberben a csehszlovák küldöttség moszkvai látogatásakor a Kreml kongresszusi termében kijelentette: „Tovább szilárdítjuk a Varsói Szerződés védelmi szövetségét és teljesítjük az ebből reánk háruló kötelezettségeinket. Ojból megismételjük, hogy nyugati határaink egyben az egész szocialista tábor határai, és éppen ezért ezek biztosítását az egész szocialista tábor közös ügyének tekintjük. Ennek egyik konkrét kifejezője a szovjet csapatoknak országunk területén váló ideiglenes tartózkodásáról szóló megállapodás, amelyet hazánk és más szocialista országok biztonsága zálogának tekintünk." Történelmi szükség szülte a Varsói Szerződést, s ha ezek az okok megszűnnek, ha a NATO-t és más nyugati támadó katonai szövetségeket likvidálják, a Varsói Szerződés is feloszlik. A szocialista közösség vezetőt ezt többször is kifejtették, különösen akkor, amikor Budapestről elindult egy nagyszerű kezdeményezés: közös európai lépések a kollektív biztonság megteremtésére. Egy ilyen egyezmény feleslegessé tenné az összes katonai egyezményeket. LŐRINCZ LÁSZLÓ I eningrád mindig is híres • volt arról, hogy nyugtalan emberek lakják, vagyis inkább nyughatatlanok, újító szelleműek. A város és a terület 1 vállalatai is mindig kezdeményezőek voltak a korszerű megoldások keresésében, a műszaki újításban, a tudomány vívmányainak alkalmazásában. Amikor a gazdasági reform újabb lehetőségeket adott a gazdaság fejlesztésére, a leningrádiak igen tevékenynek mutatkoztak ezek kihasználásában. S hasonlóan most, amikor az SZKP Központi Bizottságának múlt év decemberi plénuma értelmében, kritikailag is és pozitív értelemben is új elgondolások kerültek napirendre, a gazdasági munka hatékonyságának növelése elsőrendű követelményként jelentkezett, Leningrád az élen halad. Ez a nyughatatlan leningrádi szellem meghozza eredményeit: az ötépes terv első négy évében az ipari termelés 31 százalékkal, a munka termelékenysége 29 százalékkal nőtt. A műszaki színvonal emelkedését mutatja, hogy a terület üzemeiben 550 új, korszerű berendezést és készüléket állítottak elő és 600 új termék sorozatgyártásához láttak hozzá. Most, amikor hatékonyság követelménye olyannyira áthatja a szovjet gazdaságot, az e tekintetben egyébként is tapasztalt leningrádiak még mélyebben igyekeztek elemezni, milyen további lehetőségek vannak. Megállapították, hogy a munka hatékonysága fokozásának legfontosabb tényezői: a koncentráció és specializáció volt. 43 ágazati termelési egyesülést hoztak létre a vállalatok összekapcsolása révén, olyan módon, hogy egy vezető üzem körül filiáléhálózatot fejlesztettek ki. Az egyesülések — vagyis a koncentrált termelési egységek — adják már a terület ipari termelésének 30 százalékát, s a munka termelékenységének növekedési üteme ezeknél nagyobb, mint a még „elaprózva", „elszigetelNEMES JÁNOS MOSZKVAI LE V E l E nak előrehaladni ezen a fronton. Mintegy 40 üzemet, vagyis 300 műhelyt tekintenek olyannak, ahol befejeződött a specializálás, a profiltisztítás. S érdemes megemlíteni, hogy e folyamat során olyan erőteljes — óvatoskodók által elhamarkodottnak is bélyegzett, de most, mondhatnánk: felülről is teljesen igazolt, sőt immár ösztönzött — rendszabályoktól A gazdasági munka hatékonyabb módszerei Leningrádban ten" dolgozó többi vállalatnál. A műszaki fejlesztés is ezeken a helyeken a leglendületesebb, hiszen itt lehet a legjobb koponyákat, a legtapasztaltabb szakembereket, a legnagyobb effektivitással összpontosítani és kihasználni: az 500 automatizált, illetve félautomatizált üzemek közül minden harmadik ilyen egyesülés tagja. A leningrádiak különösen jelentős vívmányai az úgynevezett tudományos-termelő egyesülések. Az ilyen egyesülések egy-egy ágazat nagy, vezető tudományos-kísérleti intézete körül alakultak ki. E tudományoskísérleti bázis munkálkodása alapján természetesen a kapcsolódó üzemek fejlesztési gondjai, az új termékek kialakítása és sorozatgyártásba adása meggyorsul. Ez a forma a tudomány és a termelési gyakorlat összekapcsolása kiváló eszközének bizonyult. A specializáció, a profiltisztítások is a gazdasági hatékonyság növelését szolgálták. A leningrádiak itt már tettek egy és mást, s most, a párt ösztönzésére még merészebben akarsem riadtak vissza, hogy kis hatékonyságú, nem rentábilis termelési egységeket bezárjanak. Ez erőteljes operáció volt! Több százra megy az ilyen megszüntetett iizemecskék, műhelyek száma. A következő 10 évben még több mint 500 kis hatékonyságú műhelyt terveznek megszüntetni, s így például a gépgyártásban a központosított, nagyhatékonyságú műszaki felszereléssel és technológiával ötszörösére kívánják növelni a bruttótermelést. Az egész iparban pedig mintegy 20 emberrel kevesebbet foglalkoztatnak majd. Leningrád és környéke arról is nevezetes, hogy az üzemoetés-irányítás gépesítésében és ,Jcibernetizálásában" előljár. Tíz évvel ezelőtt Leningrád iparában 10 Ural típusú számítógépet használtak a mérnöki-közgazdászí-könyvviteli feladatok elvégzésére. Ma a városban és a területén 147 számítógépközpont és 250 gépesített számvevői állomás működik sokszáz számítógéppel és több ezer lyukasztógéppel, elektromos könyvelő és számolóberendezéssel felszerelve. Ma már Leningrád területén lényegében ezek oldják meg a tervezési-irányítást feladatokat és bonyolult technológiai folyamatokat is modelleznek — az ipar túlnyomó része számára. Mindemellett a leningrádiak egyáltalán nem elégedettek a tempójukkal, amely pedig nagyobb, mint a Szovjetunió sok ipari területén. Panaszolják, hogy a koncentráció nem folyik zavartalanul, mert sok minisztériumban nem nagyon értik a termelési egyesülések szerepét, vagy még inkább, nagyon is értik, s ezért Idegenkednek tőlük. Az Ilyen egyesülések ugyanis már csak nagyságuknál és súlyuknál fogva ls szélesebb hatáskörrel rendelkeznek, s a minisztériumi „gyámkodástól" eleve jobban óvottak. Különben a minisztériumi, felsőbb irányító szervi konzervativizmus sokszor segítséget kap az egyes — egyesítésre, illetve a koncentrációba való beolvasztásra érett — kisebb üzemek vezetőitől is, akik saját önállóságukat féltik, mondván: „kicsi domíniumom volt, de ott legalább én voltam az úr! ..." Ennek az ellenállásnak is tudják be, hogy még mindig 340 olyan gyár, üzem található a leningrádi területen, amely meglepően alacsony koncentráltságú, hiszen egynek-egynek 500-nál kevesebb dolgozója van. Mondani sem kell, hogy az ilyen üzemek általában nem specializáltak, hanem afféle „vegyeskereskedések". A leningrádiak tehát látják, milyen nagy tartalékaik vannak még a hatékonyabb, intenzívebb gazdálkodásban. S az újító szellemük, amelynek most még külön is engedik a szárnyalást, bizonyára még sok érdekeset, hasznosat fog produkálni.