Új Szó, 1970. május (23 .évfolyam, 102-127. szám)

1970-05-12 / 111. szám, kedd

200 éves a Demonstratio KÉTSZÁZ ÉVVEL ezelőtt, 1770ben Koppenhágában, majd némileg átdolgozva ugyanabban az évben Nagyszombatban, megjelent Sajnovics János csillagász Demontratio Idioma Ungarorum et Lapponum idem esse, vagyis magyarul: „Bizonyítása annak, hogy a magyarok és a lappok nyelve azonos" című műve. E nem nagy formátumú és terjedelmű könyv megjelenésének kétszázadik évfordulóját most, május 12-től 14-ig a tudományos világ megünnepli: Székesfehérváron nemzetközi tudományos szimpóziummal és a közeli Tordason, Sajnovics szülőfalujában, ünnepséggel. Május szokatlan hónap tudományos összejövetelek rendezésére, de az utókor magának a szerzőnek is le akarja róni tiszteletét, mert az a Fejér megyei Tordason május havában született, 1733. május 12-én. Sajnovics János gazdag du nántúli földbirtokos családból származott. A család birtokait nagyrészt nagyapja, Győr megye labanc érzelmű alispánja szerezte. János a rászálló örökösödési részről bátyja javára lemondott, s belépett a jezsuita rendbe. Papi pályája kezdetén két évet Trencsénben töltött, majd Nagyszombatban és Pozsonyban tartózkodott, s innen Bécsbe jutott. Egyetemi tanulmányai elvégzése után a bécsi udvari csillagvizsgáló vezetője, a selmeci születésű, szintén jezsuita Hell Miksa mellett két évig asszisztenskedett, majd a nagyszombati csillagvizsgálóba került. A csillagászok kiszámították, hogy 1769. június 3-án a Nap korongja előtt átvonul a Venus, s hogy ezt Észak-Norvégiában meg fog lehetni figyelni. Dánia és Norvégia akkori királya, a tudománypártoló VII. Keresztély erre a célra a jegestengeri Vardö szigeten csillagvizsgáló állomást építtetett, s az esemény megfigyelésére Mária Terézia hozzájárulásával meghívta az európai hírű Hell Miksát. Hell a távoli útra maga mellé vette Sajnovicsot, akinek a csillagászati munkákban való részvételén kívül azt a feladatot szánta, hogy a helyszínen vizsgálja meg, mennyi az igazság a Magyarországon kívül föltételezett magyar—lapp rokonságban. Magyarországon kívül — mondtam, mert az ez irányú ismereteket lassan-lassan és tapogatózva a külföldi kutatók szedegették össze. A magyarokat és nyelvüket homályosan a távoli jugorokkal már a XV. században élő Aeneas Sylvius Piccolomini humanista rokonította. Később a lengyel Miechovi Mátyás és Herberstein osztrák diplomata konkrét tapasztalatok és kutatások alapján foglalkozott a magyar—jugor rokonsággal, majd Trösztler János finn—magyar szóegyezéseket állított össze. A több kiváló tudós és kutató közül külön meg kell említenünk egy F. J. Strahlenberg nevű svéd kapitányt, aki az 1709-i poltavai csatában orosz fogságba esett, és ebből csak 1722-ben szabadul haza. Tizenhárom évi kényszerű oroszországi tartózkodása alatt kedvtelésből sok néprajzi, földrajzi, történeti és nyelvészeti anyagot gyűjtött össze: ezeket aztán feldolgozva otthon Stockholmban ki is adta. Strahlenberg kutatásai révén bővültek Észak- és Kelet-Európa népeiről a tudósok köreiben forgalomban levő ismeretek, és igazolást nyert sok korábbi feltevés. Az ő érdeme az is, hogy kiegészítette a magyarral rokonítható nyelvek sorát. Itthon az egyedül álló magyar nyelvnek előkelő rokonokat kerestek. Rokonságba hozták a héberrel, majd az asszírral, arameussal, arabbal, a perzsával, a törökkel és más, előkelő rokonságot biztosító nyelvvel. Érthető, hogy a „halszagúakkal" való rokonítás ezért nem felelt meg, és a hazai közvélemény, írók meg tudósok viszsza is utasították. Sajnovicsnak tehát az volt az egyik feladata, hogy fenn északon, a lappok között e vitatott kérdésre fényt derítsen. Hellék öt és fél hónapig tartó utazás után 1768. október 11-én megérkeztek Vardö szigetére. A Venus átvonulásáig hátra levő több mint hét hónapnyi idejüket előkészületekre és a szigeten lakó lappok tanulmányozására fordították. SAJNOVICS a lapp nyelv beható tanulmányozása folytán arra a meggyőződésre jutott, hogy valóban rokona a magyarnak. A könyve címében szereplő „azonos" szót tehát úgy kell értenünk, hogy mind a kettő ugyanarról a tőről sarjadt. Hazafelé útjukon Hellék Koppenhágában hosszabb időre megállapodtak. Tudományos körökben beszámoltak eredményeikről. Hell a csillagászatiakról, Sajnovics a magyar—lapp rokonságról. Koppenhágában Sajnovics hozzájutott a lappokkal és nyelvükkel kapcsolatos, addig nélkülözött tudományos irodalomhoz, és Hell ösztönzésére még ott hozzálátott megállapításai feldolgozásához, melyek — mint már tudjuk — ott is jelentek meg először nyomtatásban. Helléket Koppenhágában nagyrabecsüléssel vették körül, ünnepségeket, értekezleteket rendeztek tiszteletükre, s mindkettejüket beválasztották a dán tudományos akadémia tagjai közé; ők voltak az első külföldi tagok. Sajnovics előtt a tudósok a lappot meg a magyart egyes szavak hasonlósága alapján hozták összefüggésbe. Sajnovics is alkalmazta ezt az eljárást, és 150 magyar—lapp szóegyeztetést szemléltet. Ha levonjuk a tévedéseit, és tekintetbe vesszük, hogy sok szótő számos továbbképzett alakban a kimutatásban többször is szerepel (mint pl. él, élet, élő, élés, éltet), s ma is elfogadható szóegyeztetések száma 35-re száll le. Már ez a mennyiség is nyomós érv a két nyelv rokonsága mellett, annál is inkább, mert a szókincsnek abba a rétegébe tartozik, amely a többi, továbbképzett szavaknak szolgál alapul. SAJNOVICS azonban a szóegyezéseken túl másra is figyelmes lett: a szerkezeti és alaktani egyezésekre. Felismerve nyomós nyelvrokonság-bizonyító erejüket, tudatosan szólaltatja meg őket. Rámutat arra, hogy a lapp is ugyanolyan módon és ugyanazokkal a toldalékokkal fejezi ki a birtokviszonyt, mint a magyar: atya — atyám, atyád, atyánk, atyátok lappul: Accse — accsam, accsad, accsamek, accsadek. Egyezik a középfok jele: tiszta — tisztább, üres — üresebb; a lappban: boanda ,gazdag' — boandab , gazdagabb', kuorasz ,üres' — kuoraszeb .üresebb'. Többek között figyelmeztet még a személynévmások és a kérdőnévmások azonosságára, illetve hasonlóságára: én, te, mi, ti lappul: mon, ton, mi, ti; ki?, mi? lappul: ki?, mi?. Az alkati és alaktani egyezések fontosságának felismerésével Sajnovics néhány évtizeddel megelőzte Franz Boppot, a híres indogermanistát, aki ilyen eljárást alkalmazva, 1816-ban igerendszerük összehasonlításával kimutatta, a szanszkrit, a görög, latin, perzsa és germán nyelvek rokonságát, lerakva ezzel az indoeurópai összehasonlító nyelvészet alapjait. Sajnovics eredményeit, melyekkel véglegesen véget vetett a délibábos rokonítás létjogosultságának, Magyarországon kívül mindenütt nagy felfigyeléssel és elismeréssel fogadták. Otthon a „halszagúakkal" való atyafiság megerősítését nem fogadták el mindjárt. Sajnovicsot ezért sok támadás, gúnyolódás érte, amiből a szépirodalom is jócskán kivette a részét. Hogy milyen volt a Sajnovics-ellenes közhangulat, Barcsay Ábrahám szállóigévé vált sorai is mutatják: „Sajnovics jármától óvjuk meg nemzetünket, Ki Lapponiáből hurcolja nyelvünket!" SAJNOVICSOT a méltatlan támadások elkedvetlenítették, s további nyelvtudományi tervei megvalósításától elállt. Visszatért a csillagászathoz, s a je.zsuita rend eltörlése után a Nagyszombatból Budára helyezett egyetem csillagászati tanszékén működött. 1785-ben halt meg 52 éves korában. SIMA FERENC SíécSítő kozmikus távolságok A második hozzánk legközalebbálló nap — az Alpha Centauri — 41 billió kilométernyire van tőlünk, és elsőrendű csillagként ragyog a déli égboltozaton, közel a déli félteke sarki pontjához, mint a déli égbolt legszebb csillaga. Az Alpha Centauri kettős csillag és ezeknek még egy távoli kísérőjük is van. Mi csak azért látjuk hármukat egynek, mert aránylag nagyon közel vannak egymáshoz. Szabad szemmel a kísérőt csekély fényerőssége miatt nem is láthatjuk. Az első (A) nem sokkal nagyobb Napunknál és hasonlít is hozzá; a másik (Bj azonban már nagyobb és kicsit vöröses, A harmadik, a Proxima Centauri, valamivel közelebb áll hozzánk, mint az A és a B, de nagyon csekély a fényerőssége és sűrűsége; átmérője 14-szer kisebb, mint a Napunké. Utazzunk képzeletben az Alpha Centauriba! Egy óránként 300 km sebességgel haladó repülőgép 15 millió év alatt érne oda. Gyorsabb repülőgép kell ide, olyan például, amely fénysebességgel halad, vagyis 300 000 kilométerrel másodpercenként. Ezzel a Földet egy másodperc alatt 7 és félszer körül lehetne repülni, 8 és 1/3 perc alatt pedig a Napig lehene eljutni vele, 6 óra alatt pedig egészen a Plútóig jutnánk, amely hatmilliárd kilométerre van tőlünk. Ilyen sebességgel rohanva négy évig és négy hónapig tartana, míg végre célunkhoz — az Alpha Centaurihoz érnénk. HOGYAN MÉRIK A CSILLAGOK TÁVOLSÁGÁT? Képzeljük el, hogy este egy vonatban ülünk. A vasút közvetlen közelében levő házak és földek villámgyorsan szaladnak el mellettünk. A távolabbiak már lassabban mozognak. Egy messzebb fekvő falu templomtornya egészen lassan „vonul" el ablakunk előtt. Az esthajnalcsillag pedig nyugodtan marad egy helyben — rajta semmiféle elmozdulást nem észlelünk. Ha elég hosszú és egyenletesen gyors lenne ez az utazás, a viszonylagos elmozdulásokat pontos eszközökkel meg ls mérhetnénk. Ezen az elgondoláson alapul az az elv, amely a csillagtávolságok megméréséhez vezet. A vonat a Föld, amely hat hónap alatt a felét teszi meg évi pályájának, amelynek teljes hossza 300 millió, félátmérője pedig 150 millió kilométer. Az ellipszis alakú pálya egyik végéből más szög alatt látjuk a csillagokat, mint a másik végéből. Ez az eltolódási szög — csillagászati nyelven parallaxis — nagyon kicsi: csak ívmásodpercekben fejezhető ki. Mennyi egy ívmásodperc? Remy találó hasonlata szerint akkora, mint egy tizedmilliméter átmérőjű hajszál 20 méter távolságból nézve. Bessel königsbergi csillagász végzett először Ilyen irányú mérést 1838-ban, megfigyelte egy csillag parallaxisát és ebből pontosan kiszámította a csillag távolságát. Ez volt az első híd a világmindenség távlataiba. A szóban forgó csillag a Hattyú csillagkép 61-es jelzésű csillaga volt, egy ötödrendű kettősnap. Parallaxisa 0,30 ívmásodpercet tesz ki. Ez alatt a szög alatt látná egy képzelt csillaglakó a jelzett csillagról a földpálya félátmérőjét. Majdnem ugyanebben az időben fedezte fel W. Struve a Véga parallaktikus elmozdulásait, és ebből megállapította a Véga távolságát: 26 fényév. Henderson pedig a Centaurus Alfáján végezte el a távolságmérést. A CSILLAGTÁVOLSÁGOK ÚTJÁN A csillagtávolságok mértékegysége a „parsec" — e szót a parallaxisból és a másodpercből (secundum) képezték. Egy parsec megfelel egy ívmásodpercnyi parallaxisnak. Más szóval: 3,26 fényévnek, vagyis 30 billió kilométernek. Ez 1 „csillagtávolság". Hogy mekkora ez az út? Gondoljuk el, hogy Napunk 200 000-szer messzebb volna, mint ahogy van, vagyis 200 000szer 150 millió km távolságra; akkor lesz „egy" csillagtávolságban! Nem kell félnünk, hogy az ilyen kis eltolással a Nap esetleg összeütközik más Napokkal! A Napot 30 billió kilométernyi távolságban akármilyen irányba elmozdíthatjuk akadály nélkül. Egyetlen állócsillag sem lenne még az útjában, mert ilyen „közel": egy csillagtávolságnyira egyetlenegy csillag sincsen hozzánk. Legközelebbi szomszédunknak, az Alpha Centaurinak is csak % másodperc parallaxisa van. A Sirius távolsága 8

Vi, a Prokyoné a Kis-Kutyában 10%, az Altairé a Sasban 15 V4 fényév. Haas szerint Napunktól 16 fényévnyire a világűrben körös-körül mindössze csak 33 csillag van. MÉRŐVESSZŐ: A FÉNYÉV Lássunk még néhány példát a csillagok távolságáról. Mérővesszőnk: a fényév — a naptávolság 63 000-szerese! A Végából, a Lyra pompásan ragyogó főcsillagából 28 évig jön hozzánk a fény; a Capellából 40—50, az Aldebaránból 43 —57 évig. Közismert csillagzat a Nagy Medve vagy Göncölszekér. Ez is jó messze visz ki bennünket a világűrbe. Főcsillagai 59, 72, 86, 80, 62, 73, 204 fényévnyire vannak tőlünk. Egyik pompásan ragyogó csillag az Arkturus, a Bootes (Medveőr) elsőrendű csillaga. Távolságadataira nézve a számítások 24 és 40 fényév között ingadoznak, sőt az egyik csillagászati mű 125 fényévnyire teszi. Ha ez a szám igaz, akkor ez a távolság azt jelenti, hogy ha ma az Arkturus valamilyen váratlan katasztrófa folytán megsemmisülne, mi ezt a megszűnést csak 125 év múlva vennénk észre. A Beteigeuze 250 fényévnyire van tőlünk; hasonló távolságból üdvözöl bennünket a gyönyörű északi sarkcsillag is. A kb. 540 fényévnyire levő Rigel fényerőssége az Orionban 18 ezerszerese a Nap fényességének! Az a sugár, amely most jut a szemembe, amikor a Rigelre nézek, 1430 körül hagyta el fényforrását. A Mira átmérője 765 millió kilométer, a Nap átmérőjének 550-szerese. Próbáljuk megmérni valami óriástávcsőben? Ez épp olyan vállalkozás lenne, mintha Bratislavából egy dinynye átmérőjét kellene megmérni, amely — Dél-Spanyolország egyik mezején nő. Mert a Mira 300 fényévnyire van tőlünk. (dj) Olajváros lesz Moszkva? A Szovjetunió európai részén és az Uraiban lsvő üzemek adják a Szovjetunió ipari termelésének 85 százalékát. Itt él a Szovjetunió lakosságának négyötöde, s itt használják el a tüzelőanyag- és villamosenergiatermelés 80 százalékát. Ugyanakkor a Szovjetunió ismert fűtőanyagkészletének csak 10 százaléka található ezen a területen, a szén- és tőzegbányák termelése a szükségletnek csak a töredék részét fedezi. Ez az oka annak, hogy naponta sok ezer olajat és olajszármazékot szállító tartálykocsi halad a szovjet főváros felé és egyre újabb földgáz- és villamos-távvezetékeket építenek. Ezeknek a beruházási költsége pedig több milliárd rubelre tehető. Vajon nem rejt-e olajat és földgázt a Szovjetunió központi területein is a föld mélye? Ezeknek a készleteknek a kiaknázásával ugyanis megtakaríthatnák a távvezetékek építésének hatalmas költségeit és a tetemes szállítási költségek egy részét ls. Vaszilij Szenjukov, neves szovjet geológus már 1939-ben olaj- és földgázkutatást kezdett a tulai területen — Moszkva környékén — és valóban sikerült is olajnyomokat felfedeznie a Kaluga köriiyéki szénrétegekben. Akkoriban kiterjedt kutatómunka is indult VoIogda, Leningrád, Jaroszlavl és Ivanovo környékén, továbbá más helyeken, de csak a felszínhez közel levő rétegeket kutatták át, és ez nem hozott számottevő eredményt. Pedig az elméleti következtetések szerint nagy mélységben kell keresni az esetleg szénhidrogéneket tároló üledékes kőzeteket. • Aiig egy évvel később, 1940ben Andrej Arhangelszkij geológus szeizmikus kutatási eredményeinek alapján meg is kezdték az első mélyfúrás további mélyítését Moszkva környékén. A háború kitörése azonban véget vetett a munkálatoknak. 1947-ben nagyszabású állami tervet dolgoztak ki a Szovjetunió területének földtani átkutatására, s ennek keretében nagy mélységű, úgynevezett bázisfúrásokat végeztek egymástól nagy, 100, 200, 300 kilométeres távolságokra. Tíz év alatt 29 bázisfúrást végeztek a Szovjetunió központi területein, de minthogy ezek a fúrások nem mutattak ki olajnyomokat, a nagy költségek miatt a kutatásokat abbahagyták. A Tatár ASZSZK-ban, Basklria területén, továbbá a Kujbisev környékén felfedezett gazdag olajmezők el is vonták a ügyeimet az esetleges Moszkva környéki olajlelőhelyekről. A moszkvai medencében, továbbá a Rjazan—Szaratov környékén végzett későbbi geofizikai vizsgálatok segítségével sikerült pontosabbá tenni a Szovjetunió központi területeinek földtani felépítésével kapcsolatos elképzeléseket. A tervszerű olajkutatás 1961-ben Indult meg, és -azóta évenként átlagosan egy-egy mélyfúrást végeztek a hozzávetőleg egymillió négyzetkilométer kiterjedésű területen. Az utóbbi évek kutatási eredményei már optimista prognózisra nyújtanak alapot. Eddig ugyan még egyetlenegy fúrás sem vált kitöréssé, azonban csaknem valamennyi fúrás közvetlen bizonyítékot szolgáltatott kőolaj és földgáz jelenlétére. Vologdátől délre, a ljubimovszki fúrás területén például olajai átitatott fúrómagot emeltek ki a devon-kori üledékes kőzetből. Olajnyomokat találtak a ribinszki mélyfúrásból kiemelt talajmintában is, Perejaszlavl— Zalesszki környékén pedig jódot és ammóniumot találtak a talajmintában, ami szintén szénhidrogének jelenlétére utal. A beható geofizikai kutatások és a mélyfúrások eredményeként most már kijelölhetik azokat a körzeteket, ahová a további kutatásokat összpontosíthatják. A Szovjetunió központi területein már tízszar-tlzenötször annyi mélyfúrást mélyítettek tovább, mint az ország más vidékein. Érdekes, hogy a viszonylag új belorussz és ukrajnai olajmezőkön is hússzorötvenszer annyi mélyfúrást készítettek, mint az országos átlag. Az orosz síkság központi vidékein működő olajkutató geológuscsoportok legfőbb feladata most a mélyfúrások technikájának fejlesztése. Jelenleg Jaroszlavl, Gorkij és Vologda környékén végeznek fúrásokat. Rövidesen talán eldől, lesz-e olajváros Moszkvából. (ah) 1970. V. 12. 6