Új Szó, 1970. május (23 .évfolyam, 102-127. szám)
1970-05-30 / 127. szám, szombat
A képviselők egyetértenek a kormány tevékenységével (Folytatás az 1. oldalról) lalkozott a tudományos és a kulturális élet, valamint a felsőoktatási intézmények helyzetével is. Václav Červený képviselő a Csehszlovák Néppárt, Ján Haško pedig a Szlovák Megújhődás Pártja nevében fejezte ki támogatását a kormány pozitív határozatainak teljesítéséhez. Ľudmila Smahlíková képviselő a nők helyzetét elemezve hangoztatta, hogy asszonyaink és a dolgozó nők általában kiválóan megállták a helyüket 1968—69-ben. Egyúttal felhívta a figyelmet arra, hogy a vezető állásokban mindmáig kevés a nő. lozef Lukačovič képviselő a lakáskérdés időszerű kérdéseivel foglalkozott. Annak a véleményének adott kifejezést, hogy a lakásépítési program megvalósításában pontosan meg kellene határozni a szövetségi és a nemzeti kormányok hatáskörét, majd az alábbi négy konkrét közérdekű kérdést intézte a miniszterelnökhöz: 1. Igaz-e, hogy az építőipar ezentúl az eddiginél kisebb méretű lakásokat épít? 2. Igaz-e, hogy a férfiak nyugdíjkorhatárát 65, a nőkét pedig 60 évre emelik? 3. Megmaradnak-e a szabad szombatok? 4. Mi a helyzet a műút építése terén? Ezeket a kérdéseket J. HavliCek képviselő azzal a kérdéssel egészítette ki, hogy a nyugdíjkiegészítő biztosítás terén lesz-e általános érvényű intézkedés? Ľubomír Štrougal miniszterelnök zárszavában nagyra értékelte a képviselőknek a kormány jelentése egyes kitételei fölötti aktív vitáját. A vita is tanúsította, hogy a beruházási politika helyes megoldása kardinális kérdés. A kormány a felgyülemlett problémákat nem egyszerre, hanem fokozatosan oldja meg. A miniszterelnök kijelentette, hogy a szövetségi kormány örömmel veszi tudomásul a parlamenttel való rendszeres együttműködés minden formáját. Lukačovič képviselő kérdéseire a miniszterelnök azt válaszolta, hogy a műút építését folytatni fogják, de az ötéves tervben ezzel a feladattal kapcsolatban is felül kell vizsgálni a költségvetést. A nyugdíjkorhatárok emelését a kormány nem tervezi, de célja, hogy a dolgozni kivánő nyugdíjasoknak megteremtse a nyugdíjon kívüli kereset lehetőségét. Az ötnapos munkahét megszüntetéséről nincs szó, de ennek feltétele a munkaidő szigorúan gazdaságos kihasználása és betartása. Mestek képviselő kérdéseire reagálva a miniszterelnök kijelentette, hogy a kormány az efsz-ek VII. kongresszusának határozatait továbbra is támogatja. A miniszterelnök zárszava után Jozef Gabriška képviselő előterjesztette a Szövetségi Gyűlés határozati javaslatát a kormány jelentéséhez. A határozattal mindkét kamara képviselői egyhangúlag egyetértettek. A parlament együttes ülése 15 óra előtt ért véget. —s m — Csehszlovák—szovjet tudományos A Szövetségi Gyűlés határozata (Folytatás až 1. oldalról) megteremtsék a feltételeket ahhoz, hogy biztosítva legyen az 1971—1975-ös években a lakásépítkezés programja. Az állami szerveknek rendkívüli figyelmet kell fordítaniuk a mezőgazdaság további fejlesztésének sokoldalú biztosítására, főleg a mezőgazdasági termelés iparosítási kérdéseinek megoldására, a mezőgazdaságnak munkaerővel, gépekkel, pótalkatrészekkel, műtrágyával való ellátására; — támogatja azokat az intézkedéseket, amelyeket a CSSZSZK kormánya a CSSZK és az SZSZK kormányaival együtt tett az állami gépezetben végrehajtandó megtakarításokra, s arra, hogy a szövetségi és köztársasági állami szervek a szövetségi államrendezés elveiből kiindulva összehangoltabban fejlesszék tevékenységüket, és hogy a szövetségi szervek igyekezete behatóbban összpontosuljon közgazdaságunk és a szocialista építés alapvető és döntő kérdéseinek megoldására. Követeli, hogy az összes állami szervek teljesítsék azokat a feladatokat, amelyeket a szocialista államnak teljesítenie kell a társadalmi, főleg a gazdasági folyamatok irányítása során a fejlett szocialista építés időszakában. Ehhez hozzájárulnak az előkészületben levő törvényes normák és a jogrend következetes megtartása; — megállapítja, hogy a jelenlegi közgazdasági helyzet megköveteli valamennyi állami szervtől és gazdasági szervezettől a nagyobb igyekezet kifejtését abban az irányban, hogy a külkereskedelmi aktivitásunk minden irányban elősegítse a külső gazdasági kapcsolatok problémáinak határozottabb megoldását. Elvárja, hogy közgazdaságunk fejlesztésének kérdéseit a szocialista integráció, kooperáció és racionális munkamegosztás objektív szükségleteivel összhangban oldják meg, és hogy megteremtsék a feltételeket a KGST 24. ülésszakán elfogadott határozatok mielőbbi megvalósítására; — elvárja, hogy a kormány rövid időn belül a Szövetségi Gyűlés elé terjeszti a közgazdaságot és a szövetségi központi szervek hatáskörét illető, előkészületben levő törvényjavaslatok gyűjteményét. A kitűzött célok következetes megvalósítása az egyik alapvető feltétele annak, hogy sikeresen kidolgozzák az 1971—1973-ös évekre szóló ötödik ötéves tervet, amelynek feladata, hogy hatékonyan oldja meg a népgazdaság dinamikus fejlődését, és a lakosság valamennyi csoportja életszínvonalának tartós növekedését, a nemzeti kultúra, művészet és tudomány további fellendítését. Mi, a Szövetségi Gyűlés képviselői, a kamarákban és az állampolgárok között végzett politikai munkában minden igyekezetünkkel elősegítjük Csehszlovákia Kommunista Pártja politikájának megvalósítását, amely arra irányul, hogy közgazdaságunk és kultúránk zavartalanul, szocialista alapokon fejlődjék. (ČSTK) — Jegyzőkönyv aláírásával ért véget tegnap Prágában a csehszlovák—szovjet tudományos-műszaki együttműködés állandó albizottságának . 14. ülésszaka, amelyen Miloslav Hruškovič, a CSSZSZK miniszterelnök-helyettese elnökölt. A szovjet küldöttséget V. F. Zsigaiin, az SZKP KB tagjai, a Szovjetunió nehézgépipari, energetikai és közlekedési gépipari minisztere vezette. Az állandó albizottság a folyó ügyeken kívül megvitatta a két ország tudományos-műszaki együttműködésének legfontosabb kérdéseit, jóváhagyta a gazdasági és tudományos együttműködés, különböző formáit, a kutatásban folytatandó munkamegosztást, és a termelési kooperáció kérdéseit. — Štefan Šebesta, az SZSZK fejlesztésügyi és műszaki minisztere tegnap Nitrán látogatást tett a Magasépítő Vállalatnál. A minisztert Andrej Kaboš mérnök, a Magasépítő Vállalat igazgatója fogadta és tájékoztatta őt az üzem fejlődéséről és irányvonaláról. — Herbert Schlage, az NDK bratislavai főkonzulja és Ernst Dupke konzul tegnap látogatást tett a Szlovákiai Újságírók Szövetségében. A vendégekkel szívélyes megbeszélést folytatott dr. Ján Podhradský, az SZŰSZ elnöke és Valentin Podpera vezető titkár. Az élet igazolta... Kereken egy éve ismertük meg a CSKP Központi Bizottságának programját, melyben kijelölte a politikai és gazdasági válságból kivezető utat. Akkor még mind a pártban, mind az országban nagyon bonyolult helyzet uralkodott. Formálódott az új Központi Bizottság támogatóinak tábora, de ugyanakkor még nagyon sokan a jobboldali demagóg jelszavak befolyása alatt álltak. Ebből a válságos helyzetből csak határozott intézkedésekkel lehetett biztosítani a kivezető utat. Ezt tette a Központi Bizottság, mikor határozatában öt pontban sűrítette a párt fő feladatait. Midenekelött azt tartotta fontosnak, hogy a marxi—lenini tanok alapján helyreállítsuk pártunk egységét, fokozzuk akcióképességét és forradalmi harci szellemét. Az új pártszerv elsősorban e feladat teljesítésére irányította az egész párt figyelmét. Ugyanakkor a párt egysége kialakításával párhuzamban fel kellett újítani vezető szerepét a Nemzeti Front szerveiben, az állami szervekben és gazdasági vonalon is. Az Irányelvekben már konkrétan megnevezték milyen intézkedéseket készítenek elő, súlyos gazdasági problémáink rendezésére. A politikai és gazdasági válság leküzdésének egyik előfeltételeként szerepelt, hogy megerősítsük a szocialista állam, a munkásosztály, a dolgozó nép hatalmi szervének funkcióját. Ugyanakkor a határozat hangsúlyozta: létérdekünk, hogy „rendezzük kapcsolatainkat a Szovjetunióval és a szocialista országok kommunista testvérpártjaival. E kapcsolatokból következnek államunk külpolitikájának alapelvei". Ha egy év távlatából visszatekintünk, látjuk a változást, miként sikerült megvalósítanunk a fent említett feladatokat. Azt, hogy előbbre léptünk, még az ellenségeink is kénytelenek elismerni. Persze politikai és gazdasági életünk alakulását nem szabad egymástól elszigetelten vizsgálni. Egyes feladatokat gyorsabban, másokat lassabban tudunk teljesíteni. E változásokat mindannyian lemérhetjük munkahelyünkön, de a fejlődésről teljes áttekintést, majd a legfelsőbb szerv soron következő ülése nyújt, ahol az egy éve elfogadott határozatok teljesítését értékeli. Mivel társadalmunk konszolidálásának alapvető feltétele és hajtó motorja a párt eszmei és akcióegységének felújítása, ezért az elmúlt évben és napjainkban is erre a szakaszra fordítja fő figyelmét a pártvezetés. A tagkönyvcsere során a párt megtisztítja sorait a jobboldali opportunistáktól, a szocialistaellenes és szovjetellenes elemektől, akik az eiinúlt válságos időszakban tevékenységükkel önmaguk váltak el a párttól. Látjuk, hogy a pártszervezetekben folyó differenciálódás pozitívan hat a pártonkívüli tömegekre. A kommunisták példamutatása elősegíti hogy szilárduljon a munkafegyelem, és a munkahelyeken önként vállalják nagyobb termelési feladatok teljesítését. Csak így juttathatunk több terméket a hazai piacra, hogy kevesebb legyen a hiánycikk. Persze a kereslet kielégítése még hosszabb időt igényel, csak az irányító szervek és a termelésben dolgozók közös erőfeszítésével érhető el. Az utóbbi hónapokban egyre jobban kibontakozik a dolgozók kezdeményezése, többletmunkájukkal kötelezettségvállalásaikkal milliós értékekkel gazdagítják társadalmunkat. Ez is egyik bizonyítéka pártunk reális politikájának, hogy az egy éve kitűzött irányvonal valóban helyes volt és megvalósítását a dolgozók saját érdeküknek tartják. — es— Államcsíny készül Laoszban? Washington — Jobboldali reakciós államcsíny készül Laoszban — írja a washingtoni Evening Star. Vientianei diplomáciai körökre hivatkozva hangoztatja a lap,, hogy Laosz legszélsőségesebb reakciós csoportját titkos értekezleten vitatták meg a hatalom megragadásának lehetőségét. Diplomáciai körökben úgy tudják, hogy a csoportok képviselői máris kapcsolatba léptek az Egyesült Államok vientianei nagykövetségével, abban reménykedve, hogy Washington ugyanolyan támogatásban részesíti őket, mint a kambodzsai katonai rezsimet. Közben William Fulbright, az amerikai szenátus külügyi bizottságának elnöke ismét bírálta Nixon politikáját. A szenátor hangsúlyozta, hogy az indokínai háború erkölcsi és gazdasági katasztrófát hozott az Egyesült Államokra — ennek ellenére mondotta — a Nixon-kormány eltökélte magát arra, hogy folytatja és kiszélesíti az indokínai katonai beavatkozást. A kormány támogatja a Thieu—Ky-téle saigoni rezsimet, holott az arra törekszik, hogy az amerikaiakat toNasszer nagyra értékeli a Szovjetunió segítségét vábbra is a kambodzsai mocsárban tartsa. Pénteken súlyos utcai harcok folytak a kambodzsai Prey Veng tartományt fővárosban a felszabadító hadsereg egységei és a Phnom Penh-t kormánycsapatok között. Reggel a fővárostól 56 kilométerre keletre lévő tartományi székhelyre újabb partizáncsapatok érkeztek és ekkor újult erővel lángoltak fel a harcok. A kormánycsapatok ugyan még ellenőrzésük alatt tartják a városközpontot, de rendkívül súlyos helyzetben vannak, mert utánpótlást nem kapnak. A partizánok ugyanis pénteken felrobbantották a városba vezető fontosabb hidakat. Saigonból olyan jelentések érkeztek, hogy pénteken több ezer diák tüntetett a Thieurendszer ellen. A rendőrség könnyfakasztó bombákkal próbálta szétoszlatni a tüntetőket. Gyors hadműveletek során a Lon Woľ-rendszer ellen harcoló erők ezenkívül négy tartományban rendezhettek be állandó támaszpontokat. A partizánok e négy tartomány csaknem egész területét ellenőrzésük alatt tartják. (Folytatás ai 1. oldalról) terjúban arról nyilatkozott, hogy „nem is elegendő", ha Nixon elnök Izrael javára dönt a Phantom és Sfryfcaitffc-szállítás ügyében, szükség van arra is, hogy az Egyesült Államok — úgymond — „elrettentse a Szovjetuniót a további közelkeleti beavatkozástól". Eban „azonnali intézkedések meghozatalára" buzdította Washingtont. Az amerikai AP hírügynökség washingtoni külügyminisztériumi forrásokból olyan értestiA bratislavai szovjet főkonzulátus köszöni a jókívánatokat (ČSTK) — A Szovjetunió bratislavai főkonzulátusára hazánk felszabadítása 25. évfordulója, valamint a szovjet—csehszlovák barátsági, együttműködési és kölcsönös segítségnyújtási szerződés aláírása alkalmából számos jókívánat érkezett Szlovákia dolgozóitól, párt- és társadalmi szervezeteitől, iskoláitól, állami gazdaságaitól és az efsz-ektől, valamint magánszemélyektől. A jókívánó és üdvözlő levelekben hálájukat fejezik ki a szovjet hadseregnek és a szovjet népnek Csehszlovákia felszabadításáért, és kifejezik azt a kívánságukat, hogy továbbra is szilárduljon a csehszlovák—szovjet barátság, s hogy a Szovjetunió nemzetei sikereket érjenek el a kommunizmus építésében, a világbékéért vívott küzdelemben. A főkonzulátus őszinte köszönetét mond a szervezetek kollektíváinak és mindazoknak, akik jókívánataikat fejezték ki, Szlovákia népének sok sikert kíván a szocializmus építésében, a Csehszlovák Szocialista Köztársaság és a Szovjetunió nemzetei közti testvéri barátság további szilárdításában. Wzieti — Josef Kempný, a CSKP KB titkára tegnap adta át Václav Hájeknek, a CSKP Központi Ellenőrző és Revíziós Bizottsága irodája elnökének 50. születésnapja alkalmából a CSKP KB cseh irodájának üdvözlő levelét. — Egynapos havatalos látogatásra Bratislavába érkezett tegnap Alekszander Petrovics Volkov, a Szovjetunió Minisztertanácsa mellett működő Munka- és Bérügyi Állami Bizottság elnöke és kísérete. A vendégeket Korcsány Dezső, az SZSZK munkaügyi és népjóléti minisztere fogadta. — A humennéi Chemlonba tegnap délelőtt ellátogatott S. Velicskov, a Bolgár Népköztársaság bratislavai főkonzulja. lést szerzett, hogy az esetleges újabb Dobrinyín—Sisco találkozón a State Department „biztosítékokat" akar kapni arra vonatkozóan, hogy az Egyiptomban tartózkodó szovjet katonai személyzet — tanácsadók és szakértők — csak védelmi feladatok ellátásában segédkezik. Állítólag az ilyen „biztosítékoknak" meghatározó szerepük volna abban, milyen döntést hoz Nixon az izraeli fegyverszállítások ügyében. Amman — A Jordániai—izraeli tűzszüneti vonalon péntekre virradó éjjel újabb tűzharcra került sor. Egy jordániai katonai szóvivő bejelentette, hogy az izraeli tüzérségi egységek jordániai állásokat lőttek. Jordániai részről a tüzet viszonozták. Sikerek a Csehszlovákia 70 Moszkva — A csehszlovák tehergépkocsik szaknapja, melyet május 28-ára, csütörtökre tűztek ki a moszkvai Csehszlovákia-70 kiállításon, és egybeesett a koprivnicei Tatra üzem fennállása 120. évfordulójának ünnepségeivel, tulajdonképpen három napig tartott. Szerdán a csehszlovákiai tudományos-műszaki fejlődéssel foglalkozó szimpóziumon, a Tatra típusú tehergépkocsikkal és a Dieselmotorokkal foglalkoztak. Csütörtökön szerződést írtak alá különféle csehszlovák gyártmányú gépkocsik szállításáról. A szállítandó tehergépkocsik, kamionok és más közlekedési eszközök értéke több mint 300 millió devizakorona. A Csehszlovákia-70 kiállításon nagy érdeklődésnek örvend a Tesla-200 típusú elektronikus önműködő számítógép. A számítógépet — melynek ez volt az első sikeres nemzetközi bemutatója — számos más látogatón kívül a szovjet írók, köztük Borisz Polevoj, is megtekintették és kipróbálták. Hangok a világűrből New York — Az amerikai tudósok megdöbbenten bámultak műszereikre. Nem akartak hinni szemüknek, amikor a mikrobarográfok, az öníró barométerek világűrből érkező hangokat jegyeztek. Később a tudósok megfejtették a talányt. A hangok az 1969. november 16-án és az 1970. április 11-én felbocsájtott Apollo—12 illetve Apollo—13 hordozórakétájának felső fokozatából származnak. A hordozórakéták a hangot a felső atmoszféra csaknem légüres térségében, 160 kilométer magasságban indukálták.