Új Szó, 1970. május (23 .évfolyam, 102-127. szám)

1970-05-21 / 119. szám, csütörtök

SZÜLŐK. N E V E L Ő K F Ó R U M A Kergesd el a farkast IVAN BUKOVČAN színműve a bratislavai Kis Színpadon Alig néhány hónap leforgása alatt két új BukovCan-darab bemutatójának lehettünk tanúi a Szlovák Nemzeti Színházban. A mai szlovák drámairodalom eléggé gyér termékenységét ismerve, ez figyelemre méltó tény; azt mutatja, hogy a bratislavai színház aktivizálja a szlovák drámaírókat (tudomásom szerint Ján SoloviC új színművét is bemutatják a közeljövőben) és nemcsak szóban karolja föl a bemutatásra alkalmas eredeti szlovák színműveket. Bukovčan most bemutatott színműve önmagában is kerek egészet alkot, tematikai síkon és mondanivaló terén azonban egy lazán összefüggő drámatrilógia harmadik része. A trilógia egyes részeiben (az első két darab, a Struccok estje, valamint a Mielőtt a kakas megszóló is a színház műsorán szerepel) az ember tetteinek, illetve tétlenségének horderejét és erkölcsi értékét vizsgálja a szerző más-más társadalmi körülmények között. Bukovčan trilógiájának témaforrása az egyén és a társadalom érdekei között fehnálló, az adott társadalmi és politikai, valamint egyéb körülményektől függően részleges vagy antagonisztikus ellentét. Ezen a felületen lejátszódó konfliktusokra építi föl a szerző színműveinek cselekményét. Nem elsőként állapítom meg, hogy Bukovčan tehetséges drámaíró, kiválóan ismeri a színpadtechnikát, dramaturgiai szempontból precízen tud mindent elrendezni a színpadon. Olyannyira, hogy sokszor ezzel a biztonsággal csökkenti a cselekmény hitelességét, máskor pedig felesleges részletezésbe bocsátkozik. A most bemutatott színműve az ötvenes évek közepén játszódik valahol a csehországi határvidéken. Egy odatelepített szlovák család kissé leegyszerűsített történetét tárja elénk a szerző. Előzményként annyit tudunk meg, hogy ez a család a negyvenes évek végén már-már a jólét és a boldogulás révébe jut, amikor a „pelyhedző" állú Grácián disszidálása (amelynek Indítóoka kissé naiv, a leírása pedig sablonos) újabb szenvedést zúdít a családra, de különösen a legidősebb fivérre. A dráma voltaképpen akkor indul, amikor Grácián évek múltán hazatér és ez a váratlan esemény újabb konfliktusokat, s végül tragikus fordulatot eredményez. A szerző a túl hosszú és feleslegesen részletes expozíció után elsősorban arra keres feleletet, hogy meddig mehet az egyén csak a saját elképzelése után, s mikor keresztezi ez az út a társadalom érdekelt, miután az ember már az érvényes törvények szerint bűnös. Ez a színmű igazi konfliktusa, amely azonban csak a harmadik felvonásban bontakozik ki igazában, amikor Bukovčan már csak erre összpontosít és nem epikai szélességben, hanem dramaturgiai mélységben, tömören ábrázol. Az első két felvonásban szerintem a felesleges részletekkel és kitérőkkel szétforgácsolta a játék egységét. E színmű, s egyúttal az egész trilógia egyik legfőbb érdeme, hogy látszik: a szerző ®nyitott szemmel jár az emberek között és bátran, minden szépítgetés nélkül le is írja amit lát, habár néhányszor a probléma beállítása és a következtetés vitatható. A most bemutatott színműben főleg a befejező jelenet és ezáltal a dráma végső kicsengése kifogásolható. A rendező jozej Pálka is csak a harmadik felvonásban tudott igazi feszültséget teremteni a színpadon. Az első két részben igyekezett „mindent kihozni" a darabból, azért néhány esetben, ha csak rövid időre is, vakvágányon futott a játék. Csökkentenénk a rendező érdemeit, ha nem említenénk meg, hogy a kifogásolt első két felvonásban is láttunk több jól kidolgozott jelenetet. Különösen a szereplők gyermekkorukra emlékező poétikus monológjainak poentirozása sikerült elsőrangúra. A dráma szerepei közül a legfontosabb feladat Leopold Haverira (Tono) hárult, aki csaknem végig a cselekmény központi figurája. Mozgása, gesztikulációja elfogadható volt, dikciója már kevésbé. Szinte az első perctől fogva beszédtechnikai nehézségekkel küzdött, s különösen az érzelmi kitörésekből adódó gyors és hangos beszéd okozott neki sok problémát. Ismerve Haveri tehetségét, az a véleményem, hogy az említett hiányosságok valószínűleg a pillanatnyi indiszpozíció szüleményei. Grácián szerepében 1. Dočolomanský egyenletesebb teljesítményt nyújtott, habár az is igaz, hogy az általa alakított figura jellemrajza nem volt olyan sokrétű mint Tonóé. Az est legszebb alakítása kétségkívül H. Meličková nevéhez fűződik, aki sok melegséggel és gyengédséggel, s nem utolsósorban tehetséggel, emlékezetesen szép édesanyát formált meg. A két kisebb szerepben S. Valentová és az utolsó pillanatban beugró j. Sarvaš jó teljesítményt nyújtott. A színpadkép (O. Sujan munkája) az előző Bukovčan-darabbal ellentétben, ezúttal „szinkronban" volt a dráma mondanivalójával és a rendező koncepciójával. S2ILVÁSSY JÓZSEF Pillanatkép az előadásról. Az előtérben Soňa Valentová, balra Leopold Haveri. (J. Vavro felv.j Bizakodik a kertész A kertészek tudatában még élénken élnek az áprilisi hűvös időszak izgalmai, érthető, hogy többen közülük aggódva gondolnak a tavaszi fagyokra. D u ba János, a Fegyverneki Efsz kertésze nyugodt. Tapasztalatai alapján tesz ilyen kijelentéseket: „A tavaszi fagyokat csak attól az időponttól szokták számítani, amikor a tavaszi vegetáció megindult. Az idén késett. Máskor már április 15-e után megkezdtük a palántázást. Kissi bosszantó, hogy most késve kezdhettünk a palántázáshoz, de elkeseredésre, csüggedésre nincs ok. Amit elront a korai tavasz, majd helyrehozza a késői tavasz, vagy a nyár!" Két évtizede kertészkedik Duba János. Valamikor szüleivel együtt „feleskertész" volt egy gazdánál. Amióta pedig megszervezték az efsz kertészetét, ő a „főnök". Igazi mestere munkájának. Az üvegház kis irodájának fala tele van aggatva emléklapokkal, dicsérő oklevelekkel. Az első csehszlovák virágkiállításon aranyérmet nyert a fegyverneki kertészet. 1967-ben a fűszerpaprika termesztése terén országos viszonylatban elsők voltak. Tavaly szintén, hisz 29 és fél métermázsa szárított paprikát nyertek egy hektárról. Ogy igaz, ahogy mondja: „Mindegyik emléklap kedves, mert mindegyik bizonyít valamit." A fegyvernekiek különösen büszkék arra, hogy a virágkertészet terén is szép sikereket értek el. A télen jól kihasználták az üvegházat. A téli hónapok alatt 140 000 korona jövedelmet hozott a virágkertészet. A begónia nevelése hosszabb gyakorlatot igényel és a kora tavaszon virágzó primula, a tarka, bokros cinerária, a dísznövényként ismeretes amaryllis nevelése sem könnyű. Rengeteg jácintot és szegfűt is termesztettek. Hollandiából kapták a szegfütöveket. 2500 tövön virágzik üvegházukban ez a növény. Legjobb vevőjük az újbányai Közszolgáltatások Háza. A fegyvernekieket élénken foglalkoztatja mostanában az a probléma, hogy virágkertészetük melléktermelési ágazatnak tekintendő vagy se. Duba János szerint nehéz probléma ez. Egyéni véleménye a következő: „A kertészeti munkacsoport tagjainak ki van mérve minden, kukorica, cukorrépa, tehát az általános termelés terén eleget tesznek a követelményeknek, de egyébként sem tekinthető olyan melléktermelési ágazatnak a virágkertészet, mint valami csárdai" Munkacsoportja, melynek 5 férfi és 28 nő a tagja, felkészült a termelési feladatokra. Bizonyítja ezt idei palántanevelésük. Ez nagy szakértelmet kíván, hisz a zöldségféléknek a felét palántaneveléssel termelik, s bizony nem mindegy, hogy mikor, miből, mennyit vetnek, a tenyészidőt lerövidíthetik-e, s a rendelkezésükre álló területet milyen mértékben tudják kihasználni. 60 000 káposzta-, 40 000 karfiol-, 20 000 karalábépalántát készítettek elő kiültetésre. Az időjárás szeszélye miatt voltak problémáik, de az előző esztendőkben jól bevált a bolgár palántázógép, melynek segítségével az idén is kiküszöbölik a nehézségeket. Négy esztendővel ezelőtt még 30 hektáron kertészkedtek a fegyvernekiek. Az idén már csak 20 hektáros a kertészet. A tervezett jövedelem négy esztendővel ezelőtt is egymillió korona volt s az idén is annyi. Duba János bizakodik: „A tervet teljesíteni fogjuk." Azután munkacsoportjának tagjairól beszél. A férfiak közül helyettesét, Molnár Zoltánt emlegeti dicsérő szavakkal, de azt mondja, hogy nem tud különösebben kiemelni, vagy leértékelni senkit sem a csoportból, mert Belányi Józsi bácsi, vagy a sokkal fiatalabb Duba Ernő, vagy a többiek között nincs is különbség, amikor munkáról van szó. A nők közül megemlíti Szabó Jenőné, Molnár Zoltánné, Krajcsírné nevét, de azt mondja, hogy felsorolhatná mindegyiket. Az idősebbek is helytállnak a munkában, 100—150 munkaegység évi teljesítményük ötvenhatvan esztendős korukban. Bizakodik tehát a fegyverneki kertészet vezetője. De vajon bizakodásának mi az alapja? Erre a kérdésre szerényen mosolyogva válaszol: „A kertészeti csoport munkaszeretete." Elhisszük. HAJDÚ ANDRÁS A KÖZÖSSÉGI MUNKA A KOZELMÜLTBAN e helyütt a gyermekek fizikai munkájának a problémájával foglalkoztunk. Megállapítottuk, ha a gyermek életkorának, illetve testi és szellemi fejlettségének megfelelő, arányos fizikai munkát végez, semmilyen ellenvetésünk nem lehet az ellen, sőt, az ilyen munka csakis ajánlatos lehet. Az alábbiakban a közösségekben végzett munkával kapcsolatos kérdésekről, illetve a gyermekeknek a felnőttek körében végzett munkájáról szeretnénk szólni. A gyermekek rendszerint otthon szoktak dolgozni, különféle háztartási munka formájában. Ám előfordul, hogy más gyermekek kollektívájában, vagy felnőttek között végeznek valamilyen munkát. Például a gyermek a nyári vakáció idején valamilyen üzembe kerül a dolgozók kollektívájában ténykedik, vagy az osztály szervezett társadalmi munkán vesz részt, esetleg aratási munkálatoknál segítkeznek, más esetben a baráti csoportok elhatározzák, hogy önsegélyező alapon sportpályát létesítenek. Ilyen és ehhez hasonló esetekben a gyermek felnőttek vagy kortársai közé kerül, tehát kollektívában dolgozik. Ennek kapcsán felvetődik a kérdés: a közösségben végzett munka, milyen befolyással van a gyermek szellemi fejlődésére? Ajánlatos-e, hogy a fizikailag és szellemileg éretlen gyermek felnőttek társaságában dolgozzon, akik esetleg romboló hatással lehetnek jellembeli vagy erkölcsi arculatának alakulására? Vagy például, elengedje-e a szülő a nyári brigádra a leánygyerekét, aki ilyen esetben nem lesz szigorú szülői felügyelet alatt? Helyes-e, ha távol maradnak a háztól a fiatalkorúk? Ezek feltehetőleg olyan kérdések, melyek a szülőket és nevelőket rendszerint foglalkoztatják, sőt esetenként nyugtalanítják. A közösségi munka kapcsán ezért kissé részletesebben szólunk ezekről a problémákról. FEJTEGETÉSÜNKET azzal a meglehetősen általános megállapítással kezdjük, hogy az emberi élet, tehát a nevelési folyamat, vagyis a gyermeknevelés is adott szociális helyzetben, bizonyos körülmények között folyik. A tanító a tanteremben, a nevelő a diákotthonban sohasem egyetlen gyermekre, vagy tanulóra hat, aki talán valamilyen izolált körülmények közt van, hanem általában mindig a tanulókat — -akik szociális csoportokhoz, a közösséghez tartoznak — mint összességet irányítja. A diákok az osztályban, a napközi otthonban, a sportpályán vagy a játszótéren egymással kapcsolatba kerülnek, kölcsönös kontaktus nélkül ugyanis puszta létük is elképzelhetetlen. A gyermekek ily módon kialakítják az emberek közti kapcsolatok bonyolult hálózatát. Köztudott, hogy a környezet olyan döntő tényező, mely a szó szoros értelmében befolyásolja és meghatározza magatartásukat. Ez azért van így, mert az emberek az érintkezés folyamán egymáshoz alkalmazkodnak és ez az átalakító folyamat általánosan értelmezve tulajdonképpen magatartásuk tartalma. Az alkalmazkodás szükségességét kiváltó ingerek különfélék. Ezek egyik legfontosabbika azonban az emberi élet és lét társadalmi jellege. Nevelési szempontból a különféle társadalmi hatások létfontosságúak, ám más kérdés az, hogy ezek a hatások mennyire kedvezők vagy kívánatosak. Viszont annyi bizonyos, hogy „vákuumban", légüres térben gyermekünket nem nevelhetjük. Több gyermek együtt úgynevezett szociális csoportot alkot. Ezekben a csoportokban bizonyos emberi kapcsolatok alakulnak ki, a csoport egyik tagja a vezető, az irányító szerepét tölti be, akinek óhajait a többiek rendszerint tiszteletben tartják. Régen bebizonyított tény, hogy az ilyen szociális csoport különféleképpen befolyásolhatja a közösség tagjainak érdeklődési körét, törekvéseit és céljait, ezáltal jelentősen hozzájárul személyiségük és jellemük alakulásához. Az eredmény számos esetben pozitív, kedvező lehet, viszont a kollektívába „csöppent" egyént nem egyszer negatív hatások is érhetik, amikor a viszonylag rendezett családi körülmények közt felnövekvő gyermek roszszul nevelt fiatalkorúak csoportjába kerül, akik közt gyakran fiatal bűnözök, esetleg büntetett előéletűek is lehetnek. Ilyen esetekben, a legkülönfélébb nehézségek merülnek fel a gyermeknél, melyek következményekkel járhatnak. Az ilyen esetek ugyan nem általánosak, s ha előfordulnak, többnyire csak a serdülőkorban, amikor a gyermek szervezetében rendkívül bonyolult fizikai és szellemi változások történnek. Ekkor szükségét érzi annak, hogy kikerüljön a szülők és a nevelők befolyása "alól, megszabaduljon szigorú felügyeletüktől, önállóságra és szabadságra vágyik, egy „zárt világra" van szüksége, ahová a felnőtteknek nincs szabad útjuk — s ezt nemegyszer éppen a fentebb említett, nemkívánatos szociális csoportban találja meg. A szociális csoportok létezésének törvényszerűsége, hogy a csoport minden tagjának el kell fogadnia a közösség céljait, szokásait és értékrendszerét. Egyébként nem tartozhat a kollektívához. A kortársak közti szociális kapcsolatok tehát ilyen veszélyeket is rejthetnek magukban, ezért a szülők aggálya bizonyos mértékig indokolt. Ám minden, gyermekünkre „leselkedő" veszély ellenére egyet tudatosítanunk kell: gyermekünk szociális kapcsolatok, kollektíva nélkül, nem fejlődhet egészséges egyénné. A problémát a gyermek szellemi fejlődése szempontjából létkérdésnek, döntő fontosságú tényezőnek kell tekintenünk, ám egyidejűleg tudatosítanunk kell, hogy minden szociális csoport veszélyt, káros és nemkívánatos hatások veszélyét rejti magában. Ezek azonban megfelelő pedagógiai beavatkozással könnyen megszüntethetők, viszont semmi esetre sem a gyermek szociális kapcsolatainak a durva megszakításával, hanem oly módon, hogy a fiatalnak olyan kapcsolatokat kell teremtenie, melyek számára is ked- i vezök lesznek. HA AZ EMLÍTETT TÉNYEK ismeretében ilyen vonatkozásban értékeljük a gyermek közösségi munkáját, ezt mindenképpen pozitívnak kell tekintenünk, mint olyat, mely a gyermek érdekében és javára történik. Próbáljunk a szociális csoportokhoz minden előítélet és fenntartás nélkül viszonyulni s a kollektívára tekintsünk úgy, hogy az kedvezően befolyásolja a gyermek fejlődését. Negatív hatások csakugyan ritkán fordulnak elő, tehát okvetlenül ne keressük ezeket. Hiszen valószerűtlen, hogy a munkakollektíva kizárólag bűnözőkből vagy egyéb kéles egyénekből tevődik össze. A munka során a gyermek bűnözőkkel nemigen találkozhat, ilyen veszély inkább a szabad időben leselkedik rá. A megfelelő munkaközösségben a fiatal számos pozitív tulajdon- ^ ságot sajátít el és tesz magáévá. Megtanulja, hogy saját érdekeit összehangolja a kollektíva érdekeivel, a munkakörülményekben olyan emberi kapcsolatok jönnek létre, melyek nagymértékben különböznek a családban vagy az iskolában kialakult kapcsolatoktól, megszokja az együttmunkálkodást, szolidáris lesz a másikkal szemben, formálódik kezdeményezőképességé, fegyelmezettebbé válik'— hogy csak a legfontosabbakat említsük. Bizonyára mindenki egyetért velünk abban, hogy ezek a tulajdonságok a gyermek eljövendő élete szempontjából rendkívül értékesek. Érzésem szerint a különféle kollektívában dolgozó lányok- ^ kai szembeni aggályok is gyak- J^jJS ran alaptalanok és túlzottak. Bármennyire is érthető a sziilók részéről megnyilvánuló ag- J godalom és gondoskodás, a kol- v. 2 lektív munka kategorikus elutasítása mindenképpen indokolat- m lan. O Dr. CZAKÓ MÁTYÁS w