Új Szó, 1970. május (23 .évfolyam, 102-127. szám)
1970-05-20 / 118. szám, szerda
1970 V. 20. Francia és lengyel GYŐZELEM A 7. útszakaszon Duchemin a 8-ikon Kaczmarek győzött % Az egyéniben továbbra i$ Szurkowski, az összetett csapatversenyben Lengyelország vezet Tegnap a Rékeversenyen két útszakaszt bonyolítottak le. Először az egyenkénti inditásos rendszerben rendezett 47 km bősszé útszakaszon mérték össze tudásukat a résztvevők, majd Wloclavekbtil Bydgosczba vezetett az útvonal. Az utóbbin ismét lengyel sikernek örvendhetett a közönség, mivel Kaczmarek végzett az elsfi, Szurkowski pedig a harmadik helyen. Az egyenkénti inditásos verseny rajtja csaknem 20 perccel elhúzódott. A részvevők mástélperces időközökben rajtoltak, az egyéni összetett verseny fordított sorrendjében. Tehát az összetett verseny utolsó helyezettje vágott elsőként a 47 km-es útnak és utolsónak a vezető Szurkowski rajtolt. Hatalmas küzdelmet vívtak ezen az útszakaszon a lengyel, NDKbeli, csehszlovák, szovjet versenyzők, valamint a francia Duchemin. Harminc kilométernél a legjobb ideje a francia kerékpározónak volt, ezotán a lengyel Kaczmarek következett. Smolík kitűnően tartotta magát, de a 25. kilométernél defektet kapott, hátsó kerekét ki kellet cserélnie, így végül a 18. helyen végzett. A csehszlovák versenyzők közül negyedik helyével Háva érte el a legjobb eredményt. Duchemin az utolsó kilométereken még javított időeredményén, és megszerezte a győzelmet a lengyel Szurkowski és az NDK-beli Peschel előtt. A hetedik útszakasz végeredménye: 1. Duchemin (francia) 1:10,18, 2. Szurkowski (lengyel) 1:11:36,3. Peschel (NDK beli) 1:12:15, 4. Háva (csehszlovák] 1:13:02, 5. Kuvalja (jugoszláv) 1:13:11, 6. Kaczmarek (lengyel) 1:13:14. Csapatverseny: 1. Franciaország 4:52:30. 2. Lengyelország 4:54:09, 3. NDK 4:56:44. Egyéni összetett verseny a 7. útszakasz után: 1. Szurkowski (lengyel) 23:17:19, 2. Duchemin (francia) 23:19:26, 3. Háva (csehszlovák) 23:21:10. Összetett csapatverseny: 1. Lengyelország 93:25:10, 2. Franciaország 93:34:30, 3. Csehszlovákia 93:36:63. Wloclawekben 97 versenyző állt rajthoz, és indult el, hogy megtegye a nyolcadik útszakaszt. Az egyenkénti inditásos verseny eléggé igénybe vette a résztvevőket, és ezen az útszakaszon az eredményes szereplésre csak azoknak volt reményük, akik kitűnő erőnléttel rendelkeztek. A boly csaknem végtg együtt haladt. Sikeres robbantási kísérletet három versenyző, — a lengyel Hanusik, valamint Kaczmarek és a szovjet Szokolov — vitt véghez. A három szökevény kilométerről kilométerre növelte előnyét, de az erős szélben nagyon nehéz dolguk volt. Hat kilométerrel a cél előtt Hanusik visszaesett, és csupán Kaczmarek, valamint Szokolov bírta továbbra is az iramot. E két kerékpározó egymást segítve tartotta mintegy 400 m-es előnyét és szinte együtt fordultak a stadionba. Az utolsó métereken, bár a szovjet versenyző előnyösebb helyzetben volt, Kaczmarek újítani tudott, 1. Szovjetunió 3 2 1 257:181 5 2. Brazília 3 2 1 190:203 5 3. USA 2 2 0 164:99 4 4. Jugoszlávia 2 2 0 146:118 4 5. Olaszország 3 12 211:212 4 6. Csehszlovákia 3 0 3 209:275 3 7. Uruguay 2 0 2 82:171 2 Jasin is Mexikóba tart VERESÉG AZ OLASZOKTÓL Ljubljanában folytatódtak a férfi kosárlabda-világbajnokság küzdelmei. A döntő csoportban három mérkőzést játszottak, s közülük meglepetésnek számít az olaszok győzelme Csehszlovákia felett. Most már csak az USA és Jugoszlávia együttese veretlen. A csehszlovák válogatott nem Ismételte meg az előző Európabajnokságon. Nápolyban nyújtott teljesítményét, amikor az olaszok felett aratott győzelmével megnyílt az út az érmek egyike felé. Amennyiben Ljubljanában is sikerül legyőzni Olaszország váloga tottját, a csehszlovák együttes a negyedik helyért küzdhetett volna. Az olasz csapat azonban már eddig is jobb teljesítményt nyújtott, és most a legutóbbi mérkőzésen igazolta jő hírnevét. Az első félidő kiegyensúlyozott küzdelmet hozott, szünet után azonban az olasz csapat egységesebb játéka, Masstni és Bariviera kitűnő teljesítménye győzelemre vitte a zöld-fehér-piros színeket. A szovjet válogatott Uruguay elleni győzelméhez egy percig sem fért kétség. Végig vezetve biztosan fektette kétváilra ellenfelét. Az utolsó találkozón az eddigi két veretlen csapat Jugoszlávia és Brazília mérte össze erejét. A 8000 néző előtt lebonyolított mérkőzésen a kitűnően védekező, nagyon jő összteljesítményt nyújtó, gyors támadásokat vezető és pontos kosarakat dobó jugoszláv csapat fölényesen győzött. Eredmények: CsehszlovákiaOlaszország 77:89 (41:43), SzovjetUnió—Uruguay 95:43 (50:32), Jugoszlávia—Brazília 80:55 (40:26). Az EB állása a harmadik forduló Után: és végül megszerezte a győzelmet. A főmezőnyt Szurkowski vezette a stadionba és ő végzett a harmadik helyen. így továbbra ls megtartotta az összetettben vezető pozícióját. A győztes Kaczmarek nagyon fáradt volt, és a rádió, valamint a tévé munkatársainak adott nyilatkozatában kijelentette, hogy a legszívesebben azonnal nyugovóra térne, hogy kipihenhesse a tegnapi két útszakasz fáradalmait, mtvel másnap a Bídgoscz— Poznaň 137 km hosszú szakaszon ismét ereje teljében szeretne rajthoz állni. Elmondotta, hogy a legtöbb nehézséget a versenyzők számára a nagyon erős szél jelentette. A nyolcadik útszakasz végeredménye: 1. Kaczmarek (lengyel), 2. Szokolov (szovjet) 2:30:56, 3. Szurkowski (lengyel). 0 A magyar ökölvívók a következő napnkban Amszterdamban, Szczeczinben és Zágrábban nemzetközi tornákon szerepelnek. Amszterdamban Orbán, Fehér, Bakonyi, Kovács, Szczeczinben Junghaus, Kovács, Nagy, Bukát, Tóth, Zágrábban Szentes, Csizmadia és Nagy lép a szorítóba. 0 A brüsszeli nemzetközi tenisztorna érdekesebb eredményei: Okker—Nastase 6:3, 6:4, 0:6, 4:6, 6:4, Bowrey, Rlessen—Buding, Plötz 11:9, 4:6, 14:12, 2:6, 6:1. A döntőben az amerikai—ausztrál kettőst a román Tiríacz, Nastase páros 6:2, 3:6, 11:9, 6:2 arányban legyőzte. 0 A nagypályás kézilabda-csapatok Európa Kupáját immár harmadszor a Grünweiss Dankersen együttese nyerte, mely a döntőben 18:9-re győzött az SG Leuterhau sen ellen. 0 A 250 ccm-es motorkerékpárok Duna-Kupa motocross versenyén Székesfehérvárott Csehszlovákia második helyen végzett a Szovjetunió mögött. Kacsalin, a szovjet labdarúgó válogatott edzője úgy látta jónak, hogy Jasin ls a mexikói VB 22. szovjet keretébe való. Rudakov, az eredetileg számításba vett tartalékkapus egy edzőmérkőzésen megsérült és gyógykezelése legalább 15 napot vesz Igénybe. Jasin eredetileg a 40-tagú keret tagja volt, s igénybe vételétől Kacsalin 40-éves kora miatt húzódozott. Jasin részt vett az 1958-as, az 1962-es, és az 1966-os VB-n. Az NSZK válogatottja tegnap repült Mexikóba. Schön edző örült, mert mind a 22 jelöltje egészséges. Legidősebb játékosa, a 33 éves Uwe Seeler, aki egyúttal a csapat kapitánya ls, a legfiatalabb pedig a 23 éves Bert Vogts, a Borussia Mönchengladbach hátvédje. jack Taylor, az egyetlen brit játékvezető, aki Mexikóban lehetőséget kap, kijelentette, hogy a VB során nagy nehézségek várhatók a szabályok értelmezése miatt. Szerinte óriási az ellentét a latin és az angolszász játék mikéntje között. Ez már odáig fajult, hogy e kétfajta csapat játékosai már bizonyos pszichológiai elképzelt korlátba szorítva érkeznek a játéktérre. Ugyanis tudják, hogy az ellenfél egészen másképp értelmezi a szabályokat, s ez a tény csak fokozza az Idegfeszültséget. Svájcban az országos Kupa döntőjét bonyolították le. Az FC Zürich csapata az FC Baselt a hoszszabbítás után győzte le 4:1 arányban. A rendes játékidő 1:1 arányú döntetlent hozott, míg az első félidőben gól nem született. A találkozónak 47 500 szemtanúja volt. Az FC Zürich végleges győzelmével jogot szerzett a KEK-szereplésre. Gyülekeznek az EB résztvevői M |ár csak néhány nap választ el bennünket a Pov. Bystricán megrendezésre kerülő terep motorkerékpáros Európabajnokságtól, mely egyúttal csehszlovák bajnokságnak is számít. Az Európa-bajnokság érthetően Szerepel a FIM idei versenynaptárában, s nem túlozunk, amikor azt mondjuk hogy az európai élvonalba tartozó motorosok kivétel nélkül eljönnek e szlovákiai kisvárosba. A kétnapos eseményre Pov. Bystrica és környéke lázasan készülődik. Érthetően mindnyájan ki akarnak tenni magukért, s amint ezt már a múltban ls bebizonyították, Igyekezetüket valószínűleg siker koronázza. A rendezőknek természetesen nincs könnyű dolguk, mivel azonban időben elkezdték körültekintő munkájukat, az előjelek szerint nem lesz semmi baj. A Považské strojárne Igyekszik az Európa-bajnokság „segítségével" gyártmányainak jó hírnevét öregbíteni. Az üzemükben gyártott Babetta MOPED, a JAWA 50 Mustang, Sport, Standard, valamint a ÍAWA 90—Cross és Roadster kis köbtartalmú, de nagyon kényelmes és biztonságos motorkerékpárok a határon túl is jól' Ismertek, de azért egy kis reklám bizony sosem árthat. A Považské strojárne az Európa-bajnokságon gyári csapatot indít, így tehát lesz miért a kétnapos összecsapás alatt szurkolniuk. A csehszlovák versenyzőknek még a hazai környezetben sem lesz könnyű dolguk, mivel ellenfeleik között a „nagymenők" egész sorát találhatjuk. A rendezők már kiadták a rajtlistát, melyen a többi kőzött olyan neveket találhatunk", mint az NDK-beli Kempter, Willanowsky, Baldauf, Wagner, Spies, Jäger, Schubert, Peters, a szovjet Zavjalov, Csascipov, Pilajev, Csircsev, Volkov, az angol Hitchcock, a nyugatnémet Schmider, Baranek, Reichel, Trinkner, a finn Laaskonen, Eklund, az osztrák Dletrich, MülIer, Sommerauer és még mások. A szovjet versenyzők már a hét elején megérkeztek az Európabajnokság színhelyére és gyülekeznek a többiek ls. A motorsport hívei pedig örömteli várakozással tekintenek a szombat-vasárnapi események elé. (kollár) A somorjai Duna Kupa díjugrató verseny első fordulójában a magyar Akos Ajtony (felvételünkön) végzett az első helyen. A végsi győzelmet azonban a csehszlovák Hanulay szerezte meg. Döntés előtt az UEFA tornán Skóciában teljes fordulóval folytatódtak az ifjúsági labdarúgicsapatok hagyományos UEFA-tornájának mérkőzései. Eredmények: A-csoport: Bulgária—Svédország 3:0 (2:0), Skócia —Olaszország 2:1 (1:1). B-csoport: Magyarország—Franciaország 0:0, Finnország—Norvégia 2:0 (1:0). C-csoport: Hollandia—Wales 1:1 (1:0), NSZK—Svájc 2:1 (1:1). D-csoport: NDK —Belgium 2:0 (0:0), Románia—Törökország 0:0. A csoportok táblázatának jelenlegi állása: A csoport: 1. Bulgária 2. Skócia 3. Olaszország 4. Svédország 2 1 1 0 5:2 3 2 1 1 0 4:3 3 2 1 0 1 3:2 2 2 0 0 2 0:5 0 0 A Racing Strassbourg együttese a Hamburger SV-t látta vendégül, s találkozójuk 1:1 arányú döntetlent hozott. 0 Le Havre városában junior labdarúgó-tornát rendeztek A döntőben a hazai csapat 2:1 arányban legyőzte Leningrád együttesét. A harmadik helyet a Racing Club de Francé szerezte meg a la Cantolse, a Brescia, és Algéria csapata előtt. • Belgiumban is utánpótlás labdarúgó-torna volt. A döntőben az Arminia Hannover l:0-ra győzte le az Anderlechtet. A harmadik helyet az Ajax felett aratott 1:0 arányú győzelmével a Zágrábi Dinamó foglalta el. Az 5. a Kijevi Dinamó, amely ugyancsak 1:0 arányban győzte le a Cardiff Cityt. 0 A lengyel Sukniewicz Szófiában 26,4 mp-es idővfel Európa-csúcsot futott a 200 m-es női gátfu tásban. 0 A rehlingeni atlétikai verseny eredményei: 400 m: Röper 47,6, 800 m: Kastner 1:53,4, 1500 m: Kemper 3:51,7, 3000 m akadály: May 8:44,8. Nők: 800 m: Rottmüller 2:12,3, diszkosz: Westermann 56,40. R-csoport: 1. Magyarország 2. Franciaország 3. Finnország 4. Norvégia C csoport: 1. NSZK 2. Hollandia 3. Wales 4. Svájc D-csoport: 1. NDK 2. Belgium 3. Románia 4. Törökország 2 1 1 0 4:0 3 2 1 1 0 3:0 3 21012 :4 í 2 0 0 2 0:5 0 2 2 00 5:3 4 2 1 1 0 7:2 3 2011 3:4 1 2002 2:8 1 2 2 0 0 3:0 4 2 101 3:4 2 2 0 11 2:3 1 2 0 1 1 0:1 1 A Rappan Kupáért Hétfőn három Rappan-Kupa mérkőzést bonyolítottak le, a csehszlovák csapatok Idegenben egyforma arányban maradtak alul. Advidabergs—VSS 1:0 (1:0). A gól már a harmadik percben esett, Sandberg lőtte. A hazai csapat mindvégig nagyon jól, keményen és sportszerűen játszott. A vendégek együttese nem tudott kibontakozni. Örebro— ZVL Žilina 1:0 (1:0). A gólt Johansson a 15. percben lőtte. A találkozó irama mindvégig nagy, színvonala jó volt. A svéd csapat néha túlzásba vitte a keménységet, míg a vendégek technikai tudásukat eredménytelenül csillogtatták. Malmö FF—Borussia Dortmund 0:5 (0:1). A harmadik svéd csapat tehát otthonában szenvedett súlyos vereséget. A német együttes góljait Wosab (3), Trimhold és Büker lőtte. Szovjet siker és jugoszláv csalódás Kapfenbergben Kapfenbergben befejezték a sakkcsapat Európa-bajnokság küzdelmeit:. Az utolsó fordulóban a szovjet válogatott 6.5:3.5 arányban legyőzte a jugoszlávokat, míg a magyar csapat 7:3 arányban bizonyult jobbnak a dánoknál. Az NDK együttese 9:l-es győzelmével nagyot ugrott előre, s övé lett a bronzérem. Az EB végeredménye: 1. Szovjetunió 52,5 pont, 2. Magyarország 41 pont, 3. NDK 39,5 p, 4. jugoszlávia 37,5 p, 5. Csehszlovákia 37 p, 6. Bulgária 34 p, 7. Spanyolország 20,5 p, 8. Dánia 18 pont. Holnap kezdődik a cselgáncs EB Berlinben Május 21—24-e között Berlinben kerül sor az 1970. évi cselgáncs Európa-bajnokságra. A kontinens legjobb judósainak négy napos viadalára 19 ország küld te el nevezését. Az öt súlycsoportban. valamint az úgynevezett Tout-kategóríában közel 200 ver senyző lép szőnyegre. A nemzetközi mezőny nagyon erős, valóban a kontinens kiválóságai mérik össze tudásukat. Ott lesz az indulók között a szovjet Rudman és Bondarenko. a francia Feist, a holland Ruuska és Snijders, akik valamennyien EB aranyérmesek. Az EB alatt tartja kongresszusát a Nemzetközi Cselgáncs Szövetség. Ez lesz az NBIA magyar labdarúgó-bajnokság küzdelmei ma teljes fordulóval folytatódnak. A párosítás a következő: Diósgyőr—Vasas, MTK^ Komló, C. Dózsa—Rába ETO, Videoton—Tatabánya, Pécs—Dunaújváros, Szombathely—Salgótarján, Szeged—Ferencváros, Csepel—i Honvéd. Balczó vezet Warendorfban Vasárnap Warendorfban megkezdődött — az augusztusi világbajnokság színhelyén — a nagy nemzetközi öttusaverseny, melyen az NSZK, Hollandia, Olaszország, Románia, Bulgária és Csehszlovákia válogatott együttese mellett a magyar öttusasportot a Budapesti Honvéd és a Csepel együttese képviseli. Az első két számban kiválóan szerepeltek a magyar versenyzők. Vívásban Bakó került az első helyre, Villányi és Balczó előtt, pisztolylövésben Kalser, Balczó, Sárfalvi volt a sorrend Az összetett egyéni verseny állása két szám után: 1. Balczó 2004 pont, 2. Villányi 2000 pont, 3. Kelemen 1912 pont. Csapatversenyben: 1. Csepel 6160 pont, 2. Bp. Honvéd 6030 pont. 3. NSZK „A" 5550 pont. A harmadik számban, — až úszásban — Bakó érte el a legjobb eredményt, első lett Bodnár és Villányi előtt. Az összetett egyéni három szám után: 1. Villányi 3112, 2. Balczó 3104, 3. Bakó 2975, 4. Kelemen 2920. Csapatversenyben: 1. Csepel 9016, 2. Bp. Honvéd 8790, 3. NSZK 8530 pont. Rajtolt a Giro d'ltalia A Giro d'ltalia 53. évfolyamának első útszakasza 115 km hoszszú volt és Pellegrinőból Blandronnóba vezetett. A győzelmet Bitossi szerezte meg 2:38:52 órás idő alatt, Polidort (mindkettő olasz), és Van Vltebergh (belga) előtt. A Wacker Innsbruck vendége a Dukla Praha csapata volt. Az osztrák labdarúgók Wollny góljával aratták győzelmüket. A csehszlovák tévé 16.30 órai kezdettel a kerékpáros békeversenyt, 22,30 órától pedig a kosárlabda VB-t közvetíti. Nyerteseink 13-as számú szelvényünk telitalálatosai közül nyertek: Bures Éva, Komárom, Potočná 15 Vámos Lászlóná, Kisgéres, terebesi járás . Fejes Boldizsár, Vők, Bratislava-vidiek j. . . a következők 250 korona 150 korona 100 korona