Új Szó, 1970. május (23 .évfolyam, 102-127. szám)

1970-05-19 / 117. szám, kedd

A válság tünetei • Az alábbi irásí — saját címünkkel — James Aldridgenek a Kommunyisztban megjelent terjedelmes tanulmánya alapján közöljük. James Áldridge ismert angol író és publicista, aktív antifasiszta és békeharcos. Írásában elmondja véleményét a mai burzsoá világ jelenségeiről, és meggyőzően mutatja ki e jelenségek népellenességét. Az író megfigyelései és konklúziói figyelmet érdemelnek úgy is, mint egy szemtanúnak, a haladó nyugati értelmiség egy képviselőjének tanúságtételei. A NYUGATI KULTŰRÁBAN pnnyira kitágultak a színpadon ábrázolható dolgok határai, hogy már nemi aktust is elő lehet adni. Kenneth Tynan egyik nemrégen bemutatott reViije azonban minden eddig látottat felülmúlt. Még olyanokat is megbotránkoztatott, akik addig másokat botránkoztattak meg. Ezt azért mondom el, hogy bemutassam avantgarde-mozgalmunk jellegét. Merre halad ez a mozgalom? Milyen zászló alá toboroznak az avantgardisták? Kiket visznek magukkal a saját véleményük szerint? Milyen változásokat javasolnak? Mit akarnak lerombolni? És így tovább, és így tovább. Mindenekelőtt nézzük meg, milyen okok hozták létre azt az anarchikus tiltakozást, amely a minden művészeti ágba, a politikába, és a forradalmi mozgalomba is behatolt avantgar •lista mozgalmat jellemzi. Hiszen az avantgardizmus agreszszivitásával így vagy úgy, de hatást gyakorol gondolkodásunkra és gyermekeink nevelésére is. Ezért nem helyes egyszerűen elvetni, hanem meg kell ismerni és elemezni kell ezt a mozgalmat. Maga a burzsoá társadalom-élteti ezt a mozgalmat, amely viszonzásul táplálja a burzsoá társadalmat. Csaknem mindenki, aki az avantgardizmus intellektuális hívének tartja magát, azt vallja, hogy a burzsoá társadalom romlott, bomló, végét járó társadalom. Azt hirdetik, hogy a burzsoá erkölcsöt és a burzsoá társadalmi intézményeket, valamint a burzsoá képzőművészetet, zenét, irodalmat, színházat és filmet le kell rombolni és újjal kell felváltani. De rögtön észre fogjuk venni, hogy mindezek ellenére az avantgardista fellángolások — mind a politikában, mind a művészetben — gyökereiket tekintve olyannyira polgáriak, hogy nem láthatunk bennük mást, mint a burzsoázia önkifejezésének új formáját. % Erre vonatkozólag legalább két eltérő nézet létezik. Az egyik szerint a középosztályok fiataljai és radikális elemei le akarják rombolni (és ebben közel állnak a társadalmi rend következetesebb bírálóihoz j a régi burzsoá értékeket, amelyek felbomlottak és véleményük szerint használhatatlanná váltak, s helyükbe valami jobbat akarnak állítani. A másik, nyíltan konzervatív álláspont szerint a burzsoá társadalom már elérte azt a pontot, amikor a kritikai gondolkodás bármilyen megnyilvánulása veszélyessé válik ránézve. Ezért a társadalom számára az egyetlen menekvés az, ha egyre nagyobb mértékben és egyre könyörtelenebből elszigeteli egymástól az embereket, hogy azok kizárólag önmagukkal foglalkozzanak, és ne törődjenek az őket körülvevő valósággal. Ha ebből a két ellentétes álláspontból indulunk ki, megért1970 V. 19. • AZ UNESCO közzétette az 1968-as fordításírodalom világranglistáját. Mint minden évben, most is a Szovjetunió vezet 3607 lefordított művel, utána következik, együtt a két Németország, 3028 címmel, harmadik Spanyolország 2538 művel, azután az Egyesült Államok (2182), Japán (2145), Franciaország (2035) stb. A legtöbb fordított szerző Ismét Lenin, második Shakespeare, a harmadik Georges Simenon(l), a negyedik (még mindig vagy újra?) Jules Verne, az ötödik Makszim Gorkij és így tovább. Igen érdekes a legtöbbet fordított széplró kortársaink 1968-as listája. Vezet Pearl Buck (69 cím), a második helyen holtversenyben Hemingway és Steinbeck (47), utánuk Graham Greene (46), J. P. Sartre (43), André Maurois (38), Faulkner (35), Miguel Angel Asturias (34), Albert Camus, Simoné de Beauvolr és Alberto Moravla (egyenként 28 cím), Bertold Brecht (27), Henry Miller (25), Francolse Sagan (24) stb. hetjtik, mit foglal magában az avantgardizmus, és miért mond oly gyakran ellent önmagának. Egyfelől őszinte tiltakozás, másfelől e tiltakozás ügyes kihasználása a burzsoázia által — ez sok mindent megmagyaráz. A társadalom ellen haragot érző fiatal többféleképpen fejezheti ki tiltakozását, egyénileg is, társadalmilag is. AZ ÉRTELMISÉGIEKET meglehetősen nehéz meggyőzni arról, hogy szerepük objektíve ilyen — bármilyennek képzeljék is ők maguk —, ugyanis ezek az emberek zömükben a középosztályból származnak, és sokszor igen nehéz lemondaniuk a szélsőséges individualizmusról, nehéz elhatárolniuk magukat a megszokott burzsoá értékektől. Amikor az effajta fiatalemberek felháborodnak és harcolni szeretnének, türelmetlenül keresik az ellenséget, amelyre rázúdíthatnák haragjukat, de a burzsoázia minden eszközzel nehezíti számukra az ellenség megtalálását. Végeredményben meggyőzik az ifjúságot arról (Freud segítségével vagy másképpen), hogy az ellenséget önmagában kell keresnie. A. titkolt ellenségnek önmagukban való lázas, kiprovokált keresése annyi energiát von el az avantgardistáktól, hogy ez még jobban elszigeteli őket a valóságos harctól. Ez elvezet egy másik dologhoz: ahhoz a kívánsághoz, hogy az életnek ne a lényegét, hanem az érzékleteit ismertessék meg. Az avantgardisták a festészetüket antifestészetté, a regényt antiregénnyé, a filmet antifilmmé, a zenét antizenévé tették. Ez nagyon hasonlít a kábítószer-fogyasztáshoz, mert — mint ezt Aldous Huxley egy önmagán végzett kísérlettel megmutatta — az elszigetelt egyén számára ez a legbiztosabb útja annak, hogy a valóságtól elmeneküljön és a gomolygó, beteges árnyak szemléletébe merüljön bele. Az LSD, a kokain, a heroin és a többi, erősebb vagy gyengébb kábítószer ezt igen gyorsan és hathatósan megteszi. Ezért vannak olyan szoros kapcsolatban egymással a pop-zene és az, amit magas rendű burzsoá művészetnek neveznek, az erotika és a narkotikumok. Az abszolút szabadság burzsoá követelése sokakra hatással van. Következménye: az ifjúság kábítószer-fogyasztása, a szerelemnek erotikával történő felváltása, a cinizmus, az állatias viselkedés, a szenvedélyek bemocskolása. Az „abszolút szabadság" voltaképpen elrabolja az emberektől szellemi értékeiket. A BURZSOÁ ÉRTÉKEK problémája kettős. A burzsoázia előnyben részesítené a fegyelmezett ortodoxságot, amikor minden egyén szófogadó, ismeri a maga helyét, és azt teszi, amit urai parancsolnak neki (az utóbbiak viszont azt teszik, ami nekik tetszik). De mivel ez nem lehetséges, és mivel a társadalom nagy része protestál a burzsoá szabályoknak való engedelmeskedés ellen, a burzsoázia belülről igyekszik bomlasztani, más mederbe igyekszik terelni ezt a tiltakozást. A forradalom képe sok esetben jobban vonzza a fiatalokat, mint maga a forradalom ténye. A kiszínezett fantáziának igen jól megfelel az a gondolat, hogy a munkásosztály többé már nem forradalmi osztály, hanem most már a fiatal polgári értelmiségiek és a diákok alkotják a forradalmi osztályt. Ha tévedéseik nem lennének annyira veszélyesek, akkor csak nevetséges lenne, ahogy ezek a fiatalok megpróbálják elfogadtatni a dolgozó tömegekkel a forradalomra vonatkozó nézeteiket. A munkásokhoz fordulnak, s nagyszabású tervezeteket vázolnak előttük, „az utcákon megvalósítandó egységről". Arról igyekeznek meggyőzni „a nem forradalmár munkásosztályt", hogy ők jobban tudják, mi jó a munkásosztálynak. „Kövessetek bennünket — mondják a munkásoknak, miközben a saját zászlajuk alatt haladnak —, és mi majd megtanítunk benneteket arra, mit kell tenni". A munkások és a diákok öszszefogásának gondolata önmagában nagyon szép, de minél tovább elemzi az ember ezeknek az ifjú forradalmároknak nézeteit, annál határozottabban felismeri bennük az „abszolút" szabadság régi burzsoá követelését. Arra szólítják fel a munkásokat, hogy hajtsanak végre forradalmat az intellektuális „szabadság" érdekében, ami ennek a burzsoá koncepciónak a lényegét alkotja. Egyesek ezt marxizmusnak vagy szocializmusnak, vagy valamilyen más „izmusnak", vagy egész egyszerűen a demokrácia szabadságának nevezik. De bármilyen nevet adjanak is neki, a munkásosztály szükségletei és e burzsoá törekvések közt olyan nagy a szakadék, hogy azt nem lehet áthidalni. Az is közrejátszik a dologban, hogy a kapitalizmus kétségbeesett helyzetében szociális reformokkal és új politikai módszerekkel igyekszik magát megmenteni. Az ifjú avantgardisták követelései gyakran igen közel vannak ahhoz, amit az okos tőkés hasznosnak tart a maga társadalma számára. Az ifjúságnak a burzsoá ortodoxsággal szemben érzett valódi utalását az avantgardizmus egy bizonyos fajta korrupció medrébe tereli. De ez a burzsoáziának már egy másik diverziója, mégpedig igen veszélyes diverziója.' A burzsoá társadalomban két életforma létezik, ha eltekintünk most attól a döntő forradalmi erőtől, amely szemben áll a kapitalista rendszerrel. Az egyik életformában a fennálló rendszernek való engedelmeskedést hirdetik és ápolják. A másikban az értelmiségieket elszigetelik a lényeges és tényleges problémáktól; mindent megtehetnek, ami eszükbe jut, egy feltétellel — nem szabad csatlakozniuk a niunkásmozga lomhoz. Más szóval, a fékevesztejt individuális őrjöngés veszélytelen, a proletariátus kollektív osztálytörekvése veszélyes. Ebből a meggondolásból kiindulva a burzsoázia olykor türelmesen eltűri az őt zavaró magatartást, de csak addig, amíg az segít számára fenntartani a fennálló társadalmat. Intellektuális életük avantgardizmusa az utóbbi időkben alaposan megnehezítette, hogy választóvonalat tudjunk húzni az antiburzsoá tiltakozás és a burzsoápárti diverzió közé. AZ érzelmek korrumpálódása és az ízlés elferdülése a reakció szövetségese mind az irodalomban, a képzőművészetben, a színházban, mind pedig magában az életben; márpedig az avantgardisták közül sokan, akik a szó pontos jelentésével szöges ellentétben nevezik magukat avantgardistának, éppen ezeken a területeken működnek. AMI VERESÉGET MÉR rájuk, az az ember lényegéből fakadó szenvedélyes kívánság a jövő problémáinak megoldására. Mert az emberre egyáltalán nem az a törekvés jellemző, hogy hátat fordítson a valóságnak és átengedje magát a kétségbeesésnek vagy saját agóniájának. Speciuiitrísok CERUZAJEGYZET MÁR TIZEÜHi napja járom a keleti metropolis utcáit, gyárait, intézményeit, A naptár szerint már rég kitavaszodott. Azért írom, hogy a naptár szerint, mert Kassán az időjárás sokszor nem enged tavaszra következtetni. A „bennszülöttek" azt mondják: van tavasz, és van kassai tavasz. Ezt egyébként a saját bőrömön is tapasztaltam, mert néhány nappal ezelőtt — Göre Gábor szavaival élve: „Az nap sugara lömelegítette rólam az ködmönt", ami magyarul azt jelenti, hogy le kellett vetném a felöltőmet, másnap azonban, amikor kískabátban vágtam neki a városnak, bitangul átjárt a hideg és vacogott a fogam . .. DÉLUTÁN négy és öt óra körül „beindul" a város. „Váciutcás" emberáradat hömpölyög az utcákon. Ilyenkor nem tanácsos vásárolni vagy ráérősen lődörögni. Mind a kettő balul végződhet: a kívánt árut — a sorban állás következtében — estefelé kapja meg az ember, ha pedig ábrándosan szemléli a Dóm kocsipkéit, másnap új cipőt vásárulhat és — ha tudja — felkeresheti a pedikíírös intézményeket, mert helyszűke miatt a tömeg olyan komfortosan használja közlekedésre az ember lábát, mint a pedánsan kiaszfaltozott gyalogjárdákat. EGYIK ESTE a Sas utcában néhány perccel éjfél előtt azt mondja nekem egy virágos hangulatú polgár: — Öregem, akarsz egy oltári nagy pofont? Végignézem őt nyugodtan. Olyan ittas volt, ha egy fogpiszkálóval megérintem, hanyatt vágódik. Majd ezt mondtam neki: — Akarsz egy akkora pofont, hogy beleessél a holnapi napba? És itt jött a csattanó, a kassai akasztófahumor: a polgár ránézett az órájára, majd ezt válaszolta: — Mit hencegsz, az nem is lenne olyan nagy dolog, hiszen két perc múlva éjfél... A FÖPOSTÁN — ha jól számoltam — a jobb és a bal oldalon 24 jelfogadó ablak található. Ez azonban csak holt statisztika, mert a legideálisabb esetben is csak kettő, rendszeresen azonban csak egy működik. A jó kassaiak — míg hosszú sorokban állnak több pihent, ám a nyomdafestéket nem mindig tűrő gondolatokkal fejezik ki elégedetlenségüket. Egyébként igazuk van. Hogy lehet az, hogy egy 150 00U lakosú város főpostúján egy póstaablakot „üzemeltessenek"? A PINCÉREKET a legtöbb helyen szidják. Kassa kivétel. Itt a pincérek gyorsak, szolgálatkészek, udvariasak. Főleg az Európa-szállóban. A napokban este zöldséges szeletet rendeltem. A pincér kihozta, majd mielőtt elém tette volna, megnézte és bocsánatkérően ennyit mondott: Hozok, uram, egy másikat. Csodálkoztam az elhatározásán, de nem szóltam. Amikor fizettem, furdalt a kíváncsiság és megkérdeztem: Miért vitte vissza a másikat? Alig észrevehetően elpirult és ezt mondta: — Tetszik tudni, a széle egy picikét megégett.... Hát ilyen is van, kérem! Mas városokban — enyhe túlzással még a brikettet is eladják, de a kassai pincér figyelme egy apró pörkölődésre is kiterjedt. AZ ÁLLOMÁSON az egyik vasutas túlbuzgón nyüzsgött u sínek között. Egy másik vasutas — aki nyilván nem volt szolgálatban — egy ideig figyelte, majd rám nézett, a kollégájára mutatott és olyan mozdulatot csinált a homloka előtt, amit „süsünek" szoktunk nevezni. Megdöbbentem. Vasutas létére vasutascsúfolást csinál egy vasutasból?! Nekibátorodtam és megkérdeztem tőle: Mondja, kérem, miért használja a nép előszeretettel ezt a „süsüzést" a vasutasokkal szemben? Ezt válaszolta: Ez kassai vagy méginkább tiszacsernyói specialitás. Egy alkalommal a postás táviratot kézbesített egy vasutasnak és kérte, hogy írja alá az átvételről szóló elismervényt. A vasutas letette az asztalra a papírt, behívta a gyerekeit és megparancsolta nekik, hogy húzogassák az asztalt. És amikor a legjobban mozgatták, akkor kanyarította alá a nevét... Hiába, ez már a szokás hatalma. Életé nek nagy részét mozgó vasúti kocsikban töltötte el, aláírni is csak ilyen környezetben tudott ... Egyébként bocsánatot kérek a vasutasoktól: a történelet egy vasutas mesélte. AUTÓBÓL Kassán sincs hiány. Autós-udvariasságból azonban már igen. A „zebrák" előtt nemigen állnak meg, a tócsákat sem kerülik ki és nem is igen lassítanak. De hát ez nem is annyira kassai specialitás, hasonló a helyzet másutt is. Amit azonban a napokban este egy pedánsan világító forgalmi tábla mögött láttam, joggal nevezhető címeres és pántlikás kihágásnak: A tábla ugyanis mindennemű megállást és parkolást tiltott. Ez azonban nem zavarta a két „,embécskát". A járművek olyan békésen álltak a tilosban, közvetlenül a tábla szomszédságában, mint odahaza a fűtött garászban. Ennek kapcsán azonban bevallom, én is kihágást követtem el: nem írtam fel a rendszámukat. A VASMŰBEN járva felfigyeltem egy fiatal technikusra. Egy külföldi szakemberekből álló küldöttségnek magyarázott szlovákul, magyarul és — ha nem. tévedek — lengyelül. Hibátlanul használta a szakkifejezéseket és mind a három nyelvet folyékonyan beszélte. — Milyen nemzetiségű az elvtárs, — kérdeztem egy közel álló munkástól? Elnevette magát, majd ezt mondta: hogy milyen nemzetiségű? Kassai... KOMLÓSI LAJOS A kötelezettségek javát már teljesítették Hazánk felszabadulása 25. évfordulójának tiszteletére Szlovákia csaknem minden községében vállaltak szocialista kötelezettséget. A kötelezettségek többnyire a községfejlesztésre, illetve az életkörnyezet szépítésére irányulnak. így van ez Bátka községben (rimaszombati járás) is. Szabó Józseftől, a hnb titkárától megtudtuk, hogy a vállalt kötelezettségek jó részét már teljesítette is a község lakossága. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy lekövezték a temetőhöz vezető mintegy nyolcszáz méter hosszú utat és bekerítették a sportpályát. Az utóbbira azért volt szükség, mert labdarúgó-csapatuk feljebb került a III. osztályba, s így a szabályok értelmében már csak bekerített pályán játszhat. A teljesített felajánlások közé tartozik az egész község hangszóróhálózatának kiépítése is. Pontosabban szólva: a ma már Bátkával egy községet alkotó Dúlháza lakossága is hangszórókhoz jutott. Itt jegyezzük meg, hogy az egyesített községnek összesen 820 lakosa van. A lakosság kis száma ellenére a község a jövőben körzeti hivatal székhelye is lesz, mégpedig kedvező központi fekvése révén. Az anyakönyvi körzet központja eddig is Bátka volt. Van a községben körzeti orvos és fogorvos is. A rendelőket a nemzeti bizottsággal együtt egy régi kastélyban helyezték el. Az eddig nem teljesített kötelezettségvállalás már csak a község autóbuszmegállójának a felépítése. Mindent egybevetve: Bátka lakosai 1600 órát dolgoznak le társadalmi munkában. Ebbe persze már beletartozik az otthonaik környékének szépítésénél ledolgozott órák száma is. -fű-