Új Szó, 1970. április (23. évfolyam, 76-101. szám)

1970-04-10 / 84. szám, péntek

Világ proletárjai, egyesüljetek! SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJA KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA 1970. április 10. PÉNTEK BRATISLAVA • XXIII. ÉVFOLYAM 84. szám Ára 50 fillér A Nemzeti Front időszerű feladatai Az NF vezető szerveinek és kerületi képviselőinek országos tanácskozása • Kiáltvány a béke ügyében • Levél GUSTÁV HUSÁK elvtársnak (CsTK} — Tegnap Prágában együttes ülést tartottak a Cseh­szlovák Nemzeti Front szerveze­teinek képviselői és a Csehszlo­vák, a Cseh és a Szlovák Nem­zeti Front Központi Bizottsága elnökségeinek képviselői, vala­mint a Nemzeti Front kerületi bizottságainak elnöke és titká­rai. Az együttes ülés részvevői a CSKP KB januári határozata megvalósításának időszerű kér­déseiről, hazánk felszabadulása 25. évfordulójának megünnep­léséről, valamint további fela­datokról tanácskoztak. Anton Ťažkýnak, az SZSZK Nemzeti Frontja Központi Bi­zottsága elnökének megnyitója után EvZen Erban, a CSKP KB elnökségi tagja, a Csehszlovák Nemzeti Front Központi Bizott­ságának elnöke tartott politikai beszámolót, amelyben többek között kijelentette: Egész Nemzeti Frontunk alap­vető feladata ma arra mozgósí­tani társadalmunk erőit, hogy segítsenek befejezni a konszo­lidálódás folyamatát, valamint egészen és véglegesen kivezetni az országot a válságos politikai és gazdasági helyzetbői. Az antiszocialista erők vere­sége a Nemzeti Fronton belül előfeltétele annak, hogy magá­ban a Nemzeti Frontban kifej­lődjön a szocialista demokrácia, mely ismét hozzájárul a szocia­lista társadalom végleges kon­szolidálódásához. A Nemzeti Fronton belüli politikai változá­sok, amelyek szocialista jelle­gét hivatottak megszilárdítani, nem lehetnek formálisak, lát­szólagosak. A múltban nagyon sokszor felismertük a politika és a gaz­daság szoros összefüggését. A CSKP Központi Bizottsága teljes joggal mutatott rá, hogy társa­dalmunk konszolidálódás! fo­lyamatában pozitív eredménye­ket a jövőben is csak az anti­szocialista és jobboldali erők ellen vívott politikai küzdelem­mel érhetjük el. Erban elvtárs beszédében fog­lalkozott az elmúlt 25 év törté­nelmi tanulságaival, a jubileumi esztendő jelentőségével és fel­hívta a Nemzeti Front vala­mennyi szervét és szervezetét, nyújtsanak segítséget ahhoz, hogy méltóképpen ünnepeljük meg a május elsejét, felszaba­dulásunk 25. évfordulóját és V. I. Lenin születésének 100. év­fordulóját. Ezzel kapcsolatban rámutatott arra, hogy helyze­tünket a világban és népeink biztonságérzetét a Szovjetunió­hoz fűződő szövetség erősíti és éppen ezért az új barátsági együttműködési és kölcsönös se­gítségnyújtási szerződés nem­csak szokásos diplomáciai uk tus, hanem államunk és további szocialista fejlődésünk alapjai­nak nemzetközi megszilárdítá­sát jelenti. (Folytatás a 2. oldalon) Villanyenergia-termelésünk 1980-ra tervezik a dunai erőmű felépítését • Gyors ütemben fokozódik a villanyáram-fogyasztás • Atomerőmüveket építünk Az utóbbi időszak tapasztala­tai azt bizonyítják, hogy a cseh­szlovák népgazdaság további fejlődése szempontjából döntő jelentőségű tényező a villany­erümű-rendszer mielőbbi tovább­fejlesztése. A múlt év végi és az 1970-es év eleji — az ipari ter­melést is jelentős mértékben érintő — kiesések az áramszol­gáltatásban azt bizonyítják, hogy a hatvanas években az ál­lami költségvetésből nem fordí­tottak megfelelő összeget új erőművek építésére. Ezekről és az ezekkel kap­csolatos problémákról tájékoz­tatták tegnap délelőtt a sajtó munkatársait az SZSZK Fejlesz­tési és Műszaki Minisztériumá­nak vezető dolgozói. A sajtókonferencián a szak­emberek rámutattak, hogy a fejlett ipari országokban az ipa­ri beruházások 25—30 százalé­kát kénytelenek az energetika fejlesztésére fordítani. Hazánk­ban az egy főre eső villany­áram-fogyasztás világviszony­latban is magas szintet ért el, így az említett százalékarányt nekünk is be kell tartanunk. Szlovákia ipara — ami az energiaellátást illeti — sajátos problémákkal küzd. Napjaink­ban a szükséges villanyenergia nagy részét az ország nyugati feléből kell Szlovákiába vezet­ni, de ezenkívül jelentős áram­import is szükségessé vált. A kérdésre, van-e még Szlo vákiában elegendő tartalék, a szakemberek határozott igennel válaszoltak. Elsőként a folyók vize energiájának kihasználását említették. Egy nemrég végzett felmérés szerint vízenergiánkat u meglevő erőmüvek mindössze 27 százalékban hasznosíthatják. Felépítésre vár — többek kö­zött — a dunai erőmű, amely szerény becslések szerint is képes lesz 420—430 megawatt­nyi áram előállítására. A táv­lati tervek szerint ez az erőmű 1980-ra készül el. Most már vi­lágosan látható, hogy Európa e jelentős erőművének a felépíté­sét rég meg kellett volna kez­deni. A szakemberek becslése szerint a nyolcvanas évek ele­jén az áramfogyasztás már kö­rülbelül évi 400 -430 megawat­tal fokozódik, tehát annyival, amennyit a dunai erőmű fog ad­ni. Ez azt jelenti, hogy a víz­erőművek építésén kívül majd az elkövetkező évtizedben a hőerőművek létesítését ls szor­galmazni kell. Külön fejezet az atomerőmű­vek építésének kérdése. Sok bírálat hangzik el mostanában a jaslovské Bohunice-i első szá­mú csehszlovák atomerőmű épí­tőinek címére. A jelenlevő szak­emberek szélesebb összefüggé­sekben is megmagyarázták, mi­ért késik az A-l befejezése. A bohunicei létesítmény lényegé­ben KGST-vállalkozás. Az A-l többé-kevésbé kísérlet volt a természetes uránium bázisán működtető erőműtípus létesíté­sére. Hazánk ugyanis jelentős mennyiségű ilyen radioaktív anyaggal rendelkezik. Az építést (Folytatás a 2. oldalonl Alapos szervező munkával biztosítják a tagkönyvcsere sikeres lefolyását A KOMÁROMI JÁRÁS TAPASZTALATAI A tugkönyvcserévei kapcsola­tos beszélgetéseken szerzett ta­pasztalatokkal vitatta meg teg­nap a komáromi járási pártbi­zottság elnöksége. Az ülésen részt vett František Zimek, a nyugat-szlovákiai kerületi párt­bizottság titkára, aki aktuális politikai kérdésekről tájékoz­tatta az elnökség tagjait. A komáromi járásban a tag­könyvcserével kapcsolatos be­szélgetés most már a döntő szakaszban az alapszervezete­ket érinti. A járási pártbizott­ság, az ellenőrző és revíziós bi­zottság tagjai, valamint a párt­apparátus dolgozói már számot adtak munkájukról, állásfogla­lásukról. Ezekben a napokban az aktivistákkal és az alapszer­vezetekből kiválasztott elvtár­sakkal folynak a beszélgetések. Ez utóbbiakra vár a feladat, hogy értékeljék alapszervezetük tagjait. Ezt a megbízatást olyan elvtársak kapják, akik nem tér­tek el a marxizmus-leninizmus elveitől. A tanácskozáson megállapí­tották, hogy a fontos politikai feladat elvégzését gondos szer­vező munkával biztosítják. A beszélgetések megtartása ren­geteg időt és energiát vesz igénybe. A bizottságok a párt­tagok munkájának, állásfogla­lásának elbírálásakor követke­zetesen ragaszkodnak a CSKP KB levelének alapelveihez. Egyes esetekben nehéz megál­lapítani, hogy a hibát elkövető személy valóban belső kény­szerből gyakorol-e önbírálatot vagy csak „alkalmazkodik", hogy a gazdasági életben betöl­tött funkcióját megtarthassa. Éppen ezért nagy súlyt helyez­nek arra, hogy a bizottságok tagjai előzetesen megismerhes­sék azon párttagok tevékenysé­gét, akikkel beszélgetni fognak. Érvényesítik azt az elvet is, hogy a felelősség mértékét és fokát az egyének beosztásának és műveltségének megfelelően kell megszabni. A komáromi járásban a párt­alapszervezetek döntő többsége a válságos időszakban is bizto­sította a párt vezető szerepét a munka területén. Azokban az alapszervezetekben, amelyek a jobboldali opportunisták befo­lyása alá kerültek, a pártszerv által kijelölt bizottságok vég­zik a párttagok értékelését. Az elnökség véleménye szerint a beszélgetéseket végző bizottsá­gok becsületesen teljesítik fel­adatukat. Kihangsúlyozták azt is, hogy a párt eszmei egysége kialakításának egyik előfeltéte­le, hogy a beszélgetéseken a párttagok értékelését nagyon szigorúan a Központi Bi­zottság levelének alapelvei szerint végezzék. (cs.f DÉLKELET-ÁZSIA A háború átterjedt Kambodzsa területére Saigon — Az AP amerikai hír­ügynökség tudósítója elmondja, hogy csütörtökön délelőtt széni tanúja volt, amint dél-vietnami csapatok amerikai tanácsadó kíséretében átlépték a kambod­zsai határt és állásokat építet­tek ki kambodzsai területen. Kérdéseire azt válaszolták, hogy az akció célja a kambodzsai ha­tárőrség megerősítése. A tudósító megállapítja, hogy jóllehet a háború már néhány hete ténylegesen átterjedt Kam­bodzsa területére, ez volt az el­ső eset, hogy dél-vietnami kor­mánycsapaiok meg is vetették lábukat Kambodzsában. Bangkok — A thaiföldi mi­niszterelnök közölte, hogy a kormány megerősítette a Kam­bodzsával határos parti vizek tengerészeti egységeit. Az intéz­kedést a miniszterelnök nem in­dokolta, a hírügynökségek azon­ban emlékeztetnek arra, hogy a múlt héten a Kambodzsával ha­táros thaiföldi tartományok rendőrségét is megerősítették. Súlyos Dél-Vietnamban Saigon — Csütörtökre virra­dó éjjel a saigoni, illetve az amerikai csapatok hét állása el­len intéztek támadást a dél­vietnami szabadságharcosok. Az amerikai katonai szóvivő a tá­madásokat komolynak minősí­tette. A szóvivő jelentése szerint főleg a Tay Ninh tartományban levő 11. amerikai ezred támasz­pontja ellen intézett támadás során keletkeztek súlyos károk. Szórványos harcokra került sor a Központi-fennsíkon, a Me­kong folyó deltájában és a kam­bodzsai határ térségében. Melbourne — /. F. Cairns, az ausztráliai szövetségi parlament képviselője tiltakozott az ellen, hogy Ausztrália részt vesz a vietnami agresszióban. Az Egye­sült Államok békeerőinek min­tájára a képviselők május 8-10­ét a vietnami háború moratóriu­mának nyilvánították. Washington — A demokrata párt vezetősége meg van győ­ződve arról, hogy a vietnami há­ború kérdése ismét az amerikai közvélemény érdeklődésének homlokterébe került, és jelen­tősen veszélyezteti Nixon elnök és a republikánus párt politikai helyzetét. A CIA finanszírozza a „laoszi titkos hadsereget" Vientiane — A laoszi titkos hadseregnek, amelyet mint ki­derült, a C1A szervez és finan­szíroz, immár 12 000 tagja van, ami annyit jelent, hogy az ösz­szes laoszi haderők 20 száza­lékát alkotják — jelenti az UPI jól értesült körökből szár­mazó információkra hivatkozva. A hírügynökségi jelentés szerint a „titkos hadsereg" hadművele­teit illetően szigorú titoktartást vezettek be. Ennek ellenére, is kiszivárognak a laoszi amerikai agresszióval összefüggő kulisz­szatitkok. C KÖZEL-KELET Egyiptom tájékoztatta a Biztonsági Tanácsot az izraeli légierő barbár támadásairól Kairó •— Az Egyesült Arab Köztársaság csütörtökön hiva­talosan tájékoztatta a Biztonsá­gi Tanácsot arról a bombatáma­dásról, amelyet az izraeli légi­erő egy El Sarkia kormányzó­ságbeli általános iskola ellen Intézett — jelentette be a kai­rói rádió. Az egyiptomi sajtó felháboro­dással ír a bombázásról, amely­nek, mint ismeretes, 30 gyerek vált áldozatává. Az izraeli állás­pontra utalva az Al Ahram cí­mű tekintélyes lap rámutat, hogy a tévedések nem szoktak ilyen sűrűn előfordulni. Minden­kinek az emlékezetében él még az Abu Zabal-i üzem ellen in­tézett bombatámadás, amelynek során mintegy 100 munkás vesz­tette életét. Az Izraeli hatósá­gok annak idején ezt a táma­dást is „sajnálatos tévedésnek" minősítették. Az említett lap hangsúlyozza, hogy Izraelben nagyon pontos tervet dolgoztak ki az arab lakosság elleni ter­rorcselekményekkel összefüg­gésben. A lap azzal fejezi be eszmefuttatását, hogy eljön az idő, amikor az arab népek meg­torolják a gaztetteket. Az NSZK növeli segélynyújtását Izraelnek Bonn — A Német Szövetségi Köztársaság egyre növekvő mér­tékű pénzügyi segítséget nyújt Izraelnek és hozzájárul hadiipa­ri potenciáljának növeléséhez — írja a Spiegel. Abba Eban nyugat-németországi látogatá­sa folyamán Bonn beleegyezett, hogy továbbra is évi 140 millió márkás segélyt nyújt Izraelnek. Emellei további 200 millió már­kát ad azzal a céllal, hogy ösz­tönözze más országok lakóinak Izraelbe emigrálását. Az NSZK nagy mennyiségű berendezést exportál az Izraeli ipar számára, amelynek nagy részét haditer­melésre állították át.

Next

/
Thumbnails
Contents