Új Szó, 1970. április (23. évfolyam, 76-101. szám)
1970-04-09 / 83. szám, csütörtök
Színvonalas döntők MOSZKVÁBAN Tegnap a Luzsnyiki sportcsarnokban véget értek az idei asztalitenisz Európa-bajnokság küzdelmei. Már a déli órákban özönlött a közönség az EB színhelyére és a döntőket több mint 9000-en nézték végig. A rendkívüli érdeklődés annak tulajdonítható, hogy az öt egyéni szám döntőjéből báromban szovjet asztaliteniszezők is szerepeltek. Délután 14,00 órakor kezdődtek az elődöntő összecsapásai, melyek magasszínvonalú küzdelmeket hoztak. A szakemberek véleménye szerint a négy legjobb közül bármelyik bejuthatott a döntőbe. A férfi egyesben Korpa hatalmas küzdelemben legyőzte Johanssont, Alser viszont nagy meglepetésre simán verte az addig remekül játszó Bengtssont. A férfi párosban a Klampár, Jőnyer magyar kettős a világbajnok svéd Alser, johansson párostól kapott ki. A magyarok elég szertelenül játszottak. Kiütközött náluk a „régi" hiba, biztos vezetéseket adtak le és annak ellenére, hogy nagy csatát vívtak 3:2 arányban alul maradtak. A másik ágon Snrbek, Stipancsics a szovjet Amelin, Gomozkov kettősön keresztül jutott a döntőbe. A nőt egyes elődöntőjében VoStová remek játékkal győzött a nagytudású és rutinos Alexandru ellen, Rndnova pedig honfitársnőjét Pogoszovát fektette kétvállra. A nőt párosban a szovjet kettős a románokat, a nyugatnémet páros pedig a lengyeleket győzte le nagyobb megerőltetés nélkül. A vegyespárosban a szovjet asztaliteniszezők domináltak és a döntőbe a Gomozkov, Rudnova, valamint a Szarhojan, Pogoszova kettős került. Az elődöntő eredményei: Férfi egyes: Korpa (jugoszláv) —johansson (svéd) 3:2, Alser (svéd)— Bengtsson (svéd) 3:0. Férfi páros: Alser, johansson (svéd)—Klampár, jónyer (magyar) 3:2, Snrbek, Stipancsics (jugoszláv]—Amelin, Gomozkov (szovjet) 3:1. Nőt egyes: Voštová (csehszlovák)— Alexandru (román) 3:2, Rndnova (szovjet)—Pogoszova (szovjet) 3:2. Nőt páros: Rudnova, Grinberg (szovjet)— Alexandru, Crisan (román) 3:0, Schölerné, Simonná (nyugatnémet)—Galinska, Noworyta (lengyel) 3:0. Vegyespáros: Gomozkov, Rudova (szovjet)— Nelae, Wright (angolj 3:1, Szarhojan, Pogoszova (szovjet)—Amelin, Grinberg (szovjet) 3:1. A döntők a női egyessel kezdődtek: Rudnova (szovjet)— Voštová (csehszlovák) 3:2, (15:21, 21:11, 11:21, 21:4, 21:17). Voštová nagyon jól kezdett, sokat támadott, leütései sikerültek és az első játszmát meg ls nyerte. A második játszmában azonban átengedte a kezdeményezést ellenfelének, s miután a harmadikat ismét megnyerte, ugyanezt tette a negyedikben Is. Ekkor Rudnova, aki az Európa-bajnokságon remek formában volt, szinte lelőtte az asztalról. Az utolsó játszmában Voštová azonnal támadólag lépett fel, megszerezte a vezetést, de Rudnova nem hagyta magát, egyenlített, átvette a kezdeményezést és végül a végső győzelmet ls megszerezte. Európa-bajnok: Rudnova (szovjet), 2. Voštová (csehszlovák), 3. Alexandru (román) és Pogoszova (szovjet). Férfi egyes: Alser (svéd) —Korpa (jugoszláv) 3:0 (21:19, 21:18, 21:9). A kitűnő képességű, gyilkos erejű tenyereseiről ismert szabadkai asztaliteniszezőnek eddig még sohsem sikerült Európa- vagy világbajnokságon a legjobb négy közé jutnia. Most ott volt a döntőben. A jugoszlávok abban bizakodtak: ha a bajnoki cím védője Surbek nem került a legjobbak közé, talán Korpának sikerül a jugoszláv színeket győzelemre vinni. Korpa váratlanul nagy hibaszázalékkal jásztott. Számtalan könynyű labdát rontott és nem tudta megtalálni Alser taktikájának ellenszerét, aki végig — Ismerve Korpa tenyereseit — a fonák oldalára adta a labdát. Korpa ezenfelül nagyon Idegesen játszott és így Alser eléggé sima győzelmet aratott. Európa-bajnok: Alser (svéd), 2. Korpa (jugoszláv), 3. johansson és Bengtsson (mindkettő svéd). MEGLEPETÉS KASSÁN Lokomotíva — Banská Bystrica 1:1(1:1,0:1) A vasárnapi bajnokverés után joggal várta a kassal közönség és a közvélemény, hogy a Lokomotíva futballistái saját pályájukon kiharcolják a Szlovák Labdarúgó Kupa döntőjébe jutást a II. ligában szereplő Dukla Banská Bystrica ellen. Nem így történt, mert a hazaiak nagyon gyenge teljesítményt nyújtottak, s az egyenlítést is csak a 90. percben érték el (Ondó). Addig ugyanis a vendégek vezettek a 18. percben elért góljukkal (Masnýj. A kassalak talán csak háromszor veszélyeztették Sedílek kapuját. A rendes játékidő letelése után 1:1 volt az eredmény, Így a szabályok értelmében 2x15 perces hosszabbításra került sor. Ebben a játékrészben azonban nem esett gól. A továbbjutás sorsát tizenegyes-rúgásokkal döntötték el. A besztercebányai Petrovič mind az ötször eredményes volt, míg ellenfele, a kassai Šlosiarik csak négyszer talált a hálóba. Végeredményben tehát a besztercebányai katonák jutottak a kupa döntőjébe, ahol a Trnavát legyőző Slovan Bratislava lesz az ellenfelük. A kassai csapatból mindenki mélyen tudása alatt játszott. Csak Farkas Gézának és Módernek volt egy-két szép megmozdulása. Az előbbinek egy nagyszerű lövése a felső lécen csattant. (tv) SZARAJEVÓI FIGYELMEZTETŐ Jugoszlávia —Ausztriall (0:1) A jugoszláv tv közvetlen adást biztosított a találkozóról, s ennek a látogatottság vallotta kárát (7000 néző). Az első félidőben az osztrák csapat szinte maradék nélkül hajtotta végre mindazt, amit Sfastný mester kért és elvárt fiaitól. A védelem 'riásl munkát végzett, s többnyire sikerült feltartóztatnia a félelmetes hírű jugoszláv csatárokat. A nagyszerűen működő osztrák védők mögött remekelt a kapus, Harreither. A zömmel védekező vendégcsapat gyors ellentámadásokat vezetett, s ezek egyike a 20. percben teljes sikert hozott. Redl bombájával szemben Mutlbaricsnak nem volt ellenszere. Szünet után az első perc a jugoszlávok szerencsés egyenlítő gólját hozta Sztepanovics révén. A vérszemet kapott hazai csapat továbbra ls sokat rohamozott, de az eredmény már nem változott. Az eredmény mindenképpen az osztrák csapat számára hízelgő. Mitics, a jugoszláv szövetségi kapitány biztos győzelmet várt, s azt igért a magyarok elleni találkozóra is . . . Az osztrák csapat taktikailag érett, okos játékával rászolgált az értékes döntetlenre. Ez az eredmény feltétlenül figyelmeztető a vasárnapi osztrák—csehszlovák előtt... A jugoszláv csapatban három cserét hajtottak végre, de a várt eredmény elmaradt. A gyakori támadások meghiúsulása Idegessé tette a máskor félelmetes csatárokat. Míg a jugoszláv csapat messze elmaradt a várt teljesítménytől, az osztrák együttes lehetőségei maximumát nyújtotta. (zaj GYENGE FŐPRÓBA Partizánske — Csehszlovákia 13 (0:2) 1970. IV. 1. A 7000 néző előtt lebonyolított edzőmérkőzés góljait jurkanin (2) és Albrecht, Illetve Szabó 11-esből lőtte. A válogatott, amely Viktor, — DobiáS, Migas j. Zlocha, Hrivnák, — Pollák, Hrdlička, — B. Veselý, Jurkanin, Adamec, Albrecht felállításban játszott, nem nyújtott meggyőző teljesítményt. A 2. félidőben Vencel, Pivarnik és Ján Čapkovič játszott Viktor, Dobláš és HrdlICka helyén. Jokl és Hagara sérülése, Kuna torokfájása, Fr. Veselý pedig a Slávia KK mérkőzése miatt nem szepelhetett. A szovjet fővárosban lebonyolításra került asztalitenisz Európabajnokság legjobb csehszlovák szereplője Ilonka Voštová volt. (ČSTK felv.) SZOVJET sikerek a téli UNIVERZIADEN A Finnországban folyó VI. téli Unlversiadé versenyei lassan a végükhöz közelednek. Két jégkorong mérkőzésen kívül a sí- és műkorcsolyázó versenyek már befejeződtek. 27 ország csaknem 650 főiskolás versenyzője mérte össze tudását és osztozkodott 23 bajnoki címen. A szovjet versenyzők szerepeltek a legjobban. 71. éremből 36-ot szereztek meg. Ebből 13 arany 15 ezüst és nyolc bronz. Őket az amerikai főiskolások követik, 5 arany, 5 ezüst és egy bronzéremmel. A szovjet versenyzők elsősorban az északi si számokban, valamint a gyorskorcsolyázó versenyekben domináltak és e két sportágban összesen 12 aranyat szereztek 14-ből. A műkorcsolyázásban Csehszlovákia 2, Magyarország és a Szovjetunió egy-egy bajnokságot nyert. A miilesiklást a nyugatnémet Neureuther nyerte. A pálya 580 méter hosszú volt 200 m szintkülönbséggel, 57 illetve 52 kapuval. A csehszlovák Pažout nagyon jó teljesítményt nyújtva az előkelő 4. helyen végzett. A műlesiklás eredménye: 1. Neureuther 84, 2. Paulsen (amerikai) 89,17, 3. Ramus (francia) 89,99, 4. Pažout 90,20, 5. Bachelda (lengyel) 90,50, 6. Thomas (francia) 90,92. A jégkorongtornán ezúttal is 2 mérkőzést játszottak. A csehszlovák csapat főlényes, a szovjet biztos győzelmet aratott. Csehszlovákia — japán 10:1, (10:0, 2:1, 6:0). Gólok: Nedoman ský és Hlinka 4—4, SevCík és Holik 2—2, Bačiak, Janák, Brdička, Eysselt, Zelenka és Mrukvla. Szovjetunió — Finnország 7:3 (1:0, 3:1, 3:2). KECSEGTETŐ AJÁNLAT Hosszabb hallgatás ulán ismét jelentkezett Ukrajinczyk, a híres nemzetközi menedzser, s a Slovan Bratislava labdarúgói számára új portyát helyezett kilátásba. Azt ajánlja, vegyenek részt az augusztus 5-én Mallorca szigetén sorra kerülő nemzetközi tornán. Kívülük az FC Köln, a Tottenham Hotspur • Az UEFA torna selejtezőjében Lengyelország csapata Romániával Varsóban mérkőzött, s ellene 1:1 arányú döntetlent ért el. és az Atletico Madrid szerepelne még. Érdekes, hogy egyéb spanyol tornákon is szívesen látott vendégek lennének elsősorban a szocialista államok klubjai. Barcelonába az Ojpesti Dózsa és a Moszkvai Dinamó, valamint a nyugatnémet Schalke 04 kapott meghívást. Huelva városába a Standard Liége, s n Szparlak Moszkva csapatát várják, s ugyanott szerepelne a Real Madrid is. A legújabb hírek szerint Spanyolországban közkedveltek a csehszlovák labdarúgók, mivel nyílt játékot produkálnak. Amit szabad az angoloknak, nem szabad a mexikóiaknak! A hagyománytisztelő angolok számára mérhetetlenül sokat jelent a Wembley stadion, amelynek játékterén végre 1966ban a labdarúgás őshazájának válogatottja világbajnok lett. A mexikóiak, az 1970-es évi labdarúgó VB rendezői legalábbis olyan büszkék az Azték stadionra, mint az angolok a Wembleyre. A mexikói házigazdák azt hitték, hogy vendéglátó és vendéglátó között nem lehet különbség. Ezért kérték a F1F A-tól, hogy amennyiben csapatuk sikeresen veszi a csoportmérkőzések akadályát, s továbbjut, soronkövetkező párharcát, vagy találkozóit továbbra is az Azték stadionban bonyolíthassa le. A derék mexikóiak megfeledkeztek arról, hogy a labdarúgó világszövetség, a FIFA vezérkara szinte kizárólagosan angol befolyás alatt áll, s most csodálkoznak e szervezet végrehajtó bizottságának döntésén, amely így hangzik: „Minden válogatott csapatnak ott kell játszania a VB során, ahová a fátékszabályzat besorolja!" Az angol csapatnak 1966-ban a VB során nem kellett a Wembley stadionból kimozdulnia, sőt olyan előnyös időbeosztást kapott, amely megfelelő módon gondoskodott regenerációs lehetőségeiről. Az eredmény nem is maradt el. Elvégre még a játékvezetőket kijelölő bizottságot is az angolok irányították. A mexikóiak is házigazdák, de ez a példa bebizonyítja, mekkora különbség lehet két házigazda között... (zalaj 1. SP. TRNAVA-SLOVAN 2. CELTIC—LEEDS Beküldte: Lakhely: Utca: :árás: : { : ) : ( : ) K1 17 p P tv A külföld labdarúgása Nem egész két hónappal a labdarúgó VB kezdete előtt Mexikó-, ban rengeteg a találgatás a válogatott csapat új edzőjével kapcsolatban. A jelenlegi edzőt, Raul Caidenast sokan bírálják, s befolyásos emberek követelik leváltását. Úgy tudják, hogy helyét elődjének, Ignacto Trellesnek kellene átvennie. A labdarúgó világbajnokságok történetében először fordul elő, hogy a FIFA kongresszusa csak két uappal a nagy sorozat után ülésezik. A St. Etienne csapata, a francia bajnok kedden este Marokkó válogatottját, a világbajnoki mezőny egyik tagját fogadta, s felette 5:1 (3:0) arányú győzelmet aratott. Az afrikai együttes nagyon gyenge ellenfélnek bizonyult. Az eredmény mellett ékes bizonyíték az a tény.Is, hogy az Etienne együttes öt játékosát volt kénytelen nélkülözni, akik tegnap a válogatottban szerepeltek. jósé Diaz Cristobal madridi ügyvéd új csúcsot állított fel a spanyol .Sazkában", 42 millió pesost, vagyis 600 000 dollárnak megfelelő összeget nyert. Egyike volt azoknak a tippelőknek, akik a spanyol liga vasárnapi 14 találkozóját telibe találták. Az amatőr Európa-bajnokság egyik találkozóját Bécsben bonyolították le, s az NSZK válogatottja 2:0 arányban győzött Ausztria felett. Az NSZK labdarúgó-ligájában két mérkőzést bonyolítottak le. Eredmények: Hertha—Hannover 96 1:1, Allemanla Aachen—Hamburger SV 0:2. Az angol I. labdarúgó divízióban a Nottingham Forest saját pályáján szenvedett 4:1 arányú vereséget a Coventry Citytől. Denis Law nem is olyan régen a világ egyik leghíresebb labdarúgója volt, s az emlékezetes mérkőzésen, Anglia ellen helyet is kapott a földkerekség válogatottjában. A legújabb hír szerint jelenlegi csapata, a Manchester United elégedetlen Law játékával és átadólistára helyezte, mindöszsze 60 ezer fontot kér érte. Az is igaz, hogy Law kissé a saját hibáján kívül esett vissza ilyen nagy mértékben. Az utóbbi években nem tudott kilábolni a sérülésekből, s Így nem nyerhette viszsza hajdani formáját. Sir Mat Busby, a Manchester United műszaki vezetője kijelentette, hogy Law-ot még mindig kiváló labdarúgónak tartja és sajnálja, hogy távoznia kell az együttestől. Dewls Law 42 alkalommal öltötte magára a skót válogatott címeres mezét és labdarúgó pályafutását 16 éves korában kezdte a Huddersfield Town csapatánál. Sir Alf Ramsey, az angol szövetségi kapitány azzal lepte meg a szurkolókat, hogy Paul Reaney helyett, aki nemrégen lábát törte, ugyancsak a Leeds United egy másik játékosát, Paul Madeleyt nevezte világbajnoki keretébe. Madeley eredetileg még a számításba jövő 40 játékos között sem kapott helyet. Egyébként Madeley foglalja el Reaney elárvult helyét az Angol Kupa szombati döntő mérkőzésén a Leeds United csapatában ls. Az NSZK—Románia barátságos mérkőzésen csehszlovák részről fán Grešo töltötte be a megfigyelő szerepét. A románok ugyanis a III. csoportban ar csehszlovák együttes ellenfelei -lesznek. Albrecht utazhat Milan Albrecht, a Jednota Trenčín kiváló balszélsője az utóbbi időben sorozatban nyújtott nagyszerű teljesítményt. Ezért vette őt figyelembe Jozef Marko a válogatott csapat összeállításánál. Erede' tileg nem szerepelt az utazók névsorán, mégis sikerült elintézni a formalitásokat, s nincs akadálya annak, hogy vasárnap bemutatkozhasson a Práter Stadionban. A sportfogadás hírei A Športka 14. játékhetének nyere^ ményelosztása: I. húzás: I. díj: 2 nyertes, á 200 000 korona, II. díj: 54 nyertes, á 19 920 korona, III. díj: 2958 nyertes, á 525 korona, IV. díj: 57 699 nyertes, á 40 korona. II. húzás: I. díj: nincs nyertes. II. díj: 54 nyertes, á 15 870 korona, III. díj: 2995 nyertes, á 400 korona, IV, díj: 54 068 nyertes, á 40 korona. A SAZKA 14. játékhetének nye. reményelosztása: I. díj: 45 nyertes, á 1300 korona, II. díj: 881 nyertes, á 125 korona, III. díj: 7741 nyertes, á 15 korona. » » * A MATES 13—14. játékhetének nyereményelosztása: I. díj: 1. nyertes 200 000 korona, II. díj: 378 nyertes, á 2030 korona, III. dlj: 11 240 nyertes, 6 140 korona.