Új Szó, 1970. április (23. évfolyam, 76-101. szám)

1970-04-06 / 80. szám, hétfő

Bajnokverés Kassán A Slovan két pont előnyt szerzett a rangadó előtt A vendégcsapatok közül csak a VSS győzött # Tavasszal már csak két együttest nem ért vereség # Albrecht a válogatott keretben A szombaton és vasárnap lebonyolított liga-fordulóval 5 mérkőzést nyertek meg a pályaválasztók, kettő végződött dön­tetlenül, a VSS pedig győzött Prágában, a Bohemians ellen. Elvesztette ebben a fordulóban tavaszi veretlenségét a Spartak Trnava, a Baník Ostrava és a Slávia Praha. Tavasszal már csak a Slovan Bratislava és a Sparta Praha együttesét nem érte vereség. A nagyszombatiak kassal vereségük miatt — is­mét a Slovan mögé kerültek a bajnoki táblázaton. A Slovan tehát két pont előnyt szerzett az osztrák—csehszlovák váloga­tott mérkőzést követő Trnava—Slovan rangadó előtt. A Sparta Praha is megelőzte az Intert a 3. helyért vívott párharcban. A kiesési fronton Gottwaldov 2, Kladno egy pontot szerzett, a lelkesen küzdő Bohemians azonban balszerencsés vereséget szenvedett. A Bohemians így már aligha kerülheti el a kiesést. Szerdán Görögország ellen kellett volna mérkőznie a váloga­tott csapatnak, ez a találkozó azonban elmaradt. Vasárnap Ausztria—Csehszlovákia mérkőzésre kerül sor. Marko edző 18 játékost jelölt a válogatott keretbe. Kihagyta belőle a sérült Horvátot és helyére a trencséniek kitűnő szélsőjét Albrech­tet hívta be. 1:0 (0:0) Lokomotíva Trnava Kassa, 14 000 néző. Játékvezető: Sarka. Góllővő: Farkas. Kevesen hittek benne, mégis be­következett: bajnokverésnek lehe­tett szemtanúja a kassai közön­ség. A Lokomotíva idei legjobb teljesítményét nyújtotta, nem volt egyetlen gyenge pontja sem. A nagyszombatiak érettebben, stílu­sosabban játszottak, de ez kevés nek bizonyult. A mérkőzés hőse a kassai védelem volt. Remek tak­tikával, 12-szer állította lesre Ada­mecéket. Az első félidőben nem esett gól, de főleg azért, mert Farkas Géza, a hazaiak fiatal csatára két 100 százalékos gólhelyzetet hagyott kt. Az egész mérkőzés folyamán enyhe, fölényben volt a Lokomo­tíva. A bajnokcsapat szemmel lát­hatóan döntetlen elérésére töre­kedett, csak akkor próbálta átven­ni a támadó szerepét, amikor az már késő volt. A mérkőzés egyetlen gólját a 69. percben érte el Farkas. Móder becsapta ellentelét, nagyszerűen tálalt Farkas elé, aki ezúttal nem hibázott. Góljáért a közönség meg­bocsátotta neki az első félidőben kihagyott két nagy helyzetet. A nagyszámú közönség az Idény legjobb mérkőzését és Sarka kitű­nő játékvezetését élvezhette. Kü­lönösen elégedett volt Fleiár, Knapp. Hric, Móder és Gyurek teljesítményével. A nagyszombati csapatban Dobiái, jarábek, Hru­šecký, Kuna tűnt ki, de egyikük sem játszott Igazán Jól. Adamec ezúttal túl sokat beszélt a pá­lyán B. Gy. 2:1 (1:1) Trenčín Ostrava Trencsén, 4000 néző. Játékveze­tő: Krúávek, góllövők: Jančula és Nagy, illetve Korta. Végig jobb csapat volt a hazai együttes, de csak az utolsó perc­ben lőtt góllal nyerte meg a küz­delmet. Az első félidőben a ha­zalak a 6., a vendégek pedig a 27. percben bizonyultak eredmé­nyeseknek. A gyors trencsénl gól túlságosan magabiztossá tette a hazai együttest, a kezdeménye­zést átengedte a vendégcsapatnak. Az egyenlítés után nem sok hiány­zott ahhoz, hogy az ostravaiak szerezzék meg a vezetést, mivel a 42. percben Kolečko az üres kapu fölé lőtt. Fordulás után fel­javultak a trencsénl fedezetek, s egyre többet támadott a hazai csa­pat. Gólját ennek ellenére csak a 90. percben érte el. Jók: Ribošek, Hojsík, Drvay, jančula, illetve Schmucker, Huml, Mochel és Kolečko. 2:3 (1:1) mindent megtett a győzelem ki­harcolásáért, mégis megint ő kap­ta a gólt. A 88. percben Dojčák a baloldalon vezette a támadást és átadásából Hoholko közelről sze­rezte meg a győztes gólt. A VSS közepes teljesítménnyel harcolta ki ezt a győzelmét. De­siatnik és Bomba nagy munkát végzett • védelemben. Stafnra lel­kesebben küzdött mint Pollák. A csatársorban Hoholko és Strausz tűnt ki. 0:0 Kladno Dukla Kladno, 3000 néző. játékvezető: Hórbas. Pompás teljesítményt nyújtott ezen a mérkőzésen Viktor, a Duk­la válogatott kapusa. Legalább három biztos góltól mentette meg csapatát. A kladnói csatárok köz­vetlen közelről sem tudták felül­múlni a válogatott kapust. A kladnóiak a sérült Smolík nélkül vették fel a küzdelmet, ki­tűnően küzdöttek és jól Játszot­tak. Az egész mérkőzés folyamán fölényben voltak, amit a 12:2 szögletarány is bizonyít. Végig sportszerű volt a küzdelem, amely bővelkedett drámai jelenetekben. A Dukla mindössze két lövéssel veszélyeztette ellenfele kapuját. Jók: Adélt, Kouba, Holoubek, Il­letve Viktor, Čadek, Bendl és Su­chánek. 2:0 (0:0) Bohemians VSS Prága, 5000 néző. játékvezető: KlaSansky. Góllövők: Jarkovský, Panenka, illetve Pollák, Strausz és Hoholko. A kiesés ellen küzdő Bohemians az első félórában jól játszott és elég nagy nyomás alatt tartotta a kassaiak kapuját. Ennek ellené­re már az első kassal ellentáma­dás (B. perc) gólt hozott. Pollák szabadrúgása ívelten szállt a ka­pura, Kozinka rosszul fntott kl, a labda fölötte a hálóba szállt. A Bohemiansnak legalább tízszer annyi helyzete voH mint ellenfe­lének, de nem bizonyult szeren­csésnek. Plvarník egyszer a gól­vonalról mentett. Végre a 45. percben a kapufától visszapatta­nó labdát Jarkovský fejelte a há­lóba. A második félldőbe.n is a 8. perc volt balszerencsés a Bohemians számára. Hoholko elfutott, be­adását Strausz fejelte a hálóba. A 72. percben Desiatnik leterítet­te Jarkovskyt, a megítélt tizen­egyest Panenka értékesítette. Az utolsó negyedórában a Bohemians Sparta Žilina Prága, 12 000 néző. Játékvezető: Ondrušek. Góllövők: Urban és B. Veselý. Az első 45 perc álmos játékot hozott. Az 53. percben Urban fe­jese eredményezte a hazalak ve-, zetö gólját, és ez fordulatot Je­lentett a mérkőzésen. Pažlcky a büntető terület sarkán szabályta­lankodott B. Veselý ellen. A sza­badrúgást Veselý pontosan Drban fejére ívelte, és a fejes védhe­tetlenSl szállt a hálóba. Ha a Sparta középpályásai Job­ban Játszanak, a prágai csapat már korábban vezetéshez jutha­tott volna. A vendégcsapat olykor kilenc játékossal védekezett, és elől csak Slezák tartózkodott. Urban gólja után a Zllina meg­próbált kltámadnl, a Sparta véde­lem azonban csírájában elfojtot­ta a támadási kísérleteket. A gyors akciók védelembe szorítot­ták a zsolnai támadókat, A játék ezt követően felgyorsult és érde­kesebbé vált. A 69. percben Jara­binský középre ívelte a labdát, és Bohuš Veselý nem hibázott. Slovan Teplice Pozsony, 15 000 néző. Játékve­zető: KalaS. Góllövők: jokl, jan Čapkovič és Fillo. Az első 45 perc után úgy tűnt, hogy megismétlődik sok tavalyi mérkőzés, amikor a Slovan hazai pályán — szinte „megsemmisítő" fölény ellenére — „megszerzi" az egyik pontot. Ezek után a 0:0-ás mérkőzések után mindig a balszerencsére panaszkodtak a „kékek", s nem tudatosították, hogy elsősorban a körülményes, lassú csatárjáték és a pontatlan lövések voltak a „ludasak" a gól­nélküli eredményekben. Ezen a ta­lálkozón is csak Jokl csatasorba állása jelentett fordulópontot, aki Móder László helyett jött pályára. Meg kell azonban mondanunk, hogy az első félidőben a vendég­csapat mesterein védekezett, s a 39. percben Stratil egy ellentá­madás során nagy gólhelyzetbe került, de Fillo nem a legtisztáb ban választatta őt el a labdától. A második félidő elején Is adó­dott helyzet a vendégek előtt, de nem tudták kihasználni. Egyéb­ként a Slovan állandó fölényben játszott az egész mérkőzés folya­3:0 (0:0) mán, s amiknr megtört a jég — Jokl gólja után —, akkor már csak idő kérdése volt a gólarány nagysága. Jók: JoWI, Ián Zlocha, és Hrdlička, Illetve Vitn ét Stratil. (tv) Prešov Inter 1:1 (0:1) Eperjes, 4000 néző. Játékvezető, Poníek. Góllövők: Miklós, illetve Levický. A nehéz, csúszós talajon rend­kívül kedvezőtlen időben leját­szott mérkőzésen a közönség csak közepes futballt látott, és így i pontosztozkodással csak a két együttes lehet elégedett. Az Inter vezető gólja már a harmadik percben megszületett, amikor Levický kihasználta Čer­veňan kapus hibáját. A hazaiak egyenlítő gólját a 90. percben Miklós lőtte, amikor Husár be­ívelését fejjel Füllé hálójába to­vábbította. Mľr 1' 0" 2:1 (0:0) Gottwaldov. 7000 néző. Játékve­zető: Paulovič, Góllövők: Jugas, M alíts, illetve Maréi. Amikor már úgy tűnt, hogy mindkét együttes belenyugodott a döntetlenbe, a piros-fehérek vé­delme egy pillanatra megingott és Mallts a 89. percben biztosította a Gottwaldov szerencsés győzel­mét. A prágai együttes vendégsze­replését nagy várakozás előzte meg, hiszen a Slávia a tavaszt idényben még nem szenvedett ve­reséget. A mérkőzés lefolyása azonban csalódást keltett. Az el­ső helyzet ugyan a Slávia Játé­kosai előtt adódott, amikor Kne­bort bombáját Jurásek kapus szögletre hárította, de ezután a hazaiak vették át a kezdeménye­zést, több veszélyes lövést küld­tek kapura. A LIGA ÁLLÁSA: 1. Slovan 2. Trnava 3. Sparta 4. Inter 5. Teplice 6. VSS 7. Lokomotíva 8. Žilina 9. Dukla 10. Trenčín 11. Prešov 12. Slávia 13. Ostrava 14. Gottwaldov 15. Kladno 16. Bohemians 23 13 23 13 23 11 23 10 23 9 23 9 23 9 23 9 23 8 23 7 23 7 23 5 23 4 23 6 23 4 23 2 8 2 30: 6 4 48: 6 6 32: 7 6 36: 7 7 22: 7 7 30: 6 8 28: 6 8 29: 7 8 28: 8 8 26: 8 8 18: 10 8 24: 10 916: 5 12 22: 7 12 21: 8 13 18: 11 34 18 32 21 28 22 27 16 25 Z? 25 20 24 30 24 28 23 21 22 18 22 35 20 27 18 36 17 48 15 46 12 0 Az idei Béke-versenyre neve­zett 11 csehszlovák kerékpározó — Hrazdira, Labus, Vávra, Svorada, Bilo, Vlček, Háva, Marek, Hladík, Prchal, Smolík — elutazott Olasz­országba, ahol egyhónapos edző­táborozáson vesz részt. A Sparta Praha futballistái szombaton 2:0-ra győzlek a Zsolna el­len. Felvételünk a második gól utáni pillanatot örökítette meg. A KÜLFÖLD LABDARÚGÁSA ANGLIA. Az Everton már meg­nyerte az angol bajnokságot. Negyvenegy mérkőzése során 65 pontot szerzett, Szombaton ide­genben l:0-ra nyert a Sheffleld Wednesday együttese ellen. Ha utolsó mérkőzésén is győz, 67 pontja lesz és ezzel beállítja a Leeds United rekordját. A Leeds szombaton 2:l-re győzte le Burn­ley együttesét, s jelenleg 40 mér­kőzésből 57 pontja van. Az élcso­port további tagjai: Derby 52, Chelsea 51, Liverpool 49 pont. A Manchester United csak a 10. helyen áll. NSZK. Möncliengladbach csaoata Stuttgartban gólnélküli döntetlent ért el, ennek ellenére biztosan halad a bajnoki cím felé. Mön­chengladbach 28 mérkőzésen 45 pontot szerzett, míg a második helyezett Köln 29-szer Játszott és csak 40 pontja van. A KEK-ben szereplő Schalke 3:1 arányú ve­reséget szenvedett Hannoverben. NDK. A 17. forduló után Zeiss Jéna áll az élen. Szombaton a Hansa Rostock ellen nyert 3:0-ra. Szovjet kardsiker Varsóban ismét megrendezték a hagyományos nemzetközi kardcsa­patversenyt. A győzelmet a Szov­jetunió szerezte meg Magyaror­szág előtt. A szovjet válogatott 10:6-ra nyert Magyarország, 9:7-re Len­gyelország, 9:7-re Olaszország, ll:5-re az USA, 12:4-re Románia, és 13:3-ra Lengyelország „B" csa­pata ellen. Magyarország legyőzte Lengyel­országot ll:5-re, Olaszországot 13:3-ra, az USA-t ll:5-re, Roménlát ll:5-re és Lengyelország „B" csa­patát is ll:5-re. A torna további sorrendje: 3. Lengyelország, 4. Olaszország, 5. USA, 6. Románia, 7. Lengyelor­szág „B". A Ducke-testvérek érték el a gó­lokat. Jénának 25, Vorwärts Ber­linnek 23 pontja van. SKÓCIA. A már bajnok CeltlC (32 mérkőzésből 53 pontja van) szombaton 6:1 arányban nyert a Motherwell ellen. A 45 ponttal rendelkező Rangers 2:2-re Játszott Idegenben KUmarnock csapatával. AUSZTRIA. Az osztrák váloga­tott szerdán Jugoszláviával mér­kőzik s ezért a vezető csapatok nem játszottak bajnoki mérkőzést. A 21. forduló után a bécsi Aust­ria 9 ponttal vezet a Wacker Innsbruck előtt. A sportfogadás hírei MATES. Az április 4 én hí­zott nyerőszámok: I 7 8 14 18 ŠPORTKA. A 14. játékhét első húzásának nyerőszámai: II 15 17 34 38 45 ŠPORTKA. A 14. játékhét má­sodik húzásának nyerőszámai: 4 18 28 33 34 43 PREMIUMOK: A 14. játékhé­ten. 80 000 koronát nyertek a következő szelvények tulajdo­nosai: Most 382 850 — 143, Sni­na 970 387 — 498, Hrádok nad Váhom 382124 — 18, Liberec 269 221 — 10 415, Velvary 883 848 — 291. Negyvenezer ko­ronát nyertek következő szel­vények: Libouchec 639 549 —< 154 és Olomonc 724 922 — 9130. SAZKA: A 14. játékhét 12 ta­lálatos szelvénye: 123456789 10 11 12 011112011 1 0 1 A MAGYAR NB I-BEN TÖRTÉNT, AZ ÚJPEST es a FERENCVÁROS rangadót nyert A magyar labdarúgó-bajnok 6. fordulójában újabb rangadókra került sor. A Népstadionban rendezett kettős mérkőzés első talál­kozóján, a B-csoport rangadóját a Ferencváros nyerte a Honvéd ellen. A találkozó nem hozott magas színvonalú játékot. Érdekes­ségként megemlítjük, hogy az elűmérkőzésen, amikor a tartalék­csapatok mérték össze tudásukat, hosszú hónapok után ismét csa­társorba állt zöld-fehér színekben Albert Flórián, végigját­szotta a 90 percet, és ő lőtte csapata egyetlen, s egyben győztes gólját. Salgótarján balszerencses mérkőzésen vesztett a Csepel el­len, amely megerősítette második helyét. A Szombathely minden tekintetben jobbnak bizonyult, a pécsi együttesnél, és fölényesen győzött. A Dunaújváros a vártnál nehezebben fektette kétv&llra a tiszaparti együttest. Az A-csoportban az MTK szép győzelemmel tett bizonyságot felfelé ívelő formájáról. A Rába ETO még mindig nem talált magára, és ezúttal otthonában kapott ki a Tatabányától. A Komló elsősorban kapusának, Erdősinek köszönheti, hogy meg­szerezte első győzelmét, mégpedig a Videoton ellen. B CSOPORT: FERENCVÁROS—BP. HONVED 1:0 (1:0) Góllövő: Füsi. Változatos, de nem túl magas színvonalú játékot hozott az első félidő. A játékosok gyakran csak egymás hibáiból éltek. Néhány másodperccel a felidő végét jelző sípszó előtt született meg a mér­kőzés egyetlen gólja. Branikovlcs beadását Füsi fejelte kapura, és a labda Bicskei kezét érintve hnl­lott a hálóba. Szünet után a Hon­véd erőteljesen rohamozott, de a Ferencváros védelme rendre há­rított. SALGÖTARJÁN-CSEPEL 0:1 (0:0) GóIIövS: Rottenblller. Szinte végigtámadta a mérkő­zést a bányászcsapat, és olykor nyomasztó fölényben Játszott. A hazai együttes csatárai azonban a kapu előtt sokszor hibáztak. A 70. percben a tarjánl Krliko gólját a Játékvezető nem adta meg, öt perccel később viszont Rottenbll­ler az elalvó Salgótarján-védelem mellett befejelte a Csepel győztes gólját. A gv'nesek legjobbja: Fa­tér kapus volt. SZOMBATHELY—PÉCS 3:1 (2:0) Góllövők: Kulcsár, Iszák I., Rát­kal (tizenegyesből), illetve Máté. A csúszós talajon a szombathe­lyi Játékosok Jobban mozogtak és mindvégig kezükben tartották a Játék irányítását. A Pécs csaló­dást keltett. A látottak alapján a hazalak még nagyobb arányban ls győzhettek volna. DUNAÚJVÁROS—SZEOL 1:0 (1:0) Góllövő: Mártha. A hazai egyllttes gyenge napot fogott ki, és csak nagy küzdelem után sikerült legyőznie a sereg­hajtó szegedi csapatot. 1. Ferencváros 6 4 2 0 10:2 10 2. Csepel 6 4 11 7:1 9 3. Szombathely 6 3 12 8:8 7 4. Bp. Honvéd 6 3 0 3 8:6 6 5. Pécs 6 3 0 3 9:8 6 6. Dunaújváros 6 3 0 3 0:8 6 7. Salgótarján 6 114 6:12 3 8. Szeol 6 0 15 6:17 1 A-CSOPORT: MTK—DIÓSGYŐR 3:1 (3:0) Géllövők: Sárközi, Kottán, Páf­rány, iUetve Fekete. A vendéglátók már az első 45 percben biztosították győzelmü­ket. Szünet után kiengedett a kék-fehér együttes, de a diós­győrlek erejéből ekkor ls csak a szépítésre futotta. KOMLÖ-VIDEOTON 3:0 (2:0) Góllövők. Solymosi, Kovács, (ön­gól) Juhász. Az eredmény nem fejezi ki hű­en a játék képét. A Jó talajú pá­lyán Játszott mérkőzésen a Vide­oton számos veszélyes támadást vezetett, de a Komló kapusa ra­gyogó napot fogott kl és mindért lövést hárított. VASAS—ÜJPEST 1:3 (1:2J Góllövők: Vidáts illetve Dunai II (2) és Nagy l. Különösen az első félidőben lát­hatott színvonalas, Izgalmas, nagy, Iramú mérkőzést az 50 000 főnyi közönség. Az Újpest csatársora rögtön „agresszíven" lépett fel, s csakhamar 2:0 volt az ered­mény. Főleg Bene volt elemében. Ilyen arányban ls megérdemelten nyert a bajnokcsapat. A 68. perc­ben a játékvezető kiállította VI­dátsot. RÁBA ETO-TATABÁNYA 0:1 (0:0) Góllövő: Szabd. A Rába-parti együttes csatárso­ra otthonában is gólképtelennek bizonyult és a bányászegyüttes szervezett védőtaktikája újabb si­kert eredményezett. 1. Üjpest 6 5 0 1 2. Vasas 6 4 11 3. MTK 6 3 12 4. Tatabánya 6 2 2 2 5. Diósgyőr 6 2 2 2 6. Videoton 6 2 0 4 7. Komló 8 114 8. Rába ETO 6 114 18:6 10 9:4 8 8:6 7 5:4 6 6:3 6 8:12 6:13 3 4:11 3

Next

/
Thumbnails
Contents