Új Szó, 1970. április (23. évfolyam, 76-101. szám)

1970-04-28 / 99. szám, kedd

A »Halló«-ban hallottuk... A Magyar Televízió sokoldalúan és igényesen szerkesztett „Halló" műsorában Koncz Zsuzsa, Antal Imre és a bűbájos Mikes Lilla között a csehszlovákiai nézők nem kis meglepetésére — és örömére — megjelent a képernyőn a 96 hazai gyártmányú lemezéről és sok szerepléséről ismert komáromi Csík János is. Impozáns fellépése, sajátságos színezetű, mélyzengésü hangja sokaknak dobogtatta meg a szívét. És még valami: Csík János a mi énekesünk, közülünk, hazánkból való. A Túl a völgyek ölén kezdetű dalt énekelte átérzéssel, művészi kifinomultsággal. A tévében szerepelni nem kis dolog. A színházban vagy koncertteremben fellépő művésznek 3—400 hallgatója lehet, viszont statisztikai adatok bizonyítják, hogy a televíziónak — főleg a jó műsoroknak — mintegy 5 millió nézője van. A pompás és nyílegyenes Budapest—Bécs-i országúton beszélgetünk. Csík János a kormánykerék mögül az utat figyeli, a gépkocsi motorja halkan duruzsol és kellemes hangulatba ringat. — Hogyan került sor erre a fellépésre? — Mint ez nyilván sokak előtt ismert, a komáromi hajógyárban dolgozom. Évek óta kétoldalúan ápolt, jó kapcsolatot tartunk fenn az Óbudai Hajógyárral. A Magyar Televízió ifjúsági műsorának szerkesztősége úgy határozott, hogy a közkedvelt Halló műsort az Óbudai Hajógyárban forgatják. A szöveget a fiatal, tehetséges Hárs György költő és szerkesztő írta, a műsort a számtalan, sikeres rendezvényéről Ismert Pauló Lajos rendezte. A szereplők kiválasztásánál rám is gondoltak és meghívtak. — Meséljen egy-két kulisszatitkot. Hogyan készül a műsor? — Bevezetőben annyit mondok, hogy évek óta a hajógyár igazgatóhelyettese vagyok és napjában sok bonyolult kérdéssel foglalkozom, de ami a hivatalomban soha nem következett be, arra a kamerák előtt sor került. alaposan megizzadtam. Ennek nemcsak a nagy meleget árasztó Jupiter-lámpák voltak az okai, hanem van valami idegfeszítő varázsa a tv-stúdiónak, melyhez hozzájárul az a tudat is, hogy több millió szempár figyeli a mozdulatomat és a szereplésemet. Hiába gondol az ember arra, hogy százszor és százszor lépett már a közönség elé, hiába edződtek az idegek, a lemezjátszások alkalmával. A tévé az más. Boszorkány-konyha. Reflektorok, kamerák, kábelrengetegek, rangos színészek, előadóművészek és minden mozzanat irányítója és dirigense, a szigorú rendező, aki „nem esik hasra" a nagy nevek előtt, hanem mindenkitől egyformán szigorú fegyelmet követel. LENIN-KIÁLLÍTÁS (CSTK

j — A „Lenin 1870— 1970" kiállítást, amelyet a prágai vár Lovagtermében rendeztek meg, megnyitása óta már több mint 10 000 látogató tekintette meg, akik között volt Ludvík Svoboda köztársasági elnök és felesége. A köztársasági elnök nagy figyelmet szentel a Lenin életét, életművét, főleg Leninnek a csehszlovák munkásmozgalomhoz való viszonyát bemutató kiállításnak. A kiállítás június 30-ig, hétfő kivételével naponta 10 órától 18 óráig lesz nyitva. A kiállításra utazóknak a vasút ötven százalébes kedvezményt nyújt. — Szerepelt már a tévében? — A Magyar Televízióban kétszer, a pozsonyi tévében egyszer. Beszélgetés közben gyorsan szalad az idő, főleg, hogy Csík János gépkocsija sebességmérőjének a mutatója csak ritkán esik a 100 alá. Az ízig-vérig énekes nem sokat várat magára. Először csak halkan dúdol, majd mindjobban „belemelegszik". Győr felé már megtelik a kocsi a gramafonlemezekről is jól ismert dallamokkal: „Lassanként majd megtanulom én is"... „Könnyű lépted elsuhant a járdán ..." Ebben az autóban nincs szükség rádióra. Az utas kívánsághangverseny részese lehet. Elég megmondani a dal címét és máris felcsendül a „Zúg az erdő" vagy a „Minden aszszony életében jön egy pillanat". — Mondjon valami „tévé-mazsolát". — Ilyennel ls szolgálhatok. Ezt az adást — mint ahogy azt a kedves nézők is láthatták — az Óbudai Hajógyárban vették fel. Az egyik jelenetnél Koncz Zsuzsának fel kellett másznia egy mentőcsónakra. A gyár Igazgatója — enyhe túlzással szólva — vért izzadt, mert hoszszú időn keresztül számottevő baleset nem fordult elő az üzemben és attól félt, hogy éppen a televízió kamerái előtt esik majd le a művésznő a magasból. De aggodalma nem volt indokolt. Koncz Zsuzsa ugyanis fürgén és biztos mozdulatokkal mászott fel a csónakra. Egy másik: Az első kamerapróbákat megérkezésem előtt egy nappal tartották. Ekkor engem a szimpatikus Antal Imre helyettesített, és hozzá kell tennem, nagyon jól. Fel is ajánlottam neki a tiszteletdíj felét, de nem fogadta el... A televízió valósággal nagyhatalom. Erről Győrben, a korzón is meggyőződhettünk. Az utcán Csík János láttán léptennyomon összesúgtak az emberek: Ez a férfi énekelt a Halló-ban. — Milyenek a tervei? Szeretne még énekelni? — Nehéz a választás. Munkaköröm teljes embert követel, de ma már az éneklést sem lehet félvállról venni. Énekelni azért még szeretnék. Ősszel egy hangversenyen Komáromban egész estét betöltő műsor keretében felelevenítem a legsikerültebb feljátszásaimat. Szívesen énekelnék a Szlovák Televízióban is, de tolakodni természetesen nem szándékozom. — Milyen műfaj „fekszik" önnek a legjobban? — A tánczenéről az utóbbi időben „átcsúsztam" a magyar népdalok és sanzonok világába. Ez nem jelenti azt, hogy lassúbb popp-számot nem énekelek szívesen. — Van valamilyen rejtett kívánsága? — Ha elmondom, máris nem lesz rejtett. Szeretném, ha egyszer nem mint hajóépítő, hanem csak mint énekes léphetnék a közönség elé. KOMLOS1 LAJOS Iflllülft Energiaátvitel vezeték nélkül Szovjet tervezőintézetekben megkezdődtek a Léna-folyó alsó folyásánál felépítésre kerülő gigantikus vízi erőmű tervezési munkálatai. A tervezőknek ezúttal hihetetlen nehézségekkel kell megküzdeni, hiszen az új erőműóriás teljesítménye egyrészt négyszer akkora lesz, mint a krasznofarszkí, ugyancsak hatalmas vízi erőművé, másrészt ezúttal az energiát hasznosító ipari területek nem néhány száz kilométernyire, hanem több ezer kilométernyíre lesznek az energia termelési helyétől. Vajon hogyan lehet ilyen hatalmas energiamennyiségeket továbbítani sok ezer kilométeres távolságra? Az egyenáram veszi át az uralmat A technika történetében már sok, hatalmas teljesítményt átvivő egyen- vagy váltóáramú távvezeték épült. A tervezők és az építők tehát tapasztalatbői tudják, hogy minél nagyobb az áramerősség az ilyen távvezetékben, annál nagyobb a vezeték felmelegedése következtében létrejött veszteség is. Ezért az áramerősséget a lehető legnagyobb mértékben csökkentik és a feszültséget növelik, hogy nagy teljesítményt vihessenek át a távvezetéken. Az 1950-es évek kezdetén még csak 220 kilovolt volt a váltóáramú távvezeték legnagyobb feszültsége. A volgai vízerőműveket Moszkvával összekötő távvezeték már 500 kilovolt feszültségű, és napjainkban már 750 kilovoltos váltóáramú távvezeték építését is tervezik. A váltóáramú távvezetékek feszültségét azonban nem lehet korlátlanul növelni. Optimális számítások szerint a felső határ 1,2—1,4 millió volt. Ilyen vezetékekkel egyébként csak legfeljebb 1500—1800 kilométeres távolságra lehet átvinni gazdaságosan a villamos energiát. A nagyobb távolságú villamos energiaátvitelben az egyenáram veszi át az egyeduralmat. Elméleti számítások szerint 1,5 millió volt feszültségű egyenáramú távvezetékkel még 2500 kilométeres távolságra is átvihető villamos energia. Harc a veszteségek ellen A Lénán létesítendő vízi erőmű tervezett teljesítménye eléri majd a húszmillió kilowattot, vagyis ez az egyetlen erőmű ötödannyi villamos energiát termel majd, mint a Szovjetunió valamennyi villamos erőműve az 1965-ös évben. Ennek a hatalmas energiamennyiségnek Közép-Szibériába vagy az Uraiba való juttatásához legalább négy, az elméleti maximumot megközelítő feszültségű egyenáramú távvezetéket kellene építeni. Elképzelhető, mennyi acélra lenne szükség a vezetékoszlopokhoz, alumíniumra a vezetékekhez, továbbá mennyi szigetelőt és más építőanyagot kellene felhasználni, hogy ezt az egyedülálló távvezeték-rendszert kiépítsék. De a távvezetéken átvitt energiamennyiség 10 —20 százaléka még így is veszendőbe menne, a villamos áram haszontalanul a huzalokat és így a levegőt melegítené. Ezek a körülmények teszik elkerülhetetlenné, hogy a szovjet fizikusok és mérnökök figyelme a technikusok régi álma, a vezeték nélküli energiaátvitel problémája felé forduljon. A tudományban és a technikában ezt a problémát bizonyos keretek között már sikerült megoldani, hiszen a rádióadók kisugárzott jelei révén is több ezer kilométeres távolságra viszünk át energiát — természetesen csak gyenge jelek formájában, amelyeket azután a vevőkészülékek antennái felfognak és a készülékek felerősítenek. Az energiaátvitel új útjai Hogy nagyfrekvenciás áram segítségével óriási energiamennyiségeket lehessen nagy távolságokra átvinni, ehhez két problémát kell megoldani. Egyrészt a kisfrekvenciás rezgéseket jó hatásfokkal kell nagyfrekvenciás rezgésekké átalakítani, másrészt pedig létre kell hozni olyan berendezéseket, amelyekkel ezek a rezgések nagy távolságokra átvihetők. P. L. Kapicának, a világhírű szovjet fizikusnak a kutatásai kimutatták, hogy van lehetőség hatalmas energiájú nagyfrekvenciás rezgések előállítására. A szovjet fizikusok által szerkesztett elektronikus berendezéssel — a planotronnal — kitűnő hatásfokkal átalakítható az egyenáram hatalmas energiájú elektromágneses rezgésekké. Az ilyen, néhány centiméter hullámhosszú elektromágneses hullámok nagy távolságú átvitelére azonban sem az antennák, sem pedig a nagyfrekvenciás kábelek nem használhatók jó eredménnyel, s továbbításukra a híradástechnikában úgynevezett hullámvezetőket — körvagy négyzetes keretszmetszetű fémcsöveket — alkalmaznak. A szovjet kutatók kiszámították, hogy a bratszkl vagy a krasznojarszki vízerőműóriás teljes teljesítményét egyetlen, két méter átmérőjű hullámvezetővel át lehetne vinni, méghozzá 0,9es hatásfokkal. Az utóbbi évek tudományos kutatásai felcsillantották a reményt arra is, hogy a jövőben talán optikai kvantumgenerátorok, lézerek fénysugarával is hatalmas energiamennyiséget lehet majd nagy távolságra átvinni vezeték nélkül. A lézersugarak energiájának villamos energiává való átalakítása a megoldás küszöbén áll. A vezeték nélküli energiaátvitel lehetősége már nem tartozik a fantasztikumok birodalmába. (ah) NEMJÓSLÁS AZ ANYAVÉRBOL Már három hónappal a fogantatás után — vagyis hat hónappal a születés előtt — meghatározható a születendő gyermek neme a kismama vérmintájának egyszerű elemzése útján — állítja a San Francisco i központ húrom szülésze a „Lancet" című tekintélyes orvostudományi folyóirat hasábjain megjelent cikkében. Harminc kismamát vizsgáltak meg és huszonegyük vérmintájában genetikusan hímnemű limfocitákat (egyfajta fehérvérsejteket) találtak. A későbbiek során 19 kismama fiút, kettő pedig lányt szült. A többi kilenc kismamából — akiknek vérmintájában nem találtak XY (hímnemű) limfocitákat — hat leánygyermeket, három pedig fiút hozott a világra. Régóta ismert tény már, hogy a születendő magzat neme meghatározható az őt körülvevő folyadék sejtjeinek vizsgálatából. A kaliforniai kutatók szerint mindez a vérminta elemzése révén is elérhető, ami természetesen jóval egyszerűbb. A vizsgálatok felcsillantják annak lehetőségét is, hogy talán a magKÉTLAKI" VÁNDORMADARAK r/ Azok a vándormadarak, amelyek a nyarat Európában töltik, sok ezer kilométeres útjuk után évről évre ugyanarra a vidékre, sokszor ugyanabba a fészekbe térnek vissza. Most, hogy már nemcsak Európában, hanem Afrikában is gyűrűzik a madarakat, kiderült, hogy télen is épp olyan állandó otthonuk van délen, mint nyaranta a mi vidékeinken. Észak-Nigériában néhány éve tízezer barázdabillegetőt jelöltek meg gyűrűvel. Ezek a madarak szinte egész Európában megtalálhatók, Skandináviától az Uraiig és a Pirineusokig. A tízezer gyűrűzött madár közül 248-at már az első télen elfogtak Nigériában, ugyanazon a helyen, ahol az előző évben fészkeltek, 97-et a második, 23at a harmadik, hatot a negyedik, kettőt az ötödik és egyet pedig a hetedik télen. Másutt még nagyobb volt a visszatért madarak aránya. A nádi poszáták 13 százalékát sikerült elfogni a gyűrűzés helyén, KeletAfrikában. Tízezrével gyűrűzték meg a fecskéket és egyéb madarakat is. Az eredmények mérlegelésekor figyelembe kell venni, hogy a felnőtt madarak 50 százaléka elpusztul az egyik vándorlási évszaktól a másikig, s hogy a madarak nagy része nem pontosan ugyanoda tér vissza, ahol az előző évben fészkelt, hanem néhány kilométerrel távolabbra. Az eddigi adatok szerint is bizonyosnak látszik azonban, hogy sok madár minden évben kétszer is pontosan megteszi az utat európai és afrikai fészke között. Útjuk során sok ezer kiliméternyi távolságot szelnek át tengerek és sivatagok felett. Minthogy sokuk óránként 40 kilométernél kisebb sebességgel repül, a Szahara felett éjjelnappal, megállás nélkül kell áthaladniuk. Egy bizonyos: meg kell változtatni azt a felfogást, amely szerint a vándormadarak költözése nem más, mint hogy délre húzódnak a hideg elől, s ott szétszóródva átvészelik a telet, hogy azután tavasszal ismét hazatérjenek igazi otthonukba. Ez a szemlélet helytelen, mert rendszeres, kétirányú költözésről van szó, európai otthonukból afrikai otthonukba, s ezek közül az egyik épp annyira „igazi", akár a másik. zat öröklődési rendellenességei is felismerhetők majd ezen a módon. E gyakorlati alkalmazáson túl a magzati limfociták kimutatása az anyai vérben elméleti szempontból is nagy jelentőségű. A magzati és az anyai sejtek kicserélődése ugyanis nagyon vitatott kérdés. Sokáig elfogadott volt a nézet, hogy a placentában egyfajta „gát" van, amely teljes határozottsággal útját állja mindenfajta sejtkicserélődésnek. Érthetően óriási izgalmat okozott tehát néhány hónappal ezelőtt az a bejelentés, hogy egy londoni kutatócsoportnak sikerült megjelölt anyai sejteket kimutatnia egérembriókban. Ez a tény pedig fényt deríthet arra a vitatott rejtélyre is, miért nem veti ki magából az anyai szervezet a magzatot, mely immunológiai szempontból végül is testidegen számára. A kaliforniai kutatók úgy vélik: az anya immunobiológiai védekező rendszere éppen azáltal válik „élnézővé" a magzattal szemben, hogy a terhesség egészen korai szakaszától folyamatosan limfociták jutnak a magzatból az anyatestbe; limfociták, amelyek antigének hordozói. Az új megfigyelés segítségével megfejthetnek egy másik régi kérdést is. Már a világ sok laboratóriumában megfigyelték, hogy a nőstényegerek, miután egy másik törzshöz tartozó hímtől utódokat hoztak a világra, befogadják a hím törzséhez tartozó egéregyedek átültetett bőrét, ami közvetett bizonyíték arra, hogy a vemhesség révén immunobiolőgiailag „összeférhetőVé" váltak az idegen törzzsel szemben, vagyis valamilyen 4iton idegen antigén kis adagjai jutottak szervezetükbe. A legújabb kaliforniai megfigyelésekből arra lehet következtetni, hogy az idegen antigén a limfociták útján kerül a vemhesség alatt a „félidegen" embriókból az anyai szervezetbe. A kaliforniai kutatók úgy vélekednek, hogy nagy teljesítményű komputert bekapcsolva a terhes nők limfocitáinak kromoszóma-vizsgálatába, lehető ség nyílik tömeges szűrővizsgálatokra, az öröklődő rendelle nességek korai kimutatására és születendő gyermekek nemé nek nagy pontosságú előrejelzésére. Idj1 IV.