Új Szó, 1970. április (23. évfolyam, 76-101. szám)
1970-04-28 / 99. szám, kedd
Fokozódik az amerikai segéiynyújfás Kambodzsának (Folytatás az 1. oldalról) kilométerre északra egy amerikai tüzérségi támaszpontot támadtak. A bátor partizánok áttörtek a támaszpont védelmi talián és behatoltak a támaszpontra. Szombaton és vasárnap DélVietnam többi tartományában is folytatódtak a hadmozdulatok. Hírügynökségi Jelentések szeönt a B—52-es amerikai óriásbombázók több Ízben végeztek berepüléseket, illetve támadták a szabadságharcosok feltételezett állásait. Az indokinai népek • konferenciája Hanoi — A VDK fővárosában hétfőn sajtóértekezletet tartottak, amelyen bejelentették, hogy április 24-én és 25-én Laosz, Vietnam és Kína határmenti vidékén megtartották az indokinai népek konferenciáját, amelyen részt vett Norodom Szihanuk vezetésével a kambodzsai nép küldöttsége is. LaÖszt Szufanuvong herceg, a Hazafias Front elnöke, Dél-Vietliamot Nguyen Huu Tho, a Nemzeti Felszabadítási Szervezet Központi Bizottsága elnökségének elnöke, míg a VDK küldöttségét Pham Van Dong miniszterelnök vezette. A konferencián közös nyilatkozatot fogadtak el, mely hangsúlyozza, hogy a konferencia résztvevői egyértelműen meghatározták a harc szükségességét Indokína közös ellensége, az amerikai imperializmus és kiszolgálói ellen. Az amerikai imperialisták cinikusan elnyomják a kambodzsai, laoszi és a dél-vietnami nép függetlenségéért és semlegességéért folytatott harcát, durván megsértik a Vietnami Demokratikus Köztársaság határait, és semmibe veszik a genfi egyezményeket. A nyilatkozat hangsúlyozza, hogy az amerikaiak barbár háborút indítottak a vietnami nép ellen, és hasonló sorsot szánnak a laoszi, valamint a kambodzsai népnek is. A konferencia résztvevői felhívták a három ország népét, hogy erősítsék barátságukat és becsületesen harcoljanak az amerikai imperialisták ellen. A kambodzsai, laoszi és délvietnami küldöttség a közös nyilatkozatban hangsúlyozza, hogy országuk népe a következő célokrét harcol: — függetlenség, béke, semlegesség; — az idegen katonai támaszpontok létesítésének megakadályozása, valamint távolramaradás mindenféle tömbtől; — annak megakadályozására, hogy idegen hatalmak a három indokínai ország területét más ország elleni agresszióra használják. A közlemény hangsúlyozza, hogy a konferencia rendkívül nagy figyelmet szentelt a kambodzsai fejleményeknek ős egyértelműen támogatja a khmer nép igazságos harcát. Valahol Indokínában «- Tanítsa meg őket ölni... ért engem, — ölni, de nem vérengzéseket rendezni... érti. t. (A Daily World rajza) ALEKSZEJ KOSZIGIN, a Szovjetunió Minisztertanácsának elnöke hétfőn fogadta Moszkvában Rapai Gyula magyar nagykövetet. Beszélgetésük nagyon barátságos légkörben zajlott le. A SZOVJETUNIÓ Legfelsőbb Tanácsának küldöttsége tegnap az uruguayi nemzetgyűlés meghívására Montevideóba utazott. A szovjet küldöttség az uruguayi képviselők látogatását viszonozza. EMIL JONSSON izlandi külügyminiszter Cornelio Manescu román külügyminiszter meghívására vasárnap négynapos látogatásra Bukarestbe érkezett. A két külügyminiszter hétfőn megkezdte tárgyalásait. AZ EGYESÜLT ÁLLAMOK londoni nagykövetsége elé mintegy kétezer, főként színes bőrű fiatal vonult vasárnap délután és tüntetett az amerikaiak trinidadi beavatkozása, valamint vietnami háborúja ellen. 19 fiatalt letartóztattak. TODOR ZSIVKOV, a BKB KB első titkára, a Bolgár Népköztársaság Minisztertanácsának elnöke hétfőn délelőtt fogadta Aldo Moro olasz külügyminisztert, aki Ivan Basev bolgár kollégájának meghívására hivatalos látogatáson Bulgáriában tartózkodik. A KARINTIAI választásokon, melyekre vasárnap került sor, mint előre várható volt, az Osztrák Szocialista Párt (SPÖJ győzött. Szavazattöbbségre tett szert az Osztrák Néppárt (ÖVP), míg az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) és az Osztrák Kommunista Párt szavazatokat vesztett. OTT O WINZER, az NDK külügyminisztere Stefan Jedry-' chowski lengyel külügyminiszter meghívására hétfőn feleségével hivatalos látogatásra Varsóba érkezett. A HAVANNAI repülőtérre szállt le tegnap egy Boeing 737 típusú sugárhajtású utasszállító repülőgép — a brazíliai légiforgalmi társaság tulajdona. A repülőgépet Brazíliában egy négy palack nitroglicerinnel felfegyverzett férfi térítette el eredeti útirányából. A repülőgép, mielőtt Kubába érkezett volna, Georgetownba leszállt, ahol a gép eltérítője megengedte 38 utasnak, hogy kiszálljon. A MAROKKÓI Függetlenségi Párt (ISTIKLAL) az NDK Nemzeti Frontja küldöttségének marokkói látogatása alkalmával a megbeszélések befejezésekor kiadott közös záróközleményben a két ország közötti diplomáciai kapcsolatok megkötése mellett foglalt állást. Maurice Thorezre emlékezünk A francia munkásmozgalom kimagasló egyéniségére, a nép felejthetetlen harcos fiára emlékezünk születésének meg nem ért 70. évfordulója alkalmából. Néhány évvel ezelőtt még aktív részese volt annak a világméretű küzdelemnek, amely az elnyomott néprétegek, a munkásság érdekei és az általános haladás nevében bontakozott ki az elnyomók ellen. A mai napon, április 28-án ünepelné a francia nép, az egész haladó világ, a Francia Kommunista Párt, a nagy munkásvezér születésnapját. A sors azonban másként döntött, Maurice Thorezt e szép alkalommal csupán az eleven visszaemlékezés hangján idézhetjük fel. Miként „A nép fia" című önéletrajzába!^ is írja, valóban egész élete a munkásság küzdelmeivel fónodik össze. Egy észak-franciaországi bányászcsaládból származik, s már korai ifjúsága idején, 13 éves korában önállóan kereste meg a kenyerét. Először szénválogató volt, Pas-de Calais bányáiban. Már 19 éves korában belépett a szocialista pártba, egy évvel később, 1920-ban pedig tagja lett a megalakult Francia Kommunista Pártnak. Részese volt a nagy francia sztrájk-küzdelmeknek, élharcosa a munkásegységnek és a népfrontnak. Negyven évvel ezelőtt, 1930-ban a párt főtitkára lett. Hetvenedik születésnapjának éve egybeesik a párt megalakulásának félévszázados évfordulójával. A fasizmus által fenyegetett világban, 1936-ban a megalakult Népfront egyik vezetője lett, majd 1939-ben a párt betiltása után vállalta az illegális küzdelmet. Később, amikor üldözték, a Szovjetunióba emigrált, ahonnan folytatta a francia ellenállási mozgalom elvi irányítását. A háború befejezése előtt, 1944-ben visszatért hazájába, s élharcosa lett a fasizmus és a hitlerista megszállók elleni küzdelemnek. A háború után mint miniszter, illetve miniszterelnök-helyettes is működött. Kiváló érdemeket ért el a revizionista és szektás elhajlás elleni eszmei harcban, valamint a francia imperializmus, a gyarmati uralom és a de Gaulle-féle hatalmi rendszer elleni pártküzdelem irányításában. Politikai és társadalmi tevékenységét irodalmi munkássága is fényjelzi. Művei közül megemlíthetjük a „Tanulmányok a francia forradalomról" című munkáját, az 1952-ben magyar nyelven ls megjelent „Válogatott cikkek és beszédek" című könyvét. Az egyik legfigyelemreméltóbb munkája azonban a már korábban említett „A nép fia", mely nemcsak önéletrajz, hanem egyben a párt történetének leírása ls. E művének első sorai, az örök emlékű francia munkásvezér szavai emlékeztessenek írójára, és az egész világ egyre aktuálisabbá és szükségesebbé váló kommunista mozgalmi törekvéseire: „Bányász fia és bányász unokája vagyok és bármilyen messze is szállnak gondolataim a múltba, mindenütt a küzdelmes munkásélet emlékeivel találkozom." GINZERY ÁRPÁD KERING AZ ELSŐ KÍNAI MESTERSÉGES HOLD Peking — Mint már jelentettük, Kínában fellőtték az első mesterséges holdat. A sikeres kísérlet kapcsán az Oj-Kína hírügynökség rámutat, hogy megkezdődött a kínai űrrepülés sikeres fejlesztésének időszaka. Az AP hírügynökség tokiói tudósítója szerint a kínai közlemény nem tesz említést arról, milyen területről lőtték fel kínaiak a mesterséges holdat, és milyen típusú. New York — Az Egyesült ÁlNyolc új Kozmosz Moszkva — A TASZSZ jelentése szerint egy hordozói aké ta segítségével 8 Kozmosz típusú szputnyikot bocsátottak fel a Szovjetunióban. A mesterséges holdak az előre meghatározott pályán keringenek. A fedélzetükön elhelyezett műszerek normálisan működnek és az előre kitűzött program keretében kutatják a világűrt. 1970. IV. 23. Aki napról napra nyomon követte a Lenin-centenáriummal kapcsolatos híreket, beszámolókat, meggyőződhetett róla, hogy e páratlan méretű ünnepségsorozat méltó volt a nagy forradalmár és gondolkodó emlékéhez, életművéhez, ugyanakkor mérföldkövet jelent a nemzetközi kommunista és munkásmozgalom történetében is. A nevezetes jubileum mind külsőségeiben, mind belső tartalmában kifejezésre Juttatta, hogy a leninizmus diadalt aratott világszerte. Félelmetes fegyverré vált a dolgozók százmillióinak kezében, a forradalmi harc, a szocialista társadalomért vívott küzdelem ómegájává és alfájává. Erre a tagadhatatlan tényre mutattak rá a centenáriumi ünnepségek keretében rendezett tudományos konferenciák is, ezt példázzák a napvilágot látott dokumentumok. Az ünnepi méltatások elhangzottak. Ez viszont nem jelenti azt, hogy dolgos hétköznapjainkon megfeledkezzünk Lenin tanításáról. A nemzetközi munkásmozgalom története, a szocialista társadalomépítés tapasztalatai mindennél jobban bizonyítják, hogy egy pillanatra sem térhetünk le a Lenin és a leninizmus jelölte útról, egy percre sem feledkezhetünk meg a világ első szocialista állama megteremtőjének útmutatásairól. Ellenkező esetben keserű kudarcok érhetnek bennünket, a céltudatos építőmunkát tétova tévelygés váltja fel, amely jó lehetőséget, mondhatnók termő talajt ad az lálkozása volt ez, a leninizmus diadalának reprezentatív megnyilvánulási formája. Nem kerülhette el figyelmünket egy további, markánsan kidomborodó momentum sem: a leninizmus aktualitása. NapA leninizmus diadala opportunista és a jobboldali erők előretörésére. Mindez természetesen érezhetően visszaveti a szocialista fejlődést, bomlasztőan hat a kommunista párt soraira és általában a munkásosztály, a dolgozó parasztság és az értelmiség egységére. Mindezek a gondolatok törvényszerűen felötlenek bennünk, ha figyelmesen áttanulmányozzuk a Lenin-centenárium ünnepségein elhangzott szónoklatokat, beszámolókat, felszólalásokat. És éppen ebben rejlik e ünnepségsorozat hatalmas ereje, amely nem csupán méltó keretet teremtett a halhatatlan forradalmár emlékének, hanem azt adekvát tartalommal töltötte fel. Az eszmék és gondolatok olyan tömegével, amely mozgősítólag hatott a világ proletariátusára és maximálisan fokozta a leninizmus iránti érdeklődést. A kitűzött cél és a módszer optimális tajaink forradalmi harcának, a nemzeti felszabadító mozgalmaknak, a neokolonializmus elleni küzdelemnek Lenin tanítása alkotja az alapját. Az a tanítás, amely ádáz forradalmi harcok tüzében edződött és nyert igazolást. Ez persze nem jelenti azt, hogy a szocializmus eszméinek valóra váltását mindenütt egyetlen sémába kell szorítani. Leonyid Brezsnyev, a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottságának főtitkára ünnepi beszédében nem véletlenül idézte az ismert lenini - tézist: „Minden nemzet eljut a szocializmushoz, ez elkerülhetetlen, de nem teljesen egyformán jognak eljutni, mindegyik sajátos vonást kölcsönöz majd a demokrácia ilyen vagy olyan formájának, a proletárdiktatúra ilyen vagy olyan válfajának, a társadalmi élet különféle területein végrehajtott szocialista átalakítások ilyen vagy olyan ütemének." A világ proletariátusa forradalmi harcának sokrétűsége természetesen korántsem jelenti az erők szétforgácsolását, hiszen egy magasabb szinten az eszmei egység jelenti az összekötő kapcsot, a proletariátus világforradalmának legyőzhetetlen erejét. A centenáriumi ünnepségek végezetül napjaink egyik legégetőbb kérdésére is ráirányították a figyelmet, a lenini békepolitika alapelvei következetes érvényesítésének szükségességére. Nem férhet hozzá kétség, hogy a Szovjetunió ma is rendkívüli erőfeszítéseket tesz a fegyverkezési láz csökkentése, a béke megszilárdítása érdekében. Gondoljunk csak az Egyesült Nemzetek Szervezetében beterjesztett dokumentumokra, a közel-keleti háborús feszültséggel foglalkozó négyhatalmi tárgyalásokra, a bécsi megbeszélésekre. Mindez híven példázza, hogy a Szovjetunió Kommunista Pártja következetesen és alkotóan érvényesíti a lenini eszméket külpolitikai koncepciójában is. Egyetlen cikk keretében lehetetlen összefoglalni azokat a tanulságokat, amelyekkel a Lenin-centenárium szolgált. Tény az, hogy a leninizmus ennyire sokoldalú elemzésére mindeddig nem volt példa. BALOGH P. IMRE lamok megfigyelőállomásai megerősítették a kínai mesterséges hold keringéséről közzétett adatokat. Hasonló hír érkezett Nyugat-Németországból is, ahol szintén jól hallhatóan fogták a jelzéseket. A nyugatnémet közlemény rámutat, hogy a 173 kilogramm súlyú mesterséges hold fellövéséhez olyan rakétára volt szükség, amely a világ bármely részére képes atomtöltetű robbanófejet szállítani. Folytatódnak a SALT-tárgyalások Bécs — Bécsben az amerikai nagykövetségen hétfőn délelőtt folytatódtak a szovjet—amerikai megbeszélések a stratégiai fegyverkezés korlátozásáról. Vlagyimir Szemjonov, a szovjet küldöttség vezetője, külügyminiszter-helyettes röviddel 11 őra előtt érkezett munkatársaival az amerikai nagykövetségle. A mostani, negyedik, munkagyűlés tartott a legtovább, kb. 90 percig. Ezúttal sem adtak ki semmilyen hivatalos jelentést, a megfigyelők azonban nem zárják ki, hogy napirendre kerül a kínai tudósok sikeres kísérlete, a mesterséges hold felbocsátásával is. Huszonöt éve szabadult fel Ausztria Bécs — Ausztria tegnap ünnepelte a náci megszállás alól való felszabadulásának 25. évfordulóját. Huszonöt évvel ezelőtt az ideiglenes osztrák kormány Rennei kancellárral az élén ünnepélyesen kihirdette a független demokratikus Ausztria felújítását. Hivatalosan nagyon szerény keretek között ünnepelték meg az évfordulót. A kormány és a bécsi városi tanács ünnepi ülést tartott, megkoszorúzták az első köztársasági elnökök sírját és a hősök emlékművét. Ezenkívül az iskolákban és a kaszárnyákban is megemlékeztek az évfordulói ól. AZ MSZMP Központi Bizottságának meghívására hétfőn baráti látogatásra Budapestre érkezett Gus Hall, az Egyesült Államok Kommunista Pártjának főtitkára feleségével.