Új Szó, 1970. április (23. évfolyam, 76-101. szám)

1970-04-22 / 94. szám, szerda

LEONYID BREZSNYEV ELVTÁRS BESZÉDE (Folytatás az 1. oldalról) tek, fokozódott szervezettségük és öntudatuk, kiéleződött az osztálygyűlölet az elnyomókkal szemben. A marxizmus eszméi továbbterjedtek a munkásmozgalomban. A XIX. százd végén és a XX. század elején a kapitalista társadalom a fejlődés utolsó imperialista stádiumába lépett. Közeledett a forradalmi harcok és szociális megrázkódtatások korszaka. Oroszországban különösen gyorsan értek a forradalom feltételei. A földbirtokosok, az orosz és a külföldi burzsoázia elnyomása az elnyomott nemzetiségek jogtalansága, a bürokratikus önkényesség és a rendőrterror növelte a néptömegek elégedetlenségét, Oroszországot a szociális, politikai nézeteltérések és konfliktusok gócpontjává változtatta az imperializmus kezdeti stádiumában. Az orosz proletariátusra hárult az a feladat, hogy teljesítse a nemzetközi munkásmozgalom legforradalmibb tettét — nyisson utat az emberiségnek a szocializmushoz. Egy olyan személyiségre volt szükség, aki folytatni tudta Marx és Engels munkásságát, aki megértette a forradalmi változások lényegét és azon társadalmi erők élére állt, melyek ezeket a változásokat végrehajtották. Ez az ember Vlagyimir Iljics Uljanov volt. Amikor Lenin a pályaválasztás kérdése előtt állt, az individuális forradalmárok tragédiájával találkozott, akik nemzedékeken keresztül belevetették magukat az önkény elleni harcba és elpusztultak az egyenlőtlen küzdelemben. Lenin döntésétől függött azonban, milyen úton halad majd Egész Oroszország, hol van a kiút, amely kivezetné abból a zsákutcából, melybe a legsötétebb uralom juttatta. Lenin Marxnál találta meg a választ ezekre a kérdésekre. Lenin a marxizmus—leninizmus elmélete alapján bebizonyította, hogy Oroszország ugyanolyan törvényszerűségek szerint fejlődik, mint minden más kapitalista ország. Lenin ezt a következtetését több művében indokolja. Többek között a Kik azok a „népbarátok" és hogyan hadakoznak a szociáldemokraták ellen?, és a Kapitalizmus fejlődése Oroszországban című művében. Igen, Oroszország a kapitalizmus útján haladt, és a fő forradalmi erővé a munkásosztály vált. Ezért harcolni kellett a narodnyikok ellen, akik a kispolgári szocializmust hirdették. Amikor Lenin fellépett a narodnyikok ellen, már látta azokat a veszélyes kísérleteket, hogy a marxizmust az oroszországi kapitalizmus megszépítésére akarták felhasználni. Ojabb harcot folytatott a „legális marxisták" ellen, akik Marxot liberális politikusként akarták feltüntetni, és azok ellen, akik politikailag el akarták vakítani a fiatal munkásmozgalmat. Marx és Engels forradalmi tanításáért folytatott harcban született a leninizmus. így kezdődött az orosz forradalom előkészítése, aminek Lenin 30 évet szentelt. Lenin következetesen betartotta Marx felhívását, miszerint nemcsak magyarázni kell a világot, hanem meg kell változtatni, az elméleti problémákat a gyakorlattal és az osztályharccal szoros összefüggésben kell megoldani. Lenin lángelméje megértette a XX. század forradalmi mozgalmának ezen alapvető szükségletét. Lenin forradalmi gondolkodása szabadon szárnyalt, utánozhatatlanul szervezte a proletariátus osztályharcát. Mindenkitől jobban megértette, hogy a forradalom győzelméhez az új társadalom felépítéséhez szükség van a munkásosztály marxi elmélettel felfegyverkezett harci pártjára. Adjátok kezünkbe a forradalmárok szervezetét és mi megváltoztatjuk Oroszországot — írta Lenin Mi a teendő? cítnű ismert müvében. A bolsevik párt megalapításának és megerősítésének szentelte életét. Olyan pártot szervezett, amely a tömegek élére állt, és harcba vezette őket a cárizmus ellen. Ez a párt ki tudta szakítani Oroszországot a földbirtokosok és a burzsoázia kezéből, de ugyanakkor irányítani tudta az országot és biztosítani tudta a proletár diktatúra győzelmét. Lenin harcot folytatott ezért a pártért a mensevikek, a trockisták és a különböző opportunisták ellen. Eltvársak, az új típusú párt a legmagasabb fokon megtestesítette a forradalmi elmélet és a forradalmi gyakorlat elválaszthatatlan egységét. Ez roppant jelentőségű örökség, amelyet Lenin a világot átfogó forradalmi mozgalomra, a szocializmus és a kommunizmus építőire hagyott. Amikor Lenin a forradalmi pályára lépett, Oroszországban csak néhány marxista volt. Amikor Lenin pártja kezébe ragadta a hatalmat, már 350 000-en voltak soraiban és a pártnak többmilliő híve volt. Ez Lenin és Lenin híveinek győzelmét jelentette, és ez a győzelem tette lehetővé, hogy Oroszország és vele együtt az egész világ új történelmi korszakba lépjen. A három orosz forradalom küzdelmeiben új elméleti következtetések és általánosítások születtek, új stratégiákat és taktikai koncepciókat próbáltak ki, s ezek képezik a szocialista forradalom lenini elméletének alapját. Az első próbát az 1905—1907. évi forradalom jelentette. Azon művek, amelyeket Lenin ebben az időszakban írt, terjedelmes kötetet tesznek ki. Közöttük szerepel olyan fontos elméleti műve, mint a Szociáldemokrácia két taktikája a demokratikus forradalomban és A szociáldemokrácia agrárprogramja az 1905—1907. évi első orosz forradalomban, az orosz szociáldemokrata munkáspárt 3., 4., 5. kongresszusán mondott beszédei és több száz cikke, melyek magukban foglalják a forradalmi harc valamennyi szempontját. Lenin általánosította a harcoló tömegek tapasztalatait és a mensevikek dogmatikus állításaitól eltérően rámutatott annak reális lehetőségére, hogy az imperializmus viszonyai között egy burzsoá demokratikus forradalom szocialista forradalomba nőhet át. Lenin tanítása a proletariátus hegemóniájáról a burzsoá demokratikus forradalomban, a proletariátus és a parasztság forradalmi demokratikus diktatúrájáról, a többi osztályhoz és párthoz való viszonyról, a proletár párt taktikájáról a forradalom fellendülésének és hanyatlásának időszakában: mindez ma is a taktika bolsevik példaképe mindazok számára, akik még a kizsákmányoló rendszer megdöntése előtt állnak. Lenin elméleteinek ereje és mélysége általános érvényessége a világ forradalmi mozgalma számára abban rejlik, hogy ezek a gondolatok a dialektikus és történelmi materializmus szilárd alapján keletkeztek és ezek a gondolatok mindig a materializmus alkotó fejlesztését szolgálták. Lenin a marxista ideológia elválaszthatatlan elvének tartotta a társadalmi jelentőség pártos osztályszernpoňtból történő értékelését. Arra tanította a kommunistákat, hogy a különböző politikai áramlatok, programok és nyilatkozatok szociális és erkölcsi tanítások mögött mindig bizonyos osztályok érdekeit lássák és ezekhez a proletariátus pozícióiból foglaljanak állást. Lenin a párttevékenység törvényének tekintette az elmélet és a gyakorlat, a filozófia és a politika egységét. Éppen ezért az 1905. évi forradalom veresége után, amikor a reakció túlereje, valamint a párt hanyatlása és megingása következtében veszélybe került a proletármozgalom elméleti alapja, Lenin egész lángelméje erejét Marx és Engels filozófiai hagyatékának védelmére és továbbfejlesztésére fordította. Lenin a tudományos felfedezésekben látta a természettudományok forradalmának kezdetét. A tudomány további fejlődésével foglalkozott a Materializmus és empirokriticizmus című művében. Lenin egész életében nagy figyelmet fordított a párt tevékenységének elméleti megindokolására, szüntelenül gazdagította és fejlesztette a a marxista filozófiát. Lenin, aki kitűnően ismerte az egész marxista elméletet, kiváló stratéga és taktikus volt — tőle idegen volt a dogmatizmus mindenfajta megnyilvánulása — felkészült a történelmi események bármilyen fordulatára. Tisztán látta, hogy az imperialista világháború a kapitalista rendszer általános válságának kezdetét jelentette, melynek mélyén rendkívül erős forradalmi robbanás izzott. Ettől az időtől Lenin egész tevékenysége arra irányult, hogy rámutasson a forradalom közelségére és előkészítse ezt. A bolsevikek Lenin vezetésével a háború első napjaitól nyílt felhívással fordultak a sovinisztákhoz és opportunistákhoz. Elvtársak, gondolják csak el, milyen lelkierő, becsületesség, a forradalom győzelmébe vetett mély hit kellett ahhoz, hogy a soviniszta hisztéria légkörében ki tudják hirdetni a „saját" kormány megbuktatásának Jelszavát és felszólítsanak az imperialista háború polgárháborúvá változtatására. Könyörtelen harcot hirdetett a II. internacionálé vezetői ellen, akik elárulták a munkások ügyét. Velük szemben a nemzetközi munkásmozgalomban egyesítették az egészséges internacionalista erőket, melyek az új kommunista internacionálé alapját képezték. Az imperialista háború időszakára vonatkoztatható Lenin alábbi szavai: „Hát ilyen az én sorsom. Egyik harci kampány a másik után — a politikai ostobaságok, ízetlenségek, az opportunizmus stb. ellen. Ez így megy 1893 óta. És emiatt gyűlöl engem egy csomó szimpla fráter. De én ezért mégsem cserélném el ezt a sorsot az ilyen alakokkal való »békéért«." (Lenin művei, 35. kötet.) Lenin a forradalmi harcos kiváló forradalmi gondolkodó volt. A háború alatt hatalmas tudományos munkát folytatott, elemezte a világháborút szító monopolkapitalizmus alapját. Lenin hosszú évi gazdasági kutatásának eredményeképpen kialakította az imperializmusnak mint a kapitalizmus legmagasabb és utolsó fokának elméletét. Marx közgazdasági tanítását új, magasabb szintre emelte. Az opportunizmus elméleti szakemberei az imperialista korszak új jelenségeivel akarták indokolni azt az állításukat, hogy a kapitalizmus „szervezetté, rendezetté" vált és megpróbálták megmagyarázni a forradalomtól való eltérésüket. Lenin könyörtelen harcot indított az imperializmus ilyen védelmezői ellen. Bebizonyította, hogy a kapitalizmus új jellemvonásai leleplezik a proletariátusnak a burzsoázia ellen folytatott győzelmes harcának új távlatait, új lehetőségeit és ezek megkövetelik a harc fokozását. Bebizonyította, hogy az imperializmus a szocialista forradalom ellensége. Ezzel összefüggésben Lenin egyik zseniális felfedezése az, hogy a szocialista forradalom először csak néhány országban, esetleg csak egyetlen országban győzedelmeskedhet. Mindez a leninizmus alapjához tartozik, pártunk és a többi marxista-leninista párt győzelmes fegyvere. Az 1917-es februári forradalom sok, egészen új probléma elé állította a bolsevikok pártját és az orosz proletariátust. Ma mindnyájunk előtt világos, hogy ennek a polgári demokratikus forradalomnak szocialista forradalommá kellett fejlődnie. Äm tekintetbe kell vennünk azt is, milyen bonyolult és ellentmondásos helyzet volt azokban az időkben, milyen eltérőek voltak a nézetek a forradalom további útjait illetően, hogy ismételten értékelni tudjuk Lenin bölcsességét, éleslátását és akaraterejét, hogy tudatára ébredjünk műve igazi nagyságának. Az „Áprilisi tézisek", melyek világosan megjelölték a szocialista forradalomba való átmenet távlatait, nemcsak forradalmi eseményt jelentettek országunk politikai történelmében, hanem újabb lépést is a forradalom marxista elméletének fejlesztésében. Lenin Oroszországba hazatérve teljes mértékben a szocialista forradalom előkészítésén végzett gyakorlati munkássággal foglalkozott. Elismert proletárvezér volt, hozzá futottak a párt sokoldalú, váratlan eseményekkel és veszélyekkel teljes tevékenységének összes szálai. A stratégia és taktika lenini megfogalmazású elvei, amelyeknek segítségével a bolsevik párt oly utolérhetetlen művészíességgel vezeti a tömegeket februártól októberig, Lenin műveiben szélesebb általánosításban öltenek testet. Lenin vílá- > gosan megmutatja, hogy Oroszországban megértek a szocialista forradalom gazdasági és politikai feltételei, s felkészíti a pártot a kapitalizmus megszüntetéséért vívott harc különféle formáira. Olyan műveiben, mint „A marxizmus és a felkelés", „Egy kívülálló tanácsai" stb. a fegyveres felkelés művészetéről szóló tömör tanítását fejti ki. Az orosz forradalom fejlődésében ugyanakkor Lenin rendkívül becses, sőt, mint mondotta, rendkívül értékes lehetőséget fedez fel és mutat a pártnak arra, hogy a munkásosztály békés úton átvegye a hatalmat. Az események úgy alakultak, hogy az orosz forradalom más, nem békés úton haladt. Annak a kérdésnek elvszerű koncepciója, hogy a forradalom fejlődésének két útja lehetséges, máig is Lenin gondolkodásának időszerű eredményét jelenti. Október előestéjén, az illegalitás utolsó időszakában Lenin gondolkodása olyan, a szocializmus győzelme szempontjából döntő fontosságú kérdések megoldására irányult, mint amilyen a proletárdiktatúra, a szocialista demokrácia és a kommunista társadalom két fázisa, s így születik Lenin egyik legjelentősebb műve, az „Állam és forradalom". A forradalmi tömegek tevékenységének alapján alkotta meg Lenin a szovjetállamnak mint a proletárdiktatúra egyik formájának elméletét. A szovjethatalom fő elvei, melyeket Lenin dolgozott ki, a dolgozóknak — a burzsoá állam után következő — valamennyi állama számára érvényben maradnak. Ezt igazolják a szocialista forradalmak tapasztalatai a többi országokban. A Nagy Októberi Szocialista Forradalom győzelme, melyet a Lenin vezette bolsevikok pártjának irányításával vívtak ki, világtörténelmi esemény volt. Ugyanakkor Lenin addigi elméleti és gyakorlati tevékenységének a tetőpontja. Az emberek életében vannak napok, sőt órák is, amelyek évtizedekkel érnek fel. Ilyen volt Lenin számára Október időszaka, Lenin minden tudását, nagy politikai tapasztalatait, minden akaraterejét és energiáját a felkelés előkészítésére összpontosította. Azokban a napokban Lenin gyakran emlegette a múlt forradalmárainak dicső felhívását: „Bátorság, bátorság és még egyszer bátorság!" Lenin mint mindenfajta kalandorkodás elszánt ellenzője, rugalmas és előrelátó politikus, a forradalmi bátorság, határozottság és céltudatosság példaképe volt, és erre tanította a pártot is. Amikor világossá vált, hogy a helyzet megérett és a felkelés elkerülhetetlenül szükséges, mindent fel kellett tenni a történelem mérlegének serpenyőjére. Lenin és az általa irányított Központi Bizottság felhívásra a párt megmozdult és — győzött. A Nagy Október az osztályharc lenini stratégiájának és taktikájának, és a forradalom lenini elméletének igazi diadala volt. (Folytatás a 3. oldalon) NÉHÁNY SORRAL... (Folytatás az 1. oldalról) kiderült, hogy számunkra kedvező a Szovjetunióval fennálló árucsere-forgalom, hogy a Szovjetunióból kedvező feltételek mellett behozott nyersanyag iparunk éltetője, hogy a Szovjetunióból behozott gabona nélkül nem volna kenyerünk, hogy az ellenérték számunkra kedvező De a politikai humbug csak fertőzte közvéleményünket. Vagy a másik példa. Valakinek hosszú évek után eszébe jut Jan Masaryk külügyminiszter öngyilkossága. Miért ne lehetne ezzel felkavarni a közvéleményt, hiszen a cseh nemzetben még mélyen él a Masaryk család nimbusza. Nosza rajta, világgá kürtölik: Masarykot meggyilkolták. Nincs ugyan semilyen bizonyíték, ellenkezőleg, de a hamis tanúk, a Van der Lubb-ék majd csak jelentkeznek és jelentkeztek! Kész a nagy politikai humbug, ahogy Lenin mondja és nem is akármilyen. Ámulj világ, a csehszlovák csoda, a sajátos csehszlovák specifikum, a „kommunista" sajtó, rádió, televízió bizonyít, Masarykot a „kommunisták" — persze „Moszkva ügynökei" — ölték meg. Ilyen sem volt még, ez tényleg specifikus modell. Beszennyeztük saját magunkat, szövetségeseinket, barátainkat. Persze, más ilyen saját modellünk is volt. A marxizmust, a leninizmust is „megtisztítottuk", „megvédtük", mert persze ezt is „mások" elferdítették, helytelenül alkalmazták. Mikor kiderült, hogy a szocialista állani funkcióját., a hatalmi szerveket, a proletariátus diktatúráját, az osztályok szerepét egészen máshogy magyarázzuk, mint Lenin, akkor intellektuális okoskodással, hosszú elméleti cikkekben egyesek kifejtették, hogy Leninnek ugyan igaza volt, de más korban és csak specifikusan Oroszországban. Nálunk minden más volt. A kizsákmányoló specifikusan a mi kizsákmányolónk volt, végeredményben közülünk, a nép fiaiból nőtt ki. Nálunk nem az uralkodó nemzet nyomta el a kisebb nemzetet, itt a kisebb nemzet, sőt a nemzetiségi kisebbségek nyomták el a nagy nemzetet, itt az egyenjogúságért az uralkodó nemzetnek kellett harcolnia. Ezeket a helytelen „okoskodásokat" sehol megcáfolni nem lehetett, mert olyan nagy „sajtószabadság" volt. A ligetfalusi elvtárs szavaival élve, ha ebben a korszakban — mondhatnám a politikai debilitás korszakában — lesaccolt volna bennünket Lenin elvtárs, a sajtószabadsággal kapcsolatban nekünk sem mondhatott volna mást, mint amit G. Mjasznyikovhoz levelében írt: „... Sajtószabadságot a monarchistáktól az anarchistákig bezárólag ... Remek! De engedje meg, minden marxista és minden munkás, aki gondolkozott forradalmunk négyéves tapasztalatain, azt fogja mondani: tisztázzuk, milyen sajtószabadságot? Minek az érdekében? Melyik osztály számára? A sajtószabadság mindenütt a világon, ahol tőkések vannak, szabadság a lapok megvásárlására, az írók megvásárlására, szabadság a „közvélemény" megvesztegetésére és megvásárlására és irányítására — a burzsoázia érdekében. ... És nálunk? Tagadhatja-e valaki, hogy a burzsoázia szét van verve, de nincs megsemmisítve? Hogy elrejtőzött? Ezt nem lehet tagadni." Hinni akarjuk, hogy pártunk 1969 áprilisától új kurzust vett, lenini kurzust. Lenini utat, mert csak ezen az egy úton tudjuk győzelemre vinni a szocializmus, a kommunizmus ügyét Csehszlovákiában is. ígérjük, hogy több figyelmet szentelünk annak, hogyan építenek a munkás- és paraszttömegek mindennapi munkájukkal valóban valami újat. Valami újat, ami kommunista. 1970. IV. 2