Új Szó, 1970. április (23. évfolyam, 76-101. szám)

1970-04-18 / 91. szám, szombat

A LENINIZMUS A MA ÉLŐ TANÍTÁSA (Folytatás a 2. oldalról) kezményekkel járt a gyakorlati politikai tevékenységben is. Amikor a párt felismerte hibáit, arra törekedett, hogy helyrehozza őket. Ezt bizonyítják a központi bizottság egyes dokumentumai, elsősorban a VII. és a XIII. kongresszus dokumentumai. Ennek ellenére, a vezetőség nem találta meg időben azokat az eszközöket, amelyekkel helyre tudta volna hozni a deformációkat a politikai életben, a gazdaságban, a nemzetiségi problematika megoldásában stb. 1968 januárja szükséges, objektív szempontból kikerülhetetlen volt és kísérletet jelentett az elvi megoldásra. Január eredménye lett volna a szocializmus minden területének elvi megújhodása a marxizmus—leninizmus szellemében. A tanulság levonása a hibák helyrehozásának Lenin nemegyszer hangsúlyozta, hogy a fő kritériuma annak, milyen komolyan értelmezi küldetését és teljesíti kötelességeit a párt a munkásosztálylyal és a dolgozókkal szemben, a saját hibáinak becsületes, őszinte beismerése. Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy nem bírálatról, mint olyanról van szó, hanem a tanulság levonásáról, mely a hibák helyrehozásának előfeltétele és az égető kérdések helyes megoldásának alapja. A forradalmiság ugyanis nem a nagy szavakat jelenti, hanem a bátorságot, hogy szembenézzünk az igazsággal és a legnagyobb erőfeszítéssel törekedjünk politikánk helyes érvényesítésére. A január utáni időszak hibája nem az volt, hogy bírálat hangzott el, hanem az, hogy a párt vezetősége megengedte, hogy a jobboldali opportunisták, revizionisták és szocialistaellenes erők visszaélve a fogyatékosságok pártos bírálatával, kétségbe vonták a szocializmus, a párt és a dolgozó nép becsületes munkájának minden pozitív eredményét és reakciós támadásra használták fel a szocializmus lényege ellen. Könnyelműség és felelőtlenség volt az is, hogy nem vettük tekintetbe a testvérpártok tanulságait és tapasztalatait, például az 1956. évi magyarországi események tapasztalatait. Nem kevés tapasztalatot vonhattunk volna le a Szovjetunió Kommunista Pártjának történelméből is. Elegendő rámutatni csupán Kronstadt 1921. évi példájára, hogyan mutatott rá Lenin az ellenforradalmi ellenállás új formáira, amikor az ellenforradalom közvetlen segítőtársakra talált a mensevikek és az eszerek körében. Ök is szocialistáknak nevezték magukat, de ugyanakkor bolsevikok nélküli szovjeteket követeltek. Nálunk ls nemrég „kommunisták nélküli szakszervezetet követeltek", és a kommunistákat megfosztották a pártban, az állami szervekben, a nemzeti bizottságokban és a társadalmi szervezetekben viselt tisztségeiktől. A szervezett nyomás, hogy a párt mondjon le a társadalomban betöltött vezető szerepéről, megfosztotta őt a kezdeményezéstől és fokról fokra utat nyitott a szovjetellenes, forradalomellenes erők előtt. Lenin következtetéseket levonva a kronstadti eseményekből, figyelmeztetett arra, hogy a kronstadti nyomás: „a politikai hatalom, a bolsevikok kezéből menjen át különböző elemek bizonytalan konglomerátumának vagy tömbjének a kezébe"... nem más, mint kispolgári anarchizmus, ellenforradalom. Hogy pártunk számára milyen ésszerűek azok a következtetések, amelyeket Lenin a kronstadti ellenforradalomból vont le, ma is látható. Az ehhez hasonló támadások megismétlődésének meghiúsítását Lenin a párt egységének megszilárdításában, a frakciók, a frakciós harc megtiltásában, a pártnak a kispolgári és opportunista elemektől való megtisztításában és a revlzlonlzmus elleni fokozott harcban látta. Az ellenséges akciók elleni harcot a termelés, a közlekedés, az egész élet helyzetének megjavítását célzó konkrét javaslatokkal kapcsolta egybe. X^VTK Nem tIto

k' hogy nálunk a i/flxff

i jobboldali opportunizmus és a revlzlonlzmus hirdetői nem lg7

0 1968. januárja után születtek. Tudjuk, hogy már Jóval január IV. 18. előtt megvolt a szándék a párt megbénítására. Már akkor hir3

dették azt az elméletet, hogy a munkásság, mint osztály, teljesítette küldetését, hogy nálunk már nincs osztályharc, sőt osztályok sem léteznek. Lenin osztályelméletét a szociális csoportokról szóló tanítás váltotta fel, és aki nem helyeselte az ilyen nézeteket, azt „dogmatikusnak", „konzervatívnak" stb. nevezték. Minél jobban befeketítették a szocializmust, annál inkább szépítették a kapitalizmust. Egyúttal minden téren leplezték azt, hogy az ilyen állásfoglalásnak osztályellenséges gyökerei vannak, és azt politikai-hatalmi szándékok motiválják. A különféle kispolgári csökevényeket és osztályidegen nézeteket nemzeti sajátosságokkal és hagyományokkal álcázták. Mindennek célja a szocializmus valamilyen csehszlovák modelljének előkészítése volt. Lenin élesen kipellengérezte mindazokat a törekvéseket, amelyek a szocializmust meg akarták fosztani osztályfüggőségétől, sőt ezt az állásfoglalást „modernek" akarták feltüntetni. „Aki az európai és ázsiai tapasztalatok után — mondotta — még osztályoktól független politikáról beszél, az egyszerűen megérdemli, hogy kalitkába zárják és valamilyen ausztráliai kenguruval együtt közszemlére állítsák kl". A párt 1968. januárja után az irányításban meglevő bürokratikus hibák kiküszöbölésére törekedett. A revizionisták azonban nem a bürokratikus centralizmus ellen, hanem a proletárdiktatúra, a demokratikus centralizmus és a proletár internacionalizmus ellen lendültek támadásba. Érzékenyebben kellett volna reagálni a csoportok, az egyének szükségleteire, növelni kellett volna egyes munkakollektívák kezdeményezését. A revizionisták azonban a részleges és az egyéni érdekeket szembeállították a társadalom érdekeivel. A nemzetközi kapcsolatok terén ajtót nyitottak a nacionalizmusnak és a szovjetellenességnek. Senki sem vonhatja kétségbe az olyan változtatások elkerülhetetlenségét, amelyek rugalmasabbá teszik a társadalom irányítását és kiküszöbölik a tényleges bürokratizmust, amelyet az emberek szükségletei iránti közömbösség jellemez. Az ilyen változtatásoknak azonban — amint már mondottam — a szocializmus politikai rendszerének tökéletesítését kell célozniuk, lenini platformon kell megvalósulniuk, a demokratikus centralizmus, a munkásosztály és a kommunista párt vezető szerepének elvei alapján. Másként az a veszély fenyeget, hogy a politikai rendszer minden reformja olyan liberalizáció eszközévé válik, amelyet az ellenséges erők a szocialista társadalom alapjainak megbontására, e társadalom politikai, gazdasági és internacionális elveinek megsértésére használhatnak föl. r • Az úgynevezett gazdasági reform és következményei Emlékezzünk vissza csak röviden, mi minden történt az úgynevezett — gazdasági reform — körül. Azt akartuk, hogy a gazdaságirányítás rendszere lényegesen megjavuljon, hogy gazdaságunk útjában ne álljanak olyan akadályok, amelyek meggátolják az extenzív gazdálkodásról az intenzív gazdálkodásra való áttérést. És mi történt? Támadni kezdték az állami szocialista tulajdont. Ezt csoporttulajdonnal kezdték felváltani. Kísérlet történt a szabad verseny felújítására az árupiacon és a munkapiacon is, ami az adott feltételek között elkerülhetetlenül a szocialista gazdaság felforgatásához vezetett volna annak minden szociális következményével együtt. Bekövetkezett a külkereskedelem állami monopóliumának jelentős felszámolása, jelentősen gyengült gazdasági együttműködésünk a szocialista országokkal, főként a Szovjetunióval. Akinek csak némi fogalma van gazdaságunkról, annak jellegéről és szükségleteiről, elképzelheti, mit jelentett ez a „reform": az anarchia, a káosz, a szocializmus gazdasági alapjának tényleges felszámolása felé irányult. Nem csoda, hogy az ilyen „reform" főként a tőkés országokban talált bámulókra, csodálni és dicsérni kezdték egyes kapitalista szakértők, akik ugyanakkor odahaza a nagy nyereségek biztosítása érdekében alaposan őrködnek saját termelésük hatékonysága, a munka- és a technológiai fegyelem felett, ős nem engednek meg semmiféle úgynevezett termelési demokráciát. Hogy ez a „reform" mit hozott nekünk, még ma is saját bőrünkön érezzük: a népgazdaság Irányítási rendszerének szétzilálását, a belföldi piac megzavarását, a szociális biztonság megzavarását, a távlatok elvesztését, a népgazdaság arányainak megbontását, a munka- és technológiai fegyelem lazulását, óriási veszteségeket a termelésben, és ennek következtében az egész társadalomnak, a termelőknek a megkárosodását. Fokozatosan megbirkózunk a nehézségekkei, leküzdjük e felelőtlenség és anarchia következményeit. Abban az időben, amikor a tudományosan megalapozott távlati kilátások, a tudományos-műszaki forradalom megkezdése sarkalatos feladattá válik, különösen súlyosak a károk, amelyeket az „ilyen reform" hozott. Nemcsak az anyagiak terén, hanem inkább az Időveszteség tekintetében. A szocialista rendszer alapvető kötelékeinek meglazulásához, a politikai és gazdasági lazasághoz hozzájárult a szellemi értékek megbomlása ls. Bizonyos értelemben az antiszocialista erők felsorakozásának az Ideológiai bomlás volt az előjátéka és előfeltétele. Ideológiai téren nem lehet semmiféle kompromisszum Meg kell állapítanunk, hogy már évek óta — jóval január előtt is — ideológiai munkánk igen defenzív és koncepció nélküli volt. Ideológiai frontunknak nem volt elegendő ereje és nagyrészt bátorsága sem ahhoz, hogy a vezetőségben útját állja a marxizmus „modernizálására" Irányuló revizionista kísérleteknek. A jobboldali opportunisták és revizionisták a marxizmus „továbbfejlesztésének" ürügyével igyekeztek kizárni belőle a lenini elméleti hozzájárulást. Lenint a szűken vett politikai gyakorlati dolgozó megvilágításába helyeztük, akinek tevékenységét csupán századunk kezdetének feladatai, mégpedig túlnyomórészt az oroszországi forradalmi mozgalom feladatai határolják körül. ideológiai téren nem lehet eltűrni a legkisebb kompromlszszumot sem, semmi hazugság, vagy dezinformácló tolerálását. Ott, ahol nem dolgozik a mi ideológiánk, oda behatol a burzsoá ideológia. Az emberek nézeteiért és állásfoglalásáért vívott elvhű harc a párt egységes eljárásának és a tömegekre gyakorolt befolyásának döntő feltétele. Központi Bizottságunk egy éve tette meg az első lépést a válság leküzdésére Elvtársak, éppen egy éve annak, hogy Központi Bizottságunk ülésén elhatározta, véget vet a tanácstalanságnak, a habozásnak. Megtette az első lépést a válság leküzdésére, amelybe pártunk és társadalmunk került. Nem árt feleleveníteni, milyen körülmények között ült össze pártunk Központi Bizottsága 1969 áprilisában. Ez a társadalmi feszültség, a mély válság, a nyugtalanság és a bizonytalanság időszaka volt, amikor este nem tudtuk, mire ébredünk reggel. Ojból és újból nacionalista szenvedélyek robbantak kl, és a szovjetellenes hangulat olyan formát öltött, hogy nemcsak anyagi, hanem erkölcsi értékeket is leromboltak. A pártban és az egész társadalomban a kiúttalanság, az általános bizonytalanság érzése alakult kl. A pártvezetőség jobbszárnyának nem volt bátorsága az önbírálathoz, sem pedig a válság okainak józan, objektív feltárásához, és nem volt képes kiutat mutatni az adott helyzetből. A CSKP Központi Bizottságának áprilisi plénuma és a májusi realizációs irányelvek jelentették az első lépést a párt egészséges erőinek aktív összpontosításához, a válság leküzdéséhez és a konszolidáció megkezdéséhez. Csak ez a plénum teremtette meg az előfeltételeket ahhoz, hogy lépésről lépésre megvalósulhassanak 1968 Januárjának eszmél és célkitűzései. Ez fordulat kezdetét jelentette pártunkban és társadalmunkban. Nélkülözhetetlen feladatként tűzte kl elsősorban a kommunista párt vezető szerepének teljes felújítását, a szocialista állami mechanizmus irányító funkciójának felújítását és megszilárdítását, a népgazdaság működési rendszerének a megújítását, a testvéri szocialista országokhoz, elsősorban a Szovjetunióhoz fűződő baráti és elvtársi kapcsolatok felújítását, és Így Csehszlovákia nemzetközi helyzetének megszilárdítását. Túlzás nélkül mondhatjuk, hogy a múlt év megfeszített, igen bonyolult és áldozatos munkája pozitív eredményeket hozott. A Központi Bizottság januári plénumán megvont mérleg megerősítette az általunk elért alapvető sikert — azt, hogy a jobboldali opportunista és szovjetellenes erők tömbje, a politikai küzdelemben vereséget szenvedett, elvesztette valamennyi kulcspozícióját a pártban és az államban, s a nullával egyenlő az a reményük, hogy megismételhetnék kalandjukat. Szeretném ebből az alkalomból is köszönetemet kifejezni mindazoknak — kommunistáknak és nem kommunistáknak — akik támogatták a párt Központi Bizottságának politikáját, akik nem dőltek be a különböző uszítóknak és álprófétáknak. Annak következtében, hogy a Központi Bizottság a becsületes derék emberek széles tömegére támaszkodhatott, akik megértették szándékainkat, ma társadalmunk ős gazdaságunk is egészen másként fest, mint egy évvel ezelőtt. Azt mondhatjuk, hogy jelentős mértékben konszolidálódott. Az állami mechanizmus — bár néha nehézségekkel — de teljesíti funkcióját. Sikerült helyreállítani az emberek szociális, jogi biztonságát. Elmélyült és megszilárdult barátságunk a Szovjetunióval és a többi szocialista országgal. Államunkban helyreállt a normális, békés élet, létrejöttek az alkotó munka feltételei. A megkezdett irányvonalat következetesen megvalósítjuk Marx, aki nem volt és nem lehetett a forradalom szervezője és a szocialista állam megalapítója, kevésbé veszélyesnek tűnt számukra, mint Lenin, aki a marxizmust alkotó módon alkalmazta a gyakorlatban. Marxnak a műveiből is csak azt válogatják ki, ami abba az időszakba tartozik, amikor a tudományos szocializmus alapjait kereste és kialakította. Hogy nemcsak peremszerű törekvésekről volt sző, ezt az a tény is bizonyítja, hogy Marx Károly születése 150. évfordulójának ünnepségei alkalmából még a CSKP Központi Bizottságának képviselője Is kétségbe vonta a leninizmus nemzetközi érvényességét. Megerősítést nyert Leninnek az a nagy igazsága, hogy Az elért eredmények lehetővé teszik, hogy hozzálássunk a párt alapos megtisztításához mindazoktól, akik nem tartoznak a lenini típusú szervezetbe. Ezen a téren számunkra különösen kötelező ez a lenini év ls. Mentesíteni kell a pártot az opportunistáktól, revizionistáktól, karrieristáktól, egyszóval azoktól, akik nem méltók arra, hogy viseljék a marxilenini forradalmi párt tagsági igazolványát. Mindenki biztos lehet afelől, hogy a megkezdett Irányvonalat következetesen megvalósítjuk. Államunkban törvényes rend lesz, gazdaságunkban nem tűrünk anarchiát, naplopást; senkinek sem engedjük, hogy kezet emeljen barátságunkra a Szovjetunióval és szocialista szövetségeseinkkel. Csehszlovákia Kommunista Pártja újból dolgozó népünk tényleges élcsapata lesz, amit forradalmi mozgalmunk joggal megérdemel. És ezt a feladatot következetesen teljesítjük I Senki sincs hiba nélkül, de különféle hibák vannak. Azokért a hibákért, amelyek súlyos károkat okoztak, felelősségre kell vonni elkövetőiket és tanulni kell belőlük. A pártot alkalmassá kell tenni a jelen igényes feladatainak teljesítésére, elő kell készítenünk arra, hogy nemcsak a jelenlegi feladatokat legyen képes teljesíteni, hanem készen álljon a jövő feladatok megtételére is. Nem kockáztathatjuk, hogy a párt nézetzavarokban vergődjék, hogy Csehszlovákia Kommunista Pártjában olyan emberek legyenek, akik elképzeléseinek semmi közük sincs céljainkhoz, a marxizmus—leninizmushoz, sem pedig erkölcsi alapelveinkhez. A pártnak nem lehet tekintélye, ha mindenki azt hirdetheti benne, amire kedve támad, ha egyeseknek nem kell aktívan részt venniük a pártéletben, sőt, nyilvánosan felléphetnek a vezető pártszervek ellen, a párthatározatok és a pártprogram ellen. A párt ilyen összetételben nem teljesíthetné történelmi feladatát, nem vezethetné el nemzeteinket a kommunizmusba. A lenini munkastílus szelleméhen kell eljárnunk Tisztelt elvtársaki Egy évvel ezelőtt azt mondottuk, hogy pártunkat és társadalmunkat elvezetjük az alkotó munka békés napjaiba. Nem Ígértük, hogy ez könnyű lesz. Ellenkezőleg azt mondottuk, hogy mindenütt, minden szakaszon lényegesen fokoznunk kell az Igényességet, ami sokaknál bizonyára nem tesz sem népszerűvé bennünket, sem pedig dicsőséget sem hoz, de amit mindenki, aki becsületesen szívén viseli e köztársaság sorsát, helyeselni fog. Amikor most előre akarunk lépni, a lenini munkastílus szellemében kell eljárnunk. A lenini tárgyilagossághoz kall igazodnunk, nem szabad képzelődnünk, hanem szigorúan ÍZ adott lehetőségekből kell kiindulnunk, erőnket maximálisan azokra a feladatokra kell összpontosítanunk, amelyek már ma megoldhatók és amelyeknek a megoldása elvezet bennünket fő célkitűzéseink megvalósításához. Lenin semmit sem gyűlölt annyira, mint a bombasztikus frázisokat, az öndlcséretet, a teljesíthetetlen programok kihirdetését, és ugyanígy nem (Folytatás a 4. oldalon)