Új Szó, 1970. március (23. évfolyam, 51-75. szám)

1970-03-26 / 72. szám, csütörtök

A cukorrépa-termesztés gazdaságossága Előzetesként badd említsem meg: hazánk a cukorrépatermesztésben világviszonylatban Jelenleg az előkelő hetedik helyet foglalja el, s a hektárhozamokat illetően még ennél is előbbre, az ötödik helyre léptünk. Cukrunk a külföldi piacon keresett áru, népgazdaságunk részére pedig komoly devizaforrás. Sajnos, kivitelünk az utóbbi időben csökken. 1965-ben még 513 000 tonnát exportáltunk, 1968ban már csak 287 000 tonnát. A cukor, mint élelmiszer jelentős tényező a lakosság ellátásában. Fogyasztása az utóbbi húsz évben háromszorosára növekedett — országos átlagban. Azaz az egy személyre Jutó fogyasztás 22-röl 66 kilogrammra nőtt. Ebből következik, hogy a cukorrépatermesztés jelentősége fokozódik. S minek vagyunk tanűi? Annak, hogy a cukorrépa vetésterülete évről évre csökken. Országos méretben tíz év alatt — 1958-tól 1968-ig — 46 000, Szlovákiában 12 000 hektárral. A cukorrépa hektárhozama évek óta úgyszólván állandósult. Már kevés az olyan mezőgazdasági üzem, ahol 300 mázsán aluli a hektárhozam, az országos átlag pedig általában 340 mázsa körül mozog. Vannak Járások, melyekben évek óta 400 mázsán felüli az átlagos hektárhozam. Mégis, a cukorrépa vetésterülete az utóbbi években csökken. Mi ennek az oka? Talán a gazdaságosság? Vagy a munkaerőhiány? Esetleg a kevés, illetve a nem elég színvonalas gépesítés? Vitathatatlan, hogy a búzatermesztés a jelenlegi nagy hektárhozamokkal az olyan fontos növény termesztéséről ls eltereli a figyelmet, mint a cukorrépa. Hiszen a búzatermesztéshez alig kell élőmunka. Nem véletlen tehát, hogy 1966—1968 között országos méretben 173 ezer, Szlovákiában 83 000 hektárral nőtt a vetésterülete. Mezőgazdászaink kalkulálnak — és aligha Jogosan olvasnánk a fejükre, hogy szívesebben termesztenek kimondottan rentábilis növényeket, mint olyanokat, melyek termelési költsége meghaladja az értékesítési árat {bár ez az utóbbi néha csak viszonylagos). A mezőgazdaság ui. nem teheti meg azt, amit más termelőágazatok megtettek — a szabad árképzésről van szó. Mivel nálunk ez nincs, az adott lehetőséget választják. A cukorrépatermesztés hátránya az is, hogy nem termeszthető az ország egész területén, csak a cukorrépa- és a kukoricatermő körzetekben. Már ez is arra kényszerít, hogy az eddiginél nagyobbra értékeljük társadalmi jelentőségét. Legtöbb esetben a termelők ott tévednek, hogy a cukorrépában csupán az árut látják, és a termelési költségeket csak a realizált árral, az egy hektárra eső bevétellel hasonlítják össze, és figyelmen kívül hagyják a viszszamaradt, Hletve a cukorgyártól visszakapott takarmányt, vagy ha számítják is, nem mérlegelik kellően gazdasági hasznosságát. Például 400 mázsás hektárhozamnál megközelítőleg 240 kg emészthető fehérjét és 3000 kg keményítőértéket hasznosíthatnak takarmányként. Hozzávetőlegesen annyi, mintha árpából 36 mázsás hektárhozamot értünk volna el. Vagyis a 400 mázsa cukorrépán kívül — amit piacra adtunk — még 36 mázsa árpát, illetve annak megfelelő takarmányterméket termeltünk. A termelési költségek ezzel szemben úgyszólván semmit sem változtak. A fentiekből következik, hogy a cukorrépatermesztés már 300 mázsás hektárhozamnál ls rentábilis. De nézzük, hogyan fizetett a cukorrépa egy járásban 1968ban, illetve hogyan alakult a vetésterülete. Kezdjük az utób bin. Ebben a nagy hagyományokkal rendelkező körzetben 1964-ben még 6466 hektáron termesztettek cukorrépát, 1968ban már csak 5086 hektáron, vagyis az említett Időközben 25 százalékkal csökkent a vetésterület. Ugyanakkor 53,6 százalékkal nőtt a búza vetésterülete. Pedig a nagyszombati járásban igazán Jól fizet a cukorrépa. A 88 efsz közül 12-ben több, mint 500 mázsás hektárhozamot értek el. Az igazsághoz tartozik ugyan az is, hogy 32 szövetkezetben 300 mázsát sem tudtak elérni hektáronként. Ez pedig azt jelenti, hogy sok efszben nemcsak a vetésterületet csökkentették, hanem az agrotechnikai követelményeknek sem tettek eleget. Bizonyíték erre az is, hogy például a Nižnái Efsz több, mint 600 mázsa cukorrépát termelt hektáronként, a vele teljesen azonos feltételekkel rendelkező három szomszédos szövetkezetben 218, 290 és 366 mázsa volt a hektárhozam. Egyforma talaj, azonos éghajlati feltételek — és nagyon eltérő eredmények. Azt hiszem, a cukorrépatermesztöknek nem kell magyarázni, hogy a négy szövetkezet közül az agrotechnikai követelményeknek ki milyen mértékben tett eleget. A cukorrépatermesztés mellett szóló érvek közül azt sem hallgathatjuk el, hogy ez a népgazdasági fontosságú növény bár nehéz, de mégis csak munkalehetőséget biztosít a nőknek. Olyan vidéken tehát, ahol nem munkaerőhiány, hanem munkaerőfelesleg van, az ilyen lehetőség sem lebecsülendő. Még akkor sem, ha csupán idényjellegű foglalkoztatottságról van szó. Mert más híján az is valami. Az elmondottakból kitűnik, hogy szocialista mezőgazdasági nagyüzemeink helyesen tennék, ha az utóbbi években tapasztalt idegenkedés helyett tovább fejlesztenék, bővítenék a cukorrépatermesztést, egyrészt saját, másrészt társadalmi érdekeket tartva szem előtt. Ing. VINCENT RAPANT SZÜLŐK, NEVELÖK FÓRUMA SZÜKSÉGES A VILÁGNÉZETRE NEVELÉS FIGYELJÜK MEG gyermekeinket, hogyan szemlélik az őket körülvevő világot, és meg leszünk lepődve szüntelen érdeklődésükön és kíváncsiságukon. Vajon mindez puszta kíváncsisággal magyarázható? Azt hiszem, távolról sem. Az élet realitásaival, a valós dolgokkal történő ismerkedésnek, az örökös „miért"-nek lényegesen mélyebb jelentősége van, minthogy azt puszta kíváncsisággal magyarázhatnánk. A gyermekek érdeklődése az őket környező világ iránt a magatartásukat irányító és szabályozó belső erők egyik legerősebbike, azaz nem más, mint szükséglet, hogy megismerjük, megértsük, felfogjuk a különféle jelenségeket, tárgyakat, egyszóval az életet. Ezzel a jelenséggel találkozhatunk a természetben, az élőlények világában is. A tudósok már régen megállapították azt a törvényszerűséget, hogy a természetben a normális élet legfontosabb feltétele a körülményekhez való helyes alkalmazkodás. Gondolkozzunk csak el, lehetséges lenne-e ez az alkalmazkodás az említett körülmények és feltételek ismerete nélkül? Bizonyára nem. Életkörülményeink ismerete, a környező világ „megértése" s ennek szükségessége minden élő szervezet létfenntartásának egyik legalapvetőbb feltétele. Bevezetőnket nem véletlenül irányítottuk a természetre, illetve az élő szervezetre. Ezzel a gyermekekről egyáltalán nem feledkeztünk meg és nem ls közösítettük ki érdeklődési körünkből. Az ember ugyanis az élő világ szerves része, amiből az következik, hogy a természettel kapcsolatos legáltalánosabb törvényszerűségek az emberre is vonatkoznak. Természetesen állításunkkal nincs szándékunkban az embert lealacsonyítani más, alacsonyabbrendű élőlények színvonalára, hiszen köztudott, hogy az ember a legtökéletesebb élőlény; gondolkodó, értelemmel, tudattal rendelkezik, beszél, bonyolult társadalmi életet él s bizonyos mértékig uralja a természetet. Annál is inkább előtérbe kerül a világ törvényszerűségei megismerésének rendkívüli fontossága. Az állatnak a létfenntartáshoz korlátozott mennyiségű ismeretanyagra van szüksége. Annyira, amennyi lehetővé teszi számára az élelem megszerzését, a szaporodást, a kedvezőtlen időjárással szembeni védelmet. Ám az embernek mérhetetlenül sok információra — mennyiségét és minőségét illetően — van szüksége. Általános jellegű eszmefuttatásunk végkövetkeztetéseként szükséges talán egyet hangsúlyoznunk: a világ törvényszerűségei helyes és valós megismerésének az ember szempontjából döntő fontossága van. EZEK ISMERETÉBEN ismét visszatérhetünk a fentebb említett gyermeki kíváncsisághoz, mely bizonyos mértékig kifejezésre juttatja az egyénnek a világ megismerésére való szomjúhozását, a gyermekkorra oly jellemző tulajdonságot. A gyermek magatartásának eme megnyilvánulásából a szülők és a nevelők egyetlen következtetést vonhatnak le: gyermekeiknél az olyan információk „befogadását" kell támogatniuk, melyek a világot valós létében — tehát az egyetlen helyes formában — tükrözik. Ezt a szükségszerűséget úgy fogalmazhatnánk meg, gyermekeinket úgy kell oktatnunk és nevelnünk, hogy helyes és Igaz életszemléletük, a világról valós véleményük alakuljon ki, hogy világnézetük a szó legszorosabb értelmében tudományos legyen, s a világról alkotott nézeteiket és elképzeléseiket tükrözze. Olvasóink az előző írásokban már általánosan megismerkedhettek a világnézet fogalmával. Ennek ellenére szükségesnek tartjuk ismét legalább tömören megfogalmazni a világnézetet. A világnézet a világról alkotott tudományos nézetek és vélemények összessége. Az általunk elfogadott világnézet számos tudós, főleg filozófus hosszan tartó munkájának, több évezredes kutatásnak eredménye. Ezek a meglevő tudományos ismeretek alapján egységes és tárgyilagos szemléletet alakítottak ki a legáltalánosabb életkérdésekről. A világnézet a marxista filozófia szerves részét alkotja. Azok a kérdések, melyeket a gyermekek legtöbbször a felnőtteknek feltesznek, az esetek többségében túlságosan egyszerűeknek tűnnek, s látszatra vajmi kevés közük van azokhoz a bonyolult problémákhoz, melyek megoldásán a híres filozófusok több éven át fáradoztak. Az ilyen látszat azonban ne vezessen bennünket félre, hiszen gondoljunk arra, hogy az emberi életben a fokozatos fejlődés mindent túlhalad. Ez teljes mértékben vonatkozik a világ megismeréséhez is. Az ismeretek fokozatos kiépítése a legegyszerűbb formában már a kisgyermekkorban megkezdődik, majd lépésről lépésre egyre összetettebb lesz, s a legbonyolultabb ismeretekhez az ember felnőttkorban jut, gyakran sokéves rendszeres tanulás árán. Ezek gyakran a legáltalánosabb kérdésekkel kapcsolatosak, mint pl. mi az élet értelme és célja, az élet keletkezésének és fejlődésének a problémája, a természet, a világűr kérdései és hasonlók, melyek a világnézet fogalmát alkotják. Éppen ezért, ha egy kisfiú megkérdezi, „mi az a fa", vagy „miért esik", ez sokkal több, mint puszta kíváncsiság, ez a világ megismerése utáni vágy bontakozó csírája. AZ ISKOLAI OKTATÁS és nevelés keretében teljes mértékben figyelembe veszik az új, felnövekvő nemzedék helyes világnézete formálásának a fontosságát. Az ismeretek fokozatos „adagolásával" a diákok a legösszetettebb kérdésekig eljutnak. Ám teljes mértékben figyelembe veszik a tanuló értelmi fejlettségét, fokozatosan nyiladozó értelmét, s azt a képességét, hogy a nap mint nap érzékelt konkrétumokat általánosítsa s egyre bonyolultabb és összetettebb kérdéseket tegyen fel. A tantervek ennek megfelelően úgy vannak összeállítva, hogy még véletlenül se tartalmazzanak olyan ismereteket, melyek nélkülöznék a tudományosságot, ami félremagyarázható, esetleg természetfeletti lények, erők létezését feltételezi, vagy ami helytelen és igaztalan lenne, s megtéveszthetné a fejlődő gyermek értelmét és tévútra juttathatná. Ennek kapcsán nem szeretnénk bővebben foglalkozni a vallás és a hit kérdésével, ám szükségesnek tartjuk megemlíteni, hogy az egyházak által megfogalmazott nézet lényegét tekintve igaztalan, mellőzi a tudományos ismereteket, természetfeletti erők létezését tételezi fel, melyek — szerintük — nemcsak az emberek életét, de az egész természetet és világűrt uralják. Szeretnénk hangsúlyozni a közismert, s a tudomány által bizonyított tényeket, hogy az ember a földi élet egyetlen mozgatója, hogy éppen ő az, aki hatalmába kerítette a világot, sőt a világűr meghódításának a küszöbén áll. A vallásos meggyőződés kérdését szükségesnek tartottuk felvetni, hiszen a legnagyobb veszélyt rejti magában gyermekeink és Ifjúságunk helyes világnézetének a kialakításánál. Az ismeretszerzés nem haladhat kettős irányban, kettős vágányon, azaz, amit a gyermek megtanul az iskolában, a*nit az iskola révén az emberi megismerés több évezredes kincstárából meríthet, a szülőnek nem szabad elferdítenie, kiforgatnia, félremagyaráznia s a gyermeket nem szabad az ellenkezőjéről meggyőznie. HOGY GYERMEKEINK egykor helyünkbe léphessenek, s átvehessék kezünkből az élet irányítását, ahhoz többek közt helyes és tudományos világnézettel kell rendelkezniük. Ifjúságunknak megvan minden feltétele ahhoz, hogy a tanítók közreműködésével helyes világnézeti nevelésben részesüljön, ám a felnőttek, de főképpen a szülők kötelessége, hogy ezt a nevelőmunkát a legmesszebbmenőkig támogassák! Dr. CZAKÚ MÁTYÁS 1970. III. 26.