Új Szó, 1970. március (23. évfolyam, 51-75. szám)
1970-03-22 / 12. szám, Vasárnapi Új Szó
FARAGÓ JENŐ római levele Bárhol megtörténhetett volna ^ külföldi újságírók számára az „Aranyglóbusz" díjért megszervezett filmvetítést ezúttal Argentína római követségének mozitermében tartották. „Pepe komisszár" — ez volt a február elején óriási érdeklődéssel bemutatott film címe, rendezője pedig: Ettore Scola. A bemutató helyének kiválasztása nem volt véletlen: a filmet ui. benevezték az argentínai Mar del Platában megtartandó X. nemzetközi filmfesztiválra. Ettore Scola filmjében egy olasz kisvárost láttunk, amelyben ki Ferrarit, ki meg Ravennát, mások pedig Pármát vélték felfedezni. Valójában több városban készültek a felvételek, mintegy szimbólumaként annak, hogy amit a film elmondott, megtörténhetett volna, vagy megtörténhetne bármelyik olasz kisvárosban. Csak kisvárosban? Nem, nagyban is, csak ott kevésbé feltűnő mindez, amit Pepe komisszár le akar leplezni. Mert Pepe komisszár erre készül. 0 maga feddhetetlen erkölcsű agglegény. Van ugyan egy csinos szeretője, de vonzódása hozzá őszinte, emberi. S hogy titokban kell járnia hozzá? Igen, nem akarja, hogy szájára vegye a kisváros. A képmutató világ lemeztelenítése Ám ebben a városban mások korántsem ilyen őszinte vonzalommal és nem agglegényként vagy hajadonként járnak titokban találkahelyekre, hanem vagy pénzért, vagy azért, hogy kielégítsék beteges szex-hajlamaikat. Vagy éppen a változatosság kedvéért. Ott van köztük a prefektus alig felserdült lánya, nagyiparosok és bárók, egy ferdehajlamú apáca és a város sok más köztiszteletnek örvendő, ismert személyisége. Pepe komisszár szorgalmasan állítja össze róluk a listát. S amikor azt hiszi, az teljes, döbben rá a szörnyű valóságra: imádott hölgyének milánói kiruccanásai korántsem rokoni látogatások. Fotómodell, aki pénzért nemcsak fényképezteti magát, hanem másra is hajlandó. Pepe komisszár fájó szívvel, de utolsónak az ő nevét is ráirja az „előkelőségek" listájára. A naiv komisszár annak rendje s módja szerint bemutatja a listát a felsőbbségeknek. Hajlik a kompromisszumra, kihúz néhány nevet. De amikor visszafordul az állomásról és nem várja meg a Milánóból visszaérkező fotómodell barátnőjét, érezzük: Pepe komisszár, ha nem is áldozza fel magát értelmetlenül, szigorú morális ítéletet mond egy társadalomról, anftak erkölcstelen, korrupt előkelőségeiről. A rendezőtől persze megkérdezték: jó, jó, tudjuk, hogy a filmstory, az filmstory, de mégis, nem túloz a film? Ez lenne a valóság? Mit mondhat a rendező: igen, a valóság elemeiből, jellemző történetekből alkotta meg a filmet, még akkor is, ha „kiélezett, sűrített". S aki a filmvetítés után netán kétkedve fogadta volna, hogy az olasz kisvárosokban és nagyvárosokban össze lehet állítani olyan listát, mint amelyet Pepe komisszár állított össze, az igencsak meglepődhetett, amikor a lapok napvilágra hozták a pármai botrányt. Immár nem filmstoryról, hanem a valóságban is megtörtént giallo-Tól, ponyváról van szó. Ez már nem képzelet A bonyolult históriát leegyszerűsítendő, vegyük sorra a történet főszereplőit. Pierluigi Borm,ioli, párinai nagyiparos, negyvenéves. Mindene megvan a boldogsághoz. Vagyona, kicsattanó egészsége, előkelő származású, vagyonos felesége. Marchesa Maria Stejania Serra, 37 éves, négygyermekes anya, az estélyek, a fényűző úri szórakozások kedvelője, a történet második szereplője. Ám mindez még nem elegendő PierPierluigi Bormioli nagyiparos villája ber, egy pármai kereszténydemokrata közéleti személyiség fia. „Martellatore", vagyis a „kalapácsos ember", így fordíthatnánk le a „megtisztelő" címet, amit a város adott neki. Perlini ugyanis egy különös szenvedélynek hódol: megtébolyodott módján döntögeti, rombolja a partizán emlékműveket, emléktáblákat. Ö már a negyedik szereplő. Nem soroljuk fel a többit. Van közöttük egy „meg nem nevezett" rugbyjátékos, akinek egy „ismeretlen" valaki két utalványt ajándékoz ötmillió értékben. Hogy miért? Itt már-már elveszne a nyom, ha közben nem történt volna néhány, de ugyanazon cél érdekében elkövetett gyilkossági kísérlet. Az első kísérlet: Stefano Perlini, az előbb említett „kalapácsos" fiatalember, akinek szabad bejárata volt a nagyiparos feleségéhez, a marchesahoz, még 1968-ban — nem kalapácscsal — hanem pisztollyal jelent meg a marchesa lakásán. „Meg kell ölnöm — mondja. — De néhány pillanat múltán kiesik kezéből a pisztoly. „Nem ölhetek meg egy négygyerekes anyát — mormolja. Letartóztatják. A marchesa pedig nyugodtan folytatja mondén életét. A második kísérlet: Ignazio Cocco gépkocsivezetőnek kellett volna elütnie saját kocsijával a marchesa, a nagyiparos-feleség kocsiját. Ez a gyilkossági kísérlet sem sikerült. A harmadik kísérlet: Gianluigi Fappani milánói pincérnek kellett volna behatolnia a marchesa villájába és megölnie az asszonyt, puszta kézzel. Gyors megbánás, ez a kísérlet sem sikerült. Mire kellett a titkos ötmillió — ezek után aligha lehet titok. S hogy van-e szerepe mindebben Tamara Baromnak, Miss eleganciá-nak? A 24 éves szépség tagad, ö igazán nem élt vissza azzal, hogy Pierluigi Bormioli nagyiparos szeretője volt. 0 megelégedett egy BMW 2000-es Tiluxszal, egy bankfolyószámlával. Persze, a szive vágya egy harmtncszobás villa, hat fürdőszobával, két szalonnal, parkkal, négy garázzsal. De hogy része lenne a gyilkossági kísérletekben? Ugyan, hogyan ls lehetne ilyesmit feltételezni róla. Őt viszont, igenis, meg akarták ölni. Valóban, nemrég rálőttek kocsijára. Megúszta, sérülés nélkül. És vajon miért lőttek rá? Mert sokat tud. Mi több: sajtókonferencián kijelentette: egy könyvben fogja kiteregetni a pármai előkelőségek szenynyeseit. De hol írja meg ezt a könyvet — ez most a nagy kérdés. Tudniillik: lopás, zsarolás és okirathamisítás címén vádat emeltek ellene. Eszerint Pepe komisszár Pármában már nemcsak a listát állította össze, hanem tovább is lépett? De meddig léphet? Ez most a nagy kérdés. luigi Bormioli boldogságához. Mi hiányozhat még? Egy csinos, fiatal szerető. Tamara Baróni, a történet harmadik szereplője. Huszonnégy éves. Annak idején csak azért nem lett Itália szépségkirálynője, mert kiderült róla: férjezett. De a „Miss elegancia" címet megkapta. És persze filmszerepeket is, jóllehet korántsem olyan tehetséges, mint amennyire csinos. De vajon „igazságos" dolog, hogy miközben a nagyiparos férj Itália Szépét mondhatja magáénak, a marchesa eleméssze magát nagy „magányában?" Akadnak a pármai előkelőségek között aranyifjak, mint például Stefano Perlini 20 éves fiatalemLesz-e happy end ? Ettore Scola rendező Mar del Plataban bizonyára díjat szeretne kapni filmjéért. Akár kap, akár nem, mindenképpen erkölcsi győztes lesz a filmmel. Az olasz burzsoázia romlott, erkölcstelen világát leplezte le benne. Az igazi győzelem azonban az lenne, ha a valóságos komisszár — a filmbelivel ellentétben — senkit sem húzna ki a listáról, és a pármai gialio szereplői börtönbe vonulnának. Ki-ki az „érdeme" szerint kiszabott büntetéssel. Erkölcsi elégtétel lenne ez a Pepe komisszároknak is, akiket Ettore Scola minden bizonnyal nem véletlenül szerepeltet filmjében. Nem, inert Pepe komisszárok igenis vannak Olaszországban.