Új Szó, 1970. március (23. évfolyam, 51-75. szám)

1970-03-22 / 12. szám, Vasárnapi Új Szó

A felnőtté válás és az önállóság problémái # Igénylik-e a tanítók is kólán kívüli munkáját? # Nagyölveden nincsenek fiatalok, akik jó fér jek lehetnének? K

evés ilyen egyszerű és őszinte emberrel találkoztunk, mint ez a két lány. Amellett annyira fesztelenül viselkedtek társaságunkban, hogy bizony egészen elfelejtettük a belénkcsöpögtetett merevséget, mosolyogtunk, kacagtunk és összebarátkoztunk velük. Kíváncsiskodó kérdésünkre: mivel szokták szabadidejüket tölteni? — majdnem egyszerre feleltek: unatkozunk. Ez Paláston történt. A két lány tanítónő. Oroszlány Valika az egyik. Puksa Emerencia — azaz Menci — a másik. Vasárnap délután volt s a két tanítónő-barátnő Valika szüleinél vendégeskedett. Véletlenül találkoztunk a könyvtárban. Az a felelet, hogy „unatkozunk", annyira felkeltette érdeklődésünket, hogy néhány hét múlva felkerestük őket szolgálati helyükön, Nagyölveden. Holdas este volt, amikor újra találkoztunk a két lánnyal. A világ lágy harmóniába olvadt, s lépteink az úton más léptekre, elmúlt eseményekre emlékeztettek. A lábunk alatt megcsikorduló kavics hangja, a feltoluló emlékek — amikor ugyanígy jártuk a falvakat, hogy szervezzük az ifjúságot, a szövetkezeteket! — lépteink nyomán előtörtek és minden közeli és régmúlt volt egyszerre. Előttünk egy hang csendült: Kit keresnek? Megértettük a jelentéktelen semmiségnek tűnő megszólítást. Ha valakinek nincs társasága és nem beszélhet senkihez, bizonyára nagyon kíváncsi. Menci vezetett be bennünket Duchony Juli néni házá* nak első szobájába, az ő „otthonukba". Kedves, barátságos szoba. A két tanítónő tette igazán lakályossá, kedvessé. Maguk festették, maguk díszítették. Képek a falon, könyvek a polcon. Menci ágyán kutyus díszeleg. Találjuk ki, hogy hol van rajta a rejtekhely, ahová Valika szokta „titkos" üzeneteit elhelyezni! Megtaláltuk. Aztán Valika ágyán vettük észre a díszcicust. Állítólag beszélni is lehet hozzá. Megpróbáltuk. Jogos a kérdés: Kislányok? Tanítónők? Próbáljunk megfelelni. Oroszlány Valika tavaly érettségizett, jelenleg a napközi otthonban tanítónő. Szeretne „igazi" tanítónő lenni, mert munkáját hivatásnak érzi, de a távtanulás megkezdéséhez legalább kétévi gyakorlatra van szükség. Puksa Emerencia néhány esztendővel idősebb. Már képesített óvónő. Tehát nyugodtan kimondhatjuk: korunkban a társadalmilag önálló „felnőtté" válás korhatára nemcsak az ő esetükben, hanem a lakosság nagy többségének életében jelentősen kitolódott. A társadalmi önállósulást, a családtól való függetlenedést biztosító tényezők — szakma, önálló kereset — megszerzése az esetek zömében csak a 19. életévén túl válik lehetővé. Az, hogy kislányos szokásokat is megőriztek, lehet kedvesség, a szigorúak szemében pedig nyegleség. Ki hogyan látja. A beszélgetés során furcsábbnál furcsább kérdésekkel szórakozunk. Kedvenc színük? Valikának a rózsaszín, Mencinek a piros. Kedvenc énekesük? Mindkettőnek Korda György. Szórakozásuk? Mindkettőnek a tánc, az olvasás. De még hozzáteszik: Nincs tovább, unatkozunk! Lehetetlen ilyenkor az udvarlók témájához el nem jutni. Óvatos mondatok' után kifakad a két lány: Nem tudjuk, hol élnek ezek a mai fiúk, idejárnak az ablakunkhoz, bekopogtatnak, mint nagyanyáink idejében, de amikor valamilyen szórakozóhelyen táncolunk velük, mukkanni sem tudnak! Mencinek külön véleménye van: Az óvónőképzőben a lányok között az a szólásmondás járta, hogy érettségi előtt, vagy után két eszgek távozzanak. Szó sem volt ilyesmiről, viszont a mi nagyon egyszerű szocialista felfogásunk szerint csak ez volt egyetlen gyorsanható módszere az unaloműzésnek. Nem volt üres a kultúrház. Színdarabot próbáltak a fiatalok. Bárczi István pedagógus — akit egyébként a fiatal költők között tartanak számon — lelkes odaadással magyarázta: a Csemadok munkája felújulóban van. Felmerült a kérdés: Miért nem kapcsolódott be a két tanítónő ebbe a munkába? Bizony való, hogy senki sem szólt nekik, senki sem igényelte társadalmi, iskolán kívüli munkájukat. Ostoba dolog ez az „unatkozás" fölötti bosszankodás. Négy vagy öt évvel ezelőtt még egységesen ítélkezhettünk ezekben a kérdésekben. És sablonosán. Akkor még, ha nem is szentírás, de legalábbis feltétlenül érvényes szabály volt: a tanító — függetlenül érdeklődési körétől! — köteles iskolán kívüli munkát végezni. Kevés kivételtől eltekintve olyan ts volt ez a munka, mint a szabály. Vagyis: sablonos. Az érdeklődési körök tisztázása... Ez talán a probléma nyitja. Mi érdekli ezeket a tanítónőket? Mi az, amit fontosnak, nagyszerűnek tartanak? Mit tartanak jelentősnek saját életükben? Mit szeretnének? Utazni! Ez volt a válasz. Még nem találkoztunk olyan mai fiatallal, aki — függetlenül attól, hogy a napközi otthonba járó cigánygyerekek tudnak-e már Írni — ne égne az utazás és a megismerés zabolátlan és tiszta vágyától. Ha valamit gregoriánus karének módjára fúj a mai fiatalság, akkor az az, hogy utazni! látni! tudni! összehasonlítani! hazahozni! és ennekfolytán tisztán és merészen, felnőtt módra: gondolkodni! Menci már járt a bolgár tengerparton. Valika tavaly a Balaton mellett üdült. A színjátszó csoport többi tagja — pedig a legfiatalabb elsős gimnazista! — kivétel nélkül, járt már valahol, távolabb a Garam melléki tájtól „világot látni". Jól van ez így. A mai fiatalság érzi, szervi erővel, mint a vándor vadak az oázis szagát: a huszadik század derekának észvesztően mámoros levegőjét. Méltán. A technika éppoly káprázatos robbanással — atomkorszak óh, — törte össze a múlt szabványait, akár a mi szocialista forradalmunk. Nem úgy van minden, ahogy hangzik a szó ennek a két tanítónőnek az ajkáról: „unatkozunk" —, hanem úgy, hogy a fiatalság követelőző, mohó és nagyétvágyú. Még az is lehet, hogy a felhőkben jár s azért fogalmazza meg saját tettvágyát Ilyen szavakkal. Ha valakit elfog a szokott politikai bosszúság a furcsa „unatkozunk" szó hallatára, inkább arra gondoljon, hogy tenni is kellene már valamit, hogy az ifjúság egeket hasító vihara ne tomboljon felesleges szavak szélmalmának örvénye gyanánt, hanem feszítse meg azokat a vitorlákat, melyek bennünket a kommunista eszmék megvalósulásának partjai felé röpítenek. Valika, Menci a kultúrházban maradtak a fiatalok között. Talán megtalálják a módját, hogy a közösségben elűzzék „unalmukat" és talán a közösség is felfedi a tettvágyat, mely bennük, a személyiségükben, egyéniségükben rejlik, de nem talál utat a megvalósuláshoz, vagy ha idegen szóval jobban tetszik: az önrealizálódáshoz. Kikísértek bennünket. Távozásban még visszanéztünk. Meglebbentek a* hajkorona hosszú fürtjei, kissé oldalra biccent a fej, amikor tétova integetés nyomán felhangzott a távozóknak szóló üdvözlés: Csau! HAJDÜ ANDRÁS Férfiszemnek a dióbarna hajkorona hátulról csodálatos, szinte titokzatos látványt nyújtott.. Úgy gyűrűztek, kígyóztak és csavarodtak a hosszú fürtök, mint egy kosár fonadékai. Az arcból nem sokat lehetett látni, de az említett fortélyos hajviselet, a fehér fül és tarkó, a nem is sápadt arcél arra vallott, hogy egészen szép lehet elölről nézve. ^ A könyvtárban jóformán senki sem mulasztotta el, hogy közelről vessen egy pillantást az érdekes nőre, aki továbbra is, helyén maradt, várva, hogy az út szabaddá legyen előtte. Barátnője is mellé állt. Tétován egymásra néztek, majd kimért, lassú léptekkel elindultak. tendővel legyen a lány menyasszony, mert különben nem lesz más, mint vénkisasszony, és ez majdnem igaz is. Valika így magyarázza!: Tény és való, hogy Nagyölveden a tanítónő nem mehet férjhez, hisz itt nincsenek olyan fiatalok, akik igazán jó férjek tudnának lenni. Egymásra nézünk s míg a lányok munkájuk, a tanítás és nevelés problémáiról beszélnek, a gyanú nyomán, hogy talán „nagyranéznek, nagyravárnak" ezek a tanítónők, megfogalmazódik a kérdés: Ha egy traktoros, vagy egy szerelő kezdene udvarolni...? Mindketten így felelnek: bár! Aztán elmondják, hogy nem a foglalkozás a lényeges a leendőbeli férjnél, nem is a külső, hanem a szellemi érettség, képesség a megértésre és nem utolsósorban az igazi férfiúság. Probléma ez. Óriási probléma. A biológiai és állampolgári „felnőtté válás" és az „önálló felnőtté" válás közötti időszak meghosszabbodása tény ma már, s fokozza a fiatalok párválasztási problémáit s ha igazán őszinték akarunk lenni, akkor ki kelt mondani: fokozza a fiatalok szexuális feszültségét is. íme, ez a két tanítónő nagyon őszintén és najjyon egyértelműen nemmel felel arra a kérdésre, hogy a sírig tartó szerelemben hlsznek-e. Régebben a két időszak közötti különbség rövidebb volt, így egyre nehezebb érvényt szerezni annak a felfogásnak, amit apáink hirdettek. Elmentünk a kultúrházba is a két tanítónővel. Nehogy „unatkozzanak", hisz értjük mi jól a jelzéseket: először az órára nézünk, aztán ásítunk, harmadszorra pedig várjuk, hogy a vendéTÓTHPÁL GYULA FELVÉTELE KFT 1A