Új Szó, 1970. március (23. évfolyam, 51-75. szám)

1970-03-21 / 68. szám, szombat

ILLÉS BÉLA 75 ÉVES Illés Béla, a magyar szocialista irodalom kiváló úttörője 1895. március 22 KII született Kassán. Tizennégy éves volt, amikor elszegényedett szülei Budapestre vetődtek. A nägyvárosban nemcsak főiskolai tanulmányok lehetősége nyílt meg számára, (jogi doktorátust szerzett), de itt ismerkedett meg a proletárnegyedek lakóinak életével is. A Nyugat Figyelő rovata 1916-ban közülte első írásait. Tizenhétben jelent meg első komoly prózai munkája. Dr. Utrius Pál feljegyzései címen, amelyet mély humanizmus hatott át. Később megjelenő Írásai arról tanúskodnak, hogy emberi és Iról magatartása a kommunista eszmeiség síkján fejlődik. A Tanácsköztársaság idején betöltött komoly tisztségei miatt kénytelen emigrációba vonulni. Egy időre Bécsben köt ki, majd Kárpát-Ukrajnában lejt ki forradalmi szervező munkát, s ezért a csehszlovák hatóságok kiutasítják. Cjabb, csaknem másfél évi bécsi tartózkodás után a Szovjetunióba távozik. Ott teljesedik ki írói pályája. Legnevezetesebb alkotásai az Ég a Tisza és a Kárpáti rapszódia cimü regényei. A nagy Honvédő Háború idején önkéntesként harcol Moszkva alatt, majd a Vörös Hadsereg egységeinek kötelékében vonui egész Budapestig. Negyvenkilencben alezredesként szerelt le, s otthon folytatta közismert írói pályafutását, jó ideig az Irodalmi Ojság főszerkesztője volt. A háború után jeleut meg Fegyvert s vitézt énekelek című novellás gyűjteménye, a Honfoglalás c. regénytrillógia és anekdota gyűjteménye, majd válogatott munkáit adta közre. Stílus tekintetében az expresszionista hatások leküzdése után a mikszáthi realista hagyomány folytatójának tekintjük őt. Legnevezetesebb munkáit számos idegen nyelvre fordították. Születésnapja alkalmából szeretettel köszöntjük őt olvasóink és olvasóinak nevében. B. T. ILLÉS BÉLA A REMETEI CSODA Nyáridőben történt, hogy lidércek szállották meg a falu végén lakatlanul ácsorgó, bomladozó fakunyhót, amely arról nevezetes, hogy éppen a lengyel határon fekszik, nem kis boszszúságára a csempészeknek, akik sohasem tudhatják, mikor leskelődik finánc a fakunyhóból. Némiképpen igazuk volt a lidérceknek, hogy ide költöztek, nekik való, nem embernek a fedetlen, ajtó nélküli kunyhó — és nem is történt volna semmi hiba, ha a lidércek jobb szórakozás híján nem kezdik ki a falut, ravaszul megrontva hol a kecskéket, hol a gyerekeket. Türelmességet tanult a verhovinai ember, hanem hát, mikor már a negyedik gyereket fektették ki, és a hetedik kecskének apadt el a teje, a peméteiek türelmének is vége szakadt. Tenni kell valamit! A pópa vállalkozott rá, hogy elűzi a lidércet, ha megfizetnek érte. Hát hogyne fizetnének 1 Istenes Metra, a bíró határozta meg, ki mennyi zabot, vagy málélisztet tartozik a pópa udvarára vinni, ki fog ingyen munkával fizetni. Aztán nekikészültek a lidéreűzésnek, amiből részt kapott az egész falu. A községháza udvaráról indult a menet az elátkozott fakunyhó felé. Elöl a pópa az ezüst füstölővel, mellette a bíró, mögötte meg a kisbíró a kereszttel — azután hosszú sorban, mezítláb, hajadonfőtt a falu, halk hangú, vontatott énekléssel. A templom dombja mögött a polyánai erdőből való Jurkóval találkoztak. — Hát te miért maradsz el a lidércűzéstől? — kiáltott feléje haragosan Istenes Metra, a bíró. Szállás Jurkó olyan hangosan nevetett, ahogy a városiak szoktak. — Ugyan, minek a? — Hát hogy ne kínozza többet a szegény embert, ne szívja a vérit. Jurkó most már nem nevetett. Megállott a pópa előtt, hogy annak ls megkellett állni, és olyan nagy hangon beszélt, hogy mindenki hallotta. —- Hát a lidérc szívja a szegény ember vérit, a lidérc? Igen, a gróf meg a gyáros. Azokat űzzétek el, ha jót akartok, ne a lidérceket. Ahhoz még füstölő sem kell meg pap sem, csak néhány vasvilla. Ugyan ... Odaköpött a pópa lába elé, s mintha ez lett volna a köszönés, szó nélkül továbbállott. A pópa vörös lett, fújt a lenyelt diihtől, de nem szólt egy szót sem. Jurkó kemény, hirtelen kezű ember, és amióta az orosz foglyok meg a ruszin vörösgárdisták hazajöttek, sohasem lehet tudni... — Dicsértessék a mi Urunk Jézus Krisztus! A menet megérkezett a lidérclakta helyre, és a pópa bőségesen hintette a tömjént. A falubeliek szép sorjában letérdepeltek az úton, és alázatosan, a föld felé hajlott fejjel hallgatták a pópa hangos szavú imáját. — Istennek Fia, ki meghaltál az emberiségért, távolítsd el sorainkból a kísértőket. Távolítsd el tőlünk a gonoszbeszédűeket, akik nem tisztelnek sem istent, sem urat, sam papot, és ne büntess minket, ártatlanokat a lázítóknak bűneiért. Istennek Fia, kit a gonoszság keresztre feszített, jövel mihozzánk ... A legenda azt beszéli, hogy e pillanatban történt a pemétei csoda: a kereszt alatt, mely jó száz lépésnyire a lidérclakta kunyhótól már lengyel területen dicséri az Urat, megjelent a keresztre feszített Megváltó. Meg lehetett látni, hogy csak nemrégiben szállt le a keresztről — csak néhány vértől áztatott rongy takarta testét —, szőke haja és szakálla is vérrel volt bekenve — halványkék szemei könnyekben fürödtek —, mind a két keze és mind a két iába véres és vért harmatozó sebhely a homlokán. — Uram, kegyelmezz! Uram, kegyelmezz! A pópa a megfeszített felé nyújtotta imára kulcsolt kezeit, azután a földre vetette magát. Rájött a nyavalyatörés. A lidércűző gyülekezet halálos csöndben figyelt. És hosszú nehézkes járással, meg-megtántorodva, meg-megbotolva közeledett feléjük a Megváltó; lassan, csak nagysokára érkezett oda. Mikor a kunyhóhoz ért, nem bírta a járást, leült a földre. És halk, de tiszta hangon megszólalt az egész falu füle hallatára: — Emberek, segítsetek rajtam! Tanító voltam, a nép igazát hirdettem, és a lengyel urak keresztre feszítettek. 1921 i < 1970. III. 21. -ÚJ FILMEK• DG ECCE HOMO HOMOLK

A (cseh) Van a oseh kinematográfiában egy filmtípus, amely a valóságot már szinte észrevehetetlenül parányian eltúlozva is eleven humorú csípős szatírává tud válni. Egy sajátos mentalitás titka és lehetősége ez, vagyis a cseh kisember kedélyes életfelfogásának a megnyilvánulása. És ebből különös kettősség következik: ugyanis hálás is, meg hálátlan feladat is ezt a kedélyességet a művészetben reprodukálni. A cseh ember humorérzéke egyrészt úgyszólván jóllakik vele, másrészt viszont minden humorérzéke ellenére is berzenkedik ellene, hogy ha valóban „telibe találják". A híres Formán-csoport legtöbb filmjének ilyen kettős volt a visszhangja. íme az ember Homolka — a pilátusi formula kölcsönzés sok mindent sejtet erről az új cseh filmvígjátékról. Pilátusnak a töviskoszorús Jézusra mondott szavaival Jaroslav PapouSek, a film forgatókönyvírója és rendezője (a Formán—Passer—Papoušek hármas önállósult tagja) egy tipikus cseh kisembert és annak szűkebb körű famíliáját emeli a tragikus gyötrelmek magaslatára egy kispolgáriasan eltöltött, sírós-nevetős vasárnap alkalmából. Homolkáék, mint annyiszor, ha rájuk szakad a tétlenség szabad ideje, egyszerűen nem tudnak mit kezdeni önmagukkal. Üggyelbajjal kirándulásra indulnak, de egy gyanús segélykiáltásra csakhamar gyáván megfutamodnak a hasonló víkendezőktől zsúfolt erdőből, hogy aztán otthon egymást biztatva-ugratva-emésztve-facsarva múlassák a szabad időt, amely — úgy tűnik — teljesen fölösleges számukra .. . Egy jól ellesett életepizód ötletesen összeállított filmkockái peregnek a szemünk előtt. A férfiak totális papucshősök — a gyáva kivagyiság minden cafrangjával. Lázadásukban csak a megjátszott szókimondásig merészkednek, amit — mindenki tudja — nem kell komolyan venni. Közben rettenetesen sajnálják magukat. Az öreg Homolka és „szerencsétlenül" házasodott fia — bár tetemes a korkülönbség köztük — nagyon jól tudják, hogy már rég egy cipőben járnak. A nagymama és a kiábrándítóan elhízott feleség is hű a típus meghatározta önmagához: még mindig leánykori illúzióik szertefoszlását siratják, miközben az a legnagyobb problémájuk, hogy a fiúgyermek, illetve férj anyját vagy feleségét köteles-e jobban szeretni. Egy gyermekfiatal szerelmespár mellékágon bonyolódó vasárnapi históriája ráadásul még azt is szemlélteti, milyen korán is kezdődik ez a kispolgári félrecsuszamlás ... Az eleven és természetes élet egyetlen képviselői az ifjabb Homolka házaspár kedvesen rakoncátlan csemetéi (Formán gyerekek), akiket a rendezőtalán még a „főhősöknél" is kítűnőbben szerepeltet. A szobrászbői filmíróvá, majd filmrendezővé lett Papoušeken meglátszik, hogy jól kijárta a részben maga teremtette Formán-iskolát. Mestere lett a nevetséges-kínos jelenetek megteremtésének, a nevettető-fájó kritikának. Ráadásul ötlettára sok meglepetéssel, pontosabban: az élet jó ismeretével szolgál. Szereplőinél talán nem is választhatott volna jobbakat: id. Homolka — Josej Sebánek, ifj. Homolka — František Husák, nagymama — Marié Motlová, feleség — Helena Rűítőková. Filmbeli másukban alighanem sokan felismerik majd magukat. MÉG EGYSZER A SZERELEMRŐL (szovjet) Egyszerű, majdhogynem cselekménytelen története ellenére azok közül a ritka és értékes filmek közül való ez a mű, melyekben a szerelem, azaz a még csak kibontakozó vonzalom tudata nem éri be azzal, hogy ez a kapcsolat egyszerűen lesz vagy van, hanem máris küldetését, a teljesebb emberré formálás feladatát szánja neki. Ebben az esetben a kölcsönös vonzalom nem egy adott érzelem, hanem az érzelem változó, hordozójára sokféleképpen visszaható folyamata, melynek csúcsai és buktatói is vannak, de a csúcsra csak a buktatókon keresztül lehet eljutni. Vagyis ebben a filmben az értelem befolyásolta érzelem alakulásának egy nem mindennapi folyamatát vehetjük szemügyre, s a látottak alapján alkalmunk van elgondolkodni afölött, tulajdonképpen mi minden teremti, formálja, erősíti vagy gyengíti a szerelmet, s puszta létén túl mit várhatunk tőle. A film forgatókönyvét Edvard Radzinszktj írta, mégpedig úgy, hogy az eredeti forgatókönyvből először színmüvet írt, aztán ezt alkalmazta filmre. Georgij Natanszon, a film rendezője a kamaratörténetet nemcsak mondanivalójában igyekszik érdekessé tenni, hanem — amennyire ezt a forgatókönyv engedi — cselekményében is. A befejezés véletlenszerű fordulata —. repülőszerencsétlenség — azonban, bár nyilván ugyanebből a szándékból fakad, a történet egészének jellegéhez képest idegenül, mesterkélten hat. A két fiatalt alakftó főszereplő — Tatjana Doronlna és Alekszándr Lazarev — népszerű és tehetséges színész. Változó érzelmeket kifejező játékuk nem volt könnyű feladat. GYÖNYÖRŰSÉGEK FEKETE HARISNYÁBAN (angol) Ez a kétértelműén is felfogható cím hűen kifejezi a film meglehetősen bizarr ötletekből felépülő történetét. A sexualitásban szabadongondolkodó angol fiatalok egyik élvhajhász, kalandhalmozó típusát ismerjük meg főhősében, s a hozzá közelálló emberek típusát az őt körülvevő „feketeharisnyás", azaz a divatot a zsebük engedte határig követő széplányok világában. Christopher Morahan rendező szinte hideg tárgyilagossággal, a kritikai leleplező szándék következetes érvényesítésével tárja fel ezt a „minden moráltól elrugaszkodott" világot. Egyszerűen társadalmi viszonyokat ábrázol anélkül, hogy hősei felett hangzatos ítéletet mondana. Nyilván ő is jól tudja, hogy ezek a fiatalok nem csak önmaguk miatt olyanok, mint amilyeneknek látjuk őket, s a jobb megoldás sem csak abból származhat, hogy önmagukért csak őket marasztaljuk el. A történet okulásra teremtetett, van mondanivalója a mi mozijainkban is. Csak legyen, aki megfogadta. (szó) Az angol fim egyik jelenete•