Új Szó, 1970. március (23. évfolyam, 51-75. szám)

1970-03-19 / 66. szám, csütörtök

Ablak a nagyvilág felé A hfrt a napisajtó körülbelül Így közölte volna: „Gyulamajorban elkészült a kultúrház". így, ilyen kurta, csaknem tőmondatban. De még így se közölte. Lehet, hoogy azért, mert Gyulamajor — major. Olyan kis helység, hogy az iskolai térképeken nincs is feltüntetve. Aki Komáromból Érsekújvárra megy, alig veszi észre, mert szerényen húzódik meg az országút mellett. Bent, a gazdasági épületek között ugyan a maga nemében élénk az élet. Az anyák gyerekeket nevelnek ,az apák a város számára húst és búzát termelnek, a gyerekek pedig az országút szélén bámulják a tova suhanó autókat. Évekkel ezelőtt „stoppolt" engem itt egy fiú. Megálltam, kiszálltam az autóból, elbeszélgettem vele. Meg a többivel, akik közben odacsődültek. — Belőled mi lesz? — kérdeztem a fiút, aki azért „stoppolt", hogy megkérdezze tőlem, nincs-e véletlenül egy cigarettám. — Hajószerelő. — És belőled? — fordultam a másikhoz. — Buszsofőr, mert az a világot járja ... A harmadik hajósnak készült, a negyedik kőművesnek és így tovább. — És itt, itt senki se marad? Konokul rázták a fejüket: nemi Csak egyetlen, a legkisebb tartotta fel lelkesedve a kezét. Talán kilencéves lehetett vagy tíz. — Én, ha éppen tudni akarjátok — csikós leszek. Kijelentésére harsány nevetés volt a válasz. A kis legény toporzékolt és sírt dühében. Aztán lecsillapodtak, és a legidősebb gyerek — tizenhárom éves lehetett — „megmagyarázta" a dolgot: „Kicsi még a fiú, nem tudja, mit beszél... Majd észhez tér, ha megjön az esze és választ magának valami becsületes mesterséget. Erre az epizódra gondoltam a minap, amikor meghívót kaptam: Legyek ott a gyulamajori kultúrház megnyitásán. A gazdaság ma — tanyaközpont. Tizenöt kisebb-nagyobb tanyának, majornak (most legújabban már úgy mondják: farmnak) a központja. Itt az állami gazdaság igazgatósága, így logikus, hogy ez a központi kulturális létesítmény itt épült tel. Viszont hogy felépült, azzal még távolról sincs minden megoldva. Mit mond erről Tarics János, a gazdaság főzootechnikusa: — A gazdaságra a nagy távolságok a jellemzők. A legtávolabbra eső részek 40—50 kilométerre vannak egymástól. Az útviszonyok se a legkedvezőbbek. Ha vala'ki például Csörgőből (a gútai határban van) Karvára akar eljutni, kisebbfajta expedícióra kell felkészülnie. Pedig mindkét puszta a mi gazdaságunkhoz tartozik. És mi azt akarjuk, hogy a lehetőségekhez mérten a legtávolabbi dolgozóink is használhassák a művelődési otthont. Minden attől függ, hogy a kultúrházat a gyulamajoriak hogyan tudják majd kihasználni. Mit mond erről Forró Imre tanító, a klub vezetője? — Jól működő üzemi klubot készülünk itt kialakítani, amely semmiben se marad el az ipari vállalatok hasonló létesítményeitől. A kultúrháznak különösen itt, a pusztán, ahol enyhén szólva speciális körülmények között élünk, sokféle szerepet be kell töltenie. Például: gondoskodnia kell arról, hogy ne unatkozzék az ifjúság. Mert az unalom — szörnyű dolog és nagy veszélyeket rejt magában. Gondoskodnunk kell arról, hogy a fiatalok tudjanak mit kezdeni a felesleges energiájukkal, és ezt az energiát értelmesen használják fel, A klubban — legalábbis ahogy a helybeli vezetők az elképzeléseiket elmondták — tucatnyi lehetőség kínálkozik majd a továbbképzésre, az érdekköri tevékenységre is. És itt már mindkét „fél": az egyén és a vállalat érdeke találkozik. Huszár István szakszervezeti elnök számára a program — világos: — Szaktudás tekintetében a mai mezőgazdasági nagyüzem már komoly igényeket támaszt az egyénnel szemben. Tudom, arról is gondoskodnunk kell, hogy fiataloknak, öregeknek egyaránt megteremtsük a szórakozási lehetőségeket. Ez azonban a kultúrháznak csak egyik feladata. Másik, hogy az érdekkörökben, kisebb kollektívákban — mindig az egyének érdeklődése szerint — megteremtsük a továbbképzés lehetőségeit. Mit mondjak mást, mint hogy éppen a minap válogattuk ki a könyvtár első ezer kötetét és meg is rendeltük valamenynyit. Többségük — szakkönyv. Pillanatnyilag ugyanis a szakképzett mezőgazdasági munkás hiánya mutatkozik leginkább. Számos olyan vegyszerrel kel] ma dolgoznunk, amilyenekről régebben még csak nem is hallottunk. Több tucatnyi az olyan gépek száma, amilyenekkel régebben egyáltalában nem kerültünk kapcsolatba. Ezenkívül én úgy képzelem el a művelődési otthont, hogy lesz itt olvasóterem meg fotoszakkör, és lehetőség nyílik a nyelvtanulásra is. Ahogy a nyilatkozatokból látszik, mindenkinek megvan az elképzelése a kultúrház tevékenységéről, feladatairól. A holnap majd megmutatja, mi minden valósul meg ezekből. Régebben csak egy füstös kocsma volt itt a pusztán, ahová „szórakozni" járhattak a helybeliek. Mondani se kell, hogy ez hatással volt a kialakult szokásokra is. Egyes szokásokat most majd meg kell változtatni, hiszen a világos, nagyablakos, parkettes művelődési otthonban a szórakozási lehetőség, és az időtöltés módja is megváltozik. Ojra és újra csak azokra a gyerekekre gondolok, akik néhány esztendeje álmaikról, terveikről beszélgettek. Életcélját többségük meg is valósította. Hajószerelőnek mentek és kőművesnek és autóbuszsofőrnek. Tehát elmentek a pusztáról. Elmentek, talán mert — unatkoztak, jobb, érdekesebb, izgalmasabb életre vágytak. Az új kultúrház — reméljük — majd hozzájárul ahhoz, hogy a most felnövő nemzedék már jobban érezze magát. Közel a földhöz, természetközeiben. Ügy véljük, hogy az a két és fél millió — jó befektetés volt. Mert akik búzát termelnek és húst, azokra holnap ls igen nagy szüksége lesz a társadalomnak. S akiket ezzel a feladattal bízunk meg, azok számára is ablakot kell nyitni a nagyvilágba. TÓTH MIHÁLY A pártfegyelem - kötelez Mezőgazdasági dolgozóink hűek maradtak A Rudé právo 1970. március 18-i számában cikk jelent meg Jirí Hečko tollából, amelyben a szerző J. Borúvka, volt mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter párt- és államellenes tevékenységét elemzi. Az alábbiakban a cikket lényegtelen rövidítésekkel közöljük. Közismert tény, hogy J. Borúvka, a volt mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter azok közé tartozott, akik 1968 januárja után a iegbuzgóbban ócsárolták mindazt, amit hazánk népe a kommunista párt vezetésével az utóbbi több mint húsz esztendő alatt elért. Sokan észre se vették, hogy J. Borűvka felületesen és demagóg módon ítélkezett. Semmiképpen sem magyarázható mindez J. Borűvka politikai tapasztalatlanságával, hiszen az egykori miniszter jelentős politikai tapasztalatokkal rendelkezett. 1932 és 1935 között tagja volt az agrárpárti ifjúsági szervezetnek, majd később — 1943 és 1945 között megválasztották Dolany község bírójává. A háború befejezése után, mindjárt 1945-ben belépett a kommunista pártba, mi több 1949-től a CSKP KB póttagja, majd 1954 és 1969 között a leg felsőbb pártszerv tagja volt. 1968 januárjában a párt központi bizottsága elnökségének tagja lett, majd ugyanez év áprilisában e tisztsége alól felmentették, hogy mindjárt ezután elfoglalja a miniszteri bársonyszéket. Teljes 23 éven keresztül tagja volt a Nemzetgyűlésnek, hat éven keresztül pedig mint a törvényhozás elnökségének tagja tevékenykedett. J. Borűvka tehát Jelentős politikai tapasztalatokkal rendelkezett. Teljesen alaptalan tehát az az állítása, hogy — és itt őt magát idézzük — „a pártra mint szülőanyára tekintettem, de ez a szülőanya velem szemben mostohaként viselkedett ..." J. Borövkának a pártelnökségbe való beválasztása után alaposan megnőtt az önbizalma. Minden alkalmat megragadott a párt vezető szerepének aláásására. A CSKP náchodi Járási konferenciáján például fellépett a párt alapszabályzata ellen, mégpedig úgy, hogy demagóg módon lehetetlenné tette a párthoz hű elvtársak beválasztását a plénumba. Teljesen szubjektív módon és helytelenül magyarázta a január utáni politikát. Hadseregünkről például mint élősködők társaságáról nyilatkozott, a közbiztonsági szervek dolgozóit pedig minősíthetetlen szavakkal illette. Elterjesztette, hogy a népi milíciát meg a hadsereget Novotný védelmére akarják felhasználni. ŕ Mindennapi tevékenységével J. Borűvka a kelet-csehországi kerületben pártellenes hangulatot keltett. Többek között kijelentette, hogy a pártapparátus kilencven százalékát ki kell cserélni, le kell váltani. Miniszterré való kinevezése után is folytatta pártellenes magatartását. Tevékenysége ellentétben állt a CSKP XIII. kongreszszusának határozataival és az efsz-ek VII. kongresszusának határozataival. Túlzott önbizalommal teli szubjektivizmusa lépten-nyomon érvényesült. Közben azonban az is kiderült, hogy sokszor nem is ismerte a munkájával összefüggő párthatározatokat, és el sem olvasta a Gazdasági Tanács döntéseiről szóló dokumentumokat. Gátlástalanul igyekezett végrehajtani saját elgondolásait, lépten-nyomon hangoztatva a közelgő hústermelési „explóziót", amely végérvényesen megoldotta volna hazánk húsellátási gondjait. Az ilyen „elméletnek" meg is voltak később a következményei, amikor a háziasszonyok hiába keresték a boltokban ezt a fontos élelmiszert. Az ő „elméleti" megállapítása volt az is, hogy a mezőgazdasági dolgozóknak saját maguknak kell irányítaniuk a külkereskedelmet is, ha mezőgazdasági termékek exportjáról van szó. Az állam érdekeivel ellenkező nézeteket vallott J. Borűvka, és nemcsak vallott... Nem átallotta demagóg módon kijelenteni, hogy a „mezőgazdasági dolgozókat rehabilitálni kell. Mezőgazdasági dolgozóink nagy többsége hű maradt a párthoz, így J. Borúvka nézetei, tervei realizálására nem kerülhetett sor. Olyan parasztszövetséget akart létrehozni, amely egy régi, poros agrár jelszó jegyében működött volna: „A vidék egy nagy család." Mondani se kell, hogy ez a jelszó minden osztályszempontot nélkülöz. Borűvka minden ilyennemű kísérlete kudarcot vallott. Viszont azért az nem mondható el, hogy tevékenységével nem okozott komoly károkat. A gondjaira bízott minisztérium tekintélyének emeléséhez semmiképpen se járult hozzá azzal, hogy ahol csak tehette, nevetségessé tette az eddig elért eredményeket, s lépten-nyomon kétségbe vonta a párt politikájának helyességét. J. Borűvka a vysoCanyi „kongresszuson" is részt vett, sőt az „új" szakadár pártvezetőségbe is beválasztották. A CSKP KB 1969. áprilisi ülésén elfogadott határozatok teljesítéséért sem törte magát. A CSKP Központi Ellenőrző és Revíziós Bizottsága mindezek után azt is figyelembe véve, hogy J. Borűvka az 1945 utáni Időszakban aktívan segítette a párt mezőgazdasági politikájának realizálását, — arra a végkövetkeztetésre jutott, hogy J. Borűvka a pártból való kizárását javasolta. (R. P.) # # ÖNMAGUNK REHABILITALASA A káoszt rend követi A magunk bőrén érezzük, hogy erre milyen nagy szükségünk van a gazdasági életben, mert látjuk és tudjuk: még nem dolgozunk úgy, ahogy dolgozhatnánk, még mindig nem élünk úgy, ahogy élhetnénk. Ha eltöprengenénk egy kicsit afelett, hogy kis országunkban milyen nagy lehetőségekkel rendelkezünk, hacsak a nyersanyagforrások és termelőeszközökre, az emberi tudás és energia még kiaknázatlan tartalékaira gondolunk, egy pillanatig nem ingadoznánk abban a hitünkben, hogy a hatvanas évek hibáit, a gazdasági deformációkat mielőbb ki ne küszöbölhetnénk. Pártunk és kormányunk kitűzte a világos célt: az idei év a konszolidálás befejező szakasza. Ebből kell kiindulnunk, hogy a gazdasági ágazatokban, vállalatokban meghatározzuk a legszükségesebb tennivalókat. A magunk kárából még hosszú ideig okulhatunk. Ezért nem szabad hamar elfelejtenünk, hogy a káosz után hogyan és milyen módon születik a rend. Az elmúlt esztendő első félévében még erősen érezhető volt a gazdasági élet ziláltsága, a terv nem volt törvény, az erélyes irányításról sem beszélhettünk, s egyre tágabb teret kapott az inflációs folyamat. A tavaly hivatalba lépő nemzeti kormányok egyszerre nem hozhatták rendbe mindazt, amit előzőleg mások elrontottak. (Szlovákia kormánya első gazdasági tervét csak az 1970-es évre dolgozhatta ki.) A második félévben már más arculatot kapott gazdasági életünk. Az irányító szervek aktivizálódtak, már nemcsak kértek, hanem követeltek is. A legjobb gyógyírt azonban a kommunisták, a pártszervezetek „írták élő". Emlékezzünk csak a CSKP KB szeptemberi felhívására, a munkakezdeményezés újjáélesztésére! Ojra előtérbe került az erkölcsi tényező, amelyről az utóbbi években alig esett sző; a munkaverseny megint a tervteljesítés szerves részévé vált, s ez megmutatkozott az évi eredményekben is. Sok-sok mulasztást, lemaradást éppen az év utolsó hónapjaiban hoztunk be, amikor a CSKP KB felhívása után újra szabad teret kapott a dolgozók kezdeményezése, és a pártszervezetek gazdasági életünkben is felújították vezető szerepüket. Mint a múltban oly gyakran, most Ismételten meggyőződhettünk arról, hogy munkaversennyel, kötelezettségek vállalásával ls elősegíthetjük a gazdasági nehézségek leküzdését. Szlovákiában a legékesebb példával a szénbányászok dicsekedhetnek: a terven felül vállalt kötelezettségükön kívül 97 360 tonna szénnel adtak többet. Az elmúlt évben 1968cal szemben 180 000 tonnával több szenet fejtettek, bár kétszázötven vájárral kevesebben dolgoztak. Ebből is kitűnik, ahol szervezik a munkakezdeményezést, s az emberekből sem hiányzik a tenniakarás, a becsületes segítőkészség, ott az eredmény sem maradhat el. Így volt ez a textil-, a magnezit-, az építőiparban is. A hosszú ideig bűnös módra elmarasztalt és lenézett versenymozgalom újjáélesztésével az elmúlt esztendő utolsó hónapjaiban — ha nagy hajrával is — sok-sok hibát, késedelmet felszámoltunk, és ez megerősítette bennünk azt a nézetet, hogy a felajánlási és versenymozgalom a népgazdaság fejlesztésének egyik természetes erőforrása. Ez azonban csak az érem egyik oldala. Az érem másik oldala A múlt évi tapasztalatok és a jelenlegi helyzet elemzésével, a célok, feladatok teljes ismeretében fejleszthetjük csak tovább a munkakezdeményezést. Ezen a téren még sok a tennivalónk. A tapasztalatok arra is figyelmeztetnek, hogy több üzemben még nem teremtették meg a feltételeket a munkatermelékenység növelésére. Másutt lebecsülik az erkölcsi tényezőket a tervfeladatok teljesítésében és túlszárnyalásában. Az építőiparban a jő finis ellenére sem összpontosították figyelmüket az anyag- és energiatakarékosságra. A központi szervek „nyomására" egyes üzemekben formális kötelezettségeket vállaltak, csakhogy „letudják" a versenymozgalmat, s ezt nem is irányíthatták a döntő fontosságú problémák megoldására. Az SZSZK kormánya a legutóbbi hetekben — a tavalyi tapasztalatokból kiindulva és a mostani helyzetet mérlegelve — arra a megállapításra jutott, hogy a gazdasági szervek még mindig nem tűznek eléggé világos célokat a versenyzők elé, melyek a tervfeladatok és a piac szükségleteinek pontos elemzésére támaszkodnának. Kevés és ritka kivételtől eltekintve a vállalaton belüli irányítást, tervezést — beleértve az anyagi érdekeltséget ls — nem hozták összhangba olyan intézkedések megtételével, hogy a dolgozókat érdekeltekké tegyék a munkakezdeményezés fejlesztésében. Ahol a dolgozók csak utólag értesülnek a gazdasági vezetők „üzemi felajánlásáról", ahol a versenyzők a maguk mindennapi feladatain kívül nem ismerik a vállalat terveit, céljait, ott a versenymozgalmat nem fejleszthetik tömegmozgalommá! Viszont ott, ahol a dolgozók a tervben a társadalmi szükségletek konk197a III. 19.